Állattenyésztés

Juhok gyakoribb parazitózisai (Élősködők-okozta betegségei II.)

Gyomor- és bélférgesség A legelterjedtebb és legjelentősebb parazitózis, melyet a Trichostrongylidae- családba tartozó, különféle fajú fonálférgek okoznak. Az oltógyomorban és a vékonybélben élősködő mintegy tíz-féle orsóféreg közül legjelentősebbek a Haemonchus contortus (nagy gyomorféreg) és a vékonybélben megtelepedő kisebb Trichostrongylus, a ...

Botulizmus

A bakteriális emberi fertőződés általában az élelmiszer-higiéniai szabályok durva megsértése miatt következik be

Tavaszi tanácsok strucctenyésztőknek

Mire ezek a sorok megjelennek, remélhetően már sok strucctartással foglalkozó csibenevelő kifutóiban ott lesznek az első idei apróságok, melyek jövő ilyenkor már elérik a vágásra érett kort. Hasznos lehet, ha tudjuk, hogy jól is van ez így, hiszen sok-sok munka eredményeként az aprócska ágazatunk által előállított vágómadarakra mára már folyamatos ...

Az alagút vége…

A legutóbbi napok, hetek eseményei úgy tűnik, azokat fogják igazolni, akik minden nehézség ellenére bíztak abban, hogy ha végre lesz az uniós elvárásoknak megfelelő struccvágóhíd és fizetőképes vevő, akkor beindul a hazai strucctartók vágásra érett madarainak vágása is.

Víziszárnyasok takarmányozása az AGROKOMPLEX C.S. RT. takarmányaival

Takarmányozási ajánlatok készítésekor az AGROKOMPLEX C.S. RT.-nél hosszú évek óta fő szempont a PMF (profit making feed) programnak való megfelelés, ennek érdekében vállalatunk folyamatosan fejleszti, szélesíti termékkörét. Takarmányainkat úgy alakítjuk ki, hogy azok beltartalma teljes egészében megfeleljen minden korosztály táplálóanyag igényének,...

Ileitis, a „csendes profitrabló”

A sertéstartó telepek gazdaságosságát számos tényező befolyásolja. Sajnos ezek egy részére (átvételi árak, támogatások) nagyon kevés ráhatása van a termelőknek. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek odafigyeléssel vagy ésszerű befektetéssel, költségek átcsoportosításával jelentős mértékben javítják a termelés hatékonyságát. Elhibázott az a szemlél...

A tojás biztonsága - a biztonságos tojás

Az élelmiszer-termelés és fogyasztás az európai országok többségében már régóta az érdeklődés középpontjában áll. Ez érthető is, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy gyermekeink, unokáink, vagy mi magunk mit eszünk, mennyire biztonságos és honnan származó élelmiszereket vagyunk kénytelenek fogyasztani.

Megoldódni látszik az antibiotikumok helyettesítése a takarmányozásban!

A takarmánygyártóknak és az állattartóknak egyre komolyabb kihívásokkal kell szembenézniük az állatok takarmányozásában. A magasabb hozamok elérését szolgáló kiegészítő anyagok (antibiotikumok) és az állatok egészségének megóvása, a biztonságos élelmiszer-előállítás és a környezetvédelem területén kialakult kaotikus állapotok között nehéz megtaláln...

A Selko-pH használata pulyka előnevelésben

Az elmúlt években, a termelésben dolgozó szakemberek többsége szembesült az új, telepi szinten használható ivóvízkezelésre, savanyításra szolgáló készítményekkel. Az emésztőszervi megbetegedések antibiotikum mentes megelőzését és az alternatív hozamfokozást szerves savak használatával, minden kedves kolléga jól ismeri.

Juhok gyakoribb parazitózisai (Élősködők-okozta betegségei I.)

Rühösség Különféle atkák okozzák. A fejrühösséget a Sarcoptes ovis, a lábrühösséget a Chorioptes ovis, a gyapjúval fedett testrészek (főként a hát-és kereszttájék) rühösségét a Psoroptes ovis okozza. Gazdasági jelentősége leginkább az utóbbinak van, mert nyájbetegséget ez idéz elő. A hím kb. 0,5 mm, a nőstény kb. 0,7 mm hosszú atka.

A BURSAL SHIELD PROGRAM HATÁSA HÚSCSIRKÉK TERMELÉSI MUTATÓIRA ÉS A FABRICIUS-FÉLE BURSA MŰKÖDÉSÉRE ÉS MORFOLÓGIÁJÁRA

A húscsirkék teljesítményét számos tényező befolyásolja, mindenekelőtt a takarmány minősége, a management, valamint a fertőző kórokozók elleni védettség. Baromfitartók gyakran szembesülnek az állomány gyenge teljesítményével akkor is, ha az állomány egészségesnek, a takarmány minősége és a management megfelelőnek látszik. Gyakran a különböző légzős...

A Fajtatiszta Sertéstenyésztők egy Egyesületben

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete 1998-ban alakult meg. Az Egyesület célja: Magyarországon gazdasági céllal tenyésztett, szabad besorolású fajtatiszta sertésfajták (magyar nagyfehér hússertés, magyar lapály, duroc, pictrain, hampshire) nemesítése, genetikai képességének folyamatos javítása, a fajták és a fajtákra alapozott kereszte...

Tejtermelő tehenek takarmányozásáról szubjektíven

Szaktanácsadóként tevékenykedve több év után nagyon sok olyan tapasztalatra tehet szert az ember, amelynek tanulságai hasznosak a gyakorló szakemberek és a kisebb tehénlétszámmal foglalkozó gazdák számára is. Egy ilyen terjedelmű cikkben a cél nem a tudományos alapossággal feltárt okok és megoldások ismertetése lehet, sokkal inkább a figyelem ráirá...

Hajlamosító tényezők a brojlercsirkék légzőszervi megbetegedéseinél

A modern tenyésztői munka eredményeképpen a ma tartott broilercsirkék hihetetlen genetikai képességekkel bírnak. Nagyobb termelők esetén mindössze 43-45 nap leforgása alatt 2,4-2,5 kg-os vágási súlyt érhetnek el, 1,7 kg/kg-os takarmányhasznosítás mellett. Ez a nagy teljesítmény azonban ideális elhelyezést, takarmányozást, betegségmegelőzési program...

Malactakarmányozási Szimpózium Mélykúton

Magyarország egyik vezető takarmánygyártó és forgalmazó vállalata, az AGROKOMPLEX C.S. Rt. április 15.-én mutatta be új malactakarmányait a Búzakalász Mg. Rt. előadótermében. A rendezvényen nagy érdeklődés volt tapasztalható, ami a cég jó hírnevének, valamint a rangos külföldi és hazai előadóknak volt köszönhető.

Juhistállók és juhtelepek

A hagyományos tartást anyajuhok esetén az anyacsoportos (500-600 db-os nyáj), növekvő almos, zárt, nádfedelű istállókban (hodályokban) való elhelyezés (1. ábra), továbbá a fogatos takarmányszállítás és a gépestés nélküli, kézi munkavégzés jellemzi.

Egy új sertésbetegség a gyakorlat kérdéseivel

A külföldi szakirodalmat is figyelemmel kísérők talán egyetértenek velem abban, hogy a világban tíz éve (Kanada, 1991), Európában hat éve (Franciaország, 1995) előforduló és más földrészeken is megjelent PMWS (Post - weaning multisystemic wasting syndrome = Választott malacok cirkovírus okozta sorvadása) jelenleg a sertés egyik legnagyobb gazdasági...

Juhok rühössége

Különféle atkák okozzák.. A fejrühösséget a Sarcoptes ovis, a lábrühösséget a Chorioptes ovis, a gyapjúval fedett testrészek (főként a hát-és kereszttájék) rühösségét a Psoroptes ovis okozza. Gazdasági jelentősége leginkább az utóbbinak van, mert nyájbetegséget ez idéz elő.

Halat az asztalra

A halhús nemcsak finom, de egészséges is. Ez talán sokaknak nem elég meggyőző ahhoz, hogy a konyhában hetente egyszer halételt készítsenek. Ha viszont megismerik azt a sokféle ételt, amit halhúsból lehet elkészíteni, akkor már erősebb lehet a késztetés. Mindezt pedig csak fokozhatjuk azzal, ha a halfajok között is válogatunk. Sőt, azt is megválaszt...

A brucellózis

A fejlett országok többségében, főként a szarvasmarha, a juh és a sertésállományok brucellamentesítése jelentősen előrehaladt, vagy mint hazánkban is, befejeződött. Ezen kívül az emberi brucellózis heveny eseteinek gyógyítására hatékony gyógyszerek állnak rendelkezésre. A brucellózis azonban számos országban még ma is a legjelentősebb zoonozisok eg...

A takarmányok új generációja

Közel 50 dél-alföldi sertéstenyésztő cég ismerhette meg június 13.-án az egyik legjelentősebb takarmány-gyártó világcég, a Nutreco Group tulajdonában lévő Hendrix Környe Kft. termékeit a kecskeméti Arany-homok Szállóban megrendezett tájékoztatón.

Elorzott tulajdon- a földtulajdonos vadászati joga XIV.

A földtulajdonosok a napi bosszúságokkal meg-megerősített történelmi tapasztalatokból tudják, hogy a vagyonértékű (s esetenként valóban vagyont érő) vadászati joguk teljes hozama akkor sem könnyen és gyorsan kerül majd kezükbe, ha előbb-utóbb sikerül is kiverekedniük egy tisztességes törvényt. Bizonyára ennek a keserű felismerésnek is része van abb...

Az emu csibékkel való bánásmódról

A három hónapos kortól kb. egyéves korig (feldolgozási kor) tartó időszakot az emutartók „előnevelési” fázisnak nevezik. A legtöbb csibét csapatokban nevelik, nagyméretű, fákat és természetes növényzetet vagy takarmánynövényeket tartalmazó kifutókban. Kényelmi szempontokból az előnevelő kifutókban általában kollektív etetőket használnak. A nagy kif...

Az emu csibék etetése

Mivel az első napokban a kiscsibe a peteburokból elég sok táplálékhoz jut, ez idő alatt nem igazán kell etetni. A második napon azonban vizet már lehet adni. Tudva, hogy a csibéket vonzzák a fényes színek és kontrasztok, ha teszünk egy pár sötétzöld kelkáposzta darabot az italuk tetejére, és mindezt egy világos tálban adjuk ami még nagyobb kontrasz...

Egészséges állat = Egészséges étel

A Lohmann Animal Health 2002. április 18-án mutatta be idehaza a Salmonella Enteriditis elleni új, korszerű vakcináját, valamint ismertette a nyugat-európai alkalmazás során már összegyűlt tapasztalatokat. A vakcina bemutatására egy szakmai konferencia keretében került sor, melynek témája a szalmonella fertőzés hazai és Európai Uniós vonatkozásai ...

EMU de mi is az EMU? (III.)

Az Egyesült Államokban, Texasban (Brenham), 1989 májusában 50 taggal megalapították az Amerikai Emu Szövetséget, amelyhez 1994-re több mint hatezren csatlakoztak. Mára az USA minden államában szövetkeztek a tenyésztők.

Állattenyésztéssel kapcsolatos cikkek, folyamatosan frissülő hírek és rengeteg hasznos tanács várja minden nap az olvasókat.