Az emberek többsége nagyon keveset tud Ausztrália egyik címerállatáról, az emuról. (A második címerállat a kenguru.)
Bár a madarak a repülés jelképei, sok fajuk ugrándozik vagy szalad. Némelyek főként futással változtatják helyüket, jó néhányuk gyöngén vagy ritkán repül, mások pedig teljesen röpképtelenek.
Ausztráliában honos az ötödik világrész igazi futómadara, az emu-Dromaius novaehollandiae. Az ausztárliai farmerek rossz néven veszik, hogy az emu sáskákon, más rovarokon, bogyókon és gyümölcsökön kívül gyógynövényeket és füvet is fogyaszt, ami szerintük csak a birkáknak járna. A nedvdús állapotú gabonát is megeszi és természetesen még több a taposási kára. Szerencsétlenségére húsa hasonlít a marhahúshoz, tojásaiból pedig jól égő olajat nyernek. Mindezekért a testes, csaknem 2 méteres és 30-50 kg súlyú madárnak hadat üzentek. 1932-ben egész hadsereg katona, gépfegyverek ezreivel vonult fel az emuk ellen. A vállalkozás azonban a madarak ébersége folytán csődöt mondott, és mindössze tizenkét madár került terítékre. Más, gonoszabb vállalkozások komolyabb pusztítással végződtek. Évente sok ezer emut ejtenek el; csupán Nyugat-Ausztráliában 1964-ben kereken 14500 példányt lőttek ki. A lakott és mezőgazdasági területekről az emu ma már csaknem teljesen eltűnt, más helyeken pedig állománya rendkívül veszélyeztetve van. Két faját már a múlt században kiírtották Tasmániában és a Bass-szoros két szigetén. A Kenguru- és King-szigeteken élt fekete emunak (Dromaius ater = Dromaius minor) az emlékét ma már csak néhány múzeumi példány őrzi.
Az emu a félig száraz sztyeppevidéken él. Lábai, amelyek gyors futásra képesítik, hosszabbak és karcsúbbak, mint az erdőlakó kazuároké, és nincsenek hosszú, tüskés karmaik sem. Barnásszürke és fekete hegyű tollazatával életterében az emu kevésbé feltűnő. Nincs sisakja sem, szárnyain sincsenek merev tollcsévék, amelyek a kazuárok életét az erdőkben megkönnyítik. Szárnyuk nagymértékben visszafejlődött és ujjcsontjai is teljesen hiányoznak, bár embrióin még megvannak ezek kezdeményei. A kazuárokra emlékeztet nyakának és fejoldalának kékes, csupasz bőre. Az emu és a kazuárok nem fürdenek a porban, mint a strucc, viszont súlyos testük ellenére is jó úszók. Szeretik a vizet.
Az emukakas két szótagban szól: „e-mu”; a tyúkok hangja pedig dörömbölő ordítás, amelyet felerősít a hosszú, felfújt légcsőzacskó. A kis csapatokból, amelyek a bokros sztyeppéken ide-oda vándorolnak, leválnak a párok, de nem sokáig maradnak együtt. A kakas egyedül épít fészket füvekből, lombból, fakéregből és ágakból a talajmélyedésekben, amelyet többnyire a bokrok alján jól elrejt. Miután a tyúk 7-15 zöldes tojást rakott, otthagyja a kakast, amelyre az ivadékgondozás terhe hárul. Ez több mint 8 hétig hűségesen üli a tojásokat, és olyan kevés időt szakít a táplálkozásra, hogy több kilót is veszít súlyából. A fiókák, melyek apjuk mellett feltűnően aprók, csinos, hosszanti csíkozású piheruhát hordanak, s a színük következtében nehezen fedezhetők fel, amikor a száraz növényzet közt lelapulnak.
Tarthatjuk díszmadárként is, mert jól nevelhető, békés, nyugodt természetű. Barátságos, érdeklődő természetéhez, peckes járásához, magas büszke fejtartás párosul. Különleges hangja érdekes színfoltja lesz gazdaságunknak.
Mára több százas populációt tartanak a magyar emugazdák. Az emunak szinte mindene hasznosítható, húsa, bőre, zsírja, tojása, tolla és csontja is.
Magyarországra a 90-es évek elején kerültek először gazdasági állatként emuk.
Forrás: Agrárágazat
