A mezőgazdaság és kiskerti növénytermesztés oldala

Tavaszi tanácsok strucctenyésztőknek

Mire ezek a sorok megjelennek, remélhetően már sok strucctartással foglalkozó csibenevelő kifutóiban ott lesznek az első idei apróságok, melyek jövő ilyenkor már elérik a vágásra érett kort. Hasznos lehet, ha tudjuk, hogy jól is van ez így, hiszen sok-sok munka eredményeként az aprócska ágazatunk által előállított vágómadarakra mára már folyamatos a kereslet, s ha nagyon lassan is, de a hús átvételi ára is emelkedést mutat.

Annak érdekében, hogy minél kevesebb strucc csibét veszítsünk el a felnevelés során, a teljesség igénye nélkül ez idő tájt hasznos lehet, ha dióhéjban összefoglaljuk a legfontosabbakat.

Induljunk ki abból, hogy tenyészmadaraink az igényeiknek megfelelő módon vannak tartva, és jó minőségű, megfelelő mennyiségű takarmányt tudtunk biztosítani számukra. Ha ez így van és a keltetésre vonatkozó alapvető szabályokat is megtartjuk, joggal számíthatunk arra, hogy a kikelő "csöppségeket" kb. egy év alatt 100 kiló körüli vágóállatokká tudjuk majd nevelni.

Mivel a gyakorlat azt látszik igazolni, hogy sajnos azokat a csibéket, amelyek köldökgyűrűje nem záródik megfelelően, előbb-utóbb elveszítjük, bizony bármilyen kegyetlennek is hangzik, az tűnik jó megoldásnak, ha az így született csibéket azonnal kiselejtezzük, ellenkező esetben a természet fogja azt helyettünk végrehajtani. Természetesen megértem, ha lesznek, akik a legkülönbözőbb eljárásokkal segíteni próbálnak majd az ilyen állatkákon. Én magam is sokszor megtettem ezt, amíg be nem láttam, hogy amivel próbálkozom, voltaképpen kontraszelekció, ami hosszútávon semmiképpen nem vezethet jóra! Jó viszont, ha a friss kelésű strucc csibék köldökét fertőtlenítjük pl. a minden gyógyszertárban kapható Betadin-nal ("a jód, ami nem csíp"), jódtinktúrával vagy búzavirág kivonat alkoholos oldatával. Megint mások a spray alakban hozzáférhető készítményekre esküsznek. Kétségtelen előnyük, hogy alkalmazásukkal elkerülhetjük a legkülönbözőbb fertőződések továbbvitelét és roppant egyszerű a használatuk, viszont drágábbak. Ha viszont egy alaposan kimosott, kiürült pumpás dezodorba áttöltjük a Betadin-t, a kérdés megoldottnak tekinthető.

Semmi baj nem történik, ha a kikelt csibék egy-két napig nem vesznek fel táplálékot, mert legalább felhasználják, felélik a sziktömlőben lévő életfontosságú anyagokban gazdag szikanyagot. Célszerű viszont már a második naptól a kis jövevények elé valamilyen vitamin kiegészítést is tartalmazó friss tiszta ivóvizet tenni, nem túl nagy és nem túl mély itatóedényben. Hogy a csibék számára attraktívabbá tegyük az itatóedénykét, nagy, csillogó kanalat tehetünk bele, amely súlyánál fogva annak felborítását is megakadályozza.

Első szilárd táplálékként hazánkban sokan sikerrel etetnek apróra vágott friss vagy szárított csalán vagy lucernalevelet. Érthetően, gyakran feltett kérdés "nagy baj-e, ha csibéim a bélsarat csipegetik?" Hadd válaszoljak a dél-afrikai Huchzermeyer professzor szavaival: "a bélsár felvétele - koprofágia - jól ismert jelenség az állatok világában, s nemhogy nem káros jelenség, hanem ellenkezőleg, hasznos a bélben élő, a struccok számára életfontosságú baktériumflóra kialakulása szempontjából! Számtalan leírás olvasható arra vonatkozóan, hogy a vadon élő struccok csibéinek első tápláléka az egészséges szülőktől származó bélsár." Javaslom, ne akarjunk bölcsebbek lenni se a strucctenyésztésben legelismertebb, világhírű szaktekintélynél, a természetnél meg pláne ne!

Soha ne akarjunk egy csibét felnevelni! A strucc társas élőlény, ezért magányosan csak szenved, és ugye mindannyian jól tudjuk, hazánkban az állatkínzást a törvény bünteti!

De nemcsak a madárnak, nekünk se jó ha csak egy állatkáról kell gondoskodnunk, mert egynek ugyanúgy enni, inni kell adni, mint pl. húsznak. Sokan, sokszor vitatkoztak már azon: hány csibét célszerű egy csoportban nevelni? Ha engem kérdeznek, erre azt válaszolnám, talán nem is a csoport mérete a fontos, hanem inkább az, ne legyen túl nagy eltérés az állatok korában, tehát semmi esetre se zárjunk össze egyhetes csibéket pl. két-három hónaposakkal. Nem mintha bántanák egymást az erősen eltérő korú állatok, hiszen mindenki, aki már foglalkozott struccokkal, jól tudja, hogy a táplálékért folytatott időnként véressé fajuló küzdelem ezen madarak esetében gyakorlatilag ismeretlen. Ha azonban mégis feltétlenül mondanom kell egy számot, én a tizenöt körüli csoportnagyság mellett törnék lándzsát, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez a csoportnagyság még kézben tartható, könnyen áttekinthető.

Gyakran felmerülő kérdés az is: mekkorára kell leszecskázni a kedvenceinknek kínált szálastakarmányt? A gyakorlatban jól bevált, ha a szecskázót úgy állítjuk be, hogy a takarmány akkorára vágva hull ki belőle, mint azoknak a csibéknek a körömnagysága, amilyenekkel etetni akarjuk. Az így szecskázott takarmány emésztésével - amennyiben megfelelő mennyiségű és nagyságú kavicsokat is biztosítunk madarainknak - nem lesz problémánk. A kavicsméretre tulajdonképpen ugyanaz a "körömszabály" az irányadó, vagyis az adott csibe körömnagyságával azonos méretű a megfelelő. A mennyiségnél fontosabbnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a kavicsokat még véletlenül se tegyük éhes csibék elé, mert akkor azzal fogják teleenni magukat, ami előbb-utóbb impactióhoz fog vezetni, ami viszont rövid időn belül a csibe elhullását okozza.

Álljon-e a víz illetve a takarmány a csibék előtt? Nos az én válaszom erre főleg kezdetben az, hogy ne! A strucc nem kacsa, nem mintha nem szeretné a vizet, nagyon is! Csak nem biztos, hogy jó, helyesebben biztos, hogy nem jó, ha agyonra fecselik magukat a csibék, mert mint tudjuk, a struccnak nincs faggyúmirigye, így teljesen eláznak, ami viszont felfázást, megfázást okozhat, nem beszélve arról, hogy a túl sok víz felvétele székletlazulást okozhat.

Hangsúlyoznám, hogy az itt leírtakat senki ne tekintse "Mózes kőtáblájának", megváltoztathatatlan szentírásnak, viszont jó lenne, ha mind a jó, mind a kedvezőtlen tapasztalatokat megosztanánk egymással, közkinccsé téve azokat!