Sokan csalódottan beletörődnek, hogy a hozamra, ki tudja meddig, várni kell. De hogy ezen felül még egyéb káruk is származzon belőle - azt már nehezebb elviselni.
Ezért van, hogy a vadászati jog gyakorlásáért többnyire csak a vadászni vágyó földtulajdonosok emelik fel szavukat, a vadkár és a vadkár-elhárítási költségek megtérítéséhez viszont igen sokan ragaszkodnak. Sajnos, (a múlt hó-napban közölt szomorú példához hasonlóan) nem sok sikerrel. Pedig ez az a terület, ahol a törvény sokkal több lehetőséget biztosít, mint amennyit a károsultak kihasználnak.
A tényleges kár túlnyomó része azért marad a károsult nyakán, mert - a legkülönbözőbb okból meg sem kísérli annak megtéríttetését.
Van, aki megszokásból vagy - főleg erdő esetében - szakmai ismeret hiánya miatt észre sem veszi, vagy durván alábecsüli a vad által okozott kárát. Mások tapasztalatlanságuk vagy tájékozatlanságuk következtében túlbecsülik a kártérítési eljárás terhét és kockázatát.
Olyanok is vannak, akik egyszerűen nem szorulnak rá, mert csak jelentéktelen zsebpénz nekik a földjükből származó jövedelem. Bezzeg másként cselekszik az, akinek nincsen más jövedelme. (Már olyan családi birtok is van, amelynek gazdája a kivándorlásban látja az egyetlen menekülési lehetőséget a vadkár miatti, elkerülhetetlen anyagi és idegi összeomlás elől. Mi lesz itt, ha végre kialakulnak az 50 - 100 ha-os családi birtokok!)
Azok sincsenek kevesen, akiknek - informális forrásokból, „polgártársi”-vá szelídült, hajdani elvtársi kapcsolatok révén juttatott kompenzáció fejében - érdekükben áll a vadkár fölött szemet hunyni. Egyesek pedig egyszerűen félnek szembeszállni a haszonbérlővel, ha annak jókora hatalma és messzire érő keze van.
A legtöbb kárigény és kártérítési eljárás azért végződik teljes vagy részleges kudarccal, mert a károsult nem tesz maradéktalanul eleget a törvényben előírt kötelezettségeinek. Pedig a rá rótt feladatok teljesítéséhez nem kell ám sok pénz, idő, fáradság és munka, még csak sok hozzáértés sem, csupán némi jogszabályismeret, figyelem, továbbá önérzet és magabiztosság.
Tudni kell mindenekelőtt, hogy a vadászatra jogosult a törvény értelmében köteles
• megtéríteni a károsultnak a mezőgazdaságban, és az erdőgazdálkodásban okozott kár 95 - és a vadászati kár 100%-át.(75. és 76. §),
• a károk megelőzése érdekében gondoskodni a vad elriasztásáról,
• károkozás közvetlen veszélye esetén az érintett föld használóját értesíteni,
• a vadászati jog gyakorlását úgy megszervezni, hogy az a föld használatával összefüggő gazdasági tevékenységgel összhangban legyen;
• szükség esetén vadkárelhárító vadászatokat tartani.
Ha a vadászatra jogosult felsorolt kármegelőző tevékenysége nem biztat, vagy nem járt sikerrel, a föld tulajdonosának , illetőleg használójának hozzájárulásával vadkárelhárító berendezéseket (kerítés!) állíthat fel.(78. § /1/ , /2/)
A föld használója ugyanakkor köteles
• a károkozás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat értesíteni (célszerűen hitelt érdemlően bizonyítható formában!) és
• közreműködni a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében (tehát közreműködni, azaz a vadkárelhárítás kezdeményezése, végrehajtása és finanszírozása is a vadászatra jogosult törvényi kötelessége).
Ennyi a kárelhárítással kapcsolatos kötelezettség. Úgy-e, nem teljesíthetetlen?
Ráadásul a teljesítésükkel összefüggésben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésért ellenszolgáltatás illeti meg a földhasználót. A rendes gazdálkodás köre alatt természetesen a mező - és erdőgazdálkodás szakszerűségét és technológiai fegyelmét kell érteni, hiszen a vaddal való gazdálkodás joga és kötelessége a vadászatra jogosult kezében van. Az általa törvényszegő, rossz gazdálkodással túlszaporított vadállomány megfékezését senki sem sorolja a kukoricatermelésre vagy az erdőfelújításra irányuló rendes gazdálkodás körébe.
A fenti kötelezettségek teljesítése mellett van még egy lehetősége (a törvény szerint jogosultsága) a vadkár csökkentésére a föld használójának: a vadállomány túlszaporodása miatt a vadászati hatóságnál kezdeményeznie kell állományszabályozó vadászat elrendelését. (Vajon hány károsult élt már ezzel a jogával a bizonyításra már nem is szoruló, törvényszegő, katasztrofális vadállomány-túlszaporítás ellenére?)
Ja, és hogy valaki el ne hibázza: természetesen ajánlatos megadni az engedélyt a vadászatra jogosultnak a vadkárok elhárításához szükséges létesítmények, berendezések elkészítéséhez, vagy csak alapos okkal megtagadni azt, mivel az ebből eredő vadkárt a föld használójának a terhére kell figyelembe venni. (79.§)
A vadászati hatóság a károsult kérelmére kötelezi a vadászatra jogosultat az egyes vadfajok állományának meghatározott határidőn belüli csökkentésére, vagy a szükséges védőintézkedések megtételére.
A vadászati hatóság a károsult kérelmére a vadállomány csökkentéséről tizenöt napon belül határoz, és elrendelheti határozatának azonnali végrehajtását is.
Ha a vadászatra jogosult a vadállomány-szabályozási kötelezettségének nem, vagy nem a határozatban megszabott mértékben tesz eleget, a vadászati hatóság a vadászatra jogosult költségére határozatban hatósági vadászatot rendelhet el. (80.§)
Ha valaki arra gondol, hogy a károsító vadállomány létszámapasztására vonatkozó kérés elakadhat a túlnépesedés tényének vitatásán, tekintsen rá a két legnagyobb erdei és mezőgazdasági kárt okozó vadfaj létszámának alakulását ábrázoló grafikonra.
)
A vadászati hatóságot a törvény felhatalmazza - a közérdek szolgálatára felesküdött köztisztviselőt pedig a polgári erkölcs kötelezi - arra, hogy a károsult kezdeményezése nélkül is, hivatalból a törvényben meghatározott keretek közé szorítva a vadállomány létszámát, megmentse a földtulajdonost a vadgazdálkodással és vadászattal járó terhek cipelésének kényszerétől.
Aki nem sokat hallott az elmúlt négy év alatt a vadászati hatóság ezirányú tevékenységéről, és ne adj' Isten, esetleg egyéb kedvezőtlen tapasztalatokat is szerzett a jogérvényesítés terén, az erdejében keletkezett vadkár csökkentéséhez talál más törvényi segédletet is.
Az 1996. évi LIV. sz. (Erdő)törvény 49. § (1) e) pontja egyértelműen és határozottan leszögezi, hogy „Az erdőterületen, illetve az erdőterülettel közvetlenül határos vadászterületen ... az erdő természetes felújítását akadályozó létszámú és fajösszetételű vadállomány nem tartható fenn.”
Gondoskodik az Erdőtörvény arról is, hogy ez a rendelkezése ne csak írott malaszt maradjon. A 103. § (3) és (4) be-kezdése értelmében az erdészeti hatóság által - az erdő tulajdonosának, használójának kezdeményezésre - hozott határozat alapján a vadászatra jogosult erdővédelmi bírságot köteles fizetni, ha vadászterületén a vad olyan, hosszú távra kiható kárt okoz, amely a vadászati törvényben szabályozott kártérítési eljárás szerint nem érvényesíthető.
Az erdővédelmi bírság összege hektáronként 20.000 - 200.000 Ft, és folyamatos károkozás estén évenként ismételten kiszabható!
Forrás: Agrárágazat
