Technológia

Új komplex lehetőségek az INFRA-technikában

Sentro Proc Az elmúlt 20 évben jelentősen megnőtt a gabona- és élelmiszeriparban a gyors beltartalmat meghatározó mérőműszerek alkalmazása. Ezek között kiemelt szerepet játszanak a közeli infra sugár visszatükrözése, illetve elnyelése alapján működő NIR/NIT készülékek. Az elterjedt alkalmazásban központi jelentőséggel bírt, hogy a NIR/NIT készül...

Korszerű elektronikus mérlegek a mezőgazdaságban VI.

A rendszerváltás idején sajátos küzdelem tanúi lehettünk a hazai birtokstruktúrát illetően. Szakmapolitikai, agrárpolitikai vitaként jelentkezett a családi gazdaságok kontra nagyüzemi utódszervezetek problémája. A példát az Európa nyugati felén a nagyüzemek és a családi gazdaságok között kialakult egyensúlya jelentette azzal, hogy az állam elismert...

Szemesterménytárolók, tárolási technológiák IV.

A vízszintes tárolók nagy része régebben és sajnos ma is állagmegóvó technológia nélkül került kialakításra. Ennek következtében az állagmegóvó technológia nélküli tárolóknál gyakori a betárolt termények túlszárítása. Az alacsony nedvességtartalomra (11-12%) leszárított szemestermények tárolása során csökkennek a tárolt anyagban lejátszódó hő- és n...

Az energiatakarékos terményszárítás technológiai fejlesztése, különös tekintettel az állományszárításra

A mesterséges állományszárítás már több évtizedes múltra tekint vissza. Alapelve a kultúrnövény tenyészidejének lerövidítése oly módon, hogy terméskiesés ne következzen be, viszont az idő előtt betakarított termény nedvességtartalma minél kisebb legyen. Az alacsony víztartalomnak köszönhetően kevesebb fűtőanyag felhasználásával olcsóbban végezhető ...

Korszerű elektronikus mérlegek a mezőgazdaságban

A mindennapi életben gondolatainkat, vágyainkat illetve akaratunkat szavakkal fejezzük ki. Egy-egy szóról juthatnak azonos és különböző dolgok is eszünkbe. Ha kiejtjük azt a szót, hogy mérleg, mérlegelés, másmás termék jut eszébe a mérnöknek, az orvosnak és más a mezőgazdaságban dolgozó embernek. Ezekben technikailag csak egy a közös: a tömeg mérté...

Szemesterménytárolók, tárolási technológiák III.

A hazai tárolókapacitás nagyobb hányadát, több mint 11 Mt-t, a vízszintes (csarnok) tárolók képezik. A vízszintes tárolók szerkezeti kialakítása többféle lehet. Legelterjedtebbek az előre gyártott vasbeton, vagy acél tartószerkezetekből kialakított különböző szélességű és hosszúságú egy vagy több hajós, egyszintes épületek. A körülhatároló falakat ...

RENDSZERVÁLTÁS AZ ÖNTÖZÉSBEN III.

Előző írásunkban utaltunk a csepegtető öntözési technológia egyik érzékeny pontjára, a vízminőségre és az erre visszavezethető vízadagolási egyenlőtlenségre. A rendelkezésre álló öntözővízkészlet minőségét mindig az adott csepegtetőtest típussal együtt kell megítélni. A különböző csepegtetési módszerek értékelésére létrehozott mutatók áttekintésébő...

ÖNJÁRÓ PERMETEZŐGÉPEK

A magajáró szántóföldi permetezőgépek utóbbi időben történő terjedése arra utal, hogy váltás történik a permetezéstechnikában, mely nagymértékben talán olyan is lehet, mint amilyet tapasztaltunk az utóbbi évtizedben az anyagmozgatás-rakodás területén a magajáró teleszkópos rakodógépek megjelenésével.

RENDSZERVÁLTÁS AZ ÖNTÖZÉSBEN IV.

A csepegtető öntözés a modern vízpótlási és tápanyag ellátási módszerek egyike. A kertészetek és a szántóföldek erre való berendezkedése eleve azt ígéri, hogy kevesebb vízzel és kevesebb műtrágyával lehet ugyanolyan minőségű és mennyiségű termést elérni, mint a hagyományos, kevésbé gazdaságos felületi, vagy esőztető berendezésekkel. A mérnöki tevék...

RENDSZERVÁLTÁS AZ ÖNTÖZÉSBEN II.

A csepegtető öntözés szerkezetei az 50-es évek, a műanyagok kifejlesztése és előállítása után terjedtek el tömegesen, annak ellenére, hogy Kornief már 1925-ben, Bordas 1931-ben leírta a módszert. (Forrás: Balogh J.-Gergely I. 1988) Magyarországon az 1986-ban Budapesten rendezett ICID Kerekasztal Konferencia nyitott utat a széles körű alkalmazásnak....

Hídmérlegek, tengelyterhelés mérők, gabonaipari átfolyásmérők

Sorozatunk előző havi nyitó cikkének utolsó mondata szerint: az igényekhez és anyagi lehetőségekhez képest a legmegfelelőbb típust érdemes választani. Ebben szeretnénk segíteni, ezúttal azoknak, akik a mérleget arra használják, hogy a beérkező és kimenő áruforgalmat, az áru mozgatását mérjék valamilyen formában, vagy például a raktárkészlet nyilván...

A növénytermesztés ágazatához kapcsolódó anyagmozgatási technológia elemei

Napjaink mezőgazdaságára mind jellemzőbb a korszerű gépesítési rendszerek, technológiai változatok alkalmazása, így egyre nagyobb teljesítményű erő- és munkagépek termeléstechnológiákba illesztését tapasztalhatjuk. Ez igaz az anyagmozgatásra is, mivel a növénytermesztési ágazatban a különböző műveletekhez szorosan kapcsolódó anyagmozgató gépek is e...

Vonalkódtechnika alkalmazása az agrárágazatban

A vonalkód, az EAN rendszer bevezetése és elterjedése Magyarországon húsz évvel ezelőtt kezdődött. Először a fogyasztási cikkek gyártói, kozmetikai ipar, élelmiszeripar majd a gyógyszeripar vezette be. Ma már nem csak a fogyasztási cikket jelöli, hanem az egész gazdaságot átfogó kommunikációs és azonosítási rendszert alkot. Vonalkód nélkül elképzel...

Talajművelési technológia itthonról

A következő történet 30 évvel ezelőtt kezdődött: képzeljünk magunk elé egy korabeli mezőgazdasági gépállomást, ahol nap mint nap fordulnak meg az IFA, TATRA, KaMAZ teherautók, Caterpillar rakodógépek szervizelésre. Eltelt három évtized, tehát a következő generáció az egykori gépállomás helyén a mezőgazdasági talajművelő gépek gyártására szakosodott...

KÖSSÜNK BE TÖBBET!

A PARTIUM 70 RT. 1985-ben kezdte meg különféle PP bálázó zsinegek és 2004-től a bálaháló gyártását. A gyártási, csomagolási technológia folyamatos fejlesztése és jelentős gyártási tapasztalat teszi lehetővé, hogy zsineg- és hálótermékei a hazai értékesítés mellet Nyugat-Európa és Észak-Amerika piacaira is eljutnak.

Az öntözés a hatékony gazdálkodás biztosítéka

Az ország mezőgazdaságilag legfontosabb területein kedvezőtlen vízgazdálkodású talajok, csapadékban szélsőséges időszakok okoznak jelentős termeléskiesést. Súlyosabb esetekben nemcsak hozamkiesésről, de azon n övények pusztulásáról is szó lehet, amelyeken az adott gazdaság létezése alapszik.

Rendszerváltás az öntözésben I.

Az öntözéstechnika történelmileg korábbi eljárásai és berendezései általában az időszakonkénti természetes csapadékot igyekeztek utánozni. Egyes alkalmakkor vízzel telítették a talajt és az ott tárolt hasznosítható vízkészletet a növényállományok fokozatosan használták fel. Nagyon ritka volt az olyan típusú vízadagolás, amelynél a talaj hasznos n...

A cukorrépa öntözése

A cukorrépa a csapadék mennyisége és eloszlása iránt is igényes növény, igényli és meg is hálálja az öntözést. Répatest-hozama csak akkor megfelelő mennyiségű és jó minőségű, ha a nedvességellátás folyamatos. Ez megfelelő öntözési technológia alkalmazásával ki is elégíthető a legtöbb hazai termőtájon. Igényli az öntözéses termesztést a cukoripar is...

A kalászosok (őszi búza) öntözése

A kalászos gabonák, elsősorban az őszi búza termesztése hazánkban a jövőben is döntő mértékben az öntözés nélküli termesztésre alapul, de az öntöző üzemekben sem csökkenthetjük a területeket a gazdaságilag indokolt határok alá. Ez tehát azt jelenti, hogy az öntözés nélkül gazdálkodó üzemek arányainál jóval alacsonyabb lesz az őszi gabonák területi ...

A szántóföldi növényvédelem technikai megoldásai

A világ mezőgazdaságilag művelt területén átlagban 0-25%-nyi termésveszteséget okoznak a kártevő rovarok, 10-15%-nyit a gyomok és mintegy 10-15%-ra tehető az élősködő gombák, vírusok stb. okozta kár. Összegezve: a termés mintegy 40-45%-át pusztítják el az állati és növényi kártevők, ami kb. mintegy 1-1,5 milliárd ember évi tápláléka. Nem kétséges t...

Az öntözési rend

Az öntözési rend a víznorma és az öntözési forduló meghatározását jelenti, mely termőtájanként, növényenként, talajtípusonként, öntözőgépenként változik. Kialakításának célja a vizet olyan gyakorisággal és mennyiségben kijuttatni, hogy a növények terméscsökkenése, a minőség romlása megelőzhető legyen. Tervezése nem hagyatkozhat a termelő érzékszerv...

Technológiai újítások, technológiai újdonságok, itt mindent megtalálhatsz, amire szükséged lehet a mezőgazdaságban!