Az öntözéstechnika történelmileg korábbi eljárásai és berendezései általában az
időszakonkénti természetes csapadékot igyekeztek utánozni. Egyes alkalmakkor vízzel telítették a talajt és az ott tárolt hasznosítható vízkészletet a növényállományok fokozatosan használták fel. Nagyon ritka volt az olyan típusú vízadagolás, amelynél a talaj hasznos nedvességtartalma a gyökérzóna számára optimális szinten állt rendelkezésre. Tipikusan ilyen volt a rizsöntözés, ami egy különleges eset, hiszen a rizsnövény számára az optimum a teljes víztelítettség.
A csepegtető öntözési mód a vizet cseppenként (esetleg ettől kissé eltérően nagyobb térfogatú adagokban) juttatja a talajba, és így biztosítja a növény számára az optimális vízutánpótlást. A különlegesség abban van, hogy a mesterséges vízpótlás csak a kultúrnövények gyökerei által behálózott talajtömbre terjed ki, és a vízfogyasztás ütemében gyakori kis vízadagokkal pótoljuk a keletkező hiányt. Ilyen módon lehetőség nyílik arra, hogy a talajnak csak azt a szelvényét nedvesítjük, amelyben a haszonnövény aktív gyökérrendszere helyezkedik el. A növény vízigényének ismeretében - a fenofázisokhoz igazodva a kedvező talajnedvességi állapotot szinte megszakítás nélkül, folyamatosan tudjuk fenntartani, ezzel a növény fejlődésének egyik legfontosabb feltételét elégítjük ki. A csepegtető öntözéssel tehát elkerüljük a sorközök felesleges nedvesítését, ami egyébként csak a gyomnövények fejlődését segítené elő.
Cikkünkben közölt megállapításokhoz felhasználjuk a TSF Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Kara, illetve jogelődjeinek, és az Öntözési Kutató Intézet korábbi kísérleteinek, eredményeinek jelentés anyagát és publikált anyagait.
A címben hangsúlyozott rendszerváltás az öntözésnek ezt az új filozófiáját igyekszik hangsúlyozni, mely szerint az öntözéssel megvalósult vízadagolási technika korábbi mennyiségi szemléletét egy minőségi technológiai szemlélet váltja fel. Az öntözés egyébként is sokszor vitatott agrotechnikai művelet. Ennek egyik oka, hogy még a kutatás szakemberei is hajlamosak mennyiségi kérdésnek tekinteni. A mai gyakorlat szempontjából fontos helye van az FVMMI által koordinált NKFP pályázat öntözési fejezeteiben összefoglalt gondolatoknak, amelyeket Lelkes és Patay (2002) munkáiból idézünk. Korábban Mihályfalvi és Német (1967) szarvasi kutatók kísérletei azt bizonyították, hogy a növény nem tett különbséget abban, hogy az öntözővizet felületi vagy esőztető módon biztosítottuk a számára. Az öntözés tudomány művelésének és gyakorlatának ebben a korszakában a kiadott öntözővíz mennyisége, illetve annak időpontja volt a döntő. Ezen nem sokat változtatott Oroszlány, Marjai, Csekő, Szalai és mások (1963) jelentős munkássága az öntözés módszerét és annak minőségi oldalát érintően.
Munkájuk elvezetett az öntözés minősége definíciójának megalkotásához, miszerint a jó minőségű öntözés akkor valósul meg, ha a növény számára szükséges víz akkor és oda kerül, ahol az a legjobban hasznosul és ez a legkisebb járulékos öntözési kártétellel jár. Később Cselőtei (1988), Lelkes (1983, 1988) és mások által végzett kísérletek adatainak százai mutatták, hogy főleg a zöldségnövények fejlődnek eltérően a különböző módszerrel kiadagolt, de azonos mennyiségű vízellátás esetén. Hangsúlyozták, hogy az új termelési technológiákban mindinkább feloldódik az öntözés korábban szinte kizárólagos vízpótló jellege. Ez a fajták potenciális termőképességének és az öntözési módszerek precizitásának, egyszóval az öntözés munkaminőségének bekövetkezett növekedésének az eredménye.
A csepegtető öntözés, mint az öntözési vízadagolás minőségének javítása költséges dolog. Egyre kifinomultabb a technika és ezzel egyidejűleg egyre érzékenyebb az üzemeltetés körülményeire. Az öntöző berendezés működését egyre inkább az öntözővíz egyes minőségi paraméterei korlátozzák. Ezért egyre többet kell áldozni a víztisztításra. Általános ökonómiai megfontolás szerint addig érdemes javítani, ameddig a többlet ráfordítást a többlet eredmény fedezi. Az intenzív kultúráknál a többletbevétellel ez rendszerint fedezhető, amiből következik, hogy érdemes a módszerben rejlő potenciális lehetőségeket számba venni, és a műszaki ismeretek tudatos használatával az öntözési munkaminőséget szolgálni.
A csepegtető öntözés a mikroöntözési módok egyike, a porlasztó és mikro szóró szórófejes, mikro sugaras szórófejes és árasztó szórófejes módszerek mellett. Ezeknél a térfogatáram állandó ellenőrzés alatt van az öntözés folyamán. A nyomásszabályozós adagolóelemek gyakorlatilag a nyomás ingadozásoktól függetlenül azonos térfogatáramot biztosítanak. Ebből következően a mikro öntözési mód munkaminősége az összes között a legkedvezőbb. Ennek természetesen a beruházásnál meg kell fizetni az árát, azonban intenzív kertészeti kultúrák maximális termése csak ezzel a módszerrel érhető el. Ez annak is köszönhető, hogy ezekkel a módszerekkel gyakori és nagyon gyakori öntözéseket lehet végrehajtani, tehát a növényállomány állandóan optimális víz ellátottsági szinten tartható. Az intenzív körülmények között termelt növényeket feltétlenül öntözni kell, ha kiegyenlített és kiemelkedő terméshozamokat akarunk elérni. A vízbeszerzés azonban sokszor nehézségekbe ütközik és költséges. Ezért a műszaki fejlesztések eredményeként kialakult egy olyan öntözési eljárás - a csepegtető öntözés -, amely a növények tökéletes vízellátása mellett a hagyományos öntözési módokkal szemben mindössze 40-60%-os vízmennyiséget igényel, ugyanakkor a növények igényét a legszélesebb klimatikus körben kielégíti.
A csepegtető öntözés alkalmazásával a növények gyökérzónája nem csak kellő nedvesen, de levegőzötten tartható. Az állandó talajnedvesség segíti a tápanyagok folyamatos feltáródását, illetve az öntözővízzel történő tápanyag kijuttatás a növények igény szerinti ellátását biztosítja. A cseppekben, legfeljebb kis vízsugarakban a talajra/talajba érkező víz nem, vagy csak alig észrevehető mértékben okoz kárt a talajszerkezetben ill. a növényzetben. A vízadag nagy pontossággal szabályozható, a pontos adagolás a tápoldatozást igen hatásossá teszi.
Egy csepegtető öntözőrendszer nagyszámú adagolóelemmel rendelkezik, amelyek megfelelő tervezés esetén igen jó kiadagolási egyenletességet biztosítanak. Ugyancsak fontos szempont az, hogy lejtős területeken is biztosítható elfogadhatóan egyenletes vízadagolás.
A rendszer felépítése lehetővé teszi a víz kijuttatását kis vízveszteséggel, a 90-95% feletti vízhasznosulás könnyen elérhető. Az alacsony kijuttatási veszteség elsősorban a kis nedvesített felülettel magyarázható és azzal, hogy a víz a légtéren át rövid utat tesz meg. Ugyancsak a viszonylag kis nedvesített felülettel függ össze az, hogy a területen kevesebb a gyomnövény, így csökken a felesleges evaporáció és területegységre számított tápanyagfogyasztás.
Üvegházakban és fólia telepeken az öntözőrendszer általában egy vegetációs időszakra telepíthető, majd az új növényekkel újra kell a rendszert szabályozni. A zárt vezetékes vízszétosztás magas szintű automatizálást tesz lehetővé.
A csepegtető öntözés a gyökéren át történő növénytáplálás kiváló eszköze. A tápanyagok igényelt mennyiségének és koncentrációjának biztosítása egyszerű eszközökkel lehetséges a növény fejlődési állapotának és az időjárási körülményeknek a figyelembevételével. Így van mód a termés minőségi értékének és mennyiségének együttes szabályozására. A tápanyag adagolása a nedves zónába történik, ahol a gyökerek sűrűsége a legnagyobb, így nincs kimosódás, amely tápanyagveszteséghez és a környezet szennyezéséhez vezethet.
Az öntözés során a növény levélzete száraz marad, ami csökkenti a gombák, baktériumok és más kórokozók fertőzési veszélyét, csökken a szükséges vegyszerfelhasználás és ezzel a termesztés költsége is.
A növények életműködése szempontjából is kedvező a csepegtető öntözés, mivel a kijuttatott víz nem, vagy alig hűti a növénytermesztési teret, az öntözővíz hatására nincs levélperzselés, a talaj levegőzöttsége állandóan biztosított. Széles sortávolságú növények termesztésénél csökken a gyomosodás a sorközökben, amelyek irtása jelentős mennyiségű mechanikai munkát vagy költséges gyomirtó szert igényelne.
A csepegtető öntözőberendezések üzemeltetése energiatakarékos. Egyes típusok már 0,5 bar nyomáson üzemeltethetők, a tipikus nyomástartomány 1-2 bar. Az alacsony nyomásigény egyben azt is jelenti, hogy az üzemeltető szivattyú szinte a maximális vízhozammal járatható, így kiváló a szivattyúkapacitás-kihasználás. Az alacsony nyomásigényű csepegtetőrendszerek esetében gyakran alkalmazható az ejtő tartályos (gravitációs) vízellátás is.
A csepegtető öntözés gyakorlatilag bármely talajon alkalmazható. A folyamatos vízadagolás alacsony vízkapacitású homokos, homokos vályog talajokon is lehetőséget biztosít az intenzív termelésre. A kis és változtatható intenzitás miatt kötött agyagtalajokon is jól alkalmazható.
A többi öntözési módszerhez képest magasabb sótartalmú vizet is felhasználhatunk öntözésre. Ez abból adódik, hogy a gyakori kijuttatás miatt a talajoldat nem szárad be, mivel a víz a levélzettel nem érintkezik, nincs perzselés, kis víztöbblet (10%) kiadagolásával a sók folyamatosan a gyökérzóna alá lúgozhatók ki.
A csepegtető öntözőberendezések vízjáratai érthetően kis keresztmetszetűek. Mechanikai szennyezőanyagok az öntözővízben a csepegtetőelemek 0,4-1 mm2 közötti keresztmetszetű járatait eldugíthatják. Ezért az öntözővizet csepegtető rendszer alkalmazása esetén gondosan szűrni kell.
Magas oldott só koncentráció esetén (kalcium-karbonát, vas- és mangántartalom) a kicsapódó sók - elsősorban a kifolyónyílásnál - elzárják az adagolóelemeket.
A vas- és mangánvegyületek baktériumok táptalajai is lehetnek, a baktériumtenyészetek szintén elzáródási problémákat okozhatnak. Az öntözővíz kénhidrogén-tartalma is elősegítheti a baktériumok megtelepedését a csőhálózatban. A meleg, tápanyag dús környezet lehetőséget ad algák, baktériumok gyors szaporodására az öntözőrendszer különböző pontjain, a nyálkás szervesanyag-gócok a vízárammal sodródva eltömíthetik a csepegtető elemek bevezető nyílásait.
A csepegtető öntözési eljárások egyik alkalmazási korlátja, hogy egyes kertészeti kultúrák - általában, vagy fejlődésük bizonyos szakaszában (pl. virágzás, terméskötés) - magas relatív páratartalmat igényelnek, amelyet az alacsony kijuttatási párolgás nem fedez, ekkor párásító öntözést is kell alkalmazni.
Az öntözővíz által rendszeresen nedvesített talaj határánál (a hagyma alakú beázási tér felülete mentén, a só koncentráció megnövekszik. Szabadföldön, ahol az esetenkénti nagy adagú természetes csapadék alsóbb rétegekbe mossa a felhalmozott sókat, a veszély nem jelentős, legfeljebb a száraz periódusokban. A csapadék és az öntözővíz együttes hatására mozgó só- és tápanyag felhalmozódásának törvényszerűségei még nem kellően tisztázottak. Mindenesetre az nyilvánvaló, hogy ha a növény magas só koncentrációjú talajszelvényben gyökerezik, a fejlődéséhez a körülmények kedvezőtlenek.
A csepegtető öntözés részletesebb szerkezeti tulajdonságairól más alkalommal kívánunk írni, szemléltetésül csupán a két mellékelt képet mutatjuk be. Összességében megállapítható, hogy a csepegtető öntözés a kertészeti kultúrák vízpótlására az egyik legalkalmasabb eljárás, beleértve a tápoldatozással történő növénytáplálást is.
Forrás: Agrárágazat
