A kalászos gabonák, elsősorban az őszi búza termesztése hazánkban a jövőben is döntő mértékben az öntözés nélküli termesztésre alapul, de az öntöző üzemekben sem csökkenthetjük a területeket a gazdaságilag indokolt határok alá. Ez tehát azt jelenti, hogy az öntözés nélkül gazdálkodó üzemek arányainál jóval alacsonyabb lesz az őszi gabonák területi részesedése az öntözött üzemekben. A terület csökkenése valószínűleg olyan mértékben lesz indokolt, amilyen mértékben az átlagtermés nő, tehát, hogy a megtermelt mennyiség ne változzék.
Az őszi búza öntözésének lehetősége, jelentősége
A búzatermesztés egyik fejlesztési lehetősége a megfelelő időben, megfelelő módon és szükséges mennyiségben végzett mesterséges vízkiegészítés, ami azonban gazdasági és klimatikus viszonyaink között csak igen indokolt esetekben válhat szükségessé.
A búzát tekintve ugyanis hazánk a feltételesen öntözhető területek zónájába tartozik. A kifejezetten száraz klímák alatt, ahol a természetes csapadék a meghatározott rendszer szerint működő öntözési normák kialakítását nem zavarja, viszonylag egyszerű a búza öntözéses termesztése. Ilyen körülmények között az öntözés hatásfoka 100-200%-os is lehet az öntözetlenhez viszonyítva, vagy öntözés nélkül a termesztés lehetetlen.
Klímánk alatt azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Vannak ugyanis olyan évjáratok, amikor a természetes csapadék fedezi még a jelenleg köztermesztésben lévőknél igényesebb fajták vízigényét is. Olyan esetekre is fel kell készülni, amikor a lehullott csapadék magában is soknak bizonyul. Az átlagosnál lényegesen több május-júniusi csapadék és az esetleges nagyobb vízadaggal végzett öntözés együtthatása pedig a legkülönbözőbb gombás megbetegedések gyors felszaporodása következtében termésdepressziót is okozhat. Az átlagosnál szárazabb vagy kifejezetten aszályos években viszont a búza öntözésének jövedelmezősége vetekedhet a mezőgazdaság bármilyen más, gazdaságosnak ítélt rövid lejáratú ráfordításával.
Az öntözött üzemekben az őszi búza termése még akkor is biztonságosabb és a termésátlag is nő, ha a búza megöntözésére nem is kerül sor, mert az előző évi öntözés következtében nem fordulhat elő, hogy az őszi-téli csapadék ne töltené fel a talajt a szántóföldi vízkapacitás értékéig. A búza jelentős aszálykárt pedig olyan években szokott szenvedni, amikor a talaj víztartaléka csekély vagy csapadék hiányában, ill. esetlegesen talajhiba következtében. A búza öntözésére nem rendszeresen, hanem az időjárástól függően akkor kerül sor, amikor a tenyészidő alatt jelentős vízhiány mutatkozik. Az öntözött termőterületeken várhatóan 20-30% többlet-termésre számíthatunk, az öntözetlen intenzív gazdaság terméséhez viszonyítva. Az öntöző gazdaságokban így elsősorban az új, intenzívebb búzafajták bevezetése indokolt.
A rövid tenyészidejű, és általában szárazságtűrő kalászosok közepes terméséhez az átlagos csapadékú években hazánkban elegendő nedvesség áll rendelkezésre. Ezért a kalászosokat - köztük a búzát - eddig általában nem öntöztük. Ugyanis öntözéses termelésben a kalászos-szakaszt használták az üzemek a termőtalaj pihentetésére (egy év öntözetlen termesztéssel).
A mezőgazdaság belterjességének előrehaladásával azonban a kenyérgabonák termésátlagát is emelni kell. Ez egyrészt fokozottabb műtrágyázással, másrészt az átlagos csapadék kiegészítésével érhető el. Ilyen szempontból öntözéssel foglalkozó gazdaságokban előtérbe kerül a kalászosok öntözése is. A búza öntözését a fentieken kívül indokolja az is, hogy a külföldről behozott, a termesztésben nagy területen elterjedt intenzív búzafajták (hazai fajtáknál vízigényesebbek) nagy termésre képesek - a maximális terméshez azonban a hazai átlagos csapadék általában nem elegendő. E fajták termése száraz tavaszon, a növény kritikus időszakaiban egy-, ill. kétszeri öntözéssel jelentősen növelhető. A kritikus időszakok a következők: a szárba szökés és a virágzás.
A vízigény kritikus szakaszai
A szárbainduló búza zavartalan vízellátást igényel, ugyanis e fázisban - amely mintegy 30 napig tart - termeli a legtöbb szárazanyagot, az összes szárazanyagnak közel 50%-át. A kedvezőtlen vízellátás - abban az esetben, ha ősszel és télen kevés csapadék hullott, a tavasz száraz és meleg - zavarja a növény fejlődését. Kísérletek szerint, ha ezen fejlődési szakaszában éri aszály, a termés a felére csökken. A vegetatív szervek kisebbek lesznek, csökken az asszimilációs tevékenység is, ami a kalászkák virágszerveinek fejletlenségét vonja maga után. Éppen ezért indokolt, hogy fejlődésének ezen időszakában, tehát április közepétől május végéig biztosítsuk a talaj optimális nedvességtartalmát, mert vízigénye ekkor szorosan megközelíti az evapotranszspirációs értéket, azaz ebben a mintegy 6 hetes időszakban a 150-160 mm-t. Minél mélyebb rétegű, jobb vízgazdálkodású a talaj, minél bőségesebb a természetes csapadék, annál kevésbé van szükség az öntözésre. Ugyanakkor pedig a minél magasabb termelési célkitűzés a minél jobb vízellátottságot igényli.
A másik kritikus időszak a kalászolás és virágzás időszaka, amely aránylag rövid ideig tart. A magas hőmérsékletre és a rossz vízellátásra bekövetkező virágszervek részleges elhalása miatt hiányos lesz a megtermékenyülés, a termés jelentős mértékben csökken. Amennyiben az ősz és tél csapadékos volt, a tavasz pedig nem túlságosan száraz, a talajba tárolódott nedvesség mély termőrétegű talajon öntözés nélkül is kielégíti e kettős szakasz megfelelő vízigényét. Csapadékszegény évben, valamint sekély termőrétegű talajokon fontos és hatásos a kritikus időszakot megelőző vagy a kritikus időszakban végzett öntözés.
Szeszélyes klímánk mellett tehát nincs minden évben, ill. minden helyen szükség a búza öntözésére. Az évek többségében viszont öntözést igényelnek az intenzív búzafajták, egyes aszályos évjáratban végrehajtott egy vagy kétszeri öntözés hatékonysága és gazdaságossága pedig kiugró lehet.
Az öntözési mód megválasztása
Az öntözés módja esőszerű legyen. A sávos csörgedeztető módszer is alkalmazható, de nem ajánlatos, mivel az öntözőhálózatot még a vetés előtt kell elkészíteni, amikor még bizonytalan, hogy az öntözésre lesz-e egyáltalán szükség. Hátránya továbbá, hogy csak nagy (100-120 mm) öntözési víznorma adható ki, amely könnyen a búza megdőlését idézheti elő. Sőt hátránya még, hogy a sávok terelőtöltései a gépi betakarítást nehezítik.
A búza öntözési idénynormájául - kétszeri öntözés esetén - 80-100 mm javasolható. Ennyi csak esőszerű öntözéssel adható ki. A búza öntözése idején az esőztető berendezések (mert más növényeket még nem kell öntözni) rendelkezésre állnak.
A búza öntözésénél különös szerepet kap a hordozható esőztető berendezés is. A búza ún. főidényen kívüli öntözése nem érinti e berendezés idényben való kihasználtságát. Így viszonylag olcsón és gazdaságosan hajtható végre vele a búza öntözése.
Ugyanakkor azonban a búza a stabil és félstabil öntözőtelepeken (felszín alatti csőhálózat és felületi telepeken) a telep magas fokú kihasználásának korlátozója lehet, feltéve, hogy utána nem követi valamilyen tarlónövény termesztése. Ennek lehetősége azonban üzemi okokból korlátozott. Éppen ezért stabil öntözőtelepeken a búza termelését indokolt alacsonyabb részarányúra korlátozni (legfeljebb a terület 10-15%-ára).
A búza öntözését általában az öntözési főidény előtt vagy után végzik. Egy kg szemtermés előállításához a búza 340-350 liter vizet használ fel. Általában több év csapadékösszegét és eloszlását figyelembe véve, az alföldi gazdaságokban a sikeres termesztéshez mintegy 80-120 mm vízpótlásra van szükség. Azonban nem közömbös a kijuttatandó vízmennyiség időbeli megosztása sem. Ennek megfelelően a vetést követően rendkívül fontos, hogy a kelés egyenletes legyen és a búza az ősz folyamán megerősödve, tartalék tápanyaggal ellátva teleljen át. Amennyiben ősszel a talajban nincs elegendő vízmennyiség, akkor pótolni szükséges. A talaj-előkészítés időszakában végezzük az őszi öntözést. A szükséges kiadandó öntözővíz mennyisége a talaj nedvességi állapotától függ. A búza fejlődése csak akkor zavartalan, ha a talaj nedvességtartalma a szántóföldi vízkapacitás 65-70%-a között van.
Az öntözéses termesztés egyéb szempontjai
Az öntözéses termesztés alapvető igénye a fajta patológiai rezisztenciája. A jelenleg termesztett fajták csapadékosabb évjáratokban a szemtermést is csökkentő mértékben fertőződhetnek lisztharmattal, fuzáriumokkal, levél- és szárrozsdákkal,
Ophiobolus-szal, Cercosporellá-val, Septoriá-val és más kórokozókkal. Az öntözés hatásaként párás állományklímák mindezeknek a betegségeknek kedveznek és gyors elszaporodásukat eredményezhetik. Így bizonyos csapadékos években - főként az öntözés hatásaként fellépő mikroklimatikus adottságok által indukált patológiai faktorok következtében - súlyos terméscsökkenés mutatkozhat, amelynek hatására a napok alatt bekövetkező, példátlan ütemű kényszerérés nyomán beálló ezerszemtömeg-csökkenés a terméskiesés okozója. Rendes körülmények között azonban az öntözés jelentősen emeli az egyedi produktivitást és a fajták ezerszemtömegét.
Megemlíthető még ezen kívül az is, hogy a termesztett növények többségénél az öntözés a N-igényt általában növeli. A búzánál, s a többi kalászosoknál viszont az öntözés a N-felhasználásra csökkentőleg hat. Az öntözés nemcsak a tápanyagok (N-P-K) hasznosulását, hanem jobb feltáródását is elősegíti. A kalászosok, mivel nagyon érzékenyek a N-hatásra, állománysűrűségük, s a megdőlés iránti hajlamuk növekszik. Hangsúlyozottan kell azonban kiemelni, hogy nagyon kevés búzafajta hálálja meg az öntözést. Így nem lehet a búza általános öntözhetőségéről beszélni. Az öntözést jól megháláló búzafajták esetében viszont öntözéskor a búza átlagos N-adagját hektáronként kb. 40 kg-mal csökkenteni szükséges. (Öntözéskor a N csökkentésének szükségessége minden típusú elővetemény-kategóriára vonatkozik.)
Öntözött körülmények közötti, különösen a nagyobb vízadag kiöntözése utáni esőzés, esetleg szélvihar hatására még a viszonylag szilárdabb szárú fajták is könnyebben megdőlnek. Az öntözés ugyanis rendszerint növeli a szár hosszát, ami ugyancsak fokozza a megdőlés veszélyét. A védelem hatásos módja a fajta igényeinek megfelelő, optimális állománysűrűség beállítása, a megfelelő tápanyagarányok kialakítása vagy szárszilárdító vegyületek alkalmazása. Ugyanis az időben és megfelelő dózisban adagolt CCC (klór-kolin-klorid) valamennyi fajta szárát mintegy 15%-kal rövidíti meg és ezzel lényegesen csökkenti a megdőlés kockázatát. A kezelés következetes, esetenként figyelemre nagyon érdemes szemtermés-többletet is eredményezhet.
Az ismertetett adatok alapján megállapíthatjuk, hogy egyes fajták száraz évjáratokban ugyan haszonnal öntözhetők, de a távolabbi igényeket nem elégítik ki. Az öntözésben és a tápanyagellátásban rejlő további lehetőségek kiaknázásához a jelenleginél alacsonyabb, feltétlen dőlésellenálló, a lehető legjobb patológiai rezisztenciával rendelkező, jobb víz- és tápanyag-hasznosítású fajták szükségesek, amiket kifejezetten öntözéses termesztésre kell kinemesíteni.
Forrás: Agrárágazat
