Kertészet

Május a kertben – ezeket a kerti munkákat érdemes elvégezned

A kertészkedés bár a jó idővel indul el, mégis májusban végezzük el annak oroszlánrészét. Ennek elsődleges oka, hogy ekkor már az esőzések, meleg hatására ténylegesen elkezdenek fejlődni növényeink – ez a legjobb időszak az ültetésre, palánták kiültetésére, de már a kártevők is megjelennek otthonunk körül, rájuk is érdemes odafigyelni. Mostani cikk...

Környezetbarátnak tartod magad? Akkor így gondozd kerted!

Hogy kertünk környezetebarát legyen, véget kell vetnünk a fölösleges szeméttermelésnek, el kell kerülnünk a szintetikus anyagok használatát. Emellett, ezekkel a tippekkel organikus hulladékot hagyhatunk magunk után. Rengeteg olyan lehetőség van, melyek segíthetnek egy olyan kert kialakításában, aminek gondozása természetbarát, nézzük most meg ezeke...

12 növény, ami remekül tűri a vízhiányt

Ahogy melegszik az idő, ráadásul ahogy majd a nyár is beköszönt, egyre szárazabb lesz mind a talaj, mind a levegő. Ekkor rájöhetünk, hogy egyre többet kell majd locsolni növényeinket, hiszen a kertünkben is felléphet a vízhiány. Azonban lehetséges, hogy esztétikailag is megfelelő, de még ökológia szempontból is jó növényeket válogassunk össze kertü...

Szélben táncoló virágok – ismerd meg Te is a madármályvát

A madármályvák közepesen magas, bokrosodó növekedésű, egynyári növények, melyek Európa mediterrán területeiről származnak. Rózsaszín vagy fehér színeivel látványos díszei lehetnek bármilyen kertnek, a nyári időszaktól egészen az őszi első fagyig. Mostani cikkünkben ezt a növényt szeretném Nektek bemutatni, megismertetve Veletek gondozását, ültetésé...

Itt a tavasz, ezekkel a növényekkel vigyázz

A hosszú tél után már az összes kertész várja, hogy a tavasz megérkeztével újra visszatérjen kertjébe, elkezdjen benne dolgozni. Ugyanakkor a tavasszal az allergiaszezon is elkezdődik, ami sajnos a legtöbb embert érinti, így a kertészkedéssel amennyiben bizonyos növényeid vannak együtt járhat a viszkető, könnyező szem, a rossz közérzet, a tüsszögés...

Hogyan gondozd megfelelően fiatal fáid - ezekre érdemes odafigyelned

A fiatal fáknak mindig örülünk kertünkben – megismertetnek velünk egy új növénykultúrát, de ugyanakkor új lehetőségeket is adnak árnyékok szempontjából, virágzással, új gyümölcsökkel lepnek majd minket meg… De ehhez mindenképpen oda kell figyelnünk megfelelő gondozásukra, főleg életüknek első hónapjaiban, éveiben – mostani cikkünkben erről tudhatsz...

Kertészkedés gyerekekkel – ezeket érdemes tudnod

Tavasszal mindenkinek megjön a kedve a kertészkedéshez – tehát, miért hagynánk ki ebből gyermekeinket? Egy kis kert számukra – ez az a hely, ahol majd saját maguknak fognak mindent megtapasztalni. Megfigyelni a természetet, megmunkálni földjüket, elültetni a magokat, amiknek majd figyelhetik fejlődését. Azáltal, hogy egy kis kertet biztosítunk neki...

Itt a tavasz – itt az ideje kerteddel foglalkozni

Ahogy a szebb időjárás érkezik, mindenkinek megjön a kertészkedéshez a kedve. De hogyan kezdjek neki? Mit érdemes ilyenkor csinálni? Összegyűjtöttük hogyan és mivel érdemes ilyenkor foglalkozni. Ezekkel tökéletesen indítod az idei kertészkedésedet! Ahogy belépünk az áprilisba, mindenki szépen lassan, ily módon foglalkozzon kertjével. 

Ismerd meg a bangitákat

Te is ismerd meg a sokszínű bangiták családját: fajtól függően illatos virágokkal, pompás bogyókkal, és figyelemre méltó lombozattal ajándékozhatnak meg.

Hogyan termessz orvosi zsályát kertedben

A zsálya egy olyan fűszernövény, melyet gyakran kifelejtünk kertünkből. Pedig levelei akár frissen, akár szárítva is hasznukra válhatnak akár szószokban, öntetekben, akár olyan húsételeinknél, melyek disznóból készültek, vagy ha kacsából, talán még annál is jobban. Rengeteg fajtája van, mégis az orvosi zsályát használják legtöbbet – legalábbis a ko...

Kert a madarakért

Kialakíthatod kertedet úgy is, hogy az a madarak számára is kedvező legyen! Igazából, az emberi tevékenységek nagy felfordulást képesek okozni szárnyas barátaink életében; kémiai vegyületek használata, bokrok, cserjék eltüntetése, fák kivágása… Ennek következtében például búvóhelyeik, illetve táplálék forrásaik is eltűnhetnek. Viszont kedvező körül...

Bemutatkozik a krókusz

A krókusz az aljnövényzet gyönyörű virága, elegáns formájával és csodálatos színvilágával. Az újjászületés hírnöke. Hidd el, amilyen könnyen rá lehet nézni szépségére, annyira könnyű lesz termesztése is. 

Ezek a rovarok minden kertész barátai

Általában folyamatos harcban állunk a levéltetvekkel, a közönséges takácsatkákkal, növénytetvekkel, és egyéb kártevőkkel. De nem mindegyik rovart kell ellenségként kezelnünk. Néhányan ugyanis remek barátaid lehetnek nem csak Neked, de kertednek is – rengeteg jótékony hatással bírnak. Ismerjük meg most ezeket!

Miért érdemes fák törzsén hagyni a borostyánt?

Rajta kell hagynunk fáinkon a borostyánt, vagy inkább szedjük azt le? Ez a kérdés már hosszú ideje sokakat foglalkoztat. Néhányan úgy vélik, hogy egy partnerkapcsolat, jó szövetség alakulhat ki kettejük kapcsolatából, még mások parazitaként tekintenek rá. Viszont úgy érdemes kezelnünk ezt a helyzetet, mint egy lehetőséget, melyet hasznosíthatunk, r...

Hogyan vigyázz kerti tavadra télen? - mutatjuk tippeinket

Azon felül, hogy nagyon szépen díszíti kerted, a kerti tavak rengeteg kis ökoszisztémát foglalnak magukba, és nagyon oda kell figyelnünk, hogy fent tudjuk tartani ennek törékeny egyensúlyát. Maga a tó élete télen lelassul, vagy teljesen megpihen. Különösen fontos, hogy megfelelően kezeljük ebben az időszakban, hogy sikeresen átvészelje a hideg időj...

Minden, amit a téli locsolásról tudnod kell

Amennyiben jó idő van, növényeink locsolása már napi szokássá válik, hiszen minden növény életéhez szükséges egy megfelelő vízmennyiség. Télen viszont, azt gondoljuk az öntözés felesleges, hiszen növényeink úgyis „alszanak”. De tényleg ez a helyzet?

Milyen növényeket ültessek év elején?

Januárban és februárban kevés munkájuk van a kertészeknek. Ezt általában magvak vásárlásával pótolják, melyek majd az év többi részében fognak kikelni. Viszont, nem is gondolnánk, hogy nem csak tavasszal és a nyár folyamán foglalkozhatunk virágzó növényeinkkel, ugyanis legtöbbnek több hónap kell, hogy elteljen a vetése és a virágzása között. Egy-ke...

Hogyan ültessem át helyesen cserepes növényeimet?

Egy növény, melyet cserépben nevelünk kis mennyiségű talajt kap, s az is fokozatosan kimerül; a szükséges tápanyagok a növény számára egy idő után eltűnnek. Ez főleg a fiatalabb példányoknál jelent problémát, amik még nem érték el végleges méreteiket, még nem gyökereznek mélyen, illetve még növekedésükhöz kell egy bizonyos mennyiségű idő. Ezért szü...

Érdekes cikkekkel, naponta frissülő hírekkel, praktikákkal és hasznos tanácsokkal várunk minden kedves olvasót a kertészettel kapcsolatban - akár profi vagy, akár most ismerkedsz a kertészkedés örömeivel. Legyen szó növényápolásról, kártevők elleni védekezésről vagy éppen a legújabb kertészeti trendekről, itt minden kérdésedre választ kaphatsz. Célunk, hogy inspiráljunk és segítsünk neked a kerted gondozásában, legyen az egy aprócska balkonkert vagy egy hatalmas házikert. Szakértői tanácsainkkal és könnyen követhető útmutatóinkkal bárki zöld oázist varázsolhat otthonába.