Élelmiszeripar

Cseh konkurencia a magyar kenyérnek

Csehország második legnagyobb péküzeme felvásárolja a hazai toastkenyér-piacot uraló Ceres Zrt.-t és leányvállalatát, a gluténmentes süteményeiről híres Multi Pékség Bt.-t. A felvásárlás híre meglepte Magyar Pékszövetséget, ami - bár sejtette a közeljövőbeli tulajdonosváltást mégis - magyar tulajdonost várt.

Olcsón sem kell a gabona

Nagyjából negyedével olcsóbb ma a búza, harmadával pedig a kukorica, mint egy évvel ezelőtt, ennek ellenére sem akad vevő a terményre. A Magyar Agrárkamara szerint minden idők egyik legkisebb forgalmát bonyolították le a gabonakereskedők és -termelők idén januárban, hetente alig néhány ezer tonna búza, kukorica, árpa cserélt gazdát.

Mitől kívánatosabb az étel?

Ma már nem elég, ha egy élelmiszer finom. Jól is kell kinéznie, méghozzá sokáig. Az élelmiszer- gyártók ezért 14 ezer különféle mesterséges adalékanyagot használnak annak érdekében, hogy ételeink hosszú időn át kívánatosnak mutassák magukat a pultokon.

Felfuttatják a magyar termékeket

Hazai gyártókat, szolgáltatókat, termelőket hoz helyzetbe egy magyar áruk forgalmazását segítő szövetkezet. Az értékesítési nehézségekkel küzdő kisvállalkozók így a monopolhelyzetben lévő cégek diktátumánál előnyösebb feltételekkel: magasabb átvételi ár és rövidebb fizetési határidő mellett adhatnak túl portékáikon.

Átlagosan 1,4 százalékos volt az áremelkedés

Leginkább, 13,7 százalékkal a burgonya, a friss zöldség és a gyümölcs ára nőtt, de 10,9 százalékkal emelkedett az étolaj ára is januárban. A fogyasztói árak az idén januárban a várakozásokat jóval meghaladó ütemben nőttek, a tavaly januárihoz képest 6,4 százalékkal, az egy hónappal korábbihoz képest pedig 1,4 százalékkal - közölte a Központi Statis...

Vigyázat hamisítják! - Méz

Az emberek már az ókor előtt is ismerték és fogyasztották a mézet. A méz bizalmi kérdés, érdemes megtalálni a nekünk tetsző, megbízható méhészt. Mint mindent ami eladható, a mézet is hamisítják. Honnan ismerhető fel a valódi méz, és mitől bio a bioméz? Mit is csinál egy méhész az év folyamán, és milyen mézeket érdemes megvásárolni?

A válság agráradatokban

Szomorúak a nagykereskedők, visszafogottabbak a fogyasztók – 2009 első kilenc hónapjában 12%-kal csökkent az Európai Unió zöldség- és gyümölcsimportja. Pénzben kifejezve a csökkenés 12%-os volt, az import összesen 7 900 millió euró értékre rúgott – közölte a FEPEX.

Megoldás-e a betétdíj?

Az italoskarton csomagolásból nem létezik újratölthető változat, betétdíjat sem vezettek be rá sehol a világon - a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztése jelenthet megoldást e csomagolási hulladékok problémájára is, mutat rá egyúj kutatás.

A kereskedelmi láncok és az élelmiszer-biztonság

Napjainkban a kereskedelmi láncok egyre szélesebb körben használják az önkéntes élelmiszer-biztonsági szabványokat annak érdekében, hogy bizonyítsák: megfelelnek a különböző vevői követelményeknek. Minden élelmiszerrel foglalkozó vállalkozás számára ismert, hogy működésük megfelelőségét bizonyítaniuk kell vevőik számára.

Várható tendenciák az olasz élelmiszer ágazatban

Októberben prezentálták az olasz élelmiszeripar helyzetéről és kilátásairól készült jelentést Rómában, a Szenátus könyvtárában. A dokumentumot az olasz mezőgazdasági minisztérium agrár-piaci háttérintézménye, az ISMEA (Istituto di Servizi per il Mercato agricolo alimentare) az olasz élelmiszeripari szövetséggel (Federalimentare) közösen készítette....

Fischer Boel: jövő tavasszal már nőhetnek a húsárak

Az úgynevezett egészségügyi felülvizsgálat, amely az unió agrárpolitikáját hivatott felmérni, nem új reform, hanem áttérés egy kisebb közösség működéséről egy nagyobb közösség tevékenységére – mondta Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa pénteken Budapesten. A biztos azt követően beszélt az unióban zaj...

Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Bizottság Olaszországban

Az Olasz Kormány (Miniszterek Tanácsa) július 27-i ülésén tudomásul vette, a Mezőgazdasági, Élelmezési és Erdészeti Politikák Minisztériuma, valamint az Egészségügyi Minisztérium közös rendeletét egy Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Bizottság (Comitato Nazionale per la Sicurezza Alimentare) létrehozásáról.

Orosz WTO-csatlakozás

Az orosz WTO-csatlakozással foglalkozó munkacsoport a közelmúltban konzultációt szervezett az orosz fél, valamint mintegy negyven WTO-tagállam között, a csatlakozás menetének, illetőleg a munkacsoport által elkészítendő jelentés tartalmának áttekintésére.

Élelmiszerbiztonság

Egységes élelmiszer-biztonsági szervezet alakul Az élelmiszer-, az egészségügyi-, a növényvédelmi-, valamint az állategészségügyi törvényt is módosítja a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által a parlament elé terjesztett törvényjavaslat, amely az Országgyűlés honlapján is olvasható.

Megalapozott-e az idei bojkott a Danone ellen?

A közelmúltban ismét a Danone termékei elleni bojkottra szólított fel egy interneten keringő levél. Ez volt a harmadik felhívás, mely a győri kekszgyár bezárásával és az Albert és Pilóta kekszek meszűnésével riogatott. A Danone – a korábbi évekhez hasonlóan – most is cáfolja a híreszteléseket, ám a győri városházán egyetértenek a bojkottal. Mi lehe...

Élelmiszerbiztonság

A kőkemény ellenőrzések eredménye már mutatkozik. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium célkitűzése, hogy Magyarország az élelmiszerbiztonság szempontjából a következő két-három évben a nemzetközi élvonalba emelkedjen - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Bicskén, sajtótájékoztatón.

Húsvéti ellenőrzések

43 ezer belföldi és több mint 11 ezer, uniós vagy harmadik országból származó tételt vizsgáltak meg - Süth Miklós országos főállatorvos szerint a március 12-e óta tartó húsvéti kiemelt ellenőrzések tapasztalatai eddig a tavalyinál kedvezőbbek.

FAO-hivatalok Budapesten

Az Európai és a Közép-ázsiai Regionális Hivatal 51 országot és az Európai Közösséget szolgálja majd ki - A magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) megállapodott arról, hogy a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatala, valamint közös szolgáltató központja Budapestre költözik.

Drágább a tej, fogynak a tehenek

Néhány hónapja már emelkednek a tejpiaci árak, a tehenek azonban fogynak - nem csak Magyarországon, szinte egész Európában - írja a Napi Gazdaság. Februárban folytatódott a nyerstej átlagárának 2006 augusztusában kezdődött növekedése.

Brüsszel

Rendet teszünk az élelmiszer-biztonság területén - Magyarország élelmiszer-biztonsági szempontból az egyik legmegbízhatóbb országgá kíván válni - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az európai uniós tagországok agrárminisztereinek hétfői brüsszeli találkozóján e témában lefolytatott kötetlen vitában.

Húsvéti ellenőrzések

Április 15-ig összehangolt országos ellenőrző akció indul. Pontot lehet tenni a januári madárinfluenzás esetekre, hétfőtől madárinfluenza-mentes státust jelenthet Magyarország - mondta Süth Miklós országos főállatorvos hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Új logisztikai központot épít a Spar

Több tízmillió euróból épít logisztikai központot idén a Magyarországon tizenöt éve jelenlévő Spar üzletlánc. A vállalat az elmúlt évben 21 százalékkal növelte forgalmát, s összesen 24 új egységet nyitott hazánkban.

Prodexpo

Rövid időn belül enyhíteni lehet a szállítási korlátozásokat - 2006. február 12-től került megrendezésre Moszkvában a Prodexpo elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari kiállítás. A magyar cégek részvételét a korábbi évekhez hasonlóan az AMC koordinálta, a nemzeti stand kialakítása, a cégeknek nyújtott szolgáltatások magas színvonalúak voltak. Összesen...

Tolna megyei agrárhírek

Országosan egymillió élelmiszer-vizsgálat. Évente érvényesíteni kell az őstermelői igazolványt. Kevés a csapadék, megkezdték a metszést. Júliustól vége lehet a kukorica intervenciónak. Télen kevesebb a vásár, alig akad érdeklődő, eladó.

A hazai élelmiszerek biztonságosabbak

Az ünnepek előtti időszakban végzett élelmiszerellenőrzések újra bebizonyították, hogy a hazai termékek biztonságosabbak a fogyasztók számára, mint a külföldről érkezettek - mondta Süth Miklós főállatorvos pénteken, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Egy tárcánál az élelmiszerbiztonság ellenőrzése

A kormány szerdai döntése értelmében a jövőben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyeli az élelmiszerbiztonságért felelős szervezeteket - jelentette be Danks Emese kormányszóvivő a kabinet ülését követő kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz helyettes szóvivője szerint jövőre több mint 1.800 ellenőrzéssel foglalkozó szakembert k...

Cukoripari megállapodás Kabán

Egyedülálló az Európai Unióban az a megegyezés, amelyet a felszámolásra ítélt Kabai Cukorgyár tulajdonosai, a dolgozók és a termelők kötöttek - mondta Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Kabán, amikor részt vett az Eastern Sugar Zrt. vezetői, a cukorrépa-termesztők és a cukorgyár munkavállalóinak értekezletén.

Élelmiszerkereskedelem

Közös cél a fogyasztói bizalom visszaszerzése. - Azonos oldalon állunk, a minisztérium és a kereskedelmi cégek közös célja a fogyasztói bizalom visszaszerzése - fogalmazta meg az tárcánál tartott péntek reggeli egyeztetés tapasztalatait Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Élelmiszeripar