Az ünnepek előtti időszakban végzett élelmiszerellenőrzések újra bebizonyították, hogy a hazai termékek biztonságosabbak a fogyasztók számára, mint a külföldről érkezettek - mondta Süth Miklós főállatorvos pénteken, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.
Beszámolt arról, hogy az élelmiszerbiztonsági hatóságok az ünnepek előtti időszaktól csütörtökig országszerte 5.630 kereskedelmi és előállító egységben 66 ezer élelmiszertételt vizsgáltak be, amelyekből 1.592 esett kifogás alá.
A január 5-éig tartó célellenőrzések során eddig 180 tonna nem megfelelő élelmiszert kellett kivonni a forgalomból, a kivetett bírság értéke 68 millió forint volt.
A főállatorvos utalt arra, hogy a hatóságok a hazai termékek vizsgálatakor átlagosan ötször kevesebb kifogásolható élelmiszert találtak, mint importáruk esetében.
Az élelmiszerek "termékbiztonságát" együtt vizsgálták az ÁNTSZ, az állategészségügyi és a fogyasztóvédelmi hatóságok szakemberei. Az akció során november 20. óta a karácsony közeledtével egyre több tételt ellenőriztek.
Süth Miklós adatai szerint csak a kereskedelmi egységeknél összesen 50.646 hazai tételt és 11.948 importárut vizsgáltak meg. A belföldről származó termékeknél 995 esetben, a külföldieknél 541 alkalommal emeltek kifogást a hatóságok.
A főállatorvos szerint a boltok nagysága alapján nem lehet trendekre következtetni az élelmiszerek biztonságát illetően. Nem csak a kis és nagy üzletek esetében, hanem ugyanazon az üzletláncon belül is nagy eltérések mutatkoznak - fűzte hozzá.
Süth Miklós kitért arra, hogy a hazai és az import termékek közötti élelmiszerbiztonsági különbség nem csak a boltokban érhető tetten, hanem alátámasztják az előállító egységekben végzett vizsgálatok is.
Üzemekben november 20. óta csütörtökig országszerte 4.070 tételt vizsgáltak be, amelyekből 117 volt csak kifogásolható. Ez arányaiban kevesebb, mint a boltokban ellenőrzött és kifogásolt külföldi tételek esetében - magyarázta a főállatorvos.
Néhány aktuális élelmiszerbiztonsági ügyet kiemelve kifejtette, hogy a törökbálinti M.E.G.A. Trade raktárában 583,58 tonna élelmiszert ellenőriztek, amelyből 29 tonnát átcímkézés gyanúja miatt további vizsgálatoknak vetnek alá.
A fővárosban a XI. kerületben egy engedély nélküli raktárból 15 tonna, távol-keleti konyhához használt élelmiszer-alapanyagot semmisítenek meg, valamint a XXIII. kerületben egy hasonló tároló esetében 7,5 tonna tejterméket.
Süth Miklós szólt arról, hogy Bács-Kiskun megyében tojás nélkül készült tojásport, Veszprém megyében aflatoxint tartalmazó dióbelet, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében avas pisztáciát, Fejér megyében két lejárati idővel is megjelölt virsliket, Heves megyében pedig szakhatósági engedély nélküli szaloncukrokat foglaltak le.
A főállatorvos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az állategészségügyi szolgálat létszáma jelenleg 2.200 fő. Konkrét számot a létszámleépítés kapcsán nem említett, csak annyit közölt, hogy az "irányszámhoz képest" 200 fővel kevesebb embert kell elbocsátani.
Jelezte azt is, hogy a fővárosi és a Pest megyei hatóság összevonásával Virsinger Györgytől, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetőjétől a hatóság nem kíván megválni, számára az integrált intézmény igazgatóhelyettesi posztját ajánlották fel.
Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.