Egyedülálló az Európai Unióban az a megegyezés, amelyet a felszámolásra ítélt Kabai Cukorgyár tulajdonosai, a dolgozók és a termelők kötöttek - mondta Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Kabán, amikor részt vett az Eastern Sugar Zrt. vezetői, a cukorrépa-termesztők és a cukorgyár munkavállalóinak értekezletén.
A miniszter emlékeztetett rá, hogy a cukortermelés versenyképességének biztosításához az idén alapos szerkezetátalakítási folyamat indult el az Európai Unióban. Olyan szerkezetátalakítási támogatás jött létre, amely ösztönzi a termelés megszüntetését és az érintett kvótákról való lemondást, ugyanakkor lehetővé teszi a termelés megszüntetéséhez kapcsolódó szociális és környezeti kötelezettségvállalásokat.
Gráf József ugyanakkor meglepőnek nevezte a tulajdonos döntését, miszerint a cseh és a szlovák gyárukkal együtt bezárják Közép-Kelet-Európa egyik legmodernebb gyárát, a kabait is.
Hozzátette: tiszteletben tartva a menedzsment döntését, az agrártárca a kezdetektől azon dolgozott, hogy a gyárbezárás által a legkedvezőtlenebbül érintett cukorrépatermelők és gyári dolgozók a legtöbb juttatást kapják.
Az FVM közvetítő szerepet vállalt, s a szereplőkre bízta a döntést, akik éltek is ezzel a lehetőséggel.
Gráf József szerint ez a sikeres megegyezés eddig egyedülálló mind a térségben, mind az Európa Unióban. Ahol eddig ugyanis gyárbezárásról döntöttek, ott nem sikerült a feleknek önállóan megegyezniük, és általában jogi útra terelték a vitájukat.
Az adatokat ismertetve a miniszter elmondta: a teljes szerkezetátalakítási támogatás összege 78 millió 808 ezer euró. Az önkéntesen kötött megállapodás alapján a termelők és a gépi szolgáltatók ennek 27 százalékát kapják, azaz 21 millió 305 ezer eurót. Szintén a megállapodás alapján szociális kiadásokra a kollektív szerződésen felüli további 8,3 százalékos, azaz 6 millió 550 ezer eurós támogatást kapnak a munkavállalók.
Gráf József szerint ezzel a döntéssel az anyagi eszközök adottak ahhoz, hogy a gyárbezárás után elbocsátandó dolgozók komoly esélyt kapjanak az újrakezdéshez, a nyugdíjhoz közel állók pedig a kedvezményes előnyugdíjhoz.
Egyúttal esélyt kapnak a termelők és a gépi beszállítók is: előbbiek a termelési szerkezetváltásra, utóbbiak pedig a másra nem használható gépeikért tisztességes kompenzációval veszteségeik teljes leírására.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.