Amennyiben kertesházban élsz, szinte bármikor megeshet, hogy kertedben, udvarodon egy apró madárfiókával találkozol. Ugyanakkor ebben az esetben óvatosnak kell lenned, hiszen akár segítő szándékkal is sokat árthatsz ennek a pici élőlénynek. Mostani cikkemben elmondom, hogyan tudsz rajta segíteni úgy, hogy ne essen semmi baja!
Miért hisznek az emberek abban, hogy a négylevelű lóhere szerencsét hoz? Mi a különbség a szerencsehere és a négylevelű lóhere között, az is szerencsével járhat? Tudj meg most mindent róluk cikkünkből.
Egy kisebb kerti tó képes könnyedén feldobni környezetedet, ráadásul elkészítése is gyerekjáték! Mostani cikkemben elárulom lépésről lépésre, hogyan tudod a legegyszerűbb módon megalkotni mesébe illő tavadat!
Egy szép kilátás, tájkép olyan értékekkel bírhat, mint egy bámulatos festmény, hiszen a kerttervezés és a művészet ugyanazokon az alapelveken nyugszik. A házból a kertedre nyíló kilátás még fontosabb, mint az, hogy kint, benne állva milyennek látod azt. Ennek az az oka, hogy időnk nagy részét mindenképpen otthonunkban töltjük, nem pedig kertünkben....
Világunk tele van különlegesebbnél különlegesebb növényekkel, mostani cikkemben közülük szeretnék Nektek egyet bemutatni. Ez a színpompás növény Dél-Afrikában honos, kora tavasszal tölti meg virágaival környezetét, így teremtve egy eszméletlen látványt.
Kerted rengetegféle madárnak képes otthont nyújtani, arról nem is beszélve, hogy akik nem ott fészkelnek is megpihenhetnek benne, átrepülhetnek rajta. Mostani cikkünkben eláruljuk, hogyan tudod beazonosítani ezeket a pici szárnyasokat, hiszen ez az első lépés afelé, hogy jobban megismerd őket.
Ahogy beköszönt a jó idő azokon a termesztett növényeinken kívül is érdemes lesz odafigyelni környezetünkre – mondjuk a piros árvacsalánra, melyet idén elmondom miért lesz hasznos Neked is gyűjteni.
Ahogy a legtöbben igyekeznek környezettudatosan élni, egyre többen komposztálják el természetes hulladékaikat. Amennyiben egy ideje már Te is így teszel, valószínűleg rengeteg elemet tartalmaz már a listád, miket dobhatsz komposztodra. Nézzünk tehát most 5 dolgot, amiről meglepő, de igen, ezek is listádba tartoznának!
Nincs is finomabb és megnyugtatóbb étel, mint egy nagyszerű leves, melyet kerti zöldségeidből készítesz. Az ilyen különösebb erőfeszítést, boszorkányságot sem igényel. Nem kell hozzá sok minden, víz, só, zöldségek és egy botmixer. Improvizálj nyugodtan, hiszen a legtöbb zöldség és növény tökéletes lesz hozzá, mégis most ezek közül szeretnék kiemeln...
A mentát nem csak kellemes íze és illata miatt érdemes használni – valójában igen hasznos gyógynövényekről van szó, így már csak ezért is megéri beiktatni őket étrendedbe!
Pókiszonytól küzdőknek nem ajánlom ezt a cikket, ugyanis most be fogom mutatni azt a legnagyobb termetű pókot, amivel Magyarországon lehet találkozni, következzék a szogáriai cselőpók!
Sokan kérdezték, hogy érdemes-e használnunk műtrágyákat a kertben, és ha igen, akkor melyik műtrágyák a legalkalmasabbak. Mostani cikkemben mindenre választ adok!
Már nem kell sokat várni és egész Európában felkerül az éttermek kínálatára a lisztkukac segítségével készült ételek, ugyanis az EU élelmiszerbiztonsági hatósága megállapította, hogy alkalmas emberi fogyasztásra a lisztkukac.
Hallottál már a csírázó magvakról? Az ehető növényi magvakat foglalják magukba, melyeket fogyaszthatunk akár reggelire, étkezések mellé, salátában, esetleg előételnek is. Tápanyagokban és vitaminokban gazdagok, e magvak a forradalmi középpontjává váltak a táplálkozásnak, és értendeknek. Habár mostanában lettek híresebbek, tudnunk kell, hogy az ókor...
Sajnos egyre több helyről érkeznek hírek arról, hogy denevérek lelik halálukat az emberi gondatlanság miatt, mostani cikkemben elmondom, mit kell tenned, ha denevért találsz!
A cinkegolyó nagyon praktikusnak tűnhet mindenki számára, olcsó, könnyen ki lehet helyezni, szeretik a madarak, én mégis azt mondom, hogy soha ne add oda az állatoknak, nézzük, miért!
Habár a természet télen lecsendesedik, még a leghidegebb napokon is megpillanthatunk néhány bátor madarat kertünkben. Gondolkodtál már rajta, hogy vajon hogy jutnak élelemhez ezek az apró madarak, amikor a növények elfagynak, a rovarok pedig búvóhelyükön vészelik át a tél viszontagságait?
...
Egy Magyarországon őshonos csodanövényt mutatok most be nektek, ami nagyon sokoldalúan felhasználható. Tartsatok velem és ismerkedjetek meg közelebbről a fekete nadálytővel!
A hólapátolás senkinek sem tartozik a kedvenc feladatai közé, pedig amint otthonod fehérbe takarózik, muszáj leszel letakarítani a kocsifeljárót, illetve a porta más forgalmasabb részeit. Az el nem takarított hó idővel elolvadhat, majd újra megfagyhat, ami jegesedést és balesetveszélyt okoz.
...
Valószínűleg nehéz olyan háztartást találni akár vidéken, akár egy város közepén, ahol nem rejtőzik a spájzban, vagy épp a szekrények mélyén néhány üres befőttes üveg. Az elmúlt évek során egyre többen keresik elő ezeket a hasznos otthoni kellékeket, hogy felhasználják őket „csináld magad” projektjeikhez.
Érdekességek szerte a nagyvilágból mindenről, ami természettel, vagy mezőgazdasággal kapcsolatos. Itt olyan elképesztő történésekről és jelenségekről olvashat, amik szinte csodaszámba mennek.
Sütikezelés
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.