Egy kis mókuska megtalálta a földön fekvő GoPro kamerát, felkapta és elszaladt vele, szenzációs kisfilmet készített, nézzétek meg ti is, nekem nagyon tetszik!
Én még soha életemben nem láttam ennyire aranyos kis élőlényt, maximum gyerekkoromban, amikor rajzfilmet néztem. Ismerkedj meg vele te is közelebbről, annyira édes!
Nem ritka eset, hogy a kutyusok és a kisbabák barátságot kötnek, szőrös négylábú barátaink ugyanis legtöbbször szeretettel és gondoskodással közelednek a legapróbb emberekhez is. Bizonyítékként itt ez a cuki fotóválogatás, amitől megolvad a szíved!
Hoztam nektek 25 csodálatos képet, amiket imádni valóan aranyos kecskebébik szerepelnek. És hogy miért? Mert biztos vagyok benne, hogy te is imádni fogod őket, az én napomat bearanyozták, annyira édesek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület minden évben megválasztja az év madarát. A 2017-es évben ezt a címet a Tengelic nyerte. Ismerkedjetek meg vele egy kicsit közelebbről most ti is!
Az állatok is rengeteget változnak az évek során, csak úgy, mint az emberek. A következő képek fantasztikusak, nekem hihetetlenül tetszenek, ne hagyd ki te sem.
Az agavé fantaszikusan szép növény, mely idehaza is komoly méreteket tud ölteni, de hazájában, vagyis természetes élőhelyén még sokkal nagyobbra is nő. Ezekről a csodaszép növényekről hoztunk most nektek némi információt és képeket, hogy lássátok, milyen is, ha otthon érzi magát a növény!
Egyre több ritka és csodaszép madár választja lakhelyéül Magyarországot, szerencsére Tihanyban is felbukkant egy ritka szépség, a most következő cikkből megismerhetitek őt ti is!
Amikor egy felnőtt elszánja magát, hogy egy új kis életet vesz magához egy kutya személyében, nem mindig tudja, hogyan is kezdjen hozzá az egészhez. felmerül a kérdés már a legelején, hogy mégis honnan legyen kutyus: menhelyről (állatotthonból) vagy tenyésztőtől. Melyik a jobb, és melyikkel tesz jobbat leendő gazdiként? Megannyi szempont, amiket ne...
A brit rendőrök eléggé meglepődtek, amikor is a traffipax gyorshajtást észlelt. Először a gyorshajtó gépjárművet keresték, de nem találták, kiderült, hogy a képen szereplő kék cinege repült túl gyorsan.
Hihetetlen, milyen aprócska madarat fedeztek fel Magyarországon, a sárgafejű királyka alig éri el az 5 grammot. A most következő cikkben bemutatjuk nektek ezt az apró kis csodát, érdemes megismerned neked is!
Bizony, léteznek olyan állatok, akik egyáltalán nem úgy "működnek, mint ahogyan mi megszoktuk tőlük. Ebből pedig nagyon vicces szituációk születnek, meg is mutatom nektek a legjobbakat!
Akinek van házi kedvence, az tudja hogy mennyire erős és szoros kötelék alakulhat ki ember és állat között. Azonban néha akadnak olyan esetek, amikor egy-egy kutyusnak, cicának nyoma vész és van, hogy többé elő sem kerül. Azonban nem régen egy igazi csoda történt, el is mondom hogy mi! :)
Hihetetlenül szívszaggató történetet találtunk az interneten, melynek főhőse egy apró kis mókuska, aki elvesztette szeretett otthonát. Én nagyon megsajnáltam szegénykét!
Egy újabb örömteli hír, ami a tavaszt hirdeti! Megérkeztek Magyarország déli tájaira ismételten a füsti fecskék, Hazánk kedvelt kis madárkái! A most következő cikkben megismerheted őket te is!
Szinte minden kutya lusta, de vannak kivételek, akik sokkal lustábbak, mint az átlagos kutyák. Ők olyanokra képesek, amik mosolyt csalnak az arcunkra, nekem legalábbis nagyon feldobták a napomat a következő válogatásban szereplő kis kedvencek!
A világ legöregebb cicusát mutatjuk most be nektek, aki nem olyan régen töltötte be a 26. életévét. Ez persze nem olyan sok, de ha azt nézzük, hogy macskaévekre átszámítva mennyi jön ki, akkor rájövünk, hogy eléggé tiszteletreméltó kort élt meg, ugyanis 121 éves!
Azért, mert szép az idő, azért, mert egész nap mosolygok és azért, mert szeretném feldobni a hangulatotokat nektek is! Hoztam 10 + 1 hihetetlenül aranyos német juhászkutya kölyköt, nézd meg az összes képet, biztosan bearanyozza a napodat!
Hihetetlen állatvilág! Bármennyire is megdöbbentő, az állatok is képesek átverni az emberek, nem is akárhogyan! A következő képeket hosszú várakozás után sikerült elkészíteni, de természetesen nem így gondolta a fotós, ő az állatokat szerette volna lencsevégre kapni, azonban az állatok megtréfálták! Mindenesetre csodálatos képek születtek, nézd meg...
Hihetetlenek az állatok, a következő képek szerintem mindent elárulnak. Szerintem mindenki tudja, hogy az otthon maradt kisállatok rosszalkodnak, de a lebukás pillanata akkor is nagyon vicces, nézd meg te is ezt a szuper kis válogatást!
Hihetetlenek kis kedvenceink, úgy küzdenek egy darabka chipsért vagy egy szelet csokiért, mintha az életük múlna rajta. Nézd meg te is ezt a vicces, egyben aranyos kis videót, érdemes!
Nincsen különlegesebb teremtmény a macskáknál, a most következő videó is ezt bizonyítja. A legtöbb cicus fél a porszívótól, ha a tiéd is, akkor ilyen takarító eszközt kell beszerezned, ettől ugyanis nem félnek a kis kedvencek, sőt, még szeretik is, nézd csak meg te is :D
Bizony, minden kutyusnak van horoszkópja ugyanúgy, mint ahogy nekünk, embereknek. A most következő cikkben el is mondjuk nektek, hogy melyik csillagjegyben született kutyusra mik a jellemzők! Te is rá ismersz a kutyádra? Nekem teljesen egyezik.
Azt mondják, az ember olyan kutyát választ, amelyik valamilyen módon hasonlít rá. Nézd meg, hogy a te csillagjegyed szerinti habitusodhoz milyen négylábú kedvenc passzol! Egy amerikai kutyás oldalon egy asztrológus ezeket állapította meg a csillagjegy és a választott kutya tekintetében!
A következő 7 állati tulajdonság meglepő lehet mindenki számára, bevallom őszintén, hogy engem is meglepett némelyik, de bizony igaz az összes! Olvasd el te is cikkünket mindenképp és tudd meg, melyik állatnak van helye melletted :)
Hihetetlen ez a videó, még hogy a kutyák vérengző vadállatok? Egyáltalán nem azok! Nézd meg ezt a videót és a te véleményed is meg fog változni azonnal! Csodálatos, ahogy védi a kiskacsákat ez a hatalmas jószág!
Nem kis elismerés egy macska életében! Megválasztották a világ legszebbjének a magyar cicust Malmőben. 1955 macska közül választották őt a legszebbnek! Ismerd meg te is közelebbről!
Nagyon régen találkozott kutyusával, amikor hazaért, úgy gondolta, hogy meglepi négylábú kedvencét. Elbújt egy pokróc alá, és várta, hogy megjelenjen a kutyus. Ő pedig jött is, először nem tudta, hogy mi az, félve megközelítette, amikor pedig rájött, ki van alatta, úgy örült, ahogy egy ember soha nem tudna! Imádnivaló felvétel!
...
Találtál egy kiskutyát, és nem tudod mihez kezdj vele? Megsajnáltad az utcán kóborló, láthatóan jól ápolt, gazdás kutyust? Megmutatjuk, mit érdemes tenni!
Minden, amit érdemes tudni a háziállatokról és tartásukról: táplálkozásuk, igényeik, szükségleteik, betegségeik és tartásuk. Napona frissülő érdekes cikkekkel és hasznos tanácsokkal várjuk olvasóinkat.
Sütikezelés
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.