Hazánkban 1993-óta tartanak futómadarakat s az azóta eltelt években a struccot és az emut tartóknak bőven volt részük keserű és sikeres időszakokban is, napjainkban éppen amiatt, hogy az állatok száma elérte azt a határt, amikor már gondoskodni kell arról is, hogy fizetőképes piacot találjunk az állatainkból nyert húsra, bőrre s ha tudunk a tollra is !
Nagyon sokunknak, nagyon sok munkája van abban, hogy végre van olyan, minden elvárásnak megfelelő vágóhíd, amelyről már szállíthatunk húst a vevőknek. A probléma csak az, hogy az ár, amit ezek a vevők fizetni akarnak, meglehetősen alacsony, az állatok vágóhelyre juttatása, a vágási, csomagolási költség, a készáru kiszállítási költsége viszont nagyon magas. A történet innentől kezdve már mindenki számára - aki valaha foglalkozott haszonállattartással - ismert… Igen! Már megint mi vagyunk azok, akiken mindenki egy szempillantás alatt meg akar gazdagodni. Na már most, ha mi, akik már számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben is meg akartuk és meg tudtuk találni a megoldást, most bedobnánk a törülközőt, az egyrészt nem vallana ránk, másrészt nagyon kár lenne ennyi lelkes és becsületes ember sokéves, odaadó, lelkiismeretes munkájáért! Ha erre indulnánk, az lenne a zsákút, ami sehova nem vezet!
Ha azonban jól meggondoljuk - és mást nem is nagyon tehetünk - több megoldás is kínálkozik! Bizonyítandó rátermettségünket és nyitottságunkat elsősorban nekünk magunknak kell mindent elkövetni annak érdekében, hogy a tartási, takarmányozási költségeket a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük! Vannak persze sajnos olyan tényezők, amelyek éppen ellenkező irányban befolyásolják ezt az oldalt, hiszen időközben pl. az elektromos energia (tojástárolás, keltetés, darálás, szecskázás, szellőztetés), takarmány-előállítás során felhasználásra kerülő üzemanyag, gépalkatrészek, gyógyszerek, vitaminok, vakcinák takarmány-kiegészítők, fertőtlenítőszerek, az állategészségügyi szolgáltatások ára eltérő mértékben ugyan, de folyamatosan emelkedik ma is és valószínűleg a jövőben is nőni fog.
Megoldást jelenthet olyan melléktermékek takarmányként történő felhasználása, amelyekhez az ország minden részén hozzá lehet jutni (pl. cukorgyári répaszelet, csemegekukorica és más konzervipari melléktermékek, sörtörköly bekeverése kukorica vagy lucerna, esetleg csicsóka silóba). Jól tudjuk, hogy nem egy tenyésztőtársunk évek óta etet madaraival pl. káposztasavanyítók által kidobásra ítélt savanyú-káposztát (tonnaszámra!) vagy hagyma, almahulladékot. A lényeg, mint már arról többször is írtam, a fokozatos takarmányváltoztatás! Ki kell használnunk a futómadarak, de főleg a struccok azon képességét, hogy a vastag ill. vakbelekben élő baktériumflóra kitűnően értékesíteni tudja a cellulózt! Kérem, ne felejtsük el, hogy Dél-Afrikában is a lucerna tömegtakarmányként történő felhasználása adta az igazi lökést a strucctenyésztés fellendülésének!
Azokat a tapasztalatokat pedig, amelyeket a keltetés, tenyészállat tartás és vágóállat előállítás, takarmányozás során nyerünk, önzetlenül közkinccsé kell tennünk!
Az egymás közelében lévő telepek tulajdonosainak csoportokba, szövetkezetekbe kell tömörülniük, mert így a takarmány-előállítástól a vágóállatok vágásra történő szállításáig mindenen spórolni lehet!
Minden erőlködésünk feleslegessé válhat, ha hagyjuk magunkat „lerabolni”, ha nem harcolunk az ellen, hogy mindenki a rajtunk keresett pénzzel akarja degeszre tömni a zsebeit!
Mindenki, aki valaha próbálta már a strucc vagy emu húsát,emlékszik arra, hogy ha azt megfelelő módon készítették el, mennyire porhanyós, ízletes, telt és zamatos, igazi élményt adó csemege volt! Ha ehhez még azt a korántsem elhanyagolható tényt is hozzátesszük, hogy a strucc húsa az egyik legegészségesebb húsféleség, ami egyáltalán megvásárolható, akkor törekednünk kell, hogy itthon is minél többen megismerjék, kipróbálják és rendszeres fogyasztóivá váljanak! Igen, rendszeres hazai strucchús-fogyasztóvá! Tehát a címben említett válaszút tulajdonképpen nem is igazi válaszút, hiszen miért ne lehetne párhuzamosan mind a külföldi, mind a belföldi piacot és vásárlókat megszerezni?! Érdekességként itt megemlíteném, hogy a portugál főváros, Lisszabon háztartásainak 4%-a már rendszeresen használ strucchúst!
Jó, tudom, hogy a pulyka húsa olcsóbb árfekvésű, de a strucc húsa is sokkal olcsóbb lehetne, ha a kereskedők nem akarnának szemérmetlenül sokat nyerni éppen a mi általunk előállított terméken! Mert gondolkozzunk csak egy egyszerű, átlag háziasszony fejével s azonnal belátjuk, hogy manapság és még egy jó darabig az első, amit megnéznek, az bizony az ár! S ha valami mégoly egészséges is, a hűtőben marad, mert a kereskedők olyan árat biggyesztenek rá, hogy a kedves vásárló szédülni kezd. Nem vagyok üzletember, nincs is egy szemernyi üzleti érzékem sem, de rémlik, hogy van valami olyan közmondás, hogy: „Ki a fillért nem becsüli, a forintot nem érdemli!” Vagy, hogy „Sok kicsi sokra megy!”, „Jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint!”
Jó lenne, ha ezt elfogadnák a vágóhidak és húsfeldolgozók is, és nem használnák ki jelenlegi, remélem nem sokáig tartó monopolhelyzetüket, s nem kérnének irreálisan magas árat a futómadarak levágásáért.
Valószínűleg megint mi, magyarok leszünk az a „kovász”, aki egy kispezsgést kell majd hozzon az egész európai struccpiacba (nem először!) - ha már egyszer az Európai Unió tagjai vagyunk. Nevezetesen, fel kell vállalnunk annak a küzdelemnek a vezetését, hogy az Európában előállított strucchús vételára legalább 10 euró legyen, ellentétben a jelenlegi 7.5 euróval, ugyanis ha ez az alacsony ár marad, mi az állattartók, akik a legtöbbet kockáztatunk, ráfizetünk a dologra!
Meg kell értetni a kereskedőkkel, ha túl sok hasznot akarnak és túl gyorsan, a kutyának sem fog kelleni az áru, ott fog heverni a hűtőpultban, csak dobálni fogják a vevők jobbra-balra, előbb-utóbb lejár a szavatossági ideje s le kell árazni vagy visszáru lesz belőle!
Akkor talán vegyük elő a józan eszünket és adjuk olyan áron, ami kecsegtető a kedves vásárlók számára! Mi tudjuk, a húsunk jó, tehát a vevő vissza fog jönni, mert minőséget kapott! A minőség pedig az, amikor a vevő jön vissza, nem a panasz!
Ez lenne hát az a kerülő út, amin végigmenve a hazai fogyasztókat meg kell nyernünk! Jól tudom, nem lesz könnyű dolog! Rengeteg munkát kell majd elvégeznünk, de talán erőt ad az a tudat, hogy jó úton járunk és a leghosszabb, legnehezebb út is egy aprócska lépéssel kezdődik! A bűvös szó: „marketing”, pályáznunk kell, igénybe kell és igénybe is fogjuk venni szakemberek tanácsait, útmutatásait!
Kénytelenek leszünk mi is, de ennek az üzletnek valamennyi résztvevője kénytelen lesz alkalmazkodni, hiszen az állandó változás úgyis kikényszeríti az alkalmazkodást, a kérdés csupán az, hogy képesek leszünk-e kihasználni a változás adta lehetőségeket, vagy megvárjuk, hogy a változás kikényszerítse azt belőlünk?!
Ezt, és valahogy így kell majd csinálnunk, ha azt akarjuk, hogy ez az ígéretes ágazat tovább fejlődhessen!
Forrás: Agrárágazat
