Amit a növényvédelemről és növényvédőszerekről tudni kell. Permetezési technológiák, permetszerek, betegségek bemutatása, az ellenük való védekezés, hogyan óvjuk meg növényeinket a különböző évszakokban.
Növényvédelem – A növényvédelem fontossága
Sokan gondolják úgy, hogy a növényvédelemmel foglalkozni teljesen felesleges pénzkidobás. Viszont azt tudtátok, hogy ha nem létezne növényvédelem, akkor a rovarkártevők, a különböző gombabetegségek, illetve gyomok a világ egész élelmiszertermelésének nagyjából a negyven százalékát elpusztítanák?! Ebből az is következne, hogy legalább a duplájába kerülnének az élelmiszerek és jóval kevesebb lenne a választék a boltok polcain!
Növényvédelem – Kiskerti növényvédelem
A kiskertben végezhetünk vegyszermentes, illetve vegyszeres növényvédelmet is. Érdemes elsősorban gondoskodni a megelőzésről, és csak akkor vegyszereket használni, ha már tényleg nincs más megoldás. Permetezés esetén mindig figyeljünk a különböző szerek élelmezésügyi dátumára, és az adott intervallumon belül semmiképp ne használjuk, mivel nagyon károsak lehetnek.
Növényvédelem – Szántóföldi növényvédelem
A szántóföldi növények esetében sokkal bonyolultabb a növényvédelem kérdése, mint a kiskerti növények esetében. Itt több mindenre kell odafigyelnünk, ráadásul kikerülhetetlen a vegyszerek használata, mivel hatalmas területekről beszélünk. Aki szántóföldi növénytermesztésbe kezd, tudnia kell, hogy szinte minden nap nézni kell az időjárást, és a növényeket. A kellő időben végzett növényvédelemmel nagyon sok pénzt meg lehet spórolni!
Növényvédelem – Növényvédelmi technológiák
Javaslom mindenkinek a különböző környezetkímélő növényvédelmi technológiák alkalmazását. Az integrált növényvédelem alkalmazásával érhető el a vegyszertakarékos, környezetkímélő, a fenntartható termesztés szempontjából is elfogadható, hatékony védekezés. Mindig olyan technológiát válasszunk, aminek a segítségével a lehető legkisebb vegyszermennyiséggel, a legkisebb vesztességgel, és ezzel a legkisebb környezeti terheléssel végezhetjük a permetezést.
Növényvédelem
Réztartalmú gombaölők - Mikor, mire, hogyan használjuk a kertben?
A rézalapú vagy réztartalmú gombaölő szerekről bizonyára te is hallottál már kertészként, és ha ezt a cikket olvasod, akkor bizonyára...
Növényvédelem
A kajszibarack növényvédelme
A kajszibarack növényvédelméről ejtek most pár szót, ugyanis sajnos sok kórokozó és kártevő megtámadhatja, amik ellen védekeznünk kell!
Növényvédelem
Miért szokás lemeszelni a fák törzsét?
Biztosan te is láttál már olyan fákat, amelyek törzsét fehérre festették, látszólag minden különösebb ok nélkül. Nos, amit ezeken a...
Kertészet
Gyümölcsfák átültetése - nem is olyan egyszerű, mint gondolnád!
Kevés kertész ültet el fát azzal a gondolattal, hogy néhány évvel később átülteti. Míg egy fiatal fa ültetése nem nehéz, egy érett fa...
Növényvédelem
15 szabály a szobanövények öntözéséhez – Tartsd be mindet!
Egyre hidegebb van kint, lassan elvégeztük a növények teleltetését (ha még nem, kattints ide, és tudd meg, mit kell tenned), éppen ezért...
Növényvédelem
Bokrok és évelők metszése szakszerűen
Lassan már beköszönt teljes mértékben a jó idő, így érdemes időben felkészülni a tavaszi teendőkre! Mostani cikkünkben a bokrok és...
Növényvédelem
A répalepkék kártétele – Így védekezz a répalepkék ellen!
A káposztafélék családjának tagjai számos fogás nélkülözhetetlen hozzávalói, azonban sajnos nem csak mi, hanem számos kártevő is...