Minden, amit a növényvédelemről tudni kell

Amit a növényvédelemről és növényvédőszerekről tudni kell. Permetezési technológiák, permetszerek, betegségek bemutatása, az ellenük való védekezés, hogyan óvjuk meg növényeinket a különböző évszakokban.

Növényvédelem – A növényvédelem fontossága

Sokan gondolják úgy, hogy a növényvédelemmel foglalkozni teljesen felesleges pénzkidobás. Viszont azt tudtátok, hogy ha nem létezne növényvédelem, akkor a rovarkártevők, a különböző gombabetegségek, illetve gyomok a világ egész élelmiszertermelésének nagyjából a negyven százalékát elpusztítanák?! Ebből az is következne, hogy legalább a duplájába kerülnének az élelmiszerek és jóval kevesebb lenne a választék a boltok polcain! 

Növényvédelem – Kiskerti növényvédelem

A kiskertben végezhetünk vegyszermentes, illetve vegyszeres növényvédelmet is. Érdemes elsősorban gondoskodni a megelőzésről, és csak akkor vegyszereket használni, ha már tényleg nincs más megoldás. Permetezés esetén mindig figyeljünk a különböző szerek élelmezésügyi dátumára, és az adott intervallumon belül semmiképp ne használjuk, mivel nagyon károsak lehetnek. 

Növényvédelem – Szántóföldi növényvédelem

A szántóföldi növények esetében sokkal bonyolultabb a növényvédelem kérdése, mint a kiskerti növények esetében. Itt több mindenre kell odafigyelnünk, ráadásul kikerülhetetlen a vegyszerek használata, mivel hatalmas területekről beszélünk. Aki szántóföldi növénytermesztésbe kezd, tudnia kell, hogy szinte minden nap nézni kell az időjárást, és a növényeket. A kellő időben végzett növényvédelemmel nagyon sok pénzt meg lehet spórolni! 

Növényvédelem – Növényvédelmi technológiák

Javaslom mindenkinek a különböző környezetkímélő növényvédelmi technológiák alkalmazását. Az integrált növényvédelem alkalmazásával érhető el a vegyszertakarékos, környezetkímélő, a fenntartható termesztés szempontjából is elfogadható, hatékony védekezés. Mindig olyan technológiát válasszunk, aminek a segítségével a lehető legkisebb vegyszermennyiséggel, a legkisebb vesztességgel, és ezzel a legkisebb környezeti terheléssel végezhetjük a permetezést. 

Növényvédelem

Mire jó a neem olaj?

A neem olaj nevét sok helyen olvashattad már az interneten, de vajon mégis mire jó ez a sokak által áhított szer, ami mindenféle problémára...

Növényvédelem

A ciklámen betegségei, a ciklámen növényvédelme

Korábbi cikkemben mindent elmondtam nektek a szobaciklámen gondozásáról, ha lemaradtatok róla, kattintsatok ide és olvassátok el mindenképp....

Növényvédelem

Betegségeknek ellenálló növények a kertben

Bizony, léteznek betegségeknek ellenálló, úgynevezett rezisztens növények. Mit érdemes tudni róluk, helyük van a kertben vagy nincs? Mostani...

Növényvédelem

Cseresznyelevél-tekeredés: egy vírus, amely nem csak a cseresznyefákat érinti

Csak azért, mert a cseresznyelevél-betegségben szerepel a „cseresznye” elnevezés, még nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen érintett...

Növényvédelem

A kén is fontos tápanyag a növényeknek

A kén fontos növényi tápanyag, noha a makroelemek (mezoelemek) közé sorolják, a nitrogénnél a foszfornál és a káliumnál lényegesen...

Növényvédelem

Szőlő növényvédelme - így védd meg a szőlődet

Minden kis-, és nagytermelőnek érdeke, hogy megóvja szőlőtőkéit a kártevőktől. Sokan azonban nem szeretnék permetezni szőlőiket, ami...

Növényvédelem

Így szabadulhatsz meg természetes módon a japán cserebogaraktól

A japán cserebogarak egy évszázaddal ezelőtt főleg Japánban fordultak csak elő, ahol valójában nem is számítanak igazán gyakori...

<1 ... 1415161718 ... 34>