Somogyban van az ország vadkárának egyharmada

hirdetes
Minden eddiginél nagyobb veszteséggel zárhatja Somogy a tavalyi vadászidényt. Nagy a vadkár és a külföldi vendégek is elmaradtak. Hiányoznak a kapitális vadak. Minden eddiginél nagyobb veszteséggel zárhatja Somogy a tavalyi vadászidényt. Ez derül ki a most zajló összesítésekből. A kiadások nagy részét ugyanis vadkár kifizetésére és elhárításra kellett fordítaniuk.
Mérhetőek a vadak által okozott súlyos károk

Van olyan terület a megyében, amit teljesen letaroltak a vadak. Hasonlóan járt egy nagybajomi termelő is, ahol tavaly a kukorica felét szétrágták a vadak. Pedig a megyében évente növelik a kilövési számot. A hetvenes évekhez képest tavaly a gím hétszerese, a vaddisznó tizenkétszerese, a dám százszorosa volt a teríték - mondja a vadászati felügyelő. A kár ennek ellenére még mindig nagy.

- Az ágazat legnagyobb problémáját továbbra is a mezőgazdasági és az erdészeti károk nagyságrendje adja - magyarázta Bognár Tamás, a Somogy megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vadászati felügyelője. - Ez a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is 400 millió forint körül mozog. Ez gyakorlatilag azt jelenti, az ország vadkárainak egyharmada Somogyban képződik.

Az ágazat bevételei csökkennek.

Ráadásul a szezonban nemzetközi bírálatra érdemes vad nem került puskavégre. Tíz év alatt elfiatalodott az állomány. Kevesebb a kapitális bika. Ez érződik az eredményeken is. A végső számok ugyan még hiányoznak, de az már látszik: növelte veszteségét az ágazat. Míg a megyei vadásztársaságok 10 éve 111 millió forintos pozitív eredménnyel zártak, addig tavaly csaknem 77 millió forint volt a veszteség. Most pedig ennek a dupláját, akár a 140 millió forintot is elérheti. A vadkár összege 10 év alatt pedig csaknem a duplájára emelkedett.


Az ország legnagyobb vadászati területét kezelő Sefag Zrt. is érzi a válság miatti visszaesést. Dr. Varga Gyula, a Sefag Zrt. vadászati osztályvezetője azt mondja: törzsvendégeikben és a nagyvad szezonban bíznak. Egyre kevesebb külföldi vendégvadász érkezik.

Elsősorban a vaddisznó, társas nagyterítékű és nagy értéket képviselő vaddisznó vadászatok maradtak el - fogalmazott. - Ezek főleg a spanyol és portugál vendégkörre alapozott vadászatok voltak. Idén sem várható ebben további előrelépés, úgyhogy jelentős árbevétel kiesést szenved a társaság.

Az idei vadász szezonra tíz százalékkal kevesebb vendég jelentkezett be, mint tavaly. Ez több 10 milliós veszteséget okozhat. Ráadásul miközben a társaságok kiadásai nőnek, csökken a vadhús felvásárlási ára.
hirdetes

Forrás: Eu-info

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

trauma

Erőművi (mechanikai) behatásra létrejövő sérülés (pl.... Tovább

fertőző vakbél- és májgyulladás (hisztomonadózis, histomonadosis)

főként növendék pulykáknak (ritkán tyúk, gyöngytyúk) véglény (a Histomonas meleagridis)... Tovább

Tovább a lexikonra