A baromfifélék és a nyulak régebben nagy károkat okozó parazitás bántalmát, a kokcidiózist az állattartók jól ismerik, de kevesen gondolják, hogy ez a betegség ma már a szopós malacok hasmenéses kórképeinek egyik leggyakoribbika, noha nem is olyan régen még nem is hallottunk róla.
Mi okozza?
Míg a többi állatfaj kokcidiózisában a kórokozó több faja, nemzetsége is szerepet játszhat (talán leggyakrabban az Eiméria és a Toxoplasma), a malacok kokcidiózisát kizárólag az Isospora suis nevű kokcidium (belső élősködő, spórás véglény) okozza. Az Isospora-fajok erősen gazdaállat-specifikusak. A kórokozónak két fejlődési alakja van, az egyik a gazdaállatban, a másik a környezetben.
A bélsárral ürülő fertőzőképes oociszták (a paraziták mikroszkópikus petéi) szinte mindenütt jelen vannak a malacok környezetében, így a fiaztató kutrica padozatán vagy a koca csecsbimbóin is, de ez nem azt jelenti, hogy a fertőzésben vagy a betegség fenntartásában a kocáknak lényeges szerepük lenne. A fertőzőképes oociszták rendszerint a fiaztatóban még az előző malactársaság által ürítettek, melyek azután kellő hőmérséklet, nedvesség és levegő esetén 1-3 napon belül sporulálódnak, a spórás alakok már megfertőzik a többi malacot is.
Ezért nagyon fontos a fiaztatók alapos takarítása, az egyszerre töltés-ürítés gyakorlata és a speciális fertőtlenítés. A kórokozó „célszerve” a malac vékonybele, ahol a hámsejtekbe történő behatolás már önmagában is a bélhám károsítását okozza, nem beszélve az ott történő szaporodásukról, mely a bélhámsejtek pusztulásához vezet. A klinikai tünetekben is jelentkező fertőződéshez már viszonylag kevés számú oociszta is elég, márpedig 1 gramm fertőzött bélsár akár százezret vagy ennél is többet tartalmazhat.
Mivel a kórokozó fejlődési ciklusa nagyon rövid, mindössze néhány napot vesz igénybe, könnyen érthető, hogy a születést követő első két hétben a fertőződés még jó higiéniai körülmények között is könnyen megtörténhet.
Az Isospora suis a malacot feltétlenül megbetegíti, vagyis semmilyen máskörülmény nem szükséges a betegség kialakulásához, de a betegség súlyossága attól is függ, hogy van-e a háttérben ebben az életkorban jelentkező társfertőzés (pl. coli, rotavírus stb.)?
Milyen életkorban a leggyakoribb?
8-15 napos életkorban, de ritkábban ennél korábban (a 6. naptól) vagy később (3-hetes korig) is előfordulhat. Három hetes életkor után már csak kivételesen ritkán fordul elő, mert a fertőzés védettséget ad.
Mikor fordul elő legtöbbször?
Gyakorisága ma már sokkal nagyobb, mint azt feltétele
zik. Korábban az első két hetes hasmenést zömmel a coli-fertőzésnek tulajdonították nálunk is, egy közelmúlti felmérés szerint azonban a hazai nagy létszámú telepek mintegy felében már megállapították. A fertőzés terjesztésében a kocáknak nincs jelentős szerepük. Rossz higiéniájú fiaztatókban, tartósan szennyezett padozatokon lévő malacoknál talán gyakoribb, de a legújabb ismereteink szerint ez nem alapfeltétele a betegség jelentkezésének. Kétségtelen, hogy nagyobb szerepet játszik az állomány mérete, de előfordul kifogástalan menedzselésű telepeken is.
Azokon a telepeken, ahol megjelenik, a betegséggel hosszabb távon „együtt kell élniük”, mert szinte lehetetlen a mentesítés.
Milyen tünetek vannak?
Fő tünet a hasmenés: a bélsár állaga a „kenőcsszerű” képlékenységtől a vízszerűig változhat, színe lehet fehér, sárgásfehér, sárga, de abban vér - ellentétben pl. a csirke vakbél-kokcidiózisával - nem található. A súlyosan beteg malacok is szopnak, de kiszáradnak, jelentős az almon belüli „szétnövés”.
Valamely fertőzött állományban nem minden alom betegszik meg, sőt az egyes almokban sem mindegyik malac mutatja a klinikai tüneteket.
Az elhullási arány kicsi, legfeljebb közepes, a gazdasági kártétel a lassúbb fejlődésben nyilvánul meg, de a másodlagos fertőződések isgyakoribbak, hiszen a hasmenés már önmagában is higiéniai-egészségügyi gond.
Forrás: Agrárágazat
