Az agrártárca vezetője a Helyi Vidékfejlesztési Iroda hálózat országos megnyitóján elmondta, hogy a kormányzat a következő 6 és fél évben 1 milliárd eurót szán a vidékfejlesztésre, és ez az összeg az EU további 1.250 milliárd forintnyi keretével bővülhet. A vidékfejlesztés elsődleges célja, hogy a falusi és a városi életnívó közötti különbség minél kisebb legyen - tette hozzá.
A fejlesztési források azt szolgálják, hogy ne csupán az agráriumból tudjanak jövedelmet szerezni a falun élő emberek, hanem más irányú tevékenységből is. Ezért a kisvállalkozásokat is támogatja a kormány a következő időkben - utalt rá a miniszter.
Fontos a helyi közösségek megerősödése is, ebben a most nyíló 160 irodának is meghatározó szerepe lehet. "A magányos farkasok időszaka lejárt, közösségi célokat kell meghatározni" - hangsúlyozta Gráf József.
Az irodákon keresztül az önkormányzatok, a civil szervezetek és a vállalkozók közötti egységet kell megvalósítani, így a kormányzat meghosszabbított keze ezen intézmények vezetője lesz - emelte ki. Nekik kell katalizátorként ezeket a folyamatokat rendezniük és megindítaniuk - szögezte le Gráf József.
Glatz Ferenc, a Párbeszéd a Vidékért Egyesület elnöke beszédében kiemelte: az informatika jóvoltából új lehetőség nyílik, hogy a városoktól távolabbi települések is ugyanabban a kulturális rendszerben vegyenek részt. Ugyanakkor ma még az a tendencia, hogy Európa-szerte a hatalmas városok szerzik meg a kormányzati pénzeket, a nagyobb beruházásokat.
Ennek az az oka, hogy a vidék nincs kellőképpen képviselve a politikában. Ezért az EU által 10 éve meghirdetett új irányvonal szerint támogatni kell mindazokat a tevékenységeket, amelyek speciálisan a vidékhez kötődnek. A most nyíló irodák elősegíthetik, hogy a vidéki embereknek a képviselete erősödjön a kormányzatban, és általában a politikában - húzta alá Glatz Ferenc.
Forrás: www.fvm.hu