(Fotó forrása: Wikimédia)
A magyar parlagi kecske története
Feltételezések szerint a magyar parlagi kecskét honfoglaló őseink hozták magukkal vándorlásuk során, és a már itt élő népek kecskéivel történő keresztezéséből alakult ki ez az őshonos fajta. Mivel nem céltudatos tenyésztői munka eredményeképpen jött létre, ezért parlaginak nevezik. Sajnos a kecskék tenyésztésére nagyon sokáig rányomta bélyegét az előítélet, és a kecsketartást korlátozó rendszabályrendszer. A XVIII. században sor került a törvénybe foglalásra, mely szerint csak szegény emberek tarthatnak kecskét, vagy azok az illetők, akik egészségügyi okok miatt rá vannak szorulva a kecsketej jótékony hatásaira – éppen ezért nevezték a kecskét a szegény ember tehenének.
Valószínűleg azért került sor a törvényi tiltásra, mert a kecskék rendkívül falánkok, minden növényi eredetű táplálékot megesznek, és abban az esetben, ha nagyon elszaporodnak, akkor hatalmas károkat képesek okozni. Szaporaságának köszönhetően viszont a szegényebb rétegek is rendszeresen jutottak nagy mennyiségű húshoz.
A magyar parlagi kecske nemesítése, mai helyzete
A magyar parlagi kecske nemesítése Kovárzik Károly nevéhez fűződik, ő volt az, aki 1915-ben törzstenyészetet hozott létre Szilágysomlyón, Szentmártonkátán és Nyárasladányon. Sajnos ezeket három évvel később felszámolták, a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt. 1943-ban Fáy András állami uradalmakban hozott létre tenyészeteket Kőkúton és Óhaton, melyek szintén hasonló sorsra jutottak.
Az 1970-es években pár mezőgazdasági üzem próbálta a nagyüzemi kecsketenyésztést honosítani a magyar parlagi kecskék és import bakok keresztezésével, de az 1980-as években ezeket az állományokat is felszámolták. Manapság a magyar kecske állományának létszáma rendkívül lecsökkent, a fajta a kihalás szélére került.
A magyar parlagi kecske bemutatása
Hivatalos tájfajták nem alakultak ki, mégis különbséget tettek a tájak jellemző típusai között: az Alföldön a fehérszínű, suta típust kedvelték, északabbra a szarvalt változat terjedt el, a hegyvidékeken a tarka, nagyobb testű kecske volt jellemző.
Egyik típusa a tincses kecskefajta, nevét onnan kapta, hogy a Kárpát-medencében háziasított kecske köztakarójának felszőreit nem köti össze fátyol és kötőszál, ezért a hosszú szőrszálak tincseket alkotnak. Tejtermelése szélsőséges értékeket mutat, laktációs időszakban 3-500 liter lehet. Szilárd szervezetű, jól alkalmazkodik.
