„Kérdésbe szokták aGazdák tenni: mikor kell … Vetés alá szántani? Erre aKérdésre közönségesen ekettőt lehet mondani: 1. Mindég szárazos időben, és soha sem sárban … 2. Mikor a Gazda leg jobbn
ak látja és érkezik.” (N. Nagyváthy János (1821): Magyar Practicus Termesztő)
Magyarországon korábban a szántóterület 30-35%-át nyár végi és őszi vetésű növények foglalták el.
Hazánkban az őszi vetési időszak augusztus 20-tól október utolsó harmadáig tart. Augusztusban vetik a repcét és a bíborherét, telepítik az évelő pillangós növények egy részét, szeptemberben vetik az őszi takarmánykeverékeket, az őszi árpát és a rozsot, október 20-ig pedig az őszi búzát.
A növények magágyigénye kisebb-nagyobb mértékben különböző. A bíborhere, a lucerna és a repce kertszerűen elmunkált, a kalászosok aprómorzsás, diónyi méretű alkotórészekkel váltakozó, de feltétlenül beéredett vetőágyat igényelnek a gyors, egyenletes keléshez.
A mai talajművelési feltételek között magágykészítésre számos eszköz áll rendelkezésre. A talaj-előkészítéssel elért talajállapot határozza meg, melyik magágykészítő eszköz az, amelyik a legalkalmasabb a megfelelő magágy készítésére. Az évek többségében megfelelő minőségű, a művelés mélységéig aprómorzsás, ülepedett talajt a korábban letakaruló elővetemények után lehet készíteni. Ilyen esetben a magágykészítés teljesen elkülönülő munkafolyamat, amit ásóboronával, kombinált eszközökkel végezhetünk el. A gyengébben sikerült talaj-előkészítésnél az alapművelő eszközöket is igénybe kell venni.
Az előveteményt itt több tekintetben is figyelembe kell venni. A betakarítás ideje a művelésre rendelkezésre álló időt, tarlómaradványai pedig a művelés módját szabják meg. A nyár végi és az őszi vetésű növények talajművelési rendszere a következők szerint csoportosítható:
- talajművelés korán lekerülő elővetemények után,
- talajművelés későn lekerülő elővetemények után,
- talajművelés évelő takarmánynövények után.
Talajelőkészítés és alapművelés korán lekerülő elővetemények után
A korán - június végén és júliusban - lekerülő elővetemények az őszi káposztarepce, a len, a mák, az őszi és a tavaszi takarmánykeverékek, a borsó, a bab, az őszi és a tavaszi kalászosok. Augusztus elején takarítható be a mustár, az olajretek és a kanáriköles (fénymag), kender stb.
A - különösen kalászosok utáni - őszi vetések talajművelésének kulcsa a jó minőségű tarlóhántás. Ha a hántás szakszerűen történt, az utána következő bármely alapművelési mód jobb minőségű. A tarlóhántásra, s annak többszöri elmunkálására, mélyítésére klasszikusan a nehéztárcsás talajművelő eszközök és a nyomban utána járatott sima hengerek alkalmasak. Adott talajokon, adott szárazsági, tömődöttségi viszonyok között - a tarlóhántás további mélyítéséért - a nehéztárcsás talajművelő eszközök kombinálhatók, felcserélhetők a merev szárú és félmerev szárú nehézkultivátorokkal. Meg kell vizsgálni, hogy adott esetben melyik eszköz végez kellő mélységben és jobb minőségben idő- és energiatakarékosabb művelést. A nagyobb erőgépek birtokában törekedni kell az egy menetben végzett simahengerezésre is.
Korán lekerülő elővetemények után a hántó és az ápoló talajmunkát az alapművelés akkor követi, ha a talaj állapota arra alkalmas, vagy ha a felszín újólag kizöldült a kelő gyomoktól. Általános szabály, hogy vetés előtt legalább 3 héttel el kell végezni, hogy jusson idő a megfelelő elmunkálásra, a talaj üregességének megszüntetésére, a talaj ülepedésére és a magágykészítésre. A nyáron végzett alapműveléssel a szükséges, vagy a talaj nedvességét tekintve kívánatos mélységig kedvező talajállapotot kell létrehozni, különböző anyagokat, tarlómaradványokat a talajjal jól keverve bemunkálni, elkerülve a nagyobb mérvű rögösödést és a nedvességveszteséget. Az alapművelés eszközét és módszerét a talaj állapota szerint kell megválasztani.
A hüvelyesek, a repce, a keveréktakarmányok árnyékoló hatásukkal és gyökérzetükkel érettebb, kevésbé kiszáradt állapotú talajt hagynak vissza. A korai vetéskor okozott taposási károk nyomai a tarló hántásakor is kimutathatók. A kalászosok tarlójának talaja a betakarítás idejétől függően jobb vagy leromlottabb.
Alapművelést nyári szántással előnyös akkor végezni, amikor a tarlóhántás vagy a hántott tarló ápolása után némileg beért vagy kigyomosodott a talaj. A nyári szántáskor csak olyan mélyen kívánatos megforgatni a talajt, ameddig az nedves és beérett. Így kerülhető el a nagyobb mértékű rögösödés. Nyirkos vagy mérsékelten száraz talaj ekére szerelt vagy ekéhez kapcsolt hengerrel munkálható el. Száraz talajon gyűrűs mélytömörítő vagy rögtörő henger a hatékonyabb. A talaj felszínén lévő rögök így részben aprózódnak, részben a szántott rétegbe nyomódnak és tovább nem száradnak. Ilyenkor előkészítéssel egy kiadósabb nyári eső után a felszín kellően megmunkálható tárcsával, fogassal vagy ásóboronával.
A nyári (keverő-) szántással trágya, javító anyagok és tarlómaradványok is juttathatók a talajba. A keverés akkor sikerül jól, ha a szántáskor porhanyósan omlik a talaj.
A magágyat a megszántott, lezárt és megülepedett talajon közvetlenül a vetés előtt kell elkészíteni, sekélyen porhanyító és tömörítő eszközök kombinációjával, vagyis lehetőség szerint egy menetben.
Ha a talaj a mélyebb rétegekben tömörödött, nem nélkülözhetjük a középmély vagy mélylazítást. A rögösödés elkerülése érdekében a lazítást hántott tarlón és a szántás előtt végezzük el. Lényeges, hogy a szántás és a lazítás iránya a táblán eltérő legyen és a traktor kerekei ne a lazított sávokon járjanak. Kedvező esetben lazítás után elmaradhat a szántás, de a felszín elmunkálása, lezárása semmiképpen sem.
A forgatás nélküli alapművelés eljárásai a tárcsás, a kultivátoros, a talajmarós műveletek, a középmély és a mélylazítás. A nyár végi vagy még inkább az őszi vetésű növények talaját a tarló hántása és ápolása során fokozatosan, fordítás nélkül előnyös porhanyítani és mélyíteni. Ezáltal fenntartható a beérlelés folyamata és korlátozható a gyomok élettevékenysége. Megfelelő keveréshez alkalmasabb a tárcsa. A talaj kímélése, lazítása és porhanyítása érdekében a kultivátort kell előnyben részesíteni.
A nyár végi és az őszi vetésű növények - lucerna kivételével - nem igénylik a mélyebb alapművelést. A középmély vagy mélylazítás a talajvédelem vagy a káros tömörödöttség megszüntetése céljából lehet szükséges. A középmély és mélylazítók nyomán keletkezett rögök tárcsával, talajmaróval vagy ásóboronával munkálhatók el.
A talajok tulajdonságai a nedvességtartalomtól függően módosító tényezőként veendők figyelembe. Ha száraz az évjárat, akkor kötött réti és szikes talajokon a sekély porhanyítás, valamint a középmély vagy mélylazítással kombinált sekély felületi művelés előnyösebb, mint a rögös, nehezen elmunkálható szántás.
Gyengén humuszos talajokon a vetés előtt végzett szántás, a kombinált elmunkálás és magágykészítés a célravezetőbb.
A szélsőségektől mentes csernozjom és humuszos homoktalajokon - ha kizáró okkal nem kell számolni - a forgatás nélküli lazítás és porhanyítás a megfelelő.
Az erózióra hajlamos termőhelyeken a talaj védelme inkább a szántást, vagy a középmély és mélylazítással kombinált szántást teszi szükségessé.
Magágykészítéskor a növények igényének megfelelő talajállapot kombinált eszközökkel hozható létre. A repce aprómorzsás magágyat igényel. Talajlazító növény, amit figyelembe lehet venni az utónövény talaj-előkészítésekor. Az őszi árpa gyökérágyigényes. A rozs, az őszi búza - ha a talaj mélyebb rétegekben nem tömörödött - sekély alapműveléssel is beéri. A gyors keléshez azonban jó minőségű magágyat igényel. Ez csak úgy teljesíthető, ha a korán lekerülő elővetemény után valamennyi művelés a nedvességveszteség csökkentését szolgálja.
Az őszi kalászosok talaj-előkészítése későn lekerülő elővetemények után
A későn lekerülő növények nagyobb hányadát a kukorica és a cukorrépa teszi ki. Az optimális vetésidő, valamint a munkák torlódása miatt rövid idő alatt kell vetésre a talajt jól előkészíteni. A cukorrépa talaja, kisebb tarlómaradványa miatt nehézkultivátorral, nehéztárcsával vagy azok kombinálásával, továbbá a rögtörő gyűrűs henger járatásával - a talaj szárazságától, kolloidtartalmától függően - általában több menetben készíthető el.
A későn lekerülő elővetemények tarlómaradványait - ha betakarításkor az nem történt meg - zúzni szükséges. Ha beérett a burgonya-, a napraforgószár tárcsával is jól aprítható.
A szója, a lóbab szára vagy a vonódott cirok- és kukoricaszár azonban inkább speciális szártépőkkel, szárzúzókkal készíthető elő. Tárcsás száraprítás gyakran csak ismételt munkával ad megfelelő eredményt. Cukorrépa elővetemény után nem is annyira a szármaradványok szeletelése, inkább azok szétterítése a fontosabb.
Az augusztus közepén túl betakarított növények után ősszel csak kalászos gabonák vethetők. Az őszi kalászosok lehetséges előveteményei: magkender, burgonya, szója, lóbab, napraforgó, cukorrépa és kukorica. E növények széles sorközű, ún. „kapásnövények”. Amennyiben a termesztési technológiájuk valóban tartalmazza a mechanikai gyomirtást, a sorközművelést, akkor talajokat jól művelhetően hagyják vissza. A gépi betakarítás talajt tömörítő hatása - különösen csapadékos időszakban - azonban sokat ront a talajok állapotán. Műveléskor figyelembe kell venni a tarlómaradványok tömegét, azok apríthatóságát, de a terület gyomosságát is.
Későn lekerülő elővetemények után őszi gabonák alá a szántás csak kivételes esetekben ajánlatos és akkor, ha a gyors elmunkálás lehetőségei adottak. Sok és rossz minőségben zúzott tarlómaradvány jelenléte, erős gyomfertőzöttség, nedves talajba munkálása jól beállított - a forgatás műveletét javító kormánylemeztoldatokkal felszerelt - ekével, megfelelő munkasebességnél sikerülhet. Az erős gyomfertőzöttség is a szántás mellett szól, bár tudott, hogy csak pillanatnyi előnyt ad. Ha elmarad a szántás, hatékonyabb és drágább kémiai védekezésre kell számítani az őszi gabonában, főleg tavasszal. A nedves talaj ekével inkább művelhető, mint más eszközökkel, de ha szalonnás, elmunkálásával várni kell a talaj szikkadásáig. A művelhetőség mértékéig megszikkadt rögök tárcsával, forgó-, vagy ásóboronával, illetve nehéz és középnehéz fogasok kombinációjával porhanyíthatók. Henger akkor szükséges, ha a talaj a porhanyítást követően is üreges marad. Ha a talaj nyirkos és nem túlságosan tömörödött, akkor a szántással egy menetben is elmunkálható (ekére szerelhető forgóelemes porhanyítóval, mélytömörítő Campbell típusú-hengerrel, vagy ekéhez kapcsolt fogassal).
A száraz talajok felszántása nem sokkal a vetés előtt eléggé kockázatos, hiszen a hagyományos elmunkálók többsége vagy porosít, vagy csak a rögöket „fényesíti”. A sokszor egyedüli megoldásként használt tárcsás porhanyítás eredménye is kétséges. Megfelelő porhanyítást csak több menettel, így is csak hellyel-közzel lehet elérni. A multitiller a tárcsánál jobban porhanyít, de általánosan nem terjedt el. A kis- és középméretű gazdaságok számára is beszerezhető forgóboronák a száraz talajokat is jól porhanyítják.
Száraz talajállapot esetén és rosszabb szár- és tarlóaprítás után kétszer és más-más irányban kell tárcsázni a tarlót. Az első menetben sekélyebben, a másodikban a tervezett alapművelés mélységének megfelelően. Ha szükséges, a második tárcsázást rögtörő hengerrel lehet kiegészíteni. Ezt követően a magágy kombinátorral vagy ásóboronával készíthető, függően a szármaradványoktól.
Napraforgó után, az extrém száraz körülményeket kivéve, kétszeri tárcsás műveléssel és hengerezéssel a magágy készítéshez megfelelő talajállapot alakítható ki.
Szántáskor a napraforgószárral együtt a kaszatok is mélyen a talajba kerülnek, és ígya későbbi években fognak gyomosítani. Ha viszont a kaszatok a tárcsával megjáratott tarlón már kikeltek, vagy csírázásnak indultak, elvégezhető a szántás. Ezért napraforgó után rozs vagy őszi búza alá inkább sekélyen és forgatás nélkül kell a talajt előkészíteni. Ily módon egy részük még az ősz folyamán kikel és a fagyok hatására elpusztul, más részük a tavasz folyamán kel ki és a sűrű vetésű gabona kellően elnyomja.
A különböző elmunkáló elemekkel kombinált nehézkultivátorok a talajkímélés igényével választhatók az őszi gabonák alapművelésére. A félmerev és a rugós kultivátorkapák keverő munkája- a kukoricatarló kivételével-kielégítő. A kombinált kultivátor bordás hengerelemeinek porhanyítása jó. Kivétel a túlzottan száraz talajállapot, amikor külön menetben csak a nehéz rögtörő henger végez jobb munkát.
Az őszi gabonák alapművelésére a talajmaró is megfelel. A vizes, kenődő talajok kivételével egy munkamenettel vetésre kész állapotot alakít ki.
A középmély és mélylazítókkal történő alapművelés alkalmazását a talaj tömörödött állapota teszi szükségessé. Egyidejűleg gondoskodni kell a felső talajréteg megfelelő porhanyításáról.
Az őszi búzának évelő pillangós előveteményei is lehetnek, mint például lucerna, vöröshere, baltacim, somkóró és füves here. Ezek élő tarlót hagynak maguk után, ellentétben az egynyári növények holt szerves maradványaival. Akkor jó elővetemények, ha állományuk nem volt gyomos és kiöregedett, valamint tarlójukat a gabonák vetése előtt legalább 8 héttel (az évi 2. kaszálás után) feltörték. Ellenkező esetben az évelők után tavasziak következnek. A lucerna, a baltacim és a füves here feltörésének kettős célja van. Egyrészt hasznosítani kell a pillangósok maradványait, mint szerves trágyát. Másrészt az évekig nem művelt talajt kell jó fizikai állapotba hozni.
Őszi vetésű növények magvetése
A jó vetés előfeltétele a kifogástalan és tiszta vetőágy előkészítése, mert a tarló- és gyökérmaradványok, a rögök, a kövek és egyéb organikus maradványok a csoroszlyákat eltömíthetik vagy kiemelhetik a talajból.
A gépi technika folyamatos fejlődése egyre inkább lehetővé teszi a mag egyenletes és állandó mélységű elhelyezését, továbbá annak kellő takarását. Mindez közvetlenül vagy közvetve befolyásolja az állománysűrűséget, a termésképzést, és a növények közötti belső konkurenciaviszonyokat, tehát végső soron az egyes növényeken kialakuló termés nagyságát.
A vetés mélységének mindig a növény sajátos igényéhez kell alkalmazkodnia. Befolyásolja ezt a vetőmag nagysága, a faj csírázáskori fényigénye, a talaj kötöttsége, szerkezete, nedvességtartalma, hőmérséklete, a vetés idején uralkodó időjárás és maga a vetés ideje. A búza esetében a vetés mélysége általában ülepedett talajban 5 cm körüli, míg lazább talajon 5-7 cm-es vetésmélység az optimális. Míg ugyanezen értékek az őszi káposztarepce esetében 3-4 cm, elsősorban a talaj nedvességétől és kötöttségétől függően.
Általános elvként fogadható el, hogy az apró magvakat sekélyebben, a nagyobb magvakat mélyebben vetjük. A kisebb magvakban ugyanis kevesebb a tartalék tápanyag, ezért mélyre vetve csírájuk nehezebben tud a talaj felszínére törni. Az általános szabály alól azonban kivételeket is találunk. Ilyen pl. a csillagfürt, melynek bár nagy a magja, mégsem szabad mélyre vetni.
A vetés mélységét befolyásolja a talaj tömődöttsége. A rosszabb szerkezetű kötött talajokon sekélyebben vetünk, mint a lazább, homokosabb vagy homokosvályog-földeken. A vetés mélységére a nedvességtartalom is meghatározó. Általában száraz talajon vagy szárazabb viszonyok között mélyebben, míg fordított esetben sekélyebben vetünk.
A mag takarására is nagy gondot kell fordítanunk. A mélyebbre vetett magot gyakran elég csak fogassal takarnunk. Ezzel a munkával tulajdonképpen az egymás után haladó csoroszlyák ormát egyenlítjük ki, és biztosítjuk a sekélyebbre került magvak takarása mellett a takarás egyenletességét. A vetéseket követően - ha azt a talaj nedvességi állapota nem akadályozza - a vetőágyat tömöríteni szükséges, hogy az elvetett mag biztonságosan kellő vízhez juthasson. A talajok vetés utáni tömörítésének legrégebbi módszere a hengerezés, amit külön menetben végeztek. A jelenlegi vetőgépek sorhengerekkel is rendelkeznek, így a vetés egyidejűleg a kapásnövények sorait a sorhengerekkel, a sűrű vetésű növények magjait is - a vetőgép csoroszlyái mögé szerelt elemekkel - tömörítik. Előnyük, hogy a sorközök porhanyósak maradnak.
A vetésidőt tekintve az utóbbi évtizedekben a talajok jobb tápanyagellátása, valamint a fajták intenzitása következtében a repce vetésének ideje a hagyományos augusztus 20-a körüli időpontról kitolódott augusztus végére, szeptember elejére. Az ország hűvösebb észak-északkeleti tájain a 4-5 nappal előbb kell vetni, mint az Alföldön.
Ezzel szemben Cserháti (1900) és Grábner (1908) bizonyították, hogy kontinentális éghajlatunk alatt a búza kedvező vetésideje pedig az október 1-21. közötti időszak. A földműves gazdatársadalom a búzát Gál-hetében vetette. A búzával ellentétben a többi őszi kalászos vetésideje a megteremtett intenzívebb feltételek, s az ezekhez igazodó fajták birtokában nagyon sokat változott. A búza vetésidejében kisebb eltérést csak a termőhelyi adottságok okoznak.
Szakirodalom:
Bocz, E. (1992): Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 887. p.
Nyíri, L. (1996): Földműveléstan. Mezőgazda Ki
adó. Budapest. 438. p.
Racskó József - Budai Lejla
Debreceni Egyetem ATC
Forrás: Agrárágazat
