Eltűnő macskafélék

Pusztai macska

Ez a rendkívül hatalmas bundával megáldott, házimacska méretű jószág elsősorban Közép-Ázsia pusztáin él úgy, mint Mongólia, Kína, vagy a Tibeti-fennsík. Mivel bundája igencsak jó szolgálatot tesz a hideg elleni védelemben, nem meglepő, hogy olykor 4-5000 méterig is felmerészkedik. Nem kedveli a homokos, nedves, alföldi területeket, kizárólag a száraz, magasan fekvő pusztákat járja viszonylag rövid lábaival.

Az életmódjáról túl sokat nem tudunk még ennek a macskafajnak, mely ránézésre olykor megtévesztően hasonlít egy bagolyra. Meglehetősen óvatos, és beleolvad a környezetébe. Szürkületkor figyelhető meg, nappal nem aktív. Apró emlősökkel, madarakkal táplálkozik. Általában magányosan él, de beszámolók alapján a keményebb teleket kis csapatokban vészeli át viszonylag melegebb területeken. A nőstények évente 4-6 kölyköt hoznak világra, melyek fél éves korukban már önállóan vadásznak.

Karakál – sivatagi hiúz

Második elnevezése némileg megtévesztő, hiszen a karakál kerüli a túlszáraz, sivatagos területeket, emellett pedig mindössze néhány apróságban hasonlít a hiúzokra. Afrikában és Délnyugat-Ázsiában a félsivatagos, bozótos, felföldi területeken találkozhatunk ezzel a közepes termetű akrobatával.

Éjszaka vadászik kisebb emlősökre és antilopokra, valamint különlegessége, hogy olykor a madarakat röptükben is képes elkapni. Kiváló mászó és ugró, olykor 3 méteres magasságban pihen a fák ágain, ahová a leopárdokhoz hasonlóan felviszi zsákmányát, ha el kell rejtenie. Napközben földi odúkban hűsöl, a nőstény itt is hozza világra 2-6 kölykét, akiket 1 éves korukig nevel.

A következő oldalon pedig jöjjön a három eltűnésre ítélt faj. :( 

Foltos pampamacska

Erről a meglehetősen kicsi macskafajtáról nem sokat tudunk, hiszen mindamellett, hogy nehéz a nyomára bukkanni, az eltűnőfélben lévő fajok között szerepel. Mindössze alig 3kg-osak.

Majdnem kizárólag Dél-Amerika nyugati területein fordulnak elő 1800 és 5000 méteres magasság között. Éjszakai állatok, a legtöbb kistestű macskához hasonlóan rágcsálókon, madarakon élnek.

Kodkod

Ez a szintén veszélyeztetett macskafaj a pampamacska nem túl távoli rokona, s mivel területeikben akad némi átfedés, gyakran össze is keverik őket. Megjelenésüket tekintve a kodkod bundájában a sötétebb színeket figyelhetjük meg, míg a pampamacska szőrzetének nagy része fehér.

A kodkodot az ugyancsak Dél-Amerikában élő, kinézetre szinte teljesen egyforma Geoffroy-macskájával szokták még összekeverni, így ha azonosításról van szó, általában csak a nagyon szakavatott szem képes megkülönböztetni őket. (Alul a képen Geoffroy-macskája.)

A kodkodból mára meglehetősen kevés maradt, s az a néhány példány is az Andok erdeit választja, ahol elrejtőzhet és nyugalmat lelhet az emberektől. Azonban ezt egyre kevésbé teheti meg a terjeszkedő erdőirtás miatt, pedig megfigyelések szerint a kodkod képtelen fogságban sőt, még a mesterséges erdőkben is életben maradni, melyek létrejöttében érezhetően benne volt az ember keze. Ráadásul a helyiek vérszívó macskaként tartják számon, hiszen apró fogaival éppen olyan sebeket ejt prédái nyakán, mint a filmekből ismert vámpírharapás.

Kínai hegyimacska

Egy újabb, szinte már eltűnt macskaféle, melyről képeket se nagyon találni. Közel vadmacska méretű, s kinézetre is leginkább ahhoz hasonlít, leszámítva a fülvégeken található keskeny sötétebb sávot, illetve bundájának homokszínét.

A Tibeti-fennsík észak-keleti részén, illetve Kína területein él 2500 métertől egészen az 5000 méteres magasságokig. A magasan fekvő füves, cserjés pusztákat, valamint a tűlevelű erdőket kedveli, máshol nem találhatóak meg. Egyes információk szerint annyira nem tudunk semmit erről az állatról, hogy az első képeket egy kameracsapda készítette 2007-ben, de ezek a felvételek nem hozzáférhetőek. Az állat már 2002-ben a vörös listán szerepelt.