Kunhalomkutatások (A Csípõ-halom vegetációja), löszvegetáció, sziki növényzet, talajművelés

Kunhalomkutatások (A Csípõ-halom vegetációja)

Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.

Bevezetés
Letûnt korok, kultúrák és múltunk õrzõi a kunhalmok. 1996 óta törvény által oltalmat élveznek, de valódi védelmük – rendszerezésükhöz és meghatározásukhoz hasonlóan – nehéz. Emiatt is különösen fontos jelen értékeiknek a megismerése és állapotuk fenntartása.
A kunhalom gyûjtõfogalom, amely eredettõl, betöltött szereptõl, származási kortól függetlenül magába foglal minden mesterségesen létrehozott halmot. E definíció szerint a kunhalmok közé soroljuk a sírdombokat, a lakódombokat, a határhalmokat és az õrhalmokat is (TÓTH 1999, JOÓ és BARCZI 2001). A sírdombok (kurgán) a fémkorszakoktól kezdve a honfoglalás koráig a temetkezési szokásoknak megfelelõen alakultak ki (POROSZLAI 1996). Az elõkészített sírgödörbe félig ülõ, a fejet feltámasztott pozícióba helyezték el a holttestet. Mellé szinte minden esetben okker-rögöt tettek, ami – feltehetõen színe miatt – az életet szimbolizálta (JUHÁSZ
1999). Néhány esetben a régészek szegényes mellékleteket, kisebb használati vagy dísztárgyat is találtak (GAZDAPUSZTAI 1965, NEPPER 1978). A halmot a sírgödör fölé csak mindezek után hordták fel a halmot övezõ terület talajából (JOÓ és BARCZI 2001). A lakódombok (tell-telep) – a sírdombok szabályos kúp alakjától eltérõen – nagyobb kiterjedésû, szabálytalan alapú halmok. Már eleve természetes kiemelkedések voltak,
amelyek évezredeken keresztül biztosítottak lakóhelyet és – az alföldi területek vizes környezetében – szárazulatot a különbözõ kultúrák számára. A halom mai formáját, méretét az egymásra épülõ lakóházak szintjei formálták (KOVÁCS 1977, KALICZ 1970). Határhalmokat két vagy több szomszédos település, illetve járások, megyék határán emeltek. Számon tartották hollétüket, megõrizték épségüket, hogy évszázadokon keresztül bizonyítani tudják egy-egy falu kiterjedését, és eldöntõi legyenek a határpereknek
(TÓTH 1999). Az õrhalmoknak leginkább a védelemben volt szerepük. Láncszerûen felfûzve építették
õket, hogy csúcsukról szemmel tarthassák a környezõ vidéket és a szomszédos halmokat. Innét továbbították a híreket hang, füst és fényjelekkel.
Mint már utaltunk rá, a halmok nagy részét egyszerre, a környezetükbõl kitermelt földbõl hordták fel (GENNADIJEV 1978, GENNADIJEV és IVANOV 1989). Így a halmot körülvevõ területen az alapkõzet került a felszínre, ahol az elmúlt több ezer év alatt új talajképzõdés indulhatott meg (BARCZI és JOÓ 2000). A talajtani vizsgálatok tárgyaként a halom alatt lévõ több ezer éves, eltemetett (helyben képzôdött), valamint a halom távolabbi környezetében lévõ talajt jelölték meg. Az eltemetett talaj õrizheti a halom keletkezésekor
már meglévõ talajképzõdési jegyeket, a tágabb környezet talaja viszont az azóta zajló folyamatok bélyegeit viseli magán (ALEXANDROVSKIY 1996). A terület talajtani vizsgálatai (BARCZI et al. 2001) kiterjednek a talajtani folyamatokkal szoros összefüggésben álló növényzet vizsgálatára is, különösen azért is, mert a különbözõ
társulások és a talajtani paraméterek között szoros összefüggés mutatható ki, mint ezt a kesztölci Fehér-szirt (PENKSZA et al. 1995) és az Olaszfalu melletti Eperjeshegy (BARCZI et al. 2002) példáján is láthatjuk. A talaj fizikai és kémiai tulajdonságai és a rajta kialakult vegetáció között több szoros korreláció adódhat. A mért talajtani paraméterek közül BARCZI et al. (1996–1997.) vizsgálatai szerint a N és a víztartalom áll
szoros kapcsolatban a fajok relatív ökológiai mutatóival. A Tiszántúl flóráját, beleértve a környék florisztikai adatait is SOÓ és MÁTHÉ (1938) foglalta össze. A Hortobágy vegetációjával is SOÓ (1933, 1947) foglakozott részletesen, több sziki vegetációt errõl a tájegységrõl közölt elsõként. A löszvegetáció jelentõségére
ZÓLYOMI (1936, 1958) hívta fel a figyelmet, és folytatott is jelentõs kutatásokat (ZÓLYOMI és FEKETE 1996). Hortobágyi löszgyepekrõl TÓTH (2001), TÓTH és TÖRÖK (1996/1997) publikált adatokat.
A terepi felvételezés során a Festuca fajok jelenthetnek problémát. Jelen vizsgálat során a területen átmeneti levél keresztmetszeti formát mutató taxonok is jelen voltak, melyet köteges szklerenchimájú fajok is mutathatnak (PENKSZA 2000b, NYAKAS 1999). A Festuca rupicola Heuff. fajhoz közel álló Festuca javorkae Majovsk¥ is problematikus lehet, melyet PENKSZA (2000a, 2000b) tisztázott és faji elkülönülését molekuláris
vizsgálatokkal GALLI et al. (2001), és BAUER et al. (2001) igazolt.

Anyag és módszer
A kutatás legelsõ és legfontosabb lépése a mintaterület kiválasztása volt. A lejátszódó talajképzõdési folyamatok rekonstruálására olyan területet kerestünk, amelynek alapkõzete lösz vagy löszös üledék; minél kevésbé bolygatott (szántás, fásítás, építkezés, stb.); és lehetõleg nyugodt talajképzõdési körülmények jellemzik (árvízmentes terület, kis emberi behatás, védettség). A botanikai és esetlegesen a talaj-növény kapcsolatok vizsgálata pedig közel természetes vegetáció borította halmot kívánt meg. Több mint ötven halom
helyszíni bejárása és megvizsgálása után választottuk ki azt a vizsgálandó néhányat, amelyek közül jelen dolgozatban a Csípõ-halom növénytani feldolgozásának eredményeit mutatjuk be.
A kunhalom a Derzsi-tavak közelében, a 33-as utat és Ohatot összekötõ út mentén található. Ennek megfelelõen északi oldalát 200–300 méteren belül út határolja, míg keleti oldalán a Nyugati-fõcsatorna, a délin pedig egy kisebb csatorna vize folyik. A halom alapterülete kb. 50 x 50 m. Környezetébõl a 95,15 m-es csúcs 5 m-rel emelkedik ki. A halom környezetében a lösz alapkõzet uralkodik. A magas talajvízállás, a környezõ
csatornák miatt vízhatás is tapasztalható, ami a mélyebb területek mocsarasodását, a talajvíz nagy sótartalmával együtt pedig szikesedését okozza, de nagyrészt réti csernozjom és mészlepedékes csernozjom talajok találhatók a területen. A különbségek a talajvízállásnak, illetve a mikromorfológiának megfelelõen alakulnak. Ahol magasabb halmokba rendezve maradt meg a lösz, ott szárazabb talajképzõdmények alakultak ki. A vízfolyások, padkák, mélyebb területek jellegzetes talaja a réti szolonyec, amelynek A-szintje gyakran erodálódott. A halomtest feltalaja egyöntetûen sötétbarna, morzsás szerkezetû, színe alapján egységes, ugyanakkor szerkezetessége és mésztartalma szerint A és B szintekre osztható, jellegzetes mészlepedékes csernozjom. A halmon a száraz füves pusztákra jellemzõ mezõségi talajképzõdési folyamatok dominálnak a szikesedõ környezet dacára is (BARCZI et al. 2000).
A botanikai vizsgálatok során elkészítettük a halom fajlistáját. Ezen túl a tipikus állományokban BRAUN-BLANQUET (1951) módszerét követve felvételeket készítettünk, de a fajok borítási értékét százalékban adtuk meg. A mintavételi kvadrátok (11 db) 2 x 2 m-esek voltak. A fajnevek SIMON (2000) nómenklatúráját, a társulásnevek BORHIDI (1996) cönoszisztematikai rendszerét követik.

Eredmények és megvitatásuk
A terület kis kiterjedése ellenére számos különbözõ vegetációtípusnak ad otthont, ebbõl fakadóan a fajszám is viszonylag nagy. Vizsgálataink során a Csípõ-halmon és közvetlen elõterében 72 fajt jegyeztünk fel (1. táblázat). Ezen fajok között számos gyomként nyilvántartott vagy az erõs degradáltságot is jól tûrõ növény volt, de a természetes állományalkotó fajok, ritka és védett fajok is elõfordultak.
A társulások jellemzõ és meghatározó domináns fajainak is, mint a Festuca rupicola Heuff., a Fetuca valesiaca Schleich. és az Agropyron pectiniforme R. et Sch. taxonnak, korábbi adata a Hortobágy területérõl csak Hajdúnánásról volt (SOÓ és MÁTHÉ 1938). A gerelyes gémorrnak (Erodium ciconium (Jusl.) L’Hérit), mely ritka gyomnak tekinthetõ, nem volt korábbi publikált adata a területrõl, SIMON (2000) a Tiszántúl megjelöléssel
jelzi a flóramûvében. A Festuca javorkae Majovsk¥ fajnak viszont, melynek szintén társulásalkotó szerepe van, a Hortobágy területérõl adatát korábban még nem publikálták. PENKSZA (2000a, 2000b) még csak a Dél-Tiszántúl területérõl közölte. A vizsgált területen alapvetõen két vegetációcsoportba tartozó növényzet jelenik
meg. A halomtest uralkodó részén löszvegetáció jellemzõ, de kisebb arányban, elsõsorban az alsóbb régióban sziki vegetációfoltok is megjelennek. A csúcsi régióban (1. ábra, I.) a nyílt löszterületek pionír növényzete alakul ki, melyet leginkább az Agropyro-Kochietum prostratae Zólyomi 1958 társuláshoz (2. táblázat) lehet sorolni. Figyelembe kell azonban venni, hogy a társulás másik névadó faja, a heverõ seprõfû (Bassia prostrata /L./ A. J. Scott) hiányzik. A taréjos búzafû (Agropyron pectiniforme R. et Sch.) nagy borítási értéket mutat, és szinte összefüggõ állományt alkot. Emellett az áljuh csenkesz (Festuca pseudovina Hack. ex Wiesb.) is felhúzódik,
mint a környezetben a  szikes legelõkre jellemzõ fûfaj, és minden mintanégyzetben elõfordul.
A gyep tömegét meghatározó fûfajok közül a Festuca valesiaca Schleich. és a terület szinte minden vegetációs foltjában elõforduló Poa angustifolia L. is jelen van. Ebben a sávban található meg az Erodium ciconium (Jusl.) L’Hérit is. A csúcsi régióval érintkezõ, helyenként a halom aljáig is lehúzódó gyep uralkodó faja a karcsú perje (Poa angustifolia L.) (1. ábra, II–IV.). Ez a vegetációtípus hasonló a SOÓ (1933) által említett gyepekhez, mint az egykori löszgyepek helyén megtalálható erõsen degradált növényzet, bár a vizsgált területen a SOÓ (1933) szerinti fajok közül sok hiányzik (pl. Cynodon dactylon, Lolium perenne, Festuca pseudovina). Az eredmény
párhuzamban van ZÓLYOI és FEKETE (1994) megállapításával, miszerint a másodlagosan kialakult Poa angustifolia L. uralta gyepek fajszáma jelentõsen lecsökken. A jelenleg vizsgált vegetációtípus fajszegény, mindössze 10–15 faj építi fel. Jellemzõ még emellett, hogy egy-egy faj foltonként nagy borítási értéket is elérhet. Ez alapján elkülöníthetõ az Elymus repens (L.) Gould (1. ábra, III.), az Elymus repens (L.) Gould és a Carex praecox Schreb. (1. ábra, IV.), a Verbascum phoeniceum L. (1. ábra, V.), illetve a Carex praecox
Schreb. (1. ábra, 6.) fajjal alkotott állománya is. Az Elymus repens (L.) Gould típusú folt cönológia felvétele a következõ: Elymus repens 20, Agrimonia eupatoria 1, Euphorbia cyparissias 5, Galium aparine 2, Galium mollugo 3, Lamium purpureum 2, Lepidium draba 2, Myosotis stricta 1, Poa angustifolia 20, Veronica arvensis 3. A halomtest ÉNY-i lejtõjén is megjelenik löszpusztagyep (Salvio-Festucetum ru icolae /Zólyomi 1958/ Soó 1964) állomány, de uralkodó faja a vékonylevelû csenkesz (Festuca valesiaca Schleich.), melyet így a társulás szubasszociációjaként (Salvio- Festucetum rupicolae /Zólyomi 1958/ Soó 1964 festucetosum valesiacae) különítethetõ el (1. ábra, VII.). A Festuca valesiaca Schleich. mellett néhány tõ Festuca javorkae Majovsk¥ is elõfordult, ami csak megerõsíti a tipikus társulástól való elkülönítését. A felvétel a következõ: Agropyron pectiniforme 15, Carduus acanthoides 3, Koeleria cristata 3-5, Euphorbia cyparissias 2, Festuca javorkae 5, Festuca valesiaca 25, Galium verum 5, Lepidium draba 1, Medicago falcata 3, Medicago lupulina 2, Ornithogalum umbellatum 3, Picris hieracioides 1, Poa angustifolia 10, Potentilla argentea 2, Sonchus
asper 1, Trifolium arvense 2, Veronica arvensis 3, Vicia tetrasperma 1. A lejtõ alsó zónájában jellemzõvé válik a löszpusztagyep, (Salvio-Festucetum rupicolae /Zólyomi 1958/ Soó 1964) (3. táblázat; 1. ábra, VIII–IX.). Ebben a növényzetben a halom északkeleti oldalán (1. ábra, IX.), valamint a halom környezetében több állományfoltban a macskahere (Phlomis tuberosa L.) nagy összefüggõ foltokat képez. Az elõforduló vegetációtípusok közül a legnagyobb fajszám itt volt. A társulás névadó nemzetség fajai közül (Salvia) a felvételben egy sem fordult elõ. Salvia fajok csak a halomtól távolodva, a szikes környezetbe ékelõdõ löszgyepfoltokban jellemzõk. A területen
itt is megfigyelhetõ az a jelenség, amre ISÉPY és CSONTOS (1997) is felhívta a figyelmet. A vegetációtípus eredeti fajösszetételét is megôrzi, miközben a környék gyomfajait is tartalmazhatja, ezzel relatívan nagy fajszám jellemezheti. A halom lábi zónáját a környéken gyakori szikes legelõ (Artemisio-Festucetum
pseudovinae /Magyar 1928/ Soó 1963) kisebb foltjai is tarkítják (4. táblázat). A minta-területen három foltot ábrázoltunk. Az 1. ábra X-es foltjának jelzett terület (4. táblázat 1.) növényzete alapvetõen sziki fajokat, és erõsen zavarást tûrõ fajokat tartalmaz. Különválasztottuk azt a gyepfoltot (1. ábra XI., 4. táblázat 2–3.), melyben a sziki legelõ jellemzõ fajai mellett a különben löszgyepi fajként nyilvántartott Agropyron pectiniforme R. et Sch.
(SIMON 2000) is elõfordult a Artemisia santonicum L. meglehetõsen nagy (30%) borítási érték mellett. A halom alsó régiójában erõsen degradált, és gyomokkal jelentõsen átszõtt szikes foltot is külön ábrázoltuk (1. ábra XII.). A halom növényzete folyamatosan olvad bele a környezõ sziki vegetáció társulásaiba. A szikes növényzet azonban nem egységes: a halomtól távolodva kis löszpúpok jelenlétét mutatja a szárazabb löszgyep foltok jellemzõ macskahere és zsálya fajok jelenléte.

Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!