A vegetációban végzett vegyszeres beavatkozások főként a gombák és a kártevő rovarok ellen irányulnak. A kezelések hatékonyságát növeli, ha hosszú és rövid távú előrejelzésekre és üzemi szignalizációra alapozottak, de éppoly fontos a helyes időpont megválasztása, a növények fenológiai stádiumának és a környezeti tényezőknek a figyelembevétele is. A védekezés legáltalánosabb formája a permetezés, valamint a kultúra művelési módjától függően a légi kijuttatás.
Kukorica növényvédelme nyár végén
Nyár végén a sík- és dombvidéki kukoricatermesztő körzetekben egyik legnagyobb problémát okozó károsító a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis), mely főleg a csemegekukoricában és a hibridvetőmag-előállításban okoz tetemes kárt, különösen a monokultúrás termesztés hat rendkívül pozitívan terjedésére. A termésveszteség országos átlagban 8-12% közötti. A nőstény imágók által még a kukorica címerhányásának idején lerakott petékből a lárvák már kikeltek, s ilyenkor rágnak járatot a szár bélszövetében, de a csöveket és a szemeket is megrághatják. A sérült címer gyakran letöredezik, valamint a száron, a levelek tövéhez közel, kerek lyukak, fűrészporszerű rágcsálék- és ürüléknyomok láthatók. Erősebb molyfertőzés esetén már ez a primer kártétel is számottevő terméskieséshez vezethet, nem is beszélve a rágással előidézett másodlagos károsítási forrásokról.
Mivel vegyszeres védekezés, s biopreparátumok kijuttatása ilyenkor már többnyire nem vezet számottevő eredményre (az inszekticidek és a preparátumok a leghatásosabbak a fiatal hernyók ellen, a tömeges lárvakelés idején), a figyelmet célszerű inkább az agrotechnikai módszerekre fordítani. Ugyanis nem szabad eltekinteni e rovarlárvák kukoricaszárban való telelésének lehetőségéről, különösen monokultúrában. Ennek megfelelően a silókukorica szárát alacsony tarlóra vágva takarítsuk be. Az időben és jó minőségben végzett kukoricaszár-betakarítás (szártépő alkalmazásával), majd műtrágyakiszórás és mély alászántás növeli a lárvák mortalitását, s ezzel jelentősen csökkenti áttelelési esélyüket.
Napjaink egyik újkeletű, azonban máris igen jelentős kártevője az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera). A kifejlett imágók ilyenkor szabálytalan alakban a kukoricaleveleket hámozgatják. A nőstények tojásaikat (500-1000 db) a talaj felső rétegébe rakják, mely tevékenységüket már július közepétől megkezdték, s augusztus végéig folytatják. A védekezés ilyenkor már csak a silókukorica korai betakarítására szorítkozik.
Az atkák közül a takácsatkák (Tetranychus urticae) is károsíthatják a kukoricát. Különösen nyár vége felé lehet tömeges az elszaporodásuk. A levelek pontozásosan kifehérednek, és rajtuk lepelszerű, finom szövedék jelzi az atkák jelenlétét. Szívogatásukkal elősegítik a levelek öregedését.
Nyár végén szintén kukoricában okozott kártételének köszönhetően kerül említésre a hörcsög (Cricetus cricetus) is. Az előidézett kárképre jellemző, hogy a többnyire üres kukoricacsutka buroklevelei foszlányosan feltépettek. Védekezésként a hörcsög csapdázása a gyakorlatban elterjedt módszer. Ez az eljárás csak akkor hatékony, ha a hímekre, a nőstényekre, az idős és a fiatal egyedekre egyaránt kiterjed.
A kukorica kórokozói ellen védekezésre többnyire már nincs lehetőség, ill. az ilyenkor fellépő gombás, baktériumos vagy vírusos eredetű kórokok által előidézett terméscsökkenés mértéke sem indokolja a beavatkozás szükségességét. Mindössze egy betegség azonban, a fuzáriózis érdemel mégis kiemelést, mely a kukorica legsúlyosabb növénykórtani problémáinak egyike. Nem közömbös tehát a betakarítás előtt ill. után a kukoricaszem védelme. A fuzáriózis nyár végi, érés körüli tüneteire a csövek penészedése, a szár korhadása valamint megtörése hívja fel a figyelmet. A csövön fehéres, lilás színű micéliumszövedék jelenik meg, amely a csuhéleveleket a csőhöz tapasztja. A fertőzött kukoricaszemek elszíneződnek, matt színűvé válnak, ráncosak, kisebbek lesznek. Így ezzel a kórokozók jelentős termésveszteséget okoznak, s ezen túl milliárdos veszteségek érik az állattenyésztést is, főként a toxikózisok közvetlen, ill. közvetett hatásai következtében.
Védekezésként a fertőzött kukoricát érés után minél előbb be kell takarítani és rövid időn belül megszárítani. A tárolás alatti propionsavas kezelés nagyon jó hatású. A betegség továbbterjedését még vizesen vagy éretlenül tárolt kukoricán is megakadályozza. A propionsav teljes elpárolgása után azonban bepenészedhet a tárolt termény, mivel a mag belsejében a kórokozó nem pusztul el. A fertőzött szemekben a gomba által termelt toxint sem hatástalanítja, tehát a fertőzött kukoricát propionsavval detoxikálni nem lehet. Sőt, a vetőmagot propionsavval - annak csírapusztulást előidéző hatásánál fogva - kezelni nem szabad!
Napraforgó
A napraforgó egyik legfontosabb nyárvégi károsítója a muszkamoly vagy rétimoly (Loxostege sticticalis). Jelenleg a második nemzedék hernyói fejlődnek és károsítanak, melyek kezdetben hámozgatják, később luggatják és karéjozzák a leveleket. Nálunk általában ez a legnépesebb és egyben a legnagyobb károkat okozó nemzedék. Hazai körülmények között az inszekticides védekezés ajánlható. A hernyók szabadon élnek a növényi felületen, így tömeges fellépésük esetén kontakt hatású rovarölő szerekkel könnyen elérhetők. A muszkamoly jellegzetesen olyan kártevő, amely ellen programszerű védekezésnek nincs helye, az okszerű védekezést rövid távú prognózisra, ill. szignalizációra kell alapozni.
A kaszatok igen jelentős károsítója a napraforgómoly (Homoeosoma nebulellum) is, bár az utóbbi években a rezisztens fajták rohamos terjedésével jelentősége egyre csökken. Hernyója a magvaknak általában a felső részét károsítja. Nedves évjáratokban a megrágott magvak penészedésnek indulnak. Jelenleg a faj második nemzedéke rajzik, s rakja tojását augusztus végéig, szeptember elejéig, elsősorban a napraforgó virágzatára, főként a késői virágzású melléktányérokra. A napraforgómoly kártétele elsősorban az ún. páncélos napraforgófajták termesztésével előzhető meg. Ezeket az ellenálló fajtákat ugyanis jellemzi, hogy a maghéjon virágzás után már néhány nap múlva kialakul a páncélsejt-réteg (melanin vagy fitomelán). Ennek következtében a hernyó a maghéjat nem tudja átrágni.
A napraforgó egyik legsúlyosabb betegsége a fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum), fertőzési lehetősége is ugyan az egész vegetáció folyamán fennáll, azonban most fertőződnek a tányérok, amelyeken - a fonákon jobban szembetűnő - nagy, barna vizenyős foltok képződnek. A gomba számára járványtani szempontból fontos a nyárvégi csapadékos időjárás, az alacsonyabb (18-22 °C) hőmérséklet. De további hajlamosító tényező a túl sűrű állomány, az egyoldalú bőséges nitrogénműtrágyázás, fertőzési források (Ambrosia, Datura, Senecio spp. gyomok) jelenléte a táblán ill. közvetlen közelében. A tányérfertőzések okozta károk - amely akár a 80-90%-ot is elérheti - csökkentésére jól bevált az állomány deszikkálása és a gyors betakarítás.
A deszikkálás vagy lombtalanítás fő szabálya, hogy gyommentes területen a dimetipin hatóanyagú készítményt használjuk, a gyomos táblákon pedig a többi engedélyezett deszikkánst (bromoxinil, diquat-dibromid, glufozinát-ammónium, glifozát-izopropil-aminsó). Kontakt készítményekről lévén szó, így kijuttatáskor biztosítani kell az elsodródás-mentes alkalmazást. Permetezésre lehetőleg csak a kora reggeli és késő délutáni alacsonyabb hőmérséklet és magasabb páratartalom mellett kerüljön sor.
Hasonlóan jelentős kórokozó a szürkepenészes rothadás (Botrytis cinerea) is. A fertőzött tányérban a kaszatok foltosak, színtelenek, a kaszatnak nincs meg a jellegzetes fénye. A szakszerű deszikkálás a gyorsabb vízvesztés miatt az előző kórokozóhoz hasonlóan szintén hatásosan csökkenti a fertőzések további terjedését.
Gyakori problémaként jelentkeznek máig a különböző szárbetegségek, szárfoltosságok is. A kórokozók hazánk valamennyi termőkörzetében előfordulnak, s közülük talán legfontosabb a diaportés szárpusztulás (t: Diaporthe helianthi, a: Phomopsis helianthi). A száron a foltok a levélnyél ízesülésénél alakulnak ki, melyek kezdetben világosbarnák, később megsötétednek. E foltok elmosódott szélűek (ellentétben a fómás szárfoltossággal, ahol a tünetek csaknem mindig éles határvonalúak!). A leveleken nem ritka az érbarnulás és érnekrózis, míg a tányérok hátoldalán szabálytalan alakú és kiterjedésű vizenyős foltosodás jelentkezik.
Most, nyár végén kezdenek kialakulni a leveleken a napraforgórozsda (Puccinia helianthi) apró, pörsenésszerű, barnásfekete színű teleutotelepei is. A tünetek először az alsó, idősebb leveleken jelentkeznek, majd a kórokozó fokozatosan terjed felfelé.
Mivel ilyenkor, a tünetek megjelenésének idejére a növény lényegében befejezi fejlődését, a termés érési stádiumba lép, jelentősebb kárt hazai viszonyok között így nem okoz. Éppen ezért ellene kidolgozott nagyüzemi védekezési technológia sincs, vegyszeres beavatkozásra rendszerint nem kerül sor.
 |  |
 |  |
 |  |
Forrás: Agrárágazat
