Tavaszi vetésű növények vetőgépei, Magtartályok, Csoroszlyák, Vetőszerkezetek

A vetés és ültetés kiemelkedő jelentőséggel bír a növénytermesztési technológiák műveletei között. A vető-és ültetőgépek feladata a különböző magok és gubók talajba helyezése a megkívánt mélységben, távolságban és mindezt egy előírt egyenletességgel.

A szemes terményeket magról, a burgonyát gumójáról, a cukorrépát magról vagy dugványáról termesztik. Ezeket az eltérő méretű, alakú, tömegű és érzékenységű mezőgazdasági anyagokat úgy kell géppel a talajba helyezni, hogy ott csírázni, gyökeret ereszteni, fejlődni tudjanak. Április a kukorica, napraforgó, cukorrépa, burgonya optimális vetésének, ültetésének ideje.

Termesztett növényeink vetési körülményeit nem lehet egyféle vetőgéppel kielégíteni, ezért többféle vetőgéptípust készítenek.

Ezeket a következőképpen lehet csoportosítani:

- sorvető gépek vagy gabonavető gépek,

- szemenkénti vetőgépek,

- szórvavető gépek.

Működési elvük alapján mechanikus vagy pneumatikus vetőgépeket különböztetünk meg.

A sorbanvető gépek általában univerzálisak, ami azt jelenti, hogy a gabonaféléken kívül mindazok a növények vethetőek velük, amelyek vetését az agronómia gabonasortávra vagy annak többszörösére írja elő. A szemenkénti vetőgépeket a nagyobb sortávú növényeknél alkalmazzák. A szórvavető gépek alkalmazására elsősorban aprómagvak, fűfélék vetésénél kerül sor.

A vetőgépekkel szemben támasztott követelmények:

- a vetőgép ne törje a szemeket, a szemtörés értéke nem lehet több mint 1-2%,

- a kivetett magmennyiség tág határok között gyorsan változtatható legyen,

- a kidolgozás legyen független a magládában lévő mennyiségtől,

- a kivett magmennyiség eltérése sík területen ±3%, lejtőn ±10% között változhat,

- az egyes csoroszlyák által kivetett magmennyiség a középértéktől ±5%-kal térhet el,

- a gép mélységtartása megfelelő legyen,

- a szemenkénti vetőgépnél általános követelmény, hogy a vetőszerkezet celláinak több mint 80%-a egy magot vessen, az üres cellák aránya 6% alatt legyen.

Magtartályok

A vetőmag befogadására a magtartály szolgál, melynek alján helyezkednek el a magadagoló elemek. A magláda az osztott adagolású, mechanikus vetőszerkezetű gépeken a teljes vetőszerkezet fölött húzódik végig. A központi adagolású, pneumatikus vetőgépeknél a tartály központi elhelyezkedésű.

A magtartály térfogata 1 m munkaszélességre vonatkoztatva 0,008-0,3 mł. A tartály alsó részét ferde fenékkel kell kialakítani, hogy a benne lévő mag fennakadás nélkül kiürülhessen. A magládában helyezkedik el a boltozódás meggátlására szolgáló forgó vagy lengő keverőberendezés.

Csoroszlyák

A csoroszlyák a mag talajba helyezésére szolgálnak. Megkülönböztetünk csúszó, tárcsás és szárnyas csoroszlyákat. A csúszó csoroszlya tompa orrú és hegyes orrú lehet. A csúszó csoroszlyákat eredetileg a kis sebességgel dolgozó fogatos vetőgépekhez alakították ki. A tompa orrú csoroszlyát általában kis és közepes kötöttségű talajokon használhatják. A csoroszlya a tompa orr résszel tömörített magágyba helyezi a magokat. A hegyesorrú csoroszlya kötöttebb, illetve növényi részekkel jobban telített vagy azzal borított talajokra készült. Az előreálló orr rész miatt jó a behúzóképessége. Hátránya a tompa orrúval szemben, hogy a magágyat nem tömöríti, hanem lazítja, ami miatt a magágy „szárazabb”.

A tárcsás csoroszlya egytárcsás vagy kéttárcsás kivitelben készül. Általánosan a kéttárcsás terjedt el, az egytárcsásat ritkán alkalmazzák. A tárcsás csoroszlyák kialakítását elsősorban a nagyobb vetési sebesség tette szükségessé. A tárcsás csoroszlyák jelentősége az úgynevezett konzerváló talajművelés terjedésével tovább növekedett. A talaj nedvességtartalmának megőrzését szolgáló, forgatás nélküli alapművelésnél, továbbá a növényi maradványokkal borított talajon való vetésnél csak tárcsás csoroszlyák alkalmazhatóak. Ilyen esetben a mag talajba helyezésére szolgáló kéttárcsás csoroszlya előtt még egy tárcsát alkalmaznak a vetőágy nyitására. A tárcsás csoroszlya nagyobb sebességű vetésre is alkalmas. Hátránya, hogy nem tartja olyan jól a vetési mélységet, mint a csúszó csoroszlya, továbbá, hogy jóval nagyobb a gyártási költsége.

A csúszó csoroszlyák tömege 4-6 kg, a tárcsásoké 10-15 kg; egy csúszó csoroszlya vonóerőigénye 60-100N, a tárcsásé ugyanolyan körülmények között 1,5-2,5-szer nagyobb.

A csoroszlyák mélységtartását rugóterhelés biztosítja. A vetési mélység a rugó feszességével szabályozható. A csoroszlyák hidraulikusan kiemelhetők.

Vetőszerkezetek

Kezdetben kizárólag mechanikus vetőszerkezetű gépeket használtak. A magvak továbbítását levegővel végző pneumatikus gépek később alakultak ki. A mechanikus vetőszerkezetnél a vetőmag adagolása bordázott, recézett vagy szabályos elrendezésű kiemelkedésekkel-bütykökkel készített hengerekkel, továbbá adagolótárcsa külső vagy belső palástján vagy a tárcsa síkján kialakított furatok segítségével történik.

Az állítás az áttétel változtatására szolgáló hajtóművel történik. A sorbavető gépeknél alkalmazott hajtóművet Norton-szekrénynek nevezik. A másik vetőelem a tolóhengeres elnevezést kapta.

A tolóhengeres vetőszerkezet egy hornyos és egy sima hengerrészből áll. A magokat a hornyos vetőhenger juttatja ki. A magmennyiség a vetőhenger tengely irányú eltolásával, a működőhossz változtatásával szabályozható.

A vetőszerkezetet a járókerék hajtja. Mivel a vetőhenger tengely irányú eltolásával nem lehet elég adagolási fokozatot biztosítani, ezért a hajtásáttételezés különböző nagyságú, cserélhető fogaskerekekkel készül. Rendszerint háromféle cserekerék tartozik a tolóhengeres géphez. A csoroszlyák kiemelésekor a hajtásból egy könyökös tengely egy fogaskereket kiiktat, s ezáltal megszűnik a vetőszerkezet hajtása.

A gabonafélékvetésére szolgáló pneumatikus vetőszerkezetnél a kiadagolt mag nem gravitációs úton, hanem légárammal fúvatva, hosszú, hajlékony műanyag csöveken keresztül kerül a talajba. Fő előnye, hogy egyetlen központi vetőszerkezettel több (24-48db) csoroszlya is kiszolgálható, szemben a mechanikus vetőgépekkel, ahol minden csoroszlyához egy-egy magadagoló tartozik.

A pneumatikus gépeken a magadagolás részben ugyanazokkal a szerkezetekkel történik, mint a mechanikus gépeknél, azonban egyes pneumatikus géptípusokon az adagolást több csoroszlya részére egyetlen, nagyméretű celláskerék végzi.

A kukorica szemenkénti vetőgépek ismertetése

A kukorica vetésének munkaminősége közvetlenül befolyásolja a kelést, a növények fejlődését, a növényállomány kiegyenlítettségét, a hektáronkénti legkedvezőbb tőszámot, s mindezeken keresztül a termés mennyiségét és minőségét is. A szemenkénti vetéssel célunk az, hogy a vetőmagvakat egyenként (szemenként), egymástól azonos távolságban és mélységben juttassuk a csoroszlyák által nyitott nedves, tömör barázdafenékre, valamint csírázásukhoz megfelelő talajréteggel takarjuk be azokat.

A kukorica szemenként vetőgépekből igen sokféle változat áll a termelők rendelkezésére, ill. azok számos típusát gyártják. A gépeket függesztett és vontatott kivitelben egyaránt készítik. Hazánkban a függesztett gépek 4-6-8, ill. könnyű építésű 12-soros, a vontatott gépek 6-8-12-18-soros változatait használják.

A vetőgépek tárcsás, vagy késes (csúszó) csoroszlyás kivitelűek. A tárcsás csoroszlyapárokat (öntisztító gumival borított) talajkövető kerék-párok támasztják alá a megfelelő - egyenlő vetési mélység biztosítása céljából. A késes csoroszlyák elemenként cserélhetők, igazodva így a kivetendő magfajta megkívánt vetési mélységhez. A gépek vetőszerkezete mechanikus, vagy pneumatikus. A pneumatikus vetőszerkezetű gépek szívó, vagy nyomó légáramú megoldásúak lehetnek. Ismeretesek olyan vetőszerkezetek is, ahol a mechanikus és pneumatikus rendszerek kombinációját alkalmazzák.

A kukorica szemenkénti vetőgép magtartályai (magládái) soronkénti elhelyezésűek, vagy központi kialakításúak. A vetőelemenkénti elhelyezésű magládákat a mechanikus rendszerű és általában a szívó légáramú pneumatikus vetőszerkezetű gépeknél alkalmazzák, míg a központi magtartályokat leggyakrabban a nyomó légáramú pneumatikus vetőszerkezetű gépekre építik.

A mechanikus és a szívó légáramú pneumatikus vetőszerkezetű gépeknél a vetőszerkezetről leválasztott vetőmag gravitációs úton kerül a csoroszlyák által nyitott barázdákba, míg a nyomó légáramú pneumatikus vetőszerkezetű gépeknél - hajlékony műanyag csővezetékeken - a nyomó légáram juttatja a barázdába a magokat.

A vetési mélység beállítása különböző gépeknél mechanikus úton, vagy kombinálva valósítható meg. A megkívánt vetési mélység beállítása több fokozatban valósítható meg.

A vetőelemek felépítése

A vetőelemek (vetőegységek) a gép vázához olyan tartóbilincsekkel csatlakoznak, amelyek lehetőséget biztosítanak a kapásnövények sortávolságának megfelelő - (általában 45-80 cm közötti) átállításukra. Az elemenkénti vetőszerkezetű gépek vetőelemeinek felfüggesztése paralelogramma megoldású, ezáltal a vetőkocsik jól követik a talajfelszín hossz-, és keresztirányú különbségeit. Az elemek egymástól függetlenül is elmozdulhatnak, ami igen fontos a vetési mélységegyenletesség betartása szempontjából.

A magládából a vetőmagvak a különböző kialakítású vetőszerkezetbe kerülnek. A vetőszerkezet előtt helyezkedik el az ék alakú (csúszó) csoroszlya, amelynek feladata a vetőbarázda megnyitása. A barázdába hullott magvakat - rúgófeszítésű - takarólapátok takarják be a felső aprómorzsás talajréteggel, majd a különböző megoldású tömörítő kerekek tömörítik vissza a talajfelszínt.

A központi vetőszerkezettel (és központi magtartállyal) rendelkező gépeknél egyetlen „nagy” vetőszerkezet egyszerre több csoroszlyát is kiszolgál. A nagy átmérőjű furatsoros vetődobról (vagy a függőleges tengelyű fekvő cellás-tárcsától) műanyag magvető csöveket ágaztatnak le az egyes vetőkocsikhoz. A vetőkocsik elején tárcsás csoroszlya-pár nyitja meg a barázdát. A vetőágynyitó tárcsás csoroszlya-párt mélységhatároló kerekek követik, amelyek után egy kúpos kerék alakítja ki a végleges vetőbarázdát. A vetőszerkezetben lévő túlnyomás hatására a vetőmagvak a magvető csöveken keresztül a nedves barázda fenékre kerülnek. A vetőmagvakat egy rugófeszítésű tárcsapár takarja be az aprómorzsás talajjal, majd széles tömörítő kerék tömöríti vissza a talajfelszínt.

Vetőszerkezetek

A különböző kukorica szemenkénti vetőgépek vetőszerkezetei mechanikus, vagy pneumatikus rendszerűek.

Mechanikus vetőszerkezetek: A mechanikus vetőszerkezetű gépek előnye a pontosabb hosszirányú vetésegyenletesség, az egyszerű és gyors tőtávolság-átállítás, a kisebb géptömeg és ezzel összeffüggésben a viszonylag kisebb gépár.

Perem-, vagy palást-cellás vetőszerkezet: A járókerékről hajtott celláskerék a felülről bekerülő vetőmagvakat kb. fél fordulat után a - csoroszlya felett - alul kiejti. A palást-cellás vetőszerkezetű gépeknél a cellák körbefutó hasítékában elhelyezett magkilökő ék a magokat lefelé tereli, hogy azok minél rövidebb úton a vetőágyba kerüljenek. A cellákból a felesleges magvakat (bordázott) lesodró henger távolítja el.

Szalagos vetőszerkezet: A kivetendő mag méretének megfelelő, kör alakú lyukakkal ellátott végtelenített gumiszalag alsó ága a magtartályból (a beömlőnyíláson keresztül) ráömlő magvakat magával viszi, majd egy kiejtő-nyíláson át a vetőágyba ejti. A vetőszerkezet gyenge pontja a magvakat „szállító” gumiszalag, amelynek megnyúlása idővel meghaladhatja a feszítési lehetőséget és így megcsúszik a hajtótárcsán. Ebben az esetben a vetőelem egyenlőtlenül, vagy egyáltalán nem vet.

Merítőkanalas vetőszerkezet: A vetőszerkezet kisméretű vezérelt kanalakkal végzi a vetőmagvak adagolását. A kanalak a haladási irányra merőlegesen álló tengely körül forognak a vetőházban. A kanalak alsó helyzetükben bemerülnek a magtérbe és abból egy-egy szemet kiemelnek. A kiemelt szemet a felső helyzetben elforduló vezérelt kanál a magvezető csúszdán keresztül a csoroszlya által nyitott barázdába juttatja.

Szorítóujjas vetőszerkezet: A szorítóujjas vetőszerkezet a különböző méretre kalibrált és osztályozott, valamint az osztályozatlan kukorica vetőmag vetésére egyaránt alkalmas. A talaj közelében elhelyezett, függőleges síkban mozgó; szorítóujjas vetőszerkezet vezérelt ujjai a kukoricaszemeket - egyenként - megfogják és az állótárcsa nyílásán át egy cellás kerékbe ejtik. A cellás kerék a magvakat közvetlenül a csoroszlyához vezeti, és azok a talaj közelében - 5-10 cm magasságról - a barázdába hullanak.

Pneumatikus vetőszerkezetek: Hazánkban a kukorica vetésére a pneumatikus vetőszerkezetű szemenkénti vetőgépeket alkalmazzák. Ezeket a gépeket a bonyolultabb vetőszerkezet és tótávolság átállítás, a nagyobb géptömeg és ennek megfelelően a nagyobb gépár jellemzi. Mindezekkel szemben áll a nagyobb munkasebesség, ennek megfelelően a nagyobb területteljesítmény, valamint a többoldalúság, más növények magvainak vétésére történő alkalmazhatóság. A pneumatikus rendszerű vetőgépek csoportjában a szívó légáramú és a nyomó légáramú gépeket különböztetjük meg.

Szívó rendszerű vetőszerkezet: A szívó légáramú vetőszerkezettel rendelkező gépeknél a gépvázon, hárompontos függesztő-berendezésnél elhelyezett szívó ventilátor biztosítja a magfelvételhez szükséges vákuumot. A ventilátor szívóházától gégecsövekkel csatlakoznak elemenkénti (soronkénti) vetőszerkezetekhez. Az elemenkénti magtartályból a magvak egy átömlő nyíláson keresztül kerülnek és a vákuum hatására a furatos vetőtárcsa furatjaira tapadnak. A vetőszerkezeten belül állítható íves, vagy fogazott maglesodrók akadályozzák meg a kettős magkiadagolást. A talajkerékről meghajtott forgó vetőtárcsáról egy magleválasztó sodorja le a magvakat, amelyek a csoroszlya által nyitott barázdába hullanak. A pontosabb magkihelyezés azoknál a gépeknél érhető el, amelyek a vákuum megszűnése után a vetőmagvakat a celláskerekeikbe hullajtják, s közvetlenül a csoroszlya felett ejtik a vetőbarázdába. A celláskerekek szinkronban forognak a vetőtárcsákkal és így biztosított, hogy minden cellába csak egy vetőmag kerülhessen.

Nyomó rendszerű velőszerkezetek
A nyomó légárammal működő vetőszerkezetű gépek egyedi (elemenkénti) vagy központi szerkezeti megoldásúak lehetnek. Az elemenkénti vető szerkezetű gépeknél a magtartályból szabályozható beömlőnyíláson keresztül kerül a vetőmag a forgó celláskerékhez. A cellákba kerülő vetőmagvak közül a folyamatosan nagy sebességű nyomó légáram a fölösleges magvakat „kifújja”, s a forgó vetőcellában bennmaradt mag a csoroszlya által nyitott vetőbarázdába hullik. Az esetleg beszorult magvakat a celláskerék belső peremén végigfutó hasítékba benyúló, vékony magkilökő lemez juttatja a barázdába.

A nyomó légárammal dolgozó központi dobos vetőszerkezetű pneumatikus vetőgépeknél a magtartályból a vetőmag a tartály alján lévő magbevezető csatornán keresztül jut a vetődobba. A vetőmagvak, az üzemeltető erőgépről hidromotorral meghajtott légszállító ventilátor által létesített túlnyomás hatására, a vetődob forgása közben, annak palástján kiképzett furatsoraira tapadnak. A felesleges magvakat lesodró kefe választja le. A vetődob külső felületét a keresztirányban elhelyezett gumihenger-sor a dobfuratok lefedésével megszünteti a vetőfuratokra ható túlnyomást, s így a magvak a gravitáció és a centrifugális erő hatására a vetődob palástja alatt lévő, tölcsérszerűen kiszélesedő, magvezető csövekbe hullanak. A vetőmagvakat a magvezető csöveken keresztül kiáramló nagy sebességű levegő a csoroszlyák által nyitott barázdákba továbbítja.

A szemenkénti vetőgépek zárt szelvényű vázát gumiabroncsozású járókerekek támasztják alá. A legtöbb gépen két járókerék található meg, de a különböző munkaszélességű gépek gerendelyei merev, vagy hidraulikusan fel/behajtható kivitelben készülnek. A nagyobb munkaszélességű vetőgépek szállításkor hossztengelyük irányában vontathatók. A tőtávolságok átállítása történhet lánckerekek cseréjével, több fokozatú váltóművel, vagy a kettő kombinációjával. A vetőszerkezeteket működtethető hajtásátvivő berendezések biztonsági kapcsolókkal vannak ellátva, amelyek megakadályozzák az egyes szerkezeti egységek túlterhelését és törését. A gépek nyomjelzői tárcsás kivitelűek, átállításuk mechanikus/hidraulikus megoldású.

Az egyes vetőszerkezetek a kivetendő mag fajtájához és annak méretéhez igazodó vetőtárcsákkal, vetődobokkal szerelhetők fel.

Valamennyi vetőgépre műtrágya és talajfertőtlenítő-szer kijuttató adapterek szerelhetők fel. Az adapterek adagolószerkezetei általában mechanikus rendszerűek, toló- vagy bütykös-hengeres megoldásúak, de vannak pneumatikus rendszerű kivitelek is. A kiegészítő adapterek tartályai műanyagból készülnek, s az adagoló szerkezetekből műanyag csővezetékeken kerül a műtrágya/talajfertőtlenítőszer a csoroszlyákhoz. Az adagolószerkezetek meghajtását a járókerekekről biztosítják.

A kukorica szemenkénti vetőgépek kiegészítő berendezései közé tartoznak a vetést ellenőrző készülékek. Ezek a vetőcsoroszlyánál elhelyezett magérzékelőkből, a soronkénti - fény és hang hibakijelzőkből, valamint az üzemeltető erőgép vezetőfülkéjében lévő monitorból állnak. Ezek a berendezések az egyszerű készülékek mellett fedélzeti komputeres megoldásúak is lehetnek. Ezek a gépek vetőtárcsák cseréjével, elem-felszereltség változtatásával más növények (pl. napraforgó) magvainak kivetésére is alkalmassá tehetők.

A kukorica vetésénél alapvető szempont, hogy a magok a jó csirázás és az erőteljes növekedés érdekében a talajban egyenletes távolságban és mélységben helyezkedjenek el. A magyarországi termesztési viszonyok mellett elsősorban a pneumatikus vetőszerkezetű gépek terjedtek el, mivel ezek lehetővé teszik a nagyobb munkasebességek esetén is a megfelelő pontosságú vetést.

A vetés előtti ellenőrzések, beállítások

- A vetőgépek műszaki állapotának felülvizsgálata, a vetés technikai megvalósításának lehetőségének (lánckerekek, hajtóláncok, talajkerék és lehajtása, hajtómű-szekrény állapot) ellenőrzése;

- nyitó csoroszlyák, maglesodrók, vetőtárcsák (celláskerekek), vetődob, magkilökők állapotának ellenőrzése;

- vetési sortávolság ellenőrzése, beállítása;

- a sortávolság beállításánál mindig az üzemeltető erőgép geometriai középpontjából kell kiindulni;

- a magfajtához igazodóan a kezelési utasításból kiválasztható a megfelelő vetődob vagy vetőtárcsa (celláskerék);

- a lánckerekek áttételének, vagy a hajtómű-szekrény fokozatának módosításával beállítható az igényeknek megfelelő magszám;

- a vetőgép nyomjelzőinek beállítását mindenkor a traktorvezető szempontjából kell elvégezni;

- a pneumatikus vetőszerkezetű gépeknél a tömítetlenség megszüntetése a szükséges vákuum, vagy túlnyomás biztosítása érdekében;

- mikrogranulátum kiadagoló berendezések ellenőrzése, beállítása;

- a vetés megkezdése előtt minden esetben ellenőrizzük az 1 folyóméterre kivetett vetőmagvak számát, és a sortávolságból számítással meghatározhatjuk a kivethető magmennyiséget.

- ennek megkezdése előtt - a pneumatikus rendszereknél - be kell állítani a magfajtától függő vákuumot vagy túlnyomást;

- a talajállapottól függően elemenként egyformán állítsuk be a vetési mélységet (általában 6-7 cm);

- az egyszemes vetés beállítása a központi vetőszerkezeteknél a vetődobban elhelyezett lesodró kefe helyzetének változtatásával történhet meg;

- az egyedi vetőelemenkénti vetőszerkezeteknél az egyszemes vetés a maglesodró szerkezetek állításával biztosítható;

- a beállítást minden vetőelemnél el kell végezni úgy, hogy a magkihagyások és kettősvetések lehetőségét kizárjuk;

- nagyobb sebességű vetésnél a járókerekek csúszása miatt változik a tőszám, megnövekszik a magkihagyás, így ezt a tőtávolság beállításánál figyelembe kell venni;

- a jó minőségű vetés érdekében igen fontos a vetőszerkezet működtetéséhez szükséges vákuum, vagy túlnyomás betartása, mert ez is befolyásolja a kettős vetések és kihagyások arányát;

- üzemeltetés közben folyamatosan ellenőrizzük a vetőelemenkénti egyenletes mag-fogyást,

- a gépüzemeltetés feltételeit megfelelően szervezzük meg az időkihasználási tényezők javítása érdekében.

Zöldség- és aprómagvető gépek

A nagy pontosságú zöldség- és aprómagvető gépek önálló vetőegységekből épülnek föl, melyek egyenként egy sort, iker- vagy hármas-ikersort, avagy (szórt) sávot vetnek. A vetőegységnek az alábbi műveletsort kell elvégeznie: magágysáv egyengetés, elő-hengerezés, vetőbarázda nyitás, tartalék vetőmag-szállítás; a mag egyenként megfogása, kiemelése, a kiemelt fölösleg visszatartása, a mag kivetése, barázdába juttatása, magtakarás, sorhengerezés és a vetett sor felszínének elmunkálása.

A vetőegység a feladatokat különféle eszközökkel, funkciós géprészekkel oldja meg: előhántó orrkerék, sornyitó, magtartály, vetőmag adagoló, vetőmag lesodró, magvezető, magtakaró sorhenger és második magtakaró. E gépelemek egy része vagy ritkán összessége fordulhat elő az egyes típusokon.

A sornyitó a nagy pontosságú vetőgépek fontos eleme. Szelvénye határozza meg a vetőbarázda alakját és számát. Eszerint beszélünk soros, sávos vagy ikersoros vetésről. Két alapvető szelvényű: széles és szűk barázdát formáló sornyitó van e gépeken. A szűk, V-alakú barázda „megfogja”, nem hagyja elpattogni a magot. Kényszerűen széles barázda kell a sávos vetéseknél. A kertészeti vetőgépeken általában nem alkalmaznak tárcsás vagy egyéb különleges sornyitót. A sikló csoroszlyák orrtőkéje két alapvető változatban ismeretes: behúzó (negatív élszögű) vagy tömörítő (ívelt orrú).

Kétségtelenül legfontosabb része vetőgépeinknek a vetőmag-adagoló. A vetőgép típusokat az adagoló működési elve, rendszere alapján csoportosítjuk és gyakorlatilag két fő csoportra osztjuk: mechanikus és pneumatikus rendszerűekre. A mechanikus adagolókat tovább részletezve említünk homloksejtes, peremsejtes, vezérelt sejtes-kanalas, áteső lyukszalagos, továbbá átemelő lyukszalagos magyar Pannon Protect gyártmányú vetőgépet.

A mechanikus adagolók vetősejtjei a különféle vetőmagvak méretéhez illeszkedik. Ezért egyrészt meglehetősen sokféle adagolóbetét kell hozzájuk. Másrészt a magvak megközelítően szabályos alakja a szemenként adagolás feltétele. A merev mechanikus adagolójú megoldásoknál további veszély a vetőmagvak sérülése. A pneumatikus adagolók közt több változatot különböztetünk meg. A közelmúlt gépei a legismertebb szívólevegős, tárcsás, a szívótorló-levegős sejtes-tárcsás vetőgépek. Szívólevegős a nagy magvakhoz az elmúlt években kifejlesztett Stanhay Salvo is. Jelenleg a legfontosabb a szívó-nyomó-levegős tárcsás, a szívólevegős valamint szívó-nyomó-levegős lyukszalagos. A pneumatikus rendszert ma kiterjedten alkalmazzák a zöldségfélék és apró magvú növények nagy pontosságú vetőgépein.

A pneumatikus adagolók kevésbé igényesek a vetőmag méretére, ezért kevesebb adagolóbetét tartalékolása és szerelése kell a sokféle vetési feladathoz. Ám minden pneumatikus vetőmaggépnél munkaegészségi és környezetvédelmi gond a csávázott, különösen a porcsávázott magvak vetése.

A szívottlyukak hajlamosak eltömődni. Ezt két megoldással hárítják a gyártók. Az egyik tisztító, azaz nyomó légáram befúvása a kivető pont után. A másik: borotvapenge vékony tárcsa, vagy rugalmas vetőszalag alkalmazása. Itt is működik a második, nyomólevegős tisztítórendszer, de lényegesen kisebb nyomással, ami enyhíti a két rendszer elhatárolási igényét, vagyis követelményeit a tömítésekkel szemben, tehát üzembiztosabb.

A zöldség- és aprómagvető gépek üzemi sebessége elsősorban az adagolás sebességétől függ. Az adagoló sebességét a másodpercenként lefutó vetősejtek, más szempontból a kiadagolt magvak számával mérjük. A különböző adagolók sebessége működésükből adódóan, de a vetőmagvak gördülékenységétől is befolyásoltan eltérő. A mechanikus adagolók az alacsonyabb, a kettős pneumatikusak a magasabb sebességi tartományokban működnek. Az adagolás sebességét jelentősen befolyásolja a vetett növény mag (tő-) távolsága.

A vetőegységek kapcsolása, működtetése szerint beszélünk kézi, kerti gépre szerelt vagy traktoros vetőgépről. A traktoros működtetésű gépek elvileg függesztettek, félig függesztettek vagy vontatottak lehetnek. A gyakorlatban a mai gyártmányok szinte kivétel nélkül függesztettek.

A traktoros üzemű függesztett vetőgépek több vetőegysége páros vagy párhuzam-függesztéssel csatlakozik a gerendelyre, melyet hárompontfüggesztő kapcsol az erőgéphez. A vetőegységek adagolói vagy központi vagy egyedi járókerékről hajtottak.

Burgonyaültető gépek

Az országban a burgonya szántóföldi ültetésére használt gépek típusválasztéka igen széles skálát mutat, ill. azok sokféle változata áll a termelők rendelkezésére.

A burgonyaültetés gépei 50-100 cm-es sortávolsággal készülnek, a hazai gyakorlatban a 75 cm-es sortávolság az általánosan elterjedt. A burgonyatermesztésben elsősorban bakhátas művelést alkalmaznak, azonban fokozatosan növekszik az ágyásos művelésű termesztés-technológiák részaránya is. A gépi ültetésnél a cél az, hogy a vetőgumókat az ültetőgép egymástól előre meghatározott távolságban, az eredet talajfelszín alá ültesse a sornyitók által kialakított barázdákba, és utána talajréteggel takarja be azokat. Ezáltal kialakíthatók az elsődleges bakhátak, és egyben a gumók kötése, fejlődése, betakarításkori elhelyezkedése.

A burgonyaültető gépek építési módja függesztett, félig függesztett, vagy vontatott lehet. Kivitelük 2,4,6,8 soros megoldású, ill. az ágyásos termesztésnél 3 soros kivitelek is vannak.

A burgonyaültető gépek működésük szerint alapvetően kép csoportba oszthatók: félautomata és automata megoldások ismertek. A félautomata ültetőknél a gumókat kézzel adagolják a függőleges tengelyű rekeszes tárcsákba vagy a vízszintes tengelyű ültetőkelyhekbe, ill. a végtelenített hevederekre szerelt kanálsorokba. A vetőgumók ejtőcsöveken keresztül vagy közvetlenül a kanalakból kerülnek a nyitóelemek által készített barázdákba. Az ilyen rendszerű gépeknél az ültetőszerkezetek soronként vannak elhelyezve, s ez azt is jelenti, hogy minden sorhoz egy-egy ültető személy szükséges. A vetőgumó a kezelőüléseken lévő dolgozók előtti tartón rekeszekben vagy műanyag ládákban van elhelyezve, és azokból - kézi munkával - történik a gumópótlás. Az egyes ültetőszerkezetek meghajtásukat központilag a gép járókerekéről, esetleg az elemenkénti tömörítőkerekekről kapják.

Az automata burgonyaültetők kézi beavatkozás nélkül végzik el a vetőgumók talajba juttatását. Ezek a gépek az ültető szerkezet szerint merítőkanalas és merítő-szorító ujjas rendszerűek lehetnek. A merítőkanalas rendszerű adagolóelemeket egy végtelenített hevederre, gumiszalagra erősítik fel egymástól azonos osztásnyira. A kanalak periodikusan merülnek bele a gumótartályban lévő gumórétegbe, működési elvüknek megfelelően egy-egy gumót kiemelnek a vetőanyagból, s azokat az ültetőcsatornákon keresztül szállítják a sornyitók által kialakított barázdákba. A merítő-szorító ujjas rendszerű ültetőgépek ültetőelemei vízszintes tengelyre szerelt forgótárcsákból és a tárcsákon sugárirányban elhelyezett vezérelt szorítóujjakból állnak. Az ültetőtárcsa elforgása után a szorítóujjak a vetőgumót a sornyitó elem felett elengedik, és az a barázdába hullik. A talajba került vetőburgonyákat valamennyi ültetőgép esetében soronkénti rugófeszítésű tárcsapár vagy kormánylemezes töltögetőtest takarja be, kialakítva a bakhátakat. Ágyásos művelés esetén a vetőgumók ültetése a már kialakított ágyásba történik meg, s a szaporítóanyagot, az ágyásfelszínt is elsimító, ágyásformázó lemezek takarják be a talajjal. Az automata ültetőszerkezetek meghajtása a gép járókerekéről lánchajtással történik. Az ilyen rendszerű ültetőgépek központi gumótartállyal rendelkeznek, amelyek fix kivitelűek, vagy hidraulikus munkahengerekkel billenthetők lehetnek.

A gépek ültetőszerkezeteinek csoportosításánál alapvető, hogy a szerkezetbe a gumók adagolása kézzel vagy kézi beavatkozás nélkül történik. Az előbbieket félautomata, míg az utóbbiakat automata rendszerűeknek nevezik. A félautomata megoldások közül a rekeszes tárcsás megoldás a legismertebb. A függőleges tengelyű rekeszes tárcsa elfordulásakor az ültetést végző személy 1-1 vetőgumót helyez a rekeszekbe, s azok az ejtőcsöveken keresztül hullanak a barázdába. Az adagolószerkezetek meghajtását a soronkénti kapaszkodókerekek vagy járókerekek biztosítják. A rendszer előnye, hogy a dolgozó a már elforduló rekesz utántöltését is biztosítani tudja mindaddig, amíg a cella a benne lévő vetőgumót az ejtőcső fölé érve el nem ejti. Hátránya viszont, hogy „ejtőcsövekben” nagy (kb. 40-60 cm) a gumóesési magassága, ami pontatlanabb ültetést okozhat.

Az ültetőkelyhes megoldásnál a vízszintes tengely körül forgó serlegek vezérlését excentrikusan oldották meg. Így állandó fordulatszám mellett az ültetőkelyhek kerületi sebessége a vetőgumók behelyezésekor a legkisebb, ami pontosabb ültetésegyenletességet eredményez.

A végtelenített hevederre szerelt ültető kanálsoros rendszernél a dolgozóknak lehetősége van a kanalak pontos megtöltésére, a kanálfészekbe a vetőgumók jól „beleülnek”, s azok barázdába ejtése az ékes csoroszlyák terelőszárnyai között, a talaj közvetlen közelében történik meg.

Az automata rendszerű burgonyaültetők egyik nagy csoportját a merítőkanalas gépek képezik. Az ilyen rendszerű ültetőszerkezetek legismertebb változatai: függőleges kanálsorú, ferde láncon lévő merítőkanalas, valamint tartály-fenékszalagos merítő kanálsoros kialakításúak. A függőleges kanálsorú megoldásnál a merítőkanalak a gumi elválasztófal által határolt térből emelik ki a gumókat, s a kettős ültetést rázócsillag gátolja meg. A kanálsorok közötti ültetőanyag felboltozódását a megvezető lécek mögötti kitámasztólemez akadályozza meg. A kanalak átfordulása után a vetőgumók az előző kanál „hátoldalára” gurulnak, pályájukat az ültetőcsatorna határolja le. A kanálsor továbbhaladásakor a gumók a kiejtőnyílásnál hullanak a csoroszlya által nyitott barázdába. A gumóváltást ürítőcsappantyú segíti elő. Az egyes kanálsorok megfeszítését, megszorulását egy gyorskioldó szerkezet is meggátolja.

A ferde láncos merítőkanalas ültetőszerkezet merítőkanalai hosszúkás alakúak, így merítéskor egyidejűleg két vagy több vetőgumót is kiemelhetnek a gumótartályból. A többlet gumók a felső vízszintes ágon kihullanak a kanalakból, és egy visszavezető pályán ismét a gumótérbe kerülnek. A kanalakban maradt gumók az ültetőaknán keresztül folytatják útjukat a barázdáig.

A merítőkanalas burgonyaültető gépek (soronként) egy vagy két kanálsoros kivitelűek lehetnek. Az ültetés pontossága és a gumósérülés szempontjából előnyösebb az eltolt osztású, dupla kanálsorú gépek használata, mert ugyanolyan tőtávolság esetén a merítőkanalak sebessége kisebb, így biztosabb azok megtöltődése és kisebb a gumósérülés is. A merítő(alap)kanalakba különböző méretű és alakú műanyag betétek helyezhetők be, ami lehetőséget ad a különböző méretfrakciójú és alakú vetőgumók kiültetésére.

Az automata ültetőgépek másik elterjedt megoldása a merítő rendszerű, szorítóujjas adagoló. Ezeknél az ültetőszerkezeteknél a vízszintes tengelyű ültetőtárcsára sugárirányban felszerelt vezérelt ujjak végzik a gumók adagolását. A gumótartályból alulról bemerülő szorítóujjak az ültetőtárcsához tapadnak, a tárcsa elfordulásakor azonban az íves emelőkar nyitja azokat. A vezérlőpálya úgy van kialakítva, hogy a szorítóujj akkor fogja meg vetőgumót, amikor az éppen kiemelkedik a tartályban lévő gumórétegből, mert így kisebb gumósérülést okoz. Az ültetőtárcsa elfordulása után, amikor a szorítóujjak által rögzített vetőgumó csoroszlya fölé kerül, a vezetőpálya nyitja az ujjakat, és a gumók a barázdába hullanak.

Az ültetőgépek ékes vagy tárcsás nyitóelemekkel vannak felszerelve. A félautomata ültetőgépeknél ékes nyitóelemek találhatók, s az ültetési mélység beállítása felfogószáraik rögzítési helyének változtatásával lehetséges. Az automata gépeknél cserélhető kopó csúccsal ellátott, ék alakú, merev csoroszlyákkal és paralelogramma felfüggesztésű mélységhatároló kerekekkel is kombinált barázdanyitó elemekkel lehet találkozni, amelyek közvetlenül az ejtőcsatornákhoz csatlakoznak.

A nyitóelemek által készített barázdába ejtett vetőgumókat az ültetéssel egy menetben töltögetőelemek takarják be a talajjal, és kialakítják az ún. elsődleges bakhátakat. Az ültetőgépeken erre a célra tárcsás és kormánylemezes töltögetőket alkalmaznak. A tárcsás töltögetők csoportját a rugós feszítésű, állítható dőlésszögű, gömbsüveg tárcsapárok képezik, míg a kormánylemezes töltögetők közül a merev és az állítható szárnyúak ismeretesek.

A félautomata ültetőgépek alkalmazása esetén a normál vagy előhajtatott vetőgumó pótlását ládákból, műanyag rekeszekből, esetleg zsákokból lehet biztosítani. A vetőanyag elhelyezésére megfelelő ládatartók vannak kiképezve. Egy-egy ültető személy elé több rekesz vagy láda is elhelyezhető azért, hogy az ültetés folyamatossága biztosítható legyen.

Az automata ültetőgépek gumótartálya fix- vagy billenthető megoldású lehet. Merev (fix) gumótartály estén kézi, zsákos feltöltést, esetleg műanyagkonténeres gumópótlást biztosítanak. A nagyobb munkaszélességű billenthető gumótartályos gépek egy előtároló- és egy adagolótartállyal vannak ellátva, amely lehetőségek nyújt az ültetési úthossz megnövelésére. A hidraulikusan működtetett élőtároló tartályból az adagolótartály folyamatosan utántölthető, és így az ültetőszerkezetek gumópótlása biztosítható. A billenthető tartályos ültetőgépek gumófeltöltése billenőszekrényes szállító járművekkel és műanyag konténerekből vagy konténerládákból is megoldható.

A burgonyaültető gépek általában két-négy járókerékkel rendelkeznek. A gépek ültetőelemeit ezekről a gumiabroncsozású járókerekekről hajtják meg. A megkívánt tőtávolságok lánckerekek cseréjével tág határok között változtathatók, vagy a központi hajtóművön keresztül átállíthatók. Ismeretesek olyan gépek is, ahol külön hajtókerék végzi az ültetőelemek meghajtását. A munkavégző szervek tengelyei biztonsági kapcsolókkal vannak ellátva, amelyek megakadályozzák az egyes szerkezeti egységek túlterhelését és törését. A gépek nyomjelzői tárcsás kivitelűek, átváltásuk mechanikus/hidraulikus megoldású. A nagyobb gumótartályos ültetőgépek kéttengelyes tandem kivitelben is készülnek. Ilyen konstrukció esetén a mellső tengelyekre az ültetőszerkezet, a hátsó tengelyre a gumótartály és a vetőgumó tömege terhelődik, és így a káros talajtömörítés kisebb értékű. A burgonyaültetők járókerekei a traktor nyomában és/vagy a gépek két szélén (nyomtávolság: 3-4,5 m) nyerhetnek elhelyezést.

Az ültetőgépek kiválasztását az határozza meg, hogy a termesztés további ágazati munkaműveleteinek elvégzésére milyen sortávolságú és sorszámú gépek állnak rendelkezésre. Az ültetőgépek közül, amennyiben megfelelő számú kézi munkaerő rendelkezésre áll, célszerűbb és gazdaságosabb a 2 vagy 4 soros félautomata gépek alkalmazása. Ezek az ültetőgépek különösen jól alkalmazhatók a ládákban előhajtatott burgonya ültetésére. A kézi gumóadagolás lehetővé teszi a különböző méretű és alakú gumók szétválasztás nélküli kiültetését, tehát ültetés előtt a vetőanyag méret szerinti pontos osztályozása nem szükségszerű. A kézi adagolás miatt a félautomata ültetőgépek csak kisebb (1,5-2,5 km/h) munkasebességgel üzemeltethetők, s azok munkája gondos üzemszervezést igényel. Megfelelő üzemszervezés, vetőanyag-kiszolgálás esetén a félautomata ültetők naponta 2-5 ha területteljesítmény elérésére képesek.

A nagyüzemi termesztésben a merítőkanalas, míg a kisüzemi termesztés-technológiákban a szorítóujjas gépek részaránya a nagyobb. A szorítóujjas ültetőgépek csak feltételesen alkalmazhatók az előcsíráztatott burgonya ültetésére, munkaminőségük rosszabb, teljesítményük kisebb, mint a merítőkanalas gépeké. A merítőkanalas gépek elsősorban dupla kanálsoros gépeket alkalmaznak, mert azoknál a szalagsebesség kisebb, biztonságosabb a kanáltöltődés, és a nagyobb munkasebesség révén nagyobb területteljesítmények érhetők el. Az ilyen két- és négysoros gépekkel a gumótartály befogadóképességétől és feltölthetőségétől függően 6-14 ha műszakteljesítményeket lehet elérni. A kétsoros merítőkanalas gépek gumótartályának feltöltése kézi erővel zsákokból az egyszerűbb, míg a 4 és 6 soros (1000-5000 kg-os) billenthető tartályok feltöltése billenőszekrényes szállítójárművekről a célszerűbb.

Felhasznált irodalom:

Szendrő Péter: Mezőgazdasági géptan

Nádas Péter: Zöldségfélék vetése korszerű gépekkel

Bánházi J. - Koltai J. - Soós P.: A szántóföldi munkagépek működésének elméleti alapjai

Vetőgép prospektusok, kezelési utasítások

Sipos Géza - Racskó József

Debreceni Egyetem ATC

Forrás: Agrárágazat