A török mogyoró termesztése
A török mogyoró levelei széles-tojásdadok, szürkészöldek, fényesek, fűrészes szélűek, nagyából 10-12 centiméterek, ősszel sárgulnak és lehullanak. A török mogyoró mutatós barkái február végén jelennek meg az ágakon, fuksziaszerű, rózsaszín virágai viszont annyira aprók, hogy alig lehet észrevenni őket. Termései csomókban fejlődő, mélyen rojtos kupacsúak, gömbölyded terméságazatot alkotnak. A török mogyoró termése természetesen ehető, nagyon ízletes, általában ősz elején érik. A mirigyszőrős kopáncsai kisebbek a közönséges mogyoróénál, kissé kúpos makkokat rejtenek, amik a mókusok egyik nagy kedvence.
Leginkább teljes napon és nedves talajon érzi jól magát, fény-, illetve melegigényes, jól viseli a szárazságot, és még gyenge talajon, szennyezett, városi levegőn is jól fejlődik. A török mogyoró igénytelen növény, elviseli a silányabb talajt is, viszont ez nem azt jelenti, hogy szereti is azt: leginkább humuszos, közömbös vagy gyengén savanyú talajban fejlődik a legideálisabban. Lisztharmat, monília, szürkepenész, gubacsatka, takácsatka, mogyoróormányos, tölgymakkormányos károsíthatja.
A török mogyoró felhasználása
A török mogyoróban megtalálhatjuk a diófélék minden pozitív tulajdonságát: ízletes, tápláló, sok fehérjét, illetve rostot tartalmaz. Emellett jelentős a vas-, a foszfor, illetve a káliumtartalma, de sok benne az E-vitamin, és a B-vitamin is. Magas olajtartalma (az összes mogyorófaj közül a török mogyorónak a legnagyobb az olajtartalma) ellenére nem terheli meg sem a szívet, sem az érrendszert, sőt, kifejezetten előnyösen befolyásolja a koleszterinszintet.
A török mogyoró, hasonlóan a többi mogyoróhoz hagyományosan és változatosan alkalmazható csemege. Jellegzetes alapanyaga az édesiparnak, mivel a ropogós, rostos magvak kellemes ellentétben állnak a szájban szétolvadó csokoládéval. Az utóbbi évtizedekben egyre több mogyorópépet és mogyoróvajat használnak fel, ezáltal a török mogyoró is meghódította a piacot.
