3. Széles ágyásokba vessünk
Bármit nevezhetünk terménynek, amit azért ültetünk, hogy egyszer learassuk: zöldségek, virágok, átültetésre váró fák és bokrok…Ha ezeket szorosan egymás mellé ültetjük, kevesebbet kell gyomlálnunk, öntöznünk, és a komposzt, amit a földre szórunk, maximálisan hasznosul, arról nem is szólva, hogy a talaj szerkezetét is évről évre javítja, ahogy a bio rétegek beépülnek. Ezek az ágyások gyakran kissé meg vannak emelve, vagy legalább lécekkel, vagy – ezt egyszer régen láttam, de a benyomás még mindig frissen él bennem- hosszú gránitszeletekkel bekerítve. Az esztétikai élményen túl, az ilyen rendszerető hozzáállás fő gyümölcse az ágyások közötti könnyű átjárás. A talaj és a termény szempontjából meghatározó a kiemelt figyelem.
4. Talajtakaró
A talajtakaró védőréteggel látja el a talajt, ami megvédi azt a hőmérsékleti ingadozások káros hatásaitól és a nedvesség elpárolgásától, egyúttal megakadályozza a talajban élő kórokozók terjedését, és magának a termőföldnek a nemkívánatos terjeszkedését (mondjuk a salátalevelekre). Szinte minden bio takaró, ami belemállik a földbe, jobb, mint a talajfogó szövetek, és a mindenkori igényeknek megfelelő fajta forgács mindig meghálálja az extra munkát, amibe kiválasztása került.
A szalma például nem költséges, de a faforgácsnál nehezebb vele dolgozni, és sokkal hamarabb le is bomlik. Emiatt ideális választás a veteményeskertbe, amíg a forgács inkább a bokrok alá való. (A speciális talajtakarók, amiket arra fejlesztettek ki, hogy épp a megfelelő mennyiségű fényt verjék vissza a zöldségekre, vagy melegítsék a talajt, csak ritkán bomlanak le természetes úton. Még mindig csak a kísérleti fázisban vagyok velük, de ennyit biztosan tudok: “ Csak akkor működnek, ha közvetlen fény éri őket. Minél inkább dzsungelszerű a kertünk, annál kevésbé fogjuk hasznukat látni).
