A legszebb pozsgás növényeket mutatom be - ezeknek a növénynek a Ti kertetekben, lakásotokban is ott a helyük

A legjobb pozsgás növények otthonra

Szélesi Ferenc
hirdetes
Pozsgás növények, amiket ismerned kell

Kövirózsa (Sempervivum tectorum vagy Echeveria elegans)

A Sempervivum tectorum és az Echeveria elegans a kövirózsa két különböző fajtája, és habár sokban nagyon hasonlítanak egymáshoz, van közöttük néhány különbség, ami alapján megkülönböztethetők. Az Echeveria elegans lapos, rózsaszerű, lekerekített szélű leveleket növeszt. A Sempervivum tectorum szintén ilyen leveleket hoz, de mindegyikük valamivel hegyesebb és laposabb.

Virágzási jellemzőik szintén különböznek: az Echeveria minden vében ívelt, sima, harangformájú virágokat hoz, míg a Sempervivumon rózsaszín, csillagformájú virágok jelennek meg, és a növények a virágzást követően elpusztulnak (azonban ekkorra már általában bőven elegendő utód nőtt ki mellettük, hogy ez ne okozzon problémát). Szobanövényként mindkét típus ugyan olyan igényű: némi szárazságot kell hagyni nekik két öntözés között, és vigyázni kell a túlöntözéssel, különben gyökereik kirohadhatnak. A nyugalmi időszakban csak nagyon kevés vizet kapjanak, nyaranta pedig 10-10-10-es műtrágyát, három alkalommal.

hirdetes

Pozsgafa (Crassula ovata)

A pozsgafa minimális igényei miatt sok háztartásban nagy kedvencnek számít. Na persze ehhez kétségkívül hozzájárul az is, hogy szárán mutatós, vastag, kissé pirosas zöld levelek helyezkednek el. A locsolások közötti rutin mostanra már biztosan a kisujjadban van – hagyd kiszáradni a talajt, mielőtt újraöntöznéd, de ne várd meg, míg levelei összemennek vagy elveszítik csillogásukat, ez ugyanis a stressz jele, aminek hatására a levelek lepotyoghatnak a növényről.

A pozsgafákat leggyakrabban túlöntözéssel szokták kipusztítani az óvatlan tulajdonosok, amiről a lankadó levelek árulkodhatnak. Nyaranta három trágyázást érdemes tartani nála, 10-10-10-es keverékkel. Az agyagtárolók ideálisak számára, ugyanis ezek jó szellőzést biztosítanak a gyökereknek és segítenek kiegyensúlyozni a növényt. Kis gyökérzetének köszönhetően nem igazán szükséges átültetni. Érdemes szimmetrikusra metszeni, hogy a nehéz levelek miatt ne veszítse el az egyensúlyát, és dőljön el az egyik oldalra.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-12-07

A legszebb orchidea fajták: ezeket add ajándékba idén karácsonykor

Fedezd fel a legszebb orchidea fajtákat, amelyek idén karácsonykor is tökéletes ajándékok lehetnek, és örömet szerezhetsz velük minden növénykedvelőnek!

2024-12-07

Öreg karácsonyi kaktusz? Mutatjuk, hogyan fiatalíthatod meg

Egy öreg karácsonyi kaktusz az évek során elveszítheti formáját, kevésbé lehet virágzó. megmutatjuk a fiatalítás technikáit az öreg karácsonyi kaktusznál.

2024-12-01

Orchideabetegségek: Hogyan ismerd fel és mit tegyél ellenük?

Az orchidea betegségek megnehezíthetik a növény gondozását. Gyakorlati tanácsokkal segítünk az egészséges és gyönyörű növényekért. Olvasd el mit tehetsz!

2024-11-30

A karácsonyi kaktusz locsolása és 7 tipp a virágzás megőrzéséhez

A karácsonyi kaktusz locsolása az ünnepi szezon egyik legfontosabb gondozási feladata. Megmutatjuk hogyan csináld és tippekkel segítünk a virágzás megőrzésében.

2024-12-11

A legnépszerűbb karácsonyi cserepes virágok bemutatása és gondozása

Merülj el a karácsonyi cserepes virágok varázslatos világában, és ismerd meg, hogyan hozhatnak ünnepi fényt otthonodba. Eközben gondozásukról is olvashatsz.

2024-10-25

Gyümölcsfa ültetése ősszel? Szakértői tanácsok a sikeres ültetéshez

A gyümölcsfa ültetése ősszel is bátran kivitelezhető. Kertészeti szakember tanácsai alapján vesszük végig a gyümölcsfa ületés szakszerű lépéseit ősszel!

2024-11-21

Karácsonyi kaktusz szaporítása: így bővítsd a gyűjteményedet

A karácsonyi kaktusz szaporítása remek lehetőség arra, hogy bővítsd növénygyűjteményedet, vagy különleges, saját nevelésű ajándékkal lepd meg szeretteidet.

2024-11-04

Gyógytea köhögésre: természetes segítség megfázás idején a kertből

Egy gyógytea köhögésre alkalmazva természetes segítséget nyújt megfázás idején, és sok esetben a kertben is megtalálható gyógynövényekből készíthető el.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

halastó

mest. épített, 1—2 m mélységű, vízzel borított terület, amelyben a rendszeres... Tovább

lórdózis (lordosis)

a gerincoszlop lefelé (ventrálisan) irányuló elgörbülése. Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés virág