Állattartó épületek elhelyezése portán, tanyán, telepen, udvaros telepítés, farmgazdálkodás

A múlt tanulságai

Ugyancsak fontos, hogy megismerjük a hagyományos kis- és középparaszti tanyák és porták szerkezetét, amik szintén követendő példát mutathatnak a mai tanyaporta, telek beépítéséhez, az épületek célszerű elhelyezéséhez.

A porta és tanya beépítésének jellemzői (hagyomány és jövő):

A porta:

1. ábra: Porta

A1. a hagyományos fésűs beépítés sémája, A2. a hagyományos keresztcsűrös beépítés sémája, B. a mai termelő porta beépítés sémája (1. a porta, a ház központja a konyha, 2. a belső gazdasági út mellett növényvédő sáv, 3. a portán belüli gazdasági út , 4. tároló, tartalék terület, 5. a lakóház gazdasági helységei)

A hagyományos fésűs beépítés jellemzői:

-a házak „védik” az udvart, a telek kedvezőtlen tájolású oldalhatárára építették,

- a telek használata és a házak funkciója között szoros összefüggés van, azaz

- a lakóházhoz kapcsolódik a tiszta udvar (I.),

- a kiszolgáló épületekhez kapcsolódik a gazdasági udvar (II.),

- az állattartó épületekhez kapcsolódik a gazdasági állattartó udvar (III.),

- a hagyományos háromosztatú parasztház közepén a konyha áll. A lakókonyha közvetlenül a tornácról nyílik, innen a telek jól belátható és ellenőrizhető.

Mit érdemes hasznosítanunk a felsorolt jellemzőkből manapság az új porták beépítésénél?

- Az oldalhatárára való építést,

- az udvarok megosztását tiszta udvarra, nem szennyező munkák udvarára, gazdasági udvarra,

- házunk, kertünk tudatos védelmét (környezetvédelem), azaz

- a forgalmas, zajos, poros út felől védő növényzet, tömör kerítés, a lakóház utcai frontjára helyezett garázs védi a lakóházat, a tiszta udvart,

- szomszédok felé növényzettakarás biztosítja az intimitást.

- belső közlekedés célszerű megszervezését:

- amennyiben a telek végén gazdasági út nincs, a beépítetlen oldalhatár mentén közlekedő utat célszerű hagyni a járművek számára, gondolva a tiszta udvar védelmére,

- a jól szervezett gyalogos közlekedés és a jól szervezett munkavégzés között szoros összefüggés van.

- a lakóház közepe: a lakóelőtér - étkező, konyha - nemcsak a lakóház, hanem a gazdaság „irányító” központja is.

A tanya:

2. ábra: Tanya

a) hagyományos tanyai telepítés, b) mai termelő tanyai telepítés (1. nyári konyha, ellenőrző, irányító hely, 2. a tanya bejárata, 3. a tanya bejárata a lakóudvarhoz)

Az udvaros telepítés jellemzői:

- a tanyatelek közepe nem beépített, hanem körbeépített,

- az épületek többsége az udvar felé nyílik, kifelé zártak a homlokzatok,

- a nyári konyha a tanyaudvar bejáratával szemben, középen helyezkedik el, ahonnan átlátható és ellenőrizhető a tanya,

- különálló épületek alkotják a tanyát, mert

- különböző időszakokban építették,

- a tanyaudvar nyári átszellőztetése így biztosított,

- az épületek könnyebben bővíthetők.

- a tanyát fák veszik körbe, a fák védenek a szelektől, árnyékot adnak, és irányt mutatnak.

A farmgazdálkodás esetén az egyudvaros tanyatelepítés sem funkcionálisan, sem környezetvédelmileg nem megfelelő, ezért a következő udvarok kialakítása célszerű:

A: Lakó + tiszta udvar;

B: Gazdasági udvar;

C: „Üzemi” udvar.

A nyári konyha a három udvar között a központban helyezkedik el, kapcsolatban mindhárom udvarral, biztosítva a vizuális ellenőrzés lehetőségét.

A gazdálkodó telek „sohasem” véglegesen beépített, változnak a technológiák, a piaci viszonyok, ezért törekedni kell a változtatás feltételeinek megteremtésére. A 3. ábránbemutatott „háromudvaros tanya” példáján látható, hogy a nyilak irányában az épületek mindegyike tovább építhető, fejleszthető.

3. ábra: Háromudvaros tanya

1. lakóépület, 2. önellátó gazdasági épület (garázs, tároló, sertés-, baromfiól), 3. 20 fh-es tehénistálló, 4. tejház, tejfeldolgozó, 5. hízó marha - istálló, 6. tömegtakarmány horizontális siló, 7. géptároló, műhely stb.

A bővíthető épületek a következők:

- lakóépület,

- önálló gazdasági épület (garázs, tároló, sertés-, baromfiól)

- 20 fh-es tehénistálló,

- tejház, tejfeldolgozó,

- hízómarha - istálló,

- tömegtakarmány horizontális siló,

- géptároló, műhely stb.

A közelmúlt (1950-80-as) évek állattartó telepeinek beépítési változatai, a jövőben hasznosítható tanulságok

Magyarországon az elmúlt négy évtizedben különösen a tehenészetek fejlesztése „drámaian” felgyorsult. Lényegében tíz évenként a változó politikai és gazdasági körülmények hatására új technológiák és beépítések terjedtek el. 1950-től pavilonos, 1960-as években félig tömbös, 1970 körül tömbös, végül 1980-as évekre ismét pavilonos elrendezést követeltek a változó tartástechnológiai koncepciók. A fejlődés stációinak megismerése egyrészt lehetőség a különböző beépítési módok bemutatására, másrészt megismerésük, a pozitív tapasztalatok tudatosítása segítséget ad az új állattartó telepek tervezéséhez.

Az 1950-es években a heterogén minőségű állatállomány részére kellett gyorsan telepeket, épületeket létrehozni. Az ún. pavilonos elrendezésű telepek jellegzetes termelő épületei a szerfás szerkezetű, nádtetős istálló épületek (4. ábra). Az épületekben az állatok gyakorlatilag az egyéni gazdaságoknak megfelelően kerültek elhelyezésre, hosszú álláson bőséges almozással. A technológiai gépesítést a keskeny nyomtávú csillék használata jelentette. Döntően ezeknek a telepeknek a működése a kézi munkaerőre szorítkozott. Minden kezdetlegességük ellenére találhatunk pozitív elemeket, mai tanulságokat.

Mik ezek a tanulságok?

Az akácfa használata szerkezeti anyagként.

A 60-as években a nagyüzemi állattartásban tartástechnológiai és műszaki fejlesztés egyaránt bekövetkezett. Az ebben az időszakban épülő tehenészetekre jellemző volt az ún. félig tömbös kialakítás (5.ábra).

A termelő istállókban négy sorban, kötötten helyezték el az állatokat. Az egységesebb fajtaválaszték lehetővé tette, hogy a kézi munka csökkentésének igénye miatt középhosszú állásokat alkalmazzanak. A középhosszú állás alomtakarékosabb, a kitrágyázás az épületek hosszanti irányában áthajtó rendszerrel, traktoros tolólappal megoldható. Épületenként a két darab etetőúton a takarmánykiosztás szintén mobil technológiával történt, különböző kialakítású takarmánykiosztó kocsik segítségével. Egy-egy épületben kb. 200 tehén fért el. Két épület fogott közre egy tejházat, ahol a tejhűtés, tárolás történt. A fejés sajtáros fejőgépekkel történt tejtankos mobil szállítással, vagy az istállóban kialakított tejvezetékkel.

Az 1960-as években már fokozott figyelmet fordítottak a telep tenyésztési körülményeire. Az elletés és a borjúnevelés számtalan változatát próbálták ki, és elsődleges cél volt a szigorú állategészségügyi követelmények betartása.

A félig tömbös kialakítás lehetővé tette a területtakarékosabb telepek építését. Ezeknek az éveknek a jellegzetes tehéntartó épülete a 3x6x7,5 m-es pillérállású, acélszerkezetes, fűrészfogas, félmagastetős istálló.

Melyek azok a tanulságok a félig tömbös tehenészeti telepeknél, amelyeket érdemes hasznosítanunk a mai mezőgazdasági építészetünkben, az intenzív árutermelő állattartásban?

A telep optimális nagyságrendje, a termelő épületek kialakítása. Valószínűleg a távolabbi jövőben sem lesz igény 200-400 férőhelyesnél nagyobb tehenészetekre. Kötött tartás esetén a félig tömbös elhelyezés a követendő példa lehet, ahol megvalósítható a termelőépületek fokozatos fejlesztése, mobil gépészeti technológiák használata. Az épületek fűrészfogas kialakítása következtében az egész tető hosszában megnyitható, így az istálló télen is természetes módon jól szellőztethető. A felső nyílás kedvező, természetes világítást eredményez, ami segíti az istállóban a munkát, és biztosítja a költségtakarékos üzemeltetést.

Az 70-es években a tehenészeti telepek méreteiben további koncentrálódási folyamatok figyelhetők meg. A tejtermelést is egyre inkább az iparszerű tartásmódok és technológiák határozzák meg. Ezeket az igényeket próbálták kielégíteni az ún. tömbös tehenészeti telepek (6. ábra). A tömbös telepek jellemzője volt, hogy a tenyésztési és tejtermelési funkciókat egy épülettömbbe vonták össze. Az így kialakult gyárszerű épületben többnyire stabil technológiákat alkalmaznak. A tehenek kötött állása ún. rövidállás volt, amihez a trágyaelvezetés és kezelés érdekében rácspadló csatlakozott. A trágyarács alatt vagy mechanikus trágyakihúzó szerkezet (szárnyaslapát, lengőlapát stb.), vagy vízöblítéses trágyaakna volt. Az állások almozatlanok, ezért különleges istálló-pihenőpadlókat alkalmaztak. Az állatok etetése gyakran szintén stabil technológiával történt ún. etetőasztal kialakításával, különböző behordó eszközök alkalmazásával. A fejés a kötött állások ellenére gyakran fejőházban zajlott, ez bonyolult lekötő berendezések kiépítését jelentette.

Az állatok egy épületben történő koncentrálása miatt az épület szellőztetése csak gépi úton oldható meg, trágyaakna esetén túlnyomásos rendszerrel. A nagyfelületű épület legtöbbször lapos tetős, ami igényes kivitelezést és nehéz karbantartást igényel.

Összefoglalva:

A közeljövőben Magyarországon a tehenészetek és egyéb állattartó telepek kialakításánál az 1970-es évek iparszerű állattartási gyakorlatai összességében nem követhető példák. Egy-egy technológiai eleme a jövőben megjelenhet reális igényként, pl. az automatikusan vezérelt takarmánykiosztás, vagy akár a rácspadlós elhelyezés. Amennyiben ezek vagy hasonló elemek beépítése, üzemeltetése szóba kerül, érdemes lesz tanulmányozni a 70-es évek tömbös tehenészeti telepeit, építésük és üzemelésük tapasztalatait.

Különösen indokolt lehet ezeknek a tapasztalatoknak a figyelembevétele, ha nyugat-európai technológiákat veszünk át. A holland, dán, vagy akár német tehenészetek a maguk földrajzi adottságainak és társadalmi berendezkedésüknek megfelelően fejlődtek. A meteorológiai adottságok hatására más növénytermesztési kultúrák alakultak ki. A magasabb technikai színvonal iparosított technológiák alkalmazását tette lehetővé. Hazánkban történő kritikátlan adaptálásuk a 70-es évek tömbös telepeihez hasonlóan beruházási és üzemeltetési problémákat okozhatnak.

(forrás: Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, 1998, Állattartási technika, 693-702. o.)

A könyv a Szaktudás Kiadó Ház Rt. címén megvásárolható: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/b.

4. ábra: Pavilonos rendszerű nagyüzemi állattartótelep (Nagyberek, 1954)
a) helyszínrajz, b) tehénistálló metszete, c) hagyományos hosszúállás (kötött tartás)
(1. meglévő uradalmi épületek, 2. górék, 3. magtár, 4. takarmány, 5. tejház, 6. borjúnevelő, 7. ellető istálló, 8. 4db 100 fh-es tehénistálló)

5. ábra: Félig tömbös tehenészeti telep (1968)
a) alaprajz, b) négysoros, fűrészfogas acél tetőszerkezetű istálló, c) középhosszú állás (kötött tartás) (1. iroda, szociális épület, 2. silók, 3. széna, 4. szalma, 5. ellető, 6. tejház, 7. karámok, 8. borjúnevelő, 9. tehénistálló, 10. elkülönítő)

6. ábra: Tömbös tehenészeti telep (Környei ÁG. 1970)
a) alaprajz, b) tehénistálló metszete (részlet), c) rövid állás (kötött tartás) (1. tejház, 2. trágyatér, 3. silótér, 4. szecskázó, 5. toronysilók, 6. etetőút, 7.alomnélküli padló)

Forrás: Agrárágazat