Amit a növényvédelemről és növényvédőszerekről tudni kell. Permetezési technológiák, permetszerek, betegségek bemutatása, az ellenük való védekezés, hogyan óvjuk meg növényeinket a különböző évszakokban.
Növényvédelem – A növényvédelem fontossága
Sokan gondolják úgy, hogy a növényvédelemmel foglalkozni teljesen felesleges pénzkidobás. Viszont azt tudtátok, hogy ha nem létezne növényvédelem, akkor a rovarkártevők, a különböző gombabetegségek, illetve gyomok a világ egész élelmiszertermelésének nagyjából a negyven százalékát elpusztítanák?! Ebből az is következne, hogy legalább a duplájába kerülnének az élelmiszerek és jóval kevesebb lenne a választék a boltok polcain!
Növényvédelem – Kiskerti növényvédelem
A kiskertben végezhetünk vegyszermentes, illetve vegyszeres növényvédelmet is. Érdemes elsősorban gondoskodni a megelőzésről, és csak akkor vegyszereket használni, ha már tényleg nincs más megoldás. Permetezés esetén mindig figyeljünk a különböző szerek élelmezésügyi dátumára, és az adott intervallumon belül semmiképp ne használjuk, mivel nagyon károsak lehetnek.
Növényvédelem – Szántóföldi növényvédelem
A szántóföldi növények esetében sokkal bonyolultabb a növényvédelem kérdése, mint a kiskerti növények esetében. Itt több mindenre kell odafigyelnünk, ráadásul kikerülhetetlen a vegyszerek használata, mivel hatalmas területekről beszélünk. Aki szántóföldi növénytermesztésbe kezd, tudnia kell, hogy szinte minden nap nézni kell az időjárást, és a növényeket. A kellő időben végzett növényvédelemmel nagyon sok pénzt meg lehet spórolni!
Növényvédelem – Növényvédelmi technológiák
Javaslom mindenkinek a különböző környezetkímélő növényvédelmi technológiák alkalmazását. Az integrált növényvédelem alkalmazásával érhető el a vegyszertakarékos, környezetkímélő, a fenntartható termesztés szempontjából is elfogadható, hatékony védekezés. Mindig olyan technológiát válasszunk, aminek a segítségével a lehető legkisebb vegyszermennyiséggel, a legkisebb vesztességgel, és ezzel a legkisebb környezeti terheléssel végezhetjük a permetezést.
Növényvédelem
Megkezdődik a bálványfa irtása
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. mintegy 134 millió forint összegű támogatást nyert el "A bálványfa terjedésének megakadályozása a...
Növényvédelem
Állományszárítás, deszikkálás
Számos növénykultúrában fontos szerepet kap az állományszárítás. Ezzel a technológiával elősegítjük a betakarítást, növeljük a...
Növényvédelem
Veszélyes szőlőbetegség jelent meg Magyarországon
A szőlő egyik legveszélyesebb kórokozóját fedezték fel Lenti határában. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)...
Növényvédelem
Kötelező a pneumatikus vetőgépeknél a deflektor használata
Előírások a rovarölő szerrel csávázott vetőmag pneumatikus géppel történő vetésére a méhek védelme érdekében. Rendszeresen...
Növényvédelem
Az év fája - Akár 400 évig is élhet az egri platán
Akár 400 évig is elélhet az egri termálfürdő platánfája, amelyet az év fájává választottak tavaly Magyarországon, így az év...
Növényvédelem
Temetik a brit gyepet
Temetik a tökéletes brit gyepet a szigetország meteorológusai és kertészei, akik szerint az időjárás megváltozása miatt a klasszikus,...
Növénytermesztés
Hogyan óvjuk meg a termény minőségét?!
Az idei évben egyre gyakrabban „kémlelik” az eget a gazdálkodók. A tavaszi esőzések hiánya sajnos nyomott hagyott a kalászosok...