A fejlesztések két irányban indultak el. Részben a Kertészeti Főiskola (később Egyetem) soroksári kísérleti területén, majd néhány nagy termesztő körzetben (Szeged, Kiskunfélegyháza, Kunszentmárton környékén), ahol a háztáji termelés lehetőségeit kihasználva kezdtek saját kialakítású, fémből készült növényház vázakat kialakítani. Azóta is folyik az országban a nagy hajtatókörzetekben – folyamatosan felhasználva a külföldi tapasztalatokat, ill. saját ötleteket – egyre jobb saját kialakítású ill. tervezésű fóliaházak építése.
A 70-es évek elején sokat segített a hajtatásban, hogy egy olyan támogatási rendszer lépett életbe, melynek eredményeként a termelők 70%-os vissza nem térítendő támogatást kaptak. Ekkor épült Magyarország üvegház felületének döntő része valamint számtalan, részben palántanevelésre, részben zöldséghajtatásra szolgáló „nagy légterű” fóliasátor. Utóbbiak döntően a TSZ-ek beruházásában, melyek a mai napra különböző okok miatt, de már nem üzemelnek. Sajnos az akkor létesült üvegház felületek jelentős része ma már műszakilag leamortizálódott, így csak kisegítő szerepet játszanak a termelésben, ha még nem bontották le azokat (pl. Óbuda TSZ, Szombathely, Sárszentmihály, stb.) Más részüket azóta különféle módszerekkel korszerűsítették, mint pl. az Árpád Rt üvegház telepeit.
A fóliás fejlesztések a 70-es évek derekától az ún. „Pásztó-70” típus különböző változataiként készültek, 7,5 m-es fesztávolsággal, íves kialakításban, melyek 2db 6 m-es, 1”-os vagy 6/4”-os cső összehegesztésével, ezek meghajlításával, 3 hosszanti merevítéssel. Hosszú évekig ez volt az egyetlen olyan berendezés, amelyet a termelők megvásárolhattak, de az ügyesebbek önerőből is kivitelezhették. Sajnos ezzel hosszú évtizedekre le is zárult a hivatalos üzemszerű fejlesztés, csak a különböző saját elképzelések alapján került sor újabb beruházásokra. Számtalan, rendkívül jó és ötletes elképzelés született, de ezek szakmailag nem kerültek egységesítésre, és nem történt komolyabb kezdeményezés ipari gyártásra. Legnagyobb gondot a szellőzés megoldása jelentette, mivel egy kb. 35-50 m hosszon túl a végfal szellőzés elégtelen, és azok az ún. „ablakos” szellőzők, melyeket hosszabb berendezéseken alkalmaztak, megbontották a fólia felhúzásának folyamatát és ezeken a helyeken a szél is könnyen feltéphette a palástot.
A 70-es évek közepén épült üvegházak két fő vonala a Venlo típusú, különböző hajószélességű házak valamint az NDK-ban gyártott és onnan behozott típusok voltak. Természetesen emellett jó pár hazai kialakításban is készült, pl. melegágyi ablakok felhasználásával, de kuriózumként olyan egyedi tervezésű berendezések is létesültek, melyekben a vázszerkezetben cirkulált a melegvíz és esetenként gördíthető kivitelben is készültek (Schendl féle növényház), melyből Szentes környékén, és Győr megyében még mindig található néhány üzemelő berendezés.
Fólia termesztőházak:
Az árutermelés fokozódása, a minőségi termelés javítása kikényszerítette hazánkban is az új típusú berendezések építését, már csak azért is, mert palántanevelést a régi berendezésekben biztonsággal már nem lehetett végezni. A termésátlagok fólia alatti hajtatásban csak harmadát, negyedét tették ki a holland, német, francia, spanyol termésátlagoknak, ahol az üvegházak mellett egyre inkább elterjedt a 70-es évek végétől egy új fóliaház kialakítási gyakorlat. Ennek lényege, hogy egy vázszerkezeten két réteg fólia került felhúzásra úgy, hogy egy ún. befogó sínben rögzítették a két fóliát és a két réteg között egy turbina biztosított enyhe túlnyomást. Ezáltal több előny is elérhetővé vált, mint pl. egy jelentős energia megtakarítás a légszigetelésből adódólag az üvegházzal szemben (kb. 35-38%), emellett a különböző fóliaminőség alkalmazásával javult a fényáteresztés ill. a különböző hullámhosszú fénysugarak hasznosulása.
Ennek a rendszernek a kialakítása szabadalmaztatott eljárásként Franciaországban készült el, melynek kitalálója Pierre Richel, dél-franciaországi konstruktőr volt, és az új technológia számos elemét alakította ki a 70-es évek folyamán. Természetesen a technológia azóta nagyon sokat fejlődött és különböző műszaki megoldási variációk és típusok kerültek kialakításra. Ezen a technológián alapszik a Richel Serres de France cég, mely ma már 70 országba, így Magyarországra is jelentős exportot bonyolít. A technológia különböző irányú fejlesztésével további jelentős cégek alakultak Franciaországban (pl. Filclair, BN, stb.), de az elv elterjedt Spanyolországban, Olaszországban, Izraelben, Görögországban és más országok területén is.
Magyarországon a Richel cégnek ma már több, mint 100 különböző berendezése áll az ország különböző területein, pár száz négyzetméteres felületnagyságtól a több hektáros telepekig. Emellett az egyéb forgalmazók (Filclair, BN, Sita, stb.) is már jelentős felületeket építettek, így ez a termelési rendszer ma már általánossá vált az országban.
Az elkövetkezőkben részletesen ismertetjük ezt a rendszert, külön kitérve az egyes típusokra és megoldási módozatokra, részletezve az egyes cégek megoldási különbségeit is.
Alapvetően két nagy csoportja van azon berendezéseknek, melyek ma már megrendelhetők és megvásárolhatók, és szükség esetén a forgalmazó cégek az építésben is közreműködnek.
A két alaptípus közül az egyszerűbbek az íves, ún. tunnel típusok, ahol a régi Pásztó típushoz hasonlóan ívesen hajlítottak a bordák, fesztávolságuk 6-10 m-ig terjednek, és a belmagasságuk 3-5 m között van, átjárható magasság (kereszttartó magasság) 1,80-tól kb. 3 m-ig terjed. Ezek a berendezések tetőszellőzővel nem rendelkeznek, a szellőztethetőség vagy a végfalakon lehetséges, vagy hosszában oldalszellőzővel, a fólia oldalfalak feltekerésével. Kialakításukból adódólag ezek az egyszerűbb megoldások, és döntően hidegtűrő növények valamint faiskolák, szaporító telepek célját szolgálják. A bordák általában 6/4-2”-ak, és hengeres, vagy ovális kialakításúak (1. ábra). A hosszanti merevítések bilincses megoldásúak oldható kötéssel, mely a szerelést gyorsság és egyszerűbbé teszi. A fólia rögzítése már döntően nem földbe való beásással történik, hanem a fólia oldalán, a talaj közelében végigfutó befogó sínekkel (2. ábra).
Az oldalszellőző egy jellemző kialakítási módját a 3. ábra szemlélteti.
Átmenetet jelentnek azok a berendezések, ahol az íves kialakítást követi ugyan a vázszerkezet, de a földtől 1½-2½ m-ig a bordák egyenesek. Ez esetben a szerkezeti megoldás. a fólia rögzítés az előzőhöz hasonló, de oldalszellőzés mellett van már lehetőség tetőszellőzés kialakítására is ill. a kettő kombinációjára. (4. ábra).
Ezek a típusok döntően 8, 8,5 és 9,60 m fesztávolságúak, belmagasságuk közelítik az előzőeket. Nagy előnyük, hogy oldalszellőzés hiányában is növelhető a hosszúságuk, amennyiben tetőszellőzés kerül kialakításra.
Az íves típusok mellett másik nagy csoportot képeznek az egyenes falú, blokkosítható berendezések. Ezek általában követik az ún. Venlo méretezést, tehát a hajószélesség 6,40, vagy 9,60 m, de ezen kívül is az egyes gyártóknak vannak más méretezések is, pl. 8, 8,5 vagy 10 m-es fesztávok is. 10 m-nél nagyobb fesztávra is kialakíthatók berendezések, de ezek inkább már csarnokok vagy nagy állattartó házak, teljesen eltérő konstrukciós megoldásokkal, mint a szokványos növényházak. Ezeknek a döntő része már nem, vagy csak részben fóliaborítású.
A blokkosítható berendezések bordatávolsága típustól és a statikai igényektől, és a gyártótól függően 1½ és 3 m között változik. A berendezések ún. pont alapozásúak, vagyis minden oszlop az adott statikai előírásoknak megfelelő betontuskókra ill. tuskókba van állítva. Az eresz alatti magasság 2,5-től 4 m között változik típustól függően, de szükség esetén külön kiegészítéssel még ez is növelhető. A gerincmagasság általában az egyes gyártóknál a vápamagasság + 2m körül van, a Richel típusok esetén pl. 2,3-2,5m (a jobb hólecsúszás érdekében gótikus kialakítású) (5. ábra).
Ezek a típusok döntően 8, 8,5 és 9,60 m fesztávolságúak, belmagasságuk közelítik az előzőeket. Nagy előnyük, hogy oldalszellőzés hiányában is növelhető a hosszúságuk, amennyiben tetőszellőzés kerül kialakításra.
Az íves típusok mellett másik nagy csoportot képeznek az egyenes falú, blokkosítható berendezések. Ezek általában követik az ún. Venlo méretezést, tehát a hajószélesség 6,40, vagy 9,60 m, de ezen kívül is az egyes gyártóknak vannak más méretezések is, pl. 8, 8,5 vagy 10 m-es fesztávok is. 10 m-nél nagyobb fesztávra is kialakíthatók berendezések, de ezek inkább már csarnokok vagy nagy állattartó házak, teljesen eltérő konstrukciós megoldásokkal, mint a szokványos növényházak. Ezeknek a döntő része már nem, vagy csak részben fóliaborítású.
A blokkosítható berendezések bordatávolsága típustól és a statikai igényektől, és a gyártótól függően 1½ és 3 m között változik. A berendezések ún. pont alapozásúak, vagyis minden oszlop az adott statikai előírásoknak megfelelő betontuskókra ill. tuskókba van állítva. Az eresz alatti magasság 2,5-től 4 m között változik típustól függően, de szükség esetén külön kiegészítéssel még ez is növelhető. A gerincmagasság általában az egyes gyártóknál a vápamagasság + 2m körül van, a Richel típusok esetén pl. 2,3-2,5m (a jobb hólecsúszás érdekében gótikus kialakítású) (5. ábra).
Bátky László okl. kertészmérnök,
hajtató szakmérnök
BSG Merkant Kft (Richel magyarországi képviselete) ügyvezetője
Forrás: Agrárágazat
