Az agrártermékek termelői ár-szintje 2010 januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a KSH. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5%-kal nőtt, az élő állatok és állati termékeké 2,3%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Több mint egy év óta ez volt az első hónap, mikor megtört a trend. Tavaly ugyanis folyamatosan árcsökkenést mutattak az árak az agráriumban. Nem véletlen, hogy az ágazat az agrártárca becslése szerint tavaly 70 milliárddal kisebb nyereséget ért el, mint 2008-ban. Ugyanakkor arra is érdemes odafigyelni, hogy a kiskereskedelem a válság és a keresletcsökkenés ellenére majdnem 3 százalékkal tudta növelni, azaz drágábban adni azt az élelmsizert, amelyből - kényszerű spórolás okán - mennyiségét tekintve 3 százalékkal kevesebbet vásároltunk tavaly.
2010 januárjában a gabonafélék termelői ára 6,0%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit (2009. januárban nagymértékben, 50,7%-kal csökkent), és a 2007-es meredek növekedés előtti szinthez közelített. A búza felvásárlási ára 2010 januárjában 29,0 Ft/kg, a kukoricáé ugyanebben az időszakban 29,7 Ft/kg volt.Az ipari növények termelői ára 10,8%-kal esett vissza, ezen belül az olajnövények ára 21,1%-kal csökkent. A burgonya és a zöldségfélék termelői áraiban 7,1, illetve 17,8%-os növekedés következett be. A gyümölcsök termelői ára 1,4%-kal emelkedett.A vágóállatok termelői ára 2010 januárjában 2,9%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ez a vágómarha árának 5,9 és a vágóbaromfi árának 2,9%-os emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 9,1%-os csökkenéséből adódott.2010 januárjában az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 0,8%-kal mérséklődtek, ezen belül az étkezési tyúktojás termelői árában 4,5%-os növekedés, a tej árában 0,9%-os csökkenés mutatkozott.
Forrás: Eu-info