Szántóföldi növényvédelem
Téli időszakban a szántóföldi (áttelelő) növényeket nem csak az alacsony
hőmérséklet károsíthatja, hanem ennek közvetett hatásaként egyéb negatív jelenségek is felléphetnek. Amíg ugyanis a fagyhatás az alacsony hőmérséklet közvetlen károsítása, addig pl. a talaj alacsony hőmérsékletéből adódó téli szárazság vagy a talaj megfagyásából eredő felfagyás közvetett károsítások.
Közvetlen hatások
Megfázás
: Elsősorban azokon a kultúrákon jelentkezik, többnyire sárgulásos tünetek formájában, amelyek nem vagy csak kevéssé fagytűrők. A megfázás akkor következik be, ha a külső környezeti hőmérséklet a növény hőmérsékleti minimuma közelében van. A tünetek kialakulását nagymértékben befolyásolja az, hogy a növények milyen körülmények között edződtek, készültek fel a télre. A csapadékos, hűvös, napfényszegény ősz, az egyoldalú nitrogénellátottság, akártevők, ill. a kórokozók által okozott kondícióhanyatlás egyaránt fokozottan késlelteti vagy csökkenti akár még az őszi gabonafélék télállóságát is. A fagy károsító hatása akkor a legnagyobb, ha hirtelen éri a növényt, hiszen ebben az esetben nincs elég idő arra, hogy a növényi szövetekben a fagyellenállóságot
növelő szénhidrátváltozások menjenek végbe. Védekezés gyanánt a helyes agrotechnika alkalmazása, a szakszerű és harmonikus tápanyagellátás és a megfelelő növényvédelem jelenthet megoldást.
Közvetett hatások
Felfagyás
: Ha a gabonatáblákon télen hiányzik a hótakaró, a talaj pedig kötött, vízzel telített, s a nappali felmelegedéseket kemény éjszakai fagyok követik, a talaj felső rétege nappal kiolvad, éjszaka ismét megfagy. Megfagyáskor a víz térfogata növekszik, kitágul, és fölemeli e talajszemcséket és velük együtt a növényeket. Ha a gyökerek a nyúlást nem képesek követni, elszakadnak. Ha nappal a víz felolvad, lefolyik és a talajszemcséket is lejjebb viszi. A növényt viszont a gyökerei nem engedik „visszaülepedni”, ezért ha a folyamat sokszor ismétlődik a növény több centiméterrel magasabbra kerülhet, s kifordul a talajból. A károsodott gyökérzet nem tud gyorsan regenerálódni, ezért a növények a legtöbb esetben elpusztulnak. Olyan területeken, ahol a felfagyás gyakori, a nagy talajnedvesség elvezetésével lehet ellene védekezni. Ha azonban a felfagyás már megtörtént, hengerezéssel kell megkísérelni a gyökér és a talaj közötti kontaktus helyreállítását. Régebben alkalmazott kényszerű módszer a fogasolás volt, ám ennek pozitív hatása kevésbé haladta meg hátrányait.Kipállás:
Őszigabona-féléink, szálastakarmányaink télen a megkérgesedett hótakaró alatt a hiányos oxigénellátás következtében is károsodhatnak. A jégkéreg ugyanis gátolja az oxigén külső légtérből a jégpáncél alá jutását és ezáltal anaerob körülmények alakulhatnak ki. Tekintve, hogy a légzés fagyponthoz közel eső hőmérsékleten a hótakaró alatt is folyik, az anaerob légzés termékei károsítják a növényeket. A fulladás enyhe, felmelegedésekkel tarkított télen szokott bekövetkezni, amikor nappal a hótakaró felső része felolvad, éjszaka pedig megfagy. A keletkezett jégkérget fel kell törni, hogy a gázok szabad áramlását elősegítsük. Szintén régebbi keletű módszer volt a juhnyáj rájáratása a megkérgesedett, eljegesedett hótakaró felszínére.Kiázás:
Ha tavasszal az olvadás hirtelen következik be vagy a talaj fagyott, s ezért a hólevet nem ereszti át, a víz - különösen alacsony fekvésű területeken - összegyűlhet, s az őszi vetések vagy évelő takarmánynövényeink napokig víz alá kerülhetnek. Ez szintén a növények pusztulását vonhatja maga után. Víz alatt a gyökerek, de néha a növények is anaerob körülmények közé kerülnek. Ebben az esetben a tartalék tápanyagok hamar felhasználódnak, másrészt a növényben káros anyagcseretermékek halmozódnak fel. A károsodásra jellemző, hogy többnyire a gyökereken jelentkezik, súlyosságát a pangó víz hőmérséklete nagymértékben befolyásolja. Minél magasabb a vízborítás hőmérséklete és minél hosszabb ideig történik az elárasztás, annál érzékenyebben érinti a kultúrnövényeket. A növények fejlődésük kezdeti szakaszában lényegesen rosszabb víztűrő-képességűek, mint később. A fejlettebb növények egy része már kiáll a vízből, s így jobban bírja a vízborítottságot. Őszi vetéseink igen érzékenyek a pangó vízre, ezért azokról minél előbb, a hirtelen felmelegedések beköszöntével pedig lehetőleg azonnal le kell vezetni a vizet.Kertészeti növényvédelem
Mechanikai védekezés
A gyümölcsfák törzsén ill. vázágain számtalan károsító gomba és rovar pusztít, s telelésre is itt keres búvóhelyet. Ahhoz, hogy károsításukat ill. telelésüket
megzavarjuk és a kártevőket elpusztítsuk, a fagymentes téli napokon kézzel vagy más, erre alkalmas szerszámmal tisztítsuk meg a fák törzsét és vázágait. Drótkefével vagy kéregkaparóval távolítsuk el az elhalt kéregrészeket, tisztítsuk simára a törzset. Így ezzel egyrészt megszüntetjük a rovarok búvó- és telelőhelyét, másrészt nagymértékben segíthetjük a kora tavaszi lemosó permetezés hatékonyságát. Ilyenkor a rágcsálékkal, ürülékkel szennyezett, sérült, mézgafolyásos kéregrészek eltávolításán kívül a telelő tojáscsomók, hernyók, bábok és bizonyos esetekben az imágók száma is jelentősen gyéríthető. Vannak ugyanis olyan rovarok, amelyek elsősorban a fák törzsének, vázágainak kéregrepedéseiben tudnak csak áttelelni.
Az ápolási és fatisztogatási munkákat nagyon gondosan végezzük, mert könnyen megsérthetjük vele a fa élő részeit is, amely viszont számos más betegség számára nyithat fertőzési kaput. Ezért a kéregkaparás inkább az idősebb gyümölcsfák esetében ajánlott és indokolt. A kéregkaparékot gondosan gyűjtsük össze és - lehetőség szerint - helyben azonnal égessük el, vagy jó mélyen forgassuk a talajba.
Egész télen végezhető a lehullott, fertőzött lomb és a fán maradt gyümölcsmúmia (pl. Monilinia spp. fertőzésénél) összegyűjtése is, hiszen a fák levélbetegségeit okozó gombák nagy része éppen ezekben a fertőzött növényi maradványokban telel át. Ezek télen nagy mennyiségű spórát produkálnak, amelyek képezik tavasszal a primer inokulumforrást. Az összegyűjtött lombot égessük el vagy - a korhadás
elősegítésére - mélyen forgassuk a talajba. Másik módja a lehullott levelek korhadásának elősegítésére nitrogéntartalmú műtrágyákkal (pl. karbamiddal 5%-os töménységben) történő permetezéssel, mivel tapasztalatok szerint ezzel a módszerrel hatékonyan gátolhatjuk a gomba-szaporítóképletek kialakulását.
Hasonlóan járjunk el a sátoraknás molyok, eszelények és aknázólegyek károsította fák esetében is: a lehullott fertőzött lombozatot gyűjtsük össze, majd semmisítsük meg. Ám bizonyos rovarok - pl. almalevél-aknázómoly (Phyllonorycter blancardella) - esetében, azok parazitoidjainak kímélése végett, az összegyűjtött lombot - ahol erre lehetőség van - olyan lyukméretű hálóval (tüllel) fedett tárolóedénybe helyezzük, amelyen a későbbiekben kikelő lepke nem, csak parazitoidja tud kirepülni. Néhány rovar esetében elegendő az összegyűjtött levélzet - enyhébb téli napokon történő - talajba forgatása is, pl. az almalevél-törpemoly (Nepticula malella) telelő bábjai már akkor is elpusztulnak, ha a lehullott leveleket legalább 10 cm mélyen a talajba forgatjuk.
A közép- és magas törzsű fáknál a felfelé gyalogló téli-araszolólepkék nőstényeit feltartóztathatjuk a törzsre helyezett „hernyóenyves-övvel”, amelyet még rajzásuk beindulása előtt rakunk fel, és rajta hagyunk - a hernyóenyv-réteget időnként felfrissítve - tél közepéig, a rajzás befejeződéséig. Ekkor az öveket le kell szedni és elégetni, mivel a beleragadt nőstények petéiket egymás testére (tetemére) is lerakhatják, s így az öv tavasszal fertőzési forrást képezne. Az eltávolított hernyóenyves övek széle alatt lerakott petéket is el kell pusztítani, melynek legegyszerűbb módja, ha drótkefével vagy kézzel szétnyomjuk őket. Ezzel a módszerrel az almamoly (Cydia pomonella), vagy az araszolólepkék (Geometridae) közül a nagy téliaraszoló (Erannis defoliara) és a kis téliaraszoló (Operophtera brumata) populációs denzitása gyéríthető számottevően. Ezen kívül a - szintén a fák törzsére erősített - hernyófogó köteleket és hullámpapír öveket is eltávolíthatjuk. Leszedésükkel és elégetésükkel az ezeken telelő rovarok pl. az alma-bimbólikasztó ormányos (Anthonomus pomorum) imágóit pusztíthatjuk eredményesen.
A nyugalmi periódus esetlegesen szélsőséges klímája is igen jelentős negatív következményeket vonhat maga után. Gyakran előfordul, hogy a téli napsütés hatására a gyümölcsfák déli, délnyugati oldala erősen fölmelegszik, míg az ellenkező oldal pedig lényegesen alacsonyabb hőmérsékletű marad. Ennek következtében - tulajdonképpen a hőmérséklet-különbség hatására - a törzs hosszirányban berepedezhet. Az így keletkező nyílásokon át hatolhatnak be a kéreg rákosodását
előidéző baktériumok és gombák. Preventív védekezési módként régebben igen gyakran alkalmazták a megtisztított fák törzsének bemeszelését. Ezzel - többek között a meszes kezelés napsugárzás-visszaverő tulajdonágából adódóan - számottevően csökkenteni lehet az ilyen jellegű, fagykárból eredő mechanikai károsodást. Ezért a módszer alkalmazása napjainkban is hatásos segítséget nyújthat.
Ne feledkezzünk meg azonban az ónos eső vesszőkre fagyott jégpáncéljának vagy a vékony ágakra nehezedő hótömegnek vessző- vagy cirokseprűvel történő eltávolításáról sem, hisz ezzel szintén súlyos károsodásokat előzhetünk meg.
Agrotechnikai védekezés
Az agrotechnikai védekezés egyik igen fontos technológiai eleme a gyümölcsösök téli metszése, amely termésszabályozó funkcióján kívül - többnyire a rovarkártevők és kórokozó gombák ellen is - rendkívül hatásos védekezési eljárás. Ha a fertőzött ágrészek eltávolítása elmarad, akkor az azokban telelő rovarok tavasszal akadálytalanul kirajzanak, ill. bennük tömegesen képződnek a gomba szaporítóképletei, amelyek újabb fertőzés forrásai lehetnek. A metszés azonban nem minden gyümölcskultúránál végezhető a téli nyugalmi periódusban, főként az almatermésűek (alma, körte, birs, naspolya) jöhetnek ilyenkor számításba. A metszés időpontját illetően elmondható, hogy az a lombhullástól rügyfakadásig a fagymentes napokon bármikor elvégezhető. Ennek során a fertőzött vesszővégeket, az elszáradt, elkorhadt és taplógombákkal berakódott, ill. a szúbogarak járataival átfurkált ágakat távolítsuk el. Szükség esetén - a szúbogarak ellen - a meggyengült fák megsemmisítésére is szükség lehet. Azonban a fertőzésmentes, egyéb okból kivágott fákat és ágakat ellenben a legközelebbi rajzásig hasznos a nőstények gyülekezési helyeként - ún. csalogatófaként - meghagyni, és csak ezt követően elégetni.
Ne felejtsük eltávolítani a gyökérsarjakat sem, mert ezzel pl. a vértetű (Eriosoma lanigerum) gyökérlakó, áttelelő alakját gyéríthetjük eredményesen. A csonthéjasok (kajszi, cseresznye, meggy, őszibarack, szilva) esetében azonban csak igen indokolt esetben végezzünk vessző vagy ágeltávolítást a hideg téli hónapokban, mert a nyugalmi állapotban metszett fákon a sebek gyógyulása, a kallusz
képződése fiziológiai okok miatt gyakran elmarad, s ennek nyomán rendkívül erős fertőzés alakulhat ki. A szőlő esetében pedig mindenképpen kerüljük a téli koronaritkítást!
Arra pedig nagyon ügyeljünk, hogy a metszéskor keletkezett sebeket haladéktalanul kezeljük a rendelkezésre álló sebkezelő anyagok valamelyikével. Hiszen a nyílt sebfelület hosszabb-rövidebb ideig lehetővé teszi a különböző sebparazita gombák akadálytalan behatolását és megtelepedését. Sebkezelésre az olyan anyagok alkalmasak, amelyeknek fungicid hatásuk van, de nem fitotoxikusak, mindemellett mechanikailag is gátolják a sebparaziták behatolását, tehát a sebfelületen tartós, összefüggő bevonatot képeznek, nem repednek meg és jól ellenállnak az időjárás viszontagságainak. A metszés vagy mechanikai sérülés (pl. vadrágás) következtében keletkezett sebet kezelni egyszerű. A sebkezelő anyagot ecsettel kell felvinni a sebfelületre. A rákos sebeket - az erre legalkalmasabb eszközzel, az ún. kacorkéssel - a kezelés előtt feltétlenül ki kell tisztítani. A seb tisztításakor ügyelni kell arra, hogy néhány cm-rel a szemmel is látható elhalt szöveti részen túl vágjuk ki a kéregszövetet, mivel gyakran előfordul, hogy a kórokozó szemmel nem láthatóan ugyan, de az egészségesnek tűnő szövetekben is továbbterjedt már. A kitisztított sebet csak ezután vonjuk be a sebkezelő anyaggal.
Télen a gyümölcsösben a rágcsálók és a nagyvadak károsítására is számítanunk kell. A mezei pocok (Microtus arvalis), a kósza pocok (Arvicola terrestris) és a mezei nyúl (Lepus europaeus) rágása ellen a gyümölcsfák törzsét műanyag törzsvédővel, náddal, szúrós gallyal vagy dróthálóval vegyük körül. Esetenként sokat segíthet az idősebb fák mellőli rendszeres hóeltakarítás is. Azonban ez a módszer nem mindig vezet eredményre, ekkor vegyszeres úton (rágcsálóirtó szerekkel) kell csökkentenünk a létszámukat. Fagymentes időben a gyümölcsfák törzsét pedig - szükség esetén - kenjük be vadriasztó készítményekkel.
Gondoskodás a hasznos madarakról
Ismert és nagy jelentőségű még a károsítókkal, rovarokkal táplálkozó madarak hasznos munkája. Erős mezei pocok fertőzéskor pl. megjelennek az egerészölyvek (Buteo buteo) vagy a baglyok (Strigidae), és nagy pusztítást okoznak a pocokállományban. A fertőzött területeken ezért T-alakú, kb. 2 m magas ülőfákat célszerű részükre felállítani. A cinkék (Parus spp.) fürgén kutatják át a gyümölcsfák minden részét, s rendkívüli ügyességgel szedik össze a hernyófészkekben telelő lárvákat, sőt még a molyfogó övekből is kiszedegetik a telelésre húzódott
kártevőket. Ezért havas télen gondoskodjunk e hasznos madarak etetéséről és védelméről, hiszen ez már a biológiai növényvédelem - sajnálatos módon jelenleg nem eléggé hangsúlyozott - területe.
Forrás: Agrárágazat
