Állataink téli szálastakarmány-szükségletének fedezésére a rétek a herefélék, a füves herék és egyéb szálastakarmányok termését tartósítani kell. A tartósítás legáltalánosabb módja a szárítás (szénakészítés) és a silózás. A magyarországi talaj- és éghajlati viszonyokat figyelembe véve, továbbá eltekintve néhány csapadékos esztendőtől, szénatermelésünk általában szűkösnek mondható. Éppen ezért a takarmánybázis megszilárdítása érdekében országos jelentőségű a kaszálók gondos ápolása, a kaszálás kedvező időpontjának megválasztása, a széna nagyon gyors szárítása, végül a széna- és a szalmafélék megfelelő raktározása és célszerű felhasználása.
Állataink téli szálastakarmány-szükségletének fedezésére a rétek a herefélék, a füves herék és egyéb szálastakarmányok termését tartósítani kell. A tartósítás legáltalánosabb módja a szárítás (szénakészítés) és a silózás. A magyarországi talaj- és éghajlati viszonyokat figyelembe véve, továbbá eltekintve néhány csapadékos esztendőtől, szénatermelésünk általában szűkösnek mondható.
Éppen ezért a takarmánybázis megszilárdítása érdekében országos jelentőségű a kaszálók gondos ápolása, a kaszálás kedvező időpontjának megválasztása, a széna nagyon gyors szárítása, végül a széna- és a szalmafélék megfelelő raktározása és célszerű felhasználása.
A nem megfelelő időben végzett kaszálás következtében a szénakészítéskor elkerülhetetlenül veszteségek érik a takarmányt.
A keményítőértékben mutatkozó veszteség gyakran eléri a 40, az emészthető fehérjeveszteség az 50%-ot.
A veszteség okai
1. Sejtlégzés. A lekaszált zöldtakarmány sok (75-80%) vizet tartalmaz. A növény életfunkciói nem szűnnek meg, tehát erőteljesen lélegeznek és ezáltal a felhalmozott táplálóanyag egy részét elégetik. A sejtlégzés mindaddig tart, amíg a növény víztartalmának jelentős részét el nem veszíti. Minél lassabban szárad a széna, annál tovább lélegeznek a sejtek, és így annál nagyobb lesz a sejtlégzés okozta veszteség.
2. Levélpergés. A szénává száradt takarmány töredezik, főként a pillangósok megszáradt levélzete pereg le könnyen. Minél szárazabb a széna és minél többször mozgatjuk forgatás, gyűjtés, hordás és kazalozás alkalmával, annál több levél és szárrész megy veszendőbe. Különösen nagy kárt jelent a levelek pergése, mert az a széna legértékesebb része, hiszen a pillangósok levelében mintegy kétszer annyi emészthető fehérje van, mint a szárban. A veszteségek, a levélpergést helyes szénakészítési eljárással lényegesen csökkenteni lehet. Különösen nagy a levélpergés, ha a félig száradt széna a renden többször megázik.
3. Az emészthetőség romlása. A szénakészítés folyamán csökken az emészthetőség, mert az elkerülhetetlen fehérje-, cukor- és keményítőveszteségek következtében a nyersrost aránya növekszik, emészthetősége romlik, így a jószág a széna emésztéséhez több energiát használ fel, mintha ugyanazt a takarmányt zölden etetnénk. Ez a veszteség elkerülhetetlen, de ha gyors szárítással és helyes kezeléssel csökkentjük a légzési és mechanikai veszteséget, a takarmány emészthetősége is lényegesen kevésbé fog csak romlani.
4. A takarmány penészedése és rothadása. Súlyos károkat okozhat, a termést egészen tönkre is teheti. Ha sokáig ázik a takarmány, a tartósan nedves növények felületén gyorsan elszaporodnak a penészgombák és rothasztó baktériumok, amelyek azután megbontják a szerves anyagokat, hasznavehetetlenné teszik a takarmányt.
5. Az erős napsütés. A napfényben száradt széna elveszti zöld színét, fakó lesz. Az ilyen szénában kevesebb a karotin, ezért az értéke kisebb, mint amelyik szép zöldben száradt. Igaz ugyan, hogy a napfény hatására D-vitamin keletkezik a szénában, de ennek értéke kisebb, mint a karotiné.
A szénakészítés veszteségeinek csökkenésére a legfontosabb teendőnk, hogy minél gyorsabban megszárítsuk a zöldtakarmányt. A lekaszált növény levélzete és szára nem egyformán gyorsan szárad meg. A levelek tömegükhöz képest nagy felületűek, és számos légzőnyílás van rajtuk, amelyeken át gyorsan eltávozhat a vízpára. Ezért a levél jóval hamarabb megszárad, mint a tömegéhez képest kis felületű szár, amelyen lényegesen kevesebb légzőnyílás van. Már pedig csak akkor kazalozható a széna, ha a szár is kellőképpen száraz.
A szénakészítéskor ezért a szárrészek kiszáradását kell meggyorsítani. Erre megvan a lehetőség. Amíg lábon áll a takarmány, mint tudjuk, a szár vezeti a talajból felvett vizet a levelekhez, ahonnan elpárolog. Kaszálás után a víz a szárból továbbra is a gyorsabban párologtató levélzet felé vándorol. A fonnyadó levelek sejtjei igyekeznek vízveszteségüket pótolni, és mintegy kiszívják a szárból a nedvességet. A leveles szár tehát gyorsan kiszárad. A levelek azonban csak addig képesek elszívni a vizet a szárból, amíg a sejtjei élnek. Ha a sejtek életműködése a levél gyors megszáradása következtében megszűnik, többé nem képes nedvességet szívni a szárból. A szár a vizet csak a felületén levő kisszámú légzőnyíláson át párologtathatja el, vagyis igen lassan szárad.
A szénakészítés és szárítás módja
A szénakészítés módja különböző technikai, gazdasági, éghajlati és nem utolsósorban helyi adottságoktól függ. A felsoroltak közül igen fontos szerepe van az éghajlatnak. Ezért a szénakészítésnél olyan szárítási eljárást kell alkalmazni, amelynél az egész zöldnövény - tehát a szára és a levele is - víztartalmát egyenletesen és gyorsan adja le a kívánt mértékig, hogy a zöldtakarmány sejtjeiben minden életfunkció mielőbb megszűnjön.
A takarmány száradását befolyásolja továbbá a levegő páratartalma. Minél szárazabb a levegő, vagyis minél kisebb a relatív páratartalma, annál gyorsabb a párolgás. Derült, napfényes időben kevés pára van a levegőben, borús időben sok. Nappal ugyancsak szárazabb a levegő, mint éjjel, különösen hajnalban. Szénakészítéskor a takarmány víztartalmát nem párologtathatjuk el egészen. Még az úgynevezett légszáraz széna is tartalmaz több-kevesebb nedvességet. Annál többet, minél párásabb a levegő. Ez a magyarázata annak, hogy a kiszáradt széna hajnalra megvonódik, vagyis a víztartalma növekszik, nappal pedig, amikor a levegő relatív páratartalma kisebb, a légszáraz széna is szárazabb lesz.
Minél nagyobb a különbség a levegő páratartalmának megfelelő nedvesség és a széna tényleges nedvességtartalma között, annál gyorsabb a párolgás, illetőleg a széna "visszagyengülése". Így pl. ha a levegő páratartalma 50%, és így ennek 9-11% víztartalom felel meg a légszáraz szénában, a frissen kaszált széna pedig még 70% vizet tartalmaz, a kiszáradás gyors lesz. Ha azonban a levegő páratartalma a széna száradása közben 100%-ra megnövekszik, akkor már a növény nedvességének nagy részét elveszíti, nedvességtartalma 40%-ra csökken és a további száradása megszűnik. A lekaszált széna víztartalmának elpárologtatásához szükséges hőforrás lehet természetes vagy mesterséges.
Napenergiával történő szénaszárításnál a hőforrást a természet szolgáltatja, ennélfogva olcsó. Hátránya viszont, hogy a szénakészítés hosszabb ideig tart, és így a kedvezőtlen éghajlati, időjárási hatások érvényesülése folytán a kockázat nagyobb. Mesterséges hőforrás igénybevételénél kétségtelenül előny a száradás gyorsasága, hátránya viszont, hogy a mesterségesen előállított nagy hőmennyiség sok költséget igényel, ami az eljárást drágává teszi.
Renden szárítjuk
A réti szénát ma még jórészt renden szárítják. A réti széna készítése a pillangós szénánál jóval könnyebb, éppen ezért többnyire renden igen jó széna készíthető, mivel a levágott lédús zöld fű gyorsan szárad, mozgatás közben nem pereg annyira a levele. Ha renden hagyjuk a szénát, természetesen akkor is arra kell törekednünk, hogy a lekaszált fű mintegy 65%-os víztartalma mielőbb 18-20% alá csökkenjen. A kézi kaszával lekaszált vastag rendeket, ha azok kissé megfonnyadtak a tarlón, egyenletesen el kell teregetni, hogy ezáltal a száradás meggyorsuljon, és alattuk a gyep ki ne sárguljon.
Pillangóstakarmányok szárítása
A levélpergés megakadályozására, a levél és szár egyidejű száradására különösen a pillangószéna készítésekor kell fokozott figyelmet fordítani. A korszerű szénakészítési eljárások alkalmazása napjainkban lehetővé teszi, hogy száraz és esős időben egyaránt lényegesen kevesebb veszteséggel lehessen a pillangósnövényeket is takarmányszénává szárítani. Erre a célra korszerű mezőgazdasági üzemekben mindinkább elterjed a gépesített Kund Ede-féle hengeres szárítási eljárás, míg öntözéses réttáblákból eredő termék szénává történő készítésére jól bevált az állványos szénaszárító.
A Kund Ede-féle hengeres szénakészítési eljárás igénybevétele esetén lekaszált lucerna levélzete kb. 4 óra alatt szárad meg annyira, hogy sejtjei elhalnak, és nem képesek tovább vizet elszívni a szárból. Ezért a kaszálás után 3-4 órán belül a szénát úgy kell összegyűjteni, hogy minél kisebb felületen érje a tűző nap. Ez úgy valósulhat meg, hogy kaszálógéppel lekaszált takarmányt 3-4 óra elteltével, amint kissé megfonnyadt, rendrakó vagy közönséges fogatos gereblyével 30-50 cm vastag, 1-1,5 m hosszú hengerekbe sodorjuk.
Fermentált széna.
A levágott pillangóstakarmányt a kaszálás után addig hagyjuk a renden, amíg a víztartalom kb. 30%-ra nem csökken. A nedvességtartalmat úgy ellenőrizzük, hogy egy maréknyi takarmányból kötelet csavarunk, és ha a szárrészek csavarás közben már nem nedveznek, de húzásra még nem szakadnak el, a víztartalom kb. 30%, tehát megkezdhetjük a behordást. A szénát úgy kell összeraknunk, hogy 20-25 cm-enként 5-15 cm-es őszi vagy tavaszi szalmaréteg következzen.
A kazal ne legyen 2,5-3 m-nél szélesebb, és 2-3 m-nél magasabb. Tehát keskeny és alacsony kazlat rakjunk. Az így összerakott széna 35-40 oC-ra melegszik fel, fermentálódik, miközben ízletessége és étrendi hatása javul. A közé rétegzett szalma is ízletesebb lesz. 10-14 nap alatt lejátszódnak a szénában az erjedési folyamatok, és megkezdhető az etetése. A kazlat hamarabb nem szabad megbontani, mert a ki nem erjedt széna rossz étrendi hatású.
Lekaszált széna tárolása
A széna tárolására legjobban a szénapajta felel meg. A pajta igen jól védi a szénát a beázástól, a romlástól. De gondosan rakott és vastagon leszalmázott kazalban is veszteségmentesen tárolhatjuk a szénát. Csak kellőképpen száraz (kb. 20% vizet tartalmazó szénát) szabad pajtába, kazalba rakni. A nedvesen hordott széna a tárolás folyamán túlságosan felmelegszik, megbarnul és sok értékes tápanyagot veszít, sőt előfordulhat, hogy begyullad. A begyulladás veszélye akkor is fennáll, ha a takarmányból csak néhány bála, illetve mázsa tartalmaz 30%-nál több vizet, mert ezt a túlságosan nedves fészek, ha a kazal belsejébe kerül, felmelegszik és az egész kazlat felgyújthatja.
Az eddigieket összegezve meg kell jegyezni, hogy a szénakészítésnek jelentős a munkaerő-szükséglete. A kaszálás és gyűjtés ugyan számos mezőgazdasági üzemben már gépekkel történik, de sok olyan munka is van (a sodratok átfordítása, rakodás), amely ma még legtöbb helyen kézi erőt kíván, de ez a munka is jelentősen és teljesen gépesíthető.
A széna behordásához sok szállítóeszközre van szükség, amely tőkét igényel. Márpedig bármely szénakészítési módszer szerint készítjük is a szénát, a veszteségeket csak úgy kerülhetjük el, ha a szükséges munkákat a legmegfelelőbb időben gyorsan elvégezzük. Súlyos hiba és nagy veszteség forrása, ha pl. a kelleténél tovább van kint a táblán a takarmány. A szénakészítéskor tartsuk fontos szabálynak, hogy egyszerre csak annyi széna feküdjék renden vagy hengerben, amennyit fél nap alatt össze lehet gyűjteni, és be is lehet hordani.
Forrás: Agrárágazat
