A jó minőségű és nagy terméseredmények egyik alapvető feltétele az időben történő, egyenletes vetés. Ennek a műveletnek a munkagépe a vetőgép. Feladata a vetőmag sérülésmentes talajba juttatása úgy, hogy azok egyenletes távolságban és mélységben helyezkedjenek el. Ezzel teremtjük meg ugyanis a megbízható csírázás és erőteljes növekedés feltételeit.
A szántóföldi növénytermesztésben a vetés az egyik olyan munkaművelet, amelynek hibáit a termesztéstechnológia további beavatkozásai során kijavítani nem lehet, ezért ezt a technológiai műveletet már előretekintve, nagy gondossággal kell elvégezni.
A vetés akkor jó, ha a vetőmag:
- megfelelően előkészített magágyba,
- az agrotechnika megkövetelte időben,
- kellő mélységben kerül,
- az optimális nedvességű és hőmérsékletű talajba.
A vetésre kedvező idő viszonylag rövid. A megfigyelések egész sora bizonyítja, hogy mind a túl korai, mind a túl késői vetés jelentős terméscsökkenést eredményez. Ez a tény a nagy teljesítményű vetőgépek alkalmazását indokolja, mert csak velük oldható meg idejében a vetés.
A gabonavetőgépek általában kétféle vetésmódra, a szórva és a sorba vetésre alkalmasak. Szórva vetéskor a talaj felszínére juttatjuk a magvakat, és utólag keverjük a talajba. A sorba vetés normál (12-15 cm) és sűrű sorú (5-7 cm) változata teszi lehetővé, hogy a magvak aránylag pontosan, az előírt mélységben helyezkedjenek el, illetve, hogy kielégíthessük az egyéb agrotechnikai követelményeket.
Napjainkban a sorba vetés terjedt el, de az energiaköltségek növekedése és a kalászos gabona vetésekor a csapadékos őszi időszak miatt előálló időhiány a gazdálkodók nagy részét arra késztette, hogy több figyelmet fordítsanak a direktvetésre. A termelői és felhasználói igények láttán a hazai piacon is megjelentek azok a direktvető gépek, amelyek a felépítésükből adódóan eltérő körülmények között is eredményesen használhatók.
A jó vetőgépnek a következő igényeknek kell eleget tenniük:
1. Vetőszerkezete az adott magból szükséges, de fajtánként tág határok között változtatható mennyiség vetését tegye lehetővé.
2. Az egyes vetőszerkezetek adagolta magmennyiség között mutatkozó különbség nem haladhatja meg a valamennyi által kivetett teljes mennyiség középátlagának ± 15%-át.
3. A vetőszerkezetek egyenletes adagolását nem befolyásolhatja a gép kereszt- vagy hosszirányú dőlése. A miattuk bekövetkező eltérés ± 10%-nál nagyobb nem lehet.
4. A gép munkasebességének változására az adagolt mennyiségben ± 5%-nál nagyobb eltérés nem mutatkozhat.
5. A csoroszlya-vonószárak tegyék lehetővé a csoroszlyák függőleges mozgását, egyenletes mélységállítását. Biztosítsák a sortávolság állíthatóságát, de akadályozzák meg a csoroszlyák nagyobb oldalirányú kilengését.
6. A gép egyetlen szerkezeti egysége, eleme se törje, sértse a magot.
7. Szerkezeti kialakítása tegye lehetővé a magszekrény és a vetőszerkezet könnyű, illetve gyors ürítését.
8. A gép nagy területteljesítménnyel dolgozzék.
A gabonavető gépek szerkezeti elemei
Felépítésük igen változatos. Szerkezeti kialakításuk függ az erőgéphez kapcsolódás mikéntjétől, valamint a vetési módoktól. A különféle magvak sokszor eltérő vetőszerkezetet, illetve vetőelemeket igényelnek.
Napjainkban már megjelentek a piacon és a termelésben azok a korszerű gépkombinációk amelyek a vetés és talajelőkészítés különböző munkafolyamatait egy menetben végzik el.
A hagyományos vetőgépek függesztett vagy vontatott változatainak főbb szerkezeti részei a következők:
1. a magláda
2. a vetőszerkezet
3. a hajtószerkezet
4. a magvezető csövek
5. a csoroszlyák a kiemelőszerkezetükkel
6. a vonószerkezet
7. a járókerekek
8. a nyomjelzők
9. az egyéb szerkezeti egységek (pl. műtrágya-adagoló szerkezet)
A mechanikus vetőszerkezetű gépek
magládája a gép teljes szélességében végighúzódik a vetőszerkezet fölött. A központi adagolású, pneumatikus gépeken pedig központi elhelyezésű.
A teljes szélességű magládák osztott fedeleit olyan átfedéssel alakítják ki, hogy az esővíz ne folyhasson a magládába. A ládafedél szilárd, mivel sokszor rajta tárolják a zsákolt tartalékgabonát.
A vetőszerkezet a magládához épített vetőházban, merítőtérben helyezkedik el. Ez a megoldás igen előnyös, mert csak ebben a külön térben biztosítható a vetőelemek kedvező működtetéséhez szükséges állandó vetőmagszint. A merítőtérben dolgozó vetőszerkezetre ugyanis nem hat a magláda szintjének állandó változása.
A vetőház a magláda alján vagy oldalán levő nyíláshoz csatlakozik. Keresztmetszetét általában egy tolózár segítségével változtatjuk abból a célból, hogy a vetőszerkezet jól merüljön a vetőmagba. A vetőházban helyezkedik el a vetőszerkezet, amely a vetőtengelyből és a ráerősített vetőelemből áll.
Igen elterjedt a tolóhengeres vetőszerkezet. E vetőszerkezet esetében a magláda alatt húzódó központi tengelyre cellás adagoló hengereket fűznek, amelyeket a tengelyen keresztirányban egy központi állító mechanizmussal el lehet mozdítani. A tolóhenger elmozdításakor csökken a működő, aktív hengerhossz, mivel a magtartály alatti nyílás alá kisebb aktív hengerszakasz és nagyobb vetőalapanyagot nem szállító záróhenger-alkotó szakasz nyúlik be.
A bütykös hengeres vetőszerkezetnél az adagolást egy-egy bütykös műanyag henger végzi. A bütykös henger felülete a vetőmag méretéhez igazodóan különböző kivitelű és cserélhető. A magláda alatt húzódó központi hajtótengelyre felfűzött hengerek a fordulatszámtól függően több vagy kevesebb magot sodornak a levezető csőbe. A hengert alulról egy rugófeszítésű nyelv határolja, amely a magtörést küszöböli ki.
A hajtószerkezet.
A vetőgép működő részeit a legtöbb gépen a járókerék hajtja. A vetőszerkezet fordulatszáma mindig arányos a járószerkezet fordulatszámával. A járókerékhajtás fogaskerék- vagy láncáttétellel, illetve e kettő kombinációjával valósítható meg. Gyakori a fogaskerékhajtás. A gépbe épített vetőszerkezet típustól függ, hogy a hajtást hány kapcsoló fogaskeréken vezetik át. A toló- és a bütyköshengeres vetőszerkezetek tengelyeinek forgásiránya megegyezik a járókerekéével. Felülvetéskor azonban a tolóhengeres vetőelemek forgásirányát ellenkezőre kell tudnunk változtatni. A hajtószerkezetbe olyan hajtáskapcsolót is építenek, amely a csoroszlyák kiemelésével egyidejűleg megszünteti a vetőtengely hajtását.
A bütyköshengeres vetőszerkezet vetőelemének fordulatszámát tág határok között kell változtatnunk. Ezért az ilyen vetőgépek
Norton-szekrényes sebességváltóval készülnek. Az ilyen típusú gépek járókerekének tengelyére lánckereket szereltek, amely a hajtást görgővel feszített lánccal továbbítja egy kettős lánckerékre, s onnan a Norton-szekrénybe behajtó lánckerékre. A Norton-szekrényből kijövő hajtás ez egymás között cserélhető fogaskerekeken át jut a vetőtengelyhez.
A Norton-szekrény a benne elhelyezett általában hármas és nyolcas csoportkerékkel 3*8=24 különböző fordulatszám előállítására alkalmas. A hajtótengelyen helyezkednek el a csoportkerekek oly módon, hogy a hármas csoportkerék a behajtó lánckerékkel együtt forog, de a tengelyen szabadon fut, a nyolcas kerékcsoportot pedig a tengelyre ékelték. Az előtengelyre helyezték a fogantyúval ellátott kapcsoló fogaskerekeket. A váltószerkezetben két váltókapcsoló kerék található. Az egyik a hármas csoportkerékről viszi a hajtást a kapcsoló kerék tengelyére. A másik e tengelyről továbbítja a hajtást a nyolcas csoportkerék tengelyére. Erről a kimenőtengelyről adódik át a lánckerék segítségével a forgás a vetőtengelyre.
A magvezető csövek feladata, hogy az adagolt magvakat, eltömődés és sérülés nélkül juttassák a csoroszlyákhoz. Fontos, hogy a vetőcső jól kövesse a csoroszlya mozgását. A vetőgépeken megtalálhatóak a spirálcsöves, esetleg merevített és műanyagból készített sima vagy gégecsöves változatok.
A csoroszlya feladata a vetőmag meghatározott mélységbe juttatása. A csoroszlya egy kis barázdát nyit a talaj felszínén, amely gondoskodik a mag befogadásáról. Legfontosabb művelőeleme a csúszócsoroszlya, amely a magvakat a magágyba helyezi. Többnyire a laposvasból készített vonószárhoz kapcsolódik. Ez a csoroszlyakapocs segítségével úgy kapcsolódik a kapocsgerendához, hogy egy csuklópont körül szabadon elfordulhasson.
A magárkot húzó csúszócsoroszlya mögött jár a csoroszlyapofa, amely egyrészt a tölcsért tartja, másrészt a mag lehelyezésekor a talaj visszahullását akadályozza meg.
Működésük közben a tompa orrú csoroszlyák egyes vagy kettős tölcséreikkel lefelé nyomják a felső rétegekben elhelyezkedő talajrészecskéket, és tömörítéssel készítik a magárkot. E csoroszlyákat csak a tökéletesen elmunkált talajon kis vetési mélységet igénylő magvak vetésére használják.
A hegyes orrú csoroszlyák rögösebb talajokra valók, behúzóképességük jó, tehát nagyobb mélységű maglehelyezésre használják.
A tárcsás csoroszlyák közül az egyenletesebb vetési mélységet biztosító kéttárcsás csoroszlyák a gyakoribbak. Lényegében két síklapú, egymással 8-10°-os szöget bezáró, élezett szélű tárcsából állnak, amelyek egy ponton összeérnek. Közéjük csatlakozik a vonószár és a magvezető cső.
A csoroszlyakiemelő szerkezetek feladata, hogy a vetés megindításának pillanatában a talajba süllyesztik, a fordulóban pedig kiemelik a csoroszlyákat. A kiemelés mechanikus automatával vagy hidraulikával valósítható meg.
A járókerekek a gépkeretet támasztják alá, és a vetőgép mozgatását teszik lehetővé. Ezek a kerekek fúvott gomiabroncsozásúak.
Nyomjelző.
A traktoros vetőgépek mindkét oldalán használatos nyomjelző egy-egy változtatható hosszúságú tartón elhelyezett tárcsalevél. Rúdjainak merevségét háromszög alakú kitámasztással biztosítják. Üzemen kívül a nyomjelző függőleges helyzetbe állítható és úgy rögzíthető. Üzem közben a talajra engedett nyomjelző-tárcsalevél jól látható nyomot húz, ami a sorok csatlakozásához elengedhetetlenül szükséges.
Gabona-direktvető gépek
Direktvetésnek nevezzük, amikor a talaj az előző növény betakarításától a vetésig megmunkálatlan, s ezen idő alatt a területen csak kémiai védekezést végeznek. Vetéskor speciális nyitócsoroszlyás direktvető géppel a csoroszlya által nyitott keskeny, sekély magárokba vagy talajrésbe helyezzük a magvakat, s amely művelet során a talaj felszínének csak mintegy 10-15%-os megbolygatásra kerül sor. A vetőmagvak talajba helyezése, kivetése után a nyitócsoroszlyák és a takarókerekek közé soronként nyomókerekek vannak beépítve, amelyek feladata a magvak kellő mértékben történő talajba nyomása, megteremtve ezzel a mag-talaj közötti jó kontaktust a gyors csírázás és kelés elősegítése érdekében.
A direktvetés alkalmazásának előnyei:
1. Az élőmunka-, energia-, idő-, és költségráfordítások jelentősen csökkenthetők.
2. A minimális talajmozgatás következtében a felszínen maradt növény és szármaradványok megnövelik a talaj felső rétegének szervesanyag-tartalmát.
3. Talajvédelmi szempontból előnyös, mert a talajfelszínen a szármaradványok fedettséget biztosítanak, csökkentve a felszín párolgási veszteségét valamint az eróziót és a deflációt.
A direktvető gépek alapvető feladata különböző körülmények, talajállapotok mellett a gabona vetőmagvak talajművelés nélküli pontos kiadagolása és egyenletes mélységben azok talajba juttatása. A gépek kiválasztásánál, alkalmazásánál a bevetendő terület nagysága, a vetésre rendelkezésre álló idő, a meglévő erőgéppark és a gazdaságossági szempontok mellett alapvetően döntő fontosságú, hogy a vetőgép az adott területen funkcióképes legyen, azaz várhatóan komolyabb technológiai és műszaki üzemzavarok nélkül tudjon üzemelni.
A gabona-direktvető gépeket félig-függesztett és vontatott kivitelben gyártják. A gyakorlatban a félig-függesztett változatok az elterjedtebbek, azonban a 6 m-es vagy ennél nagyobb munkaszélesség felett csak a vontatott változatok ismeretesek. Ezeken a gépeken elöl soronként vágó tárcsák vannak elhelyezve , amelyeknek a feladata az elővetemény növényi maradványainak, melléktermékeinek átvágása, a vetőcsoroszlyák megfelelő mélységben történő talajba hatolásának biztosítása. Valamennyi gépnél tárcsás csoroszlyákat használnak, és az egyes csoroszlyák rugós vagy hidraulikus terhelésűek. A gépek magadagoló rendszere mechanikus, és a magadagolás soronkénti vagy központi eloszlású lehet. A direktvető gép magadagoló szerkezete tolóhengeres, bütykös hengeres vagy központi adagolóelemes megoldású, ahonnan a magtovábbítás gravitációs illetve a kialakítástól függően pneumatikus úton történik a soronkénti tárcsás csoroszlyákhoz. A vetőmagtartályok kialakítását és azok űrtartalmát elsősorban a gépek munkaszélessége és a magadagolás, eloszlás módja határozza meg. A kisebb munkaszélességű gépeknél a legtöbb gép gerendelyére épített és annak teljes szélességében végighúzódó, lemezből készült, alul szűkölő keresztmetszetű magtartályok találhatók meg. Ezeknél a magtartályoknál a toló- vagy bütykös hengeres adagolóelemek a tartályok alsó részén helyezkedik el, és a vetőmagok gravitációs úton először az adagolónyíláson keresztül az ejtőcsövekbe, onnan pedig a csoroszlyák által nyitott barázdákba hullnak. A nagyobb munkaszélességű, központi adagolású és pneumatikus magtovábbító vetőgépeknél a magtartályok központi kialakításúak, s elhelyezésük a gép gerendelyére merőleges vagy azzal párhuzamos lehet. Találkozhatunk olyan vetőgépekkel is, amelyeknek a központi magtartálya már egy külön kocsin helyezkedik el, amelyet az üzemeltető traktorhoz kapcsolva, a vetőgép elé beépítve, azzal együtt vontatnak. A különböző vetőgépek vetési mélysége mechanikus vagy mechanikus és hidraulikus, azaz kombinált módon állítható be. Az egyes gépeknél a vetőmag talajba nyomása, betakarítása, a vetősor tömörítése és a talajfelszín elmunkálása különböző szerkezeti egységekkel valósítható meg.
Az elővetemény tarlómaradványainak átvágásához olyan rugóval vagy hidraulikusan terhelhető vágótárcsák szükségesek, amelyek a vetősorokban lévő réteget átvágják, ugyanakkor a szárrétegen keresztülhatolást úgy oldják meg, hogy a nagy tömegű tarlómaradvány ne akadályozza a gép folyamatos munkáját, s üzem közben eltömődés ne fordulhasson elő. A gépen ezért elől vagy közvetlenül a vetőcsoroszlyák előtt, egy vagy két sorban helyezik el a vágótárcsákat, amelyek csipkés, csipkés-profilos, hullámos tárcsák lehetnek. A vágótárcsákat a vetősorokban minden esetben a keskeny talajrést megnyitó tárcsás csoroszlyák követik, amelyek egyes, iker- vagy hajlított kivitelben, kettő illetve három sorban vannak elrendezve. A hagyományos gabonavetéssel ellentétben, amikor a vetést megelőző különböző talajmunkák után puha magágyba kerül a vetőmag, direktvetés esetén kemény, tömörödött talajba kell a vetőmagot elhelyezni. A vetőbarázdába megfelelően kiadagolt vetőmag és a kemény talaj közötti kapcsolat a vetőcsoroszlyák mögött soronként elhelyezett magnyomó kerekekkel biztosítjuk. Ilyenkor a magárok felülről még nyitott, s a magvakat a körülötte lévő kemény földdel be kell takarnunk. Erre a célra a gépeken különböző kivitelű tömörítőkerekeket építenek be, amelyek a magvak környezetében tömör, míg a magvak felett puha, morzsalékos talajréteget alakítanak ki. Egyes gépeknél rugós fogú talajfelszín-elmunkálók is megtalálhatók.
Kombinált talajművelő-vető gép
Ezeknek a gépeknek a rendeltetése a különböző talajokon történő kombinált talaj-előkészítés és vetés, valamint a gépegységek megbontása után
történő önálló talajművelés, illetve vetés.
A gép részei a következőképpen csoportosíthatók:
1. Talajművelő részegység
- nyírócsapos, túlterhelés elleni biztosítással rendelkező kapaszárak
- osztott, cserélhető szárnyas kapatestek
2. Vető részegység
- pneumatikus magtovábbítású rendszer
- elektronikus magadagoló rendszer
- tárcsás vetőcsoroszlyák, rugós-ujjas magtakaró pálcák
- könnyen kezelhető leforgató rendszer magtálcával és kiegészítőelemekkel.
Forrás: Agrárágazat
