Mindenki egyen kocsonyát, fantasztikus hatásai vannak!
Szerző: szelesiferenc
Frissítve: 2025. március 6.
Nem olyan régen kiderült, hogy a kocsonya nem csak finom, hanem az egyik legegészségesebb étel az egész világon, vagyis a hús egyik legegészségesebb elkészítési formája a kocsonya.
Nem olyan régen kiderült, hogy a kocsonya nem csak finom, hanem az egyik legegészségesebb étel az egész világon, vagyis a hús egyik legegészségesebb elkészítési formája a kocsonya. Amikor friss húst fogyasztunk, a szervezetünk túlságosan leterhelődik, nehezen tudja egyszerre befogadni, és megemészteni.
Ezért van az, hogy közvetlenül a húsfogyasztás után fáradtnak, és túlterheltnek érezzük magunk. Ilyenkor a szervezet egy csomó energiát kell fektessen abba, hogy megeméssze a húst. A szakemberek szerint sokkal jobb, ha a disznóhúst kocsonya formájában fogyasztjuk, hiszen fele annyit kell dolgozzon vele a gyomrunk, és az emésztőszerveink. Régen úgy tartották, hogy a kocsonya túl zsíros, és nem tesz jót az egészségünknek, azonban mára ez a szemlélet megváltozott. Nézzük, miért olyan jó dolog a kocsonya!
A táplálkozásszakértők szerint a kocsonyában található zsírok nagyon gazdagok aminosavakban. Éppen ezért például nagyon hasznosak lehetnek a kozmetikaiparban is, hiszen kiváló regeneráló hatással rendelkeznek. A kocsonya lizintartalma miatt erősíti az immunrendszert, C-vitamin tartalma miatt pedig elősegíti a kollagén felszívódását, és termelődését, így nagyon jót tesz a bőr, és a köröm egészségének is. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a kocsonya tetején található zsírt szedjük le, hiszen bőven elegendő a szervezet számára az, ami a húson van.
A tökéletes kocsonya titka a zselatinban rejlik, ezért használjunk az elkészítéséhez minél több csontot. A bőr, a fül, és a köröm szintén elősegíti, hogy minél hamarabb megkössön a kocsonya. A kocsonyát fogyaszthatjuk egy nagy adag salátával, így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egészségesebb legyen.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.