A mezőgazdaságban okozott vadkárok a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítások.
A mezőgazdasági vadkár típusai
A mezőgazdasági vadkárok a magvak elvetésétől a termés beéréséig jelentkezhetnek vagy fokozódhatnak a termény teljes elpusztulásáig.
- Korai vadkárnak nevezzük a vetéstől számítva a növény zöldbimbós állapotáig bekövetkező károsítást.
- Zsenge vadkárnak számít a virágzástól a terméskötésig előidézett károsítás.
- Érési vadkárról beszélünk akkor, amikor a termésben jól látható legelési, taposási és termést csonkító, roncsoló károk jelentkeznek. Legtöbb gazdaság ebben a szakaszban jelenti be vadkárát, mivel ilyenkor a leglátványosabb a termés pusztítása, ami vagy állandósul 50-70%-ig vagy a mindig nagyobb vadcsapat végleg birtokába veszi és tönkrerágja a táblát.
- A teljes vadkár tulajdonképpen a termény 100%-os pusztulását jelenti. Nyilván először a szarvas töri le taposásával, vagy agancsával „rendet vág”, majd a ledöntött kukoricasorokat, illetve maradványcsöveket a vaddisznó eszi meg. Ezután már csak „muflon- vagy őzlegelőt” adhat a tábla, vagy pedig a környező területekről a fácánok látogatják, míg csak le nem takarítják teljesen.
A legérzékenyebb növénypusztítás tehát a korai vadkár és a teljes vadkár szakaszában észlelhető. Csakhogy a korai vadkár szakaszában még lehetőség van az újravetésre, a teljes vadkár esetében már csak a remélt termés kárbecslését végezhetjük el.
A mezőgazdasági vadkárok megoszlása vadfajok szerint
Mezei nyúl
(Lepus europaeus): Legsúlyosabb a kártétele a faiskolákban és fiatal gyümölcsfa-telepítésekben, valamint havas és hófúvásos időben, amikor megrágja az idősebb fák hajtásait, rügyeit és kérgét. Legelésével (rágásával) számos szántóföldi és zöldségkertészeti növényt is károsíthat. Igen jelentős károkat okoz nyáron a dinnyeföldeken a kabakos termések megrágásával. A gépesített nagyüzemek, valamint az iparszerű termesztés nem kedvez elszaporodásának. A termesztett növényekkel főleg télen táplálkozik. Megrágja a káposztát, répát, petrezselymet, gabonaféléket és a gyümölcsfák kérgét, de jelezték kártételét még napraforgón és szőlőn is. Külön említést érdemel, hogy nyáron a szegfűkultúrákban okozhat igen nagy kárt. A védekezés ellene lehetséges vegyszeres (rágcsálóirtók), ragadozó emlősök és madarak révén, illetve korszerű vadgazdálkodással. Jól alkalmazhatók a fatörzsek védelmére a perforált műanyagcső-borítások, repellens hatású szerek, különösen érzékeny (nyúl által kiemelkedően károsítható) növénykultúrák körülkerítése. Dinnyeföldek körülkerítéséhez igen jól bevált ellene a fólia. A fóliakerítésnek közel 1 méter magasnak kell lennie, hogy a nyúl felegyenesedve se lásson át rajta. Gyümölcsös védelmére a téli kéregrágás megakadályozása végett legmegfelelőbb az olyan magas drótkerítés, hogy azon ne ugorhasson át (amivel többnyire nem is próbálkozik). A kerítést havazáskor ellenőrizni kell, és a nyúl számára átjutást elősegítő magasságú havat, hófúvást a kerítés körül el kell távolítani. Közepesen magas és magas törzsű fák esetén védekezhetünk azok egyenkénti védelmével, ami szintén dróthálóval, illetve műanyag hálóval de ahol olcsóbb, ott náddal körbekötés révén is lehetséges.
Üregi nyúl
(Oryctolagus cuniculus): Vadászat okán betelepített faj, de kártétele mára már sokszorosan meghaladja a hasznát. A különböző fák kérgének megrágásával okozza a legnagyobb kárt, kotorékásáskor meglazítja a fák gyökereit, így azok vihar esetén könnyen kidőlnek. Kotoréka közelében minden növényféleséget fogyaszt, vagy legalábbis megkóstolja azokat. A megrágott zöldségfélék piaci értéke így igen jelentősen csökken. Télen a fák törzsét és járata szomszédságában futó gyökereit megrágja, hántolja, ami által gyümölcsösökben is jelentős kárt tehet. Régen szénkéneggel irtották. Vadászati tilalom nélkül gyéríthető, egyedsűrűségének megfelelő szinten tartása a vadásztársaságok feladata.
Vaddisznó
(Sus scrofa): Az utóbbi évtizedekben a nagytáblás növénytermesztés következtében számuk igen megnőtt. Mivel a mezőgazdaságban súlyos károkat okoz, vadászata és gyérítése minden időben engedélyezett. Mezőgazdaságilag hasznosított (művelt) területen inkább csak akkor jelenik meg, ha élelemszűke kényszeríti rá. Ilyenkor megdézsmálja a termesztett répát, burgonyát, kukoricát, érésben lévő kalászosokat. Ősszel az érő szőlőt, télen a répa- és burgonyavermeket is kibonthatja (ezáltal fagykár is keletkezhet). Sokszor közvetett kártétele is jelentős, amit a „csörtetéssel” (tördelés, taposás), valamint turkálással okoz. Az ellene való védekezés leginkább tervszerű vadgazdálkodással oldható meg. Az állatnak olyan mennyiségű és minőségű táplálékot kell biztosítani az erdőben, hogy ne kényszerüljön a mezőgazdasági területekre. A termesztés számára biztosabb megoldás a veszélyeztetett földek bekerítése. Beváltak az ún. turatok is, amikor a megvédendő terület körül feltörnek egy 200-300 m2-nyi területet és valamilyen, az állat által kedvelt takarmánnyal szórják be, majd ledöngölik, hogy megszerzése munkába kerüljön az állatnak. Használnak még ezenkívül villanypásztort, zörgő vagy durranó hangot kibocsátó szerkezeteket, riasztólámpákat, kellemetlen szagú kémiai szereket. A villanypásztor felállítása vagy vadriasztó szerekbe mártott rongydarabok kiaggatása gyakori ellenőrzést és felújítást igényel.
Őz
(Capreolus capreolus): Erdészeti szempontból jelentős, azonban kártétele mezőgazdasági kultúrákban nem számottevő. Esetenként csekély károkat okozhat a lucernában, borsóban, répában a levelek csipkedésével, elfogyasztásával. Fiatal rügyeket rág meg, agancsváltáskor fiatal fák kérgének lehántásával okozza a legnagyobb kárt. Jelentős kárt okoz zsenge növények és növényrészek lelegelésével. Kiváltképp kedveli a leveleknél gazdagabb tápanyag-tartalmú generatív részeket. Megrágja még a fiatal napraforgót, kukoricát, gabonát, és taposásával is jelentős kárt okozhat. Vadűző zsinórral, riasztással lehet az őzet távol tartani.
Szarvas
(Cervus elaphus): A növényevés náluk csaknem kizárólagos. Táplálékban kevésbé válogatósak, számos növény vegetatív és generatív részeit fogyasztják, vegetációs időszakban főként zöld részeket, télen azonban rügyeket, hajtásokat, vesszőket és vékonyabb ágakat (gallyakat), sőt fakérget is. Igen nagy károkat okoznak a csemeték vezérhajtásainak lerágásával. Előfordul, hogy patáikkal földalatti növényrészeket is kikaparnak. Az erdei és gyümölcssuhángokat megroppantják, letördelik, felszedik a lehullott makkot. A fejlődő gabonafélék közül a szarvas a búzát és a zabot legeli, rozsot csak nedves időjárás esetén. A zabbugát a teljes éréstől az aratásig legelik. A búza- és a rozskalászt egészen lekopasztják. Az árpát viszont hosszú szálkája miatt egyáltalán nem fogyasztják. A kár többnyire csekély, mert a lerágott termés regenerálódik. A rágáskárnál azonban lényegesen súlyosabb a fekvés és a taposás miatti káruk. Ez ugyanis megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a gabona gépi betakarítását. A szarvas a burgonyát már érés előtt kikaparja és elfogyasztja. A táplálkozásukkal okozott kárukat bővítik azzal, hogy évente növesztett agancsukról az elhalt szőrös bőrt fákhoz dörzsöléssel koptatják le, amivel a fák kérgét is felsértik. Testes voltuk miatt mára növénykultúrákban mozgásukkal is kárt okoznak, tördelnek és tipornak. A téli táplálékhiány során a lédús bükk-kérget a szarvas a törzs hosszanti irányában lehántja. A kártétel következtében a fa részlegesen vagy teljesen elpusztul.
Dámvad
(Dama dama): A fiatal csemeték vezérhajtását, csúcsrügyét rágja le, de testméretei miatt erdei kultúrákban a taposási kár is jelentős lehet. A dámvad lényegében ugyanúgy károsít, mint a szarvas, fő időszaka májustól októberig tart. A burgonyát szívesen fogyasztja, a répát azonban csak ritkán. Komoly fekvés- és taposáskárokat okoz a nagy kiterjedésű gabona- és kukoricatáblákon, ha megfelelő fedezéket talál és beállóhelyet. A fák kérgének megsértésével a szabadra került szijács közvetlen behatolási kapu a fitopatogén gombák számára.
Muflon
(Ovis musimon): Nagy vadsűrűség esetén a muflon is okozhat a mezőgazdaságban kárt, de nem minden populáció egyformán. A legtöbb muflonpopuláció csak ritkán hagyja el a nagy kiterjedésű zárt erdőket. Azonban előfordulhat, hogy az idősebb fák kérgét szórványosan lehántja, fiatalabb csemetéket, suhángokat letöri, rügyeit és hajtásait fogyasztja. A fahibák közül ilyen hatásokra alakul ki a villásnövés, kéregbenövés stb.
A szárnyasvadfajok
közül elsősorban a fácán és a galamb okoz kárt a mezőgazdasági kultúrákban. A fácán különösen a búza-, kukorica-, bab- és borsóvetéseket rontja a vetés után kb. 3 hétig. A madarak lecsípik a csíranövények csúcsát, de ki is húzogathatják a csírázó növényeket a talajból.
A vadkár elleni védekezés
A vadkár-elhárításon a vadlétszám apasztását, a fizikai, kémiai módszerekkel végzett riasztást, őrzést értjük. Ami azért fontos, hogy kizárjuk a vadkárok miatt fellépő másodlagos károsítások előfordulását.
A vadkár elhárításának leghatásosabb módszere a prevenció, amelynek feltétele az erdő vadeltartó és vadtűrő képességének megfelelő vadlétszám. Különösen fontos ez a téli és a kora tavaszi időszakban, amikor a vad a táplálék, az időjárás viszontagságai miatt az erdőbe húzódik, és ilyenkor szinte kizárólag az erdőre van utalva, bár igen sok kárt okoz a bekerítetlen gyümölcsültetvényekben is. A vadkár elleni védelem alapja a kár kialakulásának ok-okozati vizsgálatakor tisztázható. Noha a vadkárok igen sok tényezőre vezethetők vissza a vad oldaláról, azonban első és legfontosabb az élelemszerzés szempontja. A vad ugyanis elsősorban a táplálkozás során kerül közvetlen kapcsolatba az erdészeti és mezőgazdasági növényekkel.
A vadkárok elkerülésében, megakadályozásában a vadásztársaságon kívül a mezőgazdasági földhasználó is köteles közreműködni. Azaz köteles a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében szerepet vállalni; köteles a károsodás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat értesíteni; köteles a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni; jogosult a vadállomány túlszaporodása miatt a vadászati hatóságnál állományszabályozó vadászat elrendelését kezdeményezni.
A vadkár közvetlen megelőzésére és elhárítására a következő módszerek alkalmazhatók:
1. Biológiai vadkárelhárítás
: Ebben az esetben a vad számára olyan körülményeket teremtünk, hogy a károsítása a minimálisra csökkenjen. Módszerei a következők:
- az állomány létszámának szabályozása,
- nem kárérzékeny fajok alkalmazása,
- a vadak etetése,
- a biológiai teherbíró-képesség fokozása.
2. Mechanikai vadkárelhárítás
: A megvédendő területről vagy teljesen, vagy részlegesen távol tartjuk a vadat. A mechanikai vadkárelhárítás módjai a következők:
- villanypásztor,
- egyedi védekezés,
- kerítés,
- őriztetés,
- riasztás: zajkeltés, rémzsinór.
3. Vegyszeres vadkárelhárítás
: Kémiai vegyszerek alkalmazását jelenti a vadkárok elkerülése érdekében. Attól függően, hogy csak egyetlen (a kezelt) növényt védik meg vagy az egész területtől távol tartják a vadat, két módszer jöhet számításba:
- rágás és hántás ellen védő vegyszerek,
- riasztó védőszerek.
Forrás: Agrárágazat
