Tokaji aszú
Tokaj a legnevezetesebb, világszerte ismert borvidékünk. Bár a szőlészetnek és borászatnak évezredes hagyományai vannak e térségben, világhíre azonban csak 17. században emelkedett, amikor a kései szüret és borkészítési eljárás eredményeként híressé vált a borvidék rangos borkülönlegessége, a tokaji aszú. Az aszú a tokaji bor koronája, mely 8-10 éves korában éri el palackképességét.
A régi feljegyzések szerint az aszúbor készítését a 17. században Szepsi Laczkó Máté, Lorántffy Zsuzsanna udvari papja, majd később bényei (Erdőbénye) prédikátor találta föl, aki a fejedelemasszony újhelyi (Sátoraljaújhely) Oremus szőlőjének terméséből készítette az első nektárt, s azzal mint húsvéti borral, lepte meg úrnőjét. E történeti adat hitelességét Kazinczy Ferenc följegyzése erősíti meg, aki Kazinczy Pétert, a fejedelemasszony jószágigazgatóját nevezte meg az említett följegyzésben a történelmi adat forrásául.
Zelenák István, Tokaj történésze azonban rátalált egy iratra, amely bizonyítja, hogy már jóval Szepsi Laczkó Máté előtt is ismerték az aszú bort. Garai Máté 1571-ben halt meg és örökösödési levelében említést tesz több hordónyi „Asszú Szőlő Bor”-ról. Így az eddigi források szerint feltehető, hogy a Garaiak készítették az első ismert aszú bort.
Amikor XIV. Lajos megkóstolta tokaji bort, a „le vin des rois et le roi des vins” elnevezéssel illette, ami latinul vált ismertté: „vinum regum, rex vinorum” (ejtése: vínum régum, réxvinórum), azaz „királyok bora, borok királya”.
A tokaji bor hírneve
Régi mondás, hogy a tokaji bor a borok királya, és a királyok bora. Ez a felséges magyar borkülönlegesség valóban a legkülönb az elsőrangú magyar borfajták közül, és valóság az is, hogy számos koronás fő asztalának egyik kelléke volt a tokaji palack bor. De nem csupán a királyoké, hanem a művészetek koronázatlan fejedelmei is.
A muzsikusok között Mozartról hírlett, hogy kedvelt italai közé tartozott a Tokaji, sőt szövegírója, Lorenzo da Ponte abbé is a hódolói közé tartozott. Feljegyezték, hogy 1786-ban, amikor a Don Giovanni szövegkönyvét írta, munka közben állandóan ott volt az asztalán egy palack jó tokaji.
1815-ben, Bécsben az ifjú Schubert kezébe került Baumberg bécsi költőnőnek (Batsányi János későbbi feleségének) 1800-ban megjelent verseskötete. Közötte szerepelt az 1795 táján íródott „Lob des Tokayer” (Tokaji bor dicsérete) című bordala, amely annyira megragadta a fiatal zeneköltő fantáziáját, hogy néhány nappal később el is készítette zenei kompozícióját, a Tokaji bordal zenéjét. Gróf Fáy István zenetudós, a pesti Nemzeti Színház zenei életének akkori irányítója 1854-ben levélben kereste meg Rossini mestert, a nagy zeneköltőt, hogy a Nemzeti Színház részére készítsen el egy tetszőleges témájú operát vagy egy balett muzsikáját. (Akkoriban a Nemzeti volt hivatott operákat, balettet is bemutatni, csak később az Operaház megépülését követően vált ketté a komolyzenei és a prózai ág.) Rossini mester akkoriban már visszavonult, és nem teljesítette ezt a felkérést. Kedves levélben közölte mindezt Fáy intendánssal, s írását azzal fejezte be, hogy Magyarországot nagyot szereti, s a tokaji bor soha sem hiányzik asztaláról...
