A téli retket már az ókori Kínában és Egyiptomban is használták, ezt fogyasztották például a piramisépítő munkások, hogy jó erőben maradjanak. Kínában még a mai napig jelentős mértékben fogy belőle, 30 kilogramm az egy főre jutó évig fogyasztás, ez Magyarországon alig éri el a 2 kilogrammot, pedig már a Római Birodalom idején megérkezett Európába ez a különlegesség. A téli retket mindenkinek érdemes fogyasztania, mivel számtalan jótékony hatással rendelkezik, mostani cikkemben azt mondom el nektek, hogyan termeszthetitek saját kezűleg!
A téli retek vetése, termesztése
A téli retek többnyire gömb alakú, vastag héjú, íze gyakran csípős, és kiválóan tárolható. Tenyészidejük 100-120 nap, de léteznek olyan fajták, amiknek ennél hosszabb a tenyészidejük. A hosszabb tenyészidejű őszi-téli fajtákat augusztus elején-közepén, a rövidebb tenyészidejűeket pedig szeptember elején vetjük, így már október végén, a nagyobb fagyok beállta előtt felszedhetők.
Mivel nemcsak nagy méretű gumót, hanem jelentős lombozatot is fejlesztenek, ezért széles sorokba (35-40 centiméter), és nagy tőtávolságokra (15-20 centiméter) vessük, a vetésmélység pedig 2-3 centiméter legyen. A vetést gyakran, kis vízadagokkal kell öntözni augusztusban, illetve szeptemberben, később már ritkábban, viszont nagyobb vízadagokkal végezzük el a locsolást. Sok munkát nem igényel, de a tenyészidő elején érdemes elvégeznünk a kapálást, illetve a gyomlálást.
Télen az egyik legjobb gyógyszer a téli retek
Január-február környékén a legjobb, leghasznosabb a téli retek fogyasztása, mivel magas C-, B1-, és B2-vitamintartalommal bír, ezenkívül vasat, magnéziumot, kalciumot és foszfort tartalmaz, illetve tele van antioxidánsokkal.
Influenzajárvány idején, illetve télen, amikor felgyülemlettek a méreg-, és salakanyagok, a leghatásosabb, ráadásul a plusz kilók elleni küzdelemben is nagy segítség lehet. Magas rosttartalmú, ezért emésztésserkentő hatású, káliumtartalma is jelentős, ezért a felgyülemlett víz elhajtásában is bír.
Serkenti az emésztést, a máj és az epe működését, emellett támogatja a szervezet méregtelenítési folyamatát is. Májbetegségben és sárgaságban szenvedőknek például azt tanácsolják, hogy retket együnk, mivel ez a zöldség lassítja a vörösvértestek pusztulását, és egy bizonyos szinten tartja a bilirubin nevű bomlástermék szintjét. Mivel sok rostot tartalmaz, segít leküzdeni a székrekedést és biztosítja a rendszeres bélmozgást, de jót tesz a krónikus hasmenéseseknek is. Emellett normalizálja a koleszterinszintet, és ily módon segít megelőzni az epekő kialakulását az epére gyakorolt jótékony hatásai révén.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.