A hazai nagyüzemi állattartási ágazatok között a baromfitartás alkalmazta leghamarabb - a nagy hozamú fajták, hibridek meghonosításával együtt - a korszerű tartási és üzemeltetési technológiákat. Ez főleg annak tulajdonítható, hogy az ún. tenyésztési és termelési integrációk (termelési rendszerek) ebben az ágazatban alakultak ki leghamarabb. Ennek eredményeként hazánk a baromfitermékek és baromfi-tartástechnológiák (gépek és épületek) jelentős exportőrévé vált.
A hazai nagyüzemi állattartási ágazatok között a baromfitartás alkalmazta leghamarabb - a nagy hozamú fajták, hibridek meghonosításával együtt - a korszerű tartási és üzemeltetési technológiákat. Ez főleg annak tulajdonítható, hogy az ún. tenyésztési és termelési integrációk (termelési rendszerek) ebben az ágazatban alakultak ki leghamarabb. Ennek eredményeként hazánk a baromfitermékek és baromfi-tartástechnológiák (gépek és épületek) jelentős exportőrévé vált.
A sertéstartásnál már említett energiaár-növekedés ezt az ágazatot azonban még mélyebben érintette, mivel a baromfitakarmányok előállítása és a baromi-tartástechnológiák is igen energiaigényesek. Az ágazat ebből következő elhúzódó válsága azt is okozta, hogy a baromfiistállók és telepek rekonstrukciója is késett. (Rekonstrukciós tervek ugyan készültek, de kivitelezésre mostanáig viszonylag kevés helyen került sor.)
A baromfiágazat jellemző technológiai és műszaki megoldásait legszemléletesebben ugyancsak néhány ábrán célszerű bemutatni. Mind a tojástermelésben, mind a brojlertermelésben korábban az ún. mélyalmos megoldások kerültek alkalmazásra.
Az 1. ábrán láthatóan a tyúktartásnál egyrészt a tojófészkek helyigénye, másrészt a kapargálás miatti porképződés csökkentése végett az istálló alapterületének kb. 40%-a a tényleges mélyalmos rész, közel ugyanennyi a faráccsal fedett trágyatárolók által elfoglalt alapterület s a megmaradó rész a tojás összegyűjtésére szolgáló közlekedő út. Ebben a rendszerben, ill. ebben az időszakban a padozatra helyezett kaparóláncos etetőberendezések és szintezést igénylő vályús, ill. túlfolyós itatók voltak a nagyüzemi baromfitartás legfontosabb gépei. Az állományváltáskori mosások és fertőtlenítések alkalmával ezeket a berendezéseket kézzel kellett szétszedni, ki- ill. behordani és újra felállítani.
Ennél valamivel korszerűbb tartástechnológia alkalmazására példa a 2. ábrán látható, 100%-os arányban mélyalmos korabeli brojler istálló, amelyben az állatok belső mozgását nem akadályozó köretetők kerültek alkalmazásra. Ezekbe a takarmányt felsőpályás zárt szállítórendszer juttatta, és ezért a fertőtlenítések alkalmával már lényegesen egyszerűbb szerelési munkára volt csak szükség.
Ezek a mélyalmos tartástechnológiák, ablakok nélküli klimatizált baromfi istállókban lényegében ma is jellemzőek, főleg a brojlertartásban, de olyan korszerű gépekkel és eszközökkel, amelyek nagy munkatermelékenységű és a korábbiaknál megbízhatóbb üzemeltetésre adnak lehetőséget. Egy ilyen, részben mélyalmos (66%-os arányban) korszerű tojóistállót mutat a 3. ábra.
A (keresztmetszet jobb oldalán látható) függesztett etető és itató berendezések, valamint a tojáskiszállító szalaggal szerelt tojófészkek, valamint az istálló gépi szellőztetése, a korszerű baromfi tartástechnológiák egyik példáját érzékeltetik. (A keresztmetszet bal oldalán látható, padozatra helyezett etetőberendezés csupán alternatív lehetőségnek tekintendő.) Ezeknél az istállóknál az állományváltáshoz kapcsolódó munkák során valamennyi berendezés a függesztékeik révén magasra felhúzható, így a padozat takarítását és fertőtlenítését akadálymentesen gépesítve el lehet végezni.
Ugyanennek a korszerűségi szintnek felel meg a 4. ábrán látható 100%-ig mélyalmos tartástechnológiájú brojler istálló is. Ennél a megoldásnál a padozaton semmilyen berendezés nincs, tehát az előzőekben leírtak még egyértelműbben érzékelhetők. Az ábrán látható ejtőcsöves köretetők, ill. a korszerűbb spirálcsigás közvetlen feltöltésű, emelhető etetők, továbbá a cseppfelfogó tálcás szelepes, függesztett itatók jellemzik a brojler istállókat.
A baromfi istállók jobb kihasználhatóságára és a termelékenység fokozására irányuló törekvések életre hívták az ún. ketreces baromfitartási technológiákat is. Ezekre az jellemző, hogy pl. 4-5 db tyúkot egy-egy kb. 50x50 cm-es alapterületű, e célra kifejlesztett és egymás fölé helyezett fémháló ketrecekbe raknak. E ketrecekben történik az etetésük, az itatásuk és innen kell a tyúkok által termelt tojásokat, valamint a trágyát is elszállítani.
Az 5. ábrán egy ilyen tojóistálló keresztmetszetét láthatjuk berendezve. A nagyüzemi tojótelepeken túlnyomórészt ilyen ketreces technológiákat alkalmaznak.
Voltak próbálkozások a ketreces tartástechnológia alkalmazására a brojlertartásban is, de nem váltak be.
Mindkét tartástechnológiai megoldás természetesen a kisüzemekben is megjelent és elterjedt. Ez látható a 6. és a 7. ábrákon is.
Egyébként a ketreces tyúktartási technológia - annak ellenére, hogy az utóbbi évek fejlesztései olyan új ketrecmegoldásokat eredményeztek, amelyek zavarmentesen üzemeltethetők - várhatóan nem sokáig lesz a mai formáiban alkalmazható. Az Európában egyre erősödő állatvédő mozgalmak ugyanis e tartási módot nem tartják elfogadhatónak, s egyes országokban már elérték, hogy a zárt ketrecek alkalmazását rövid időn belül várhatóan betiltják. Az erre való felkészülésként megindult egy olyan fejlesztő munka, amely a ketreces technológia előnyei egyrészének megtartása mellett új, a tyúkoknak több mozgási lehetőséget biztosító nyitott ketreceket eredményezhet. Erre láthatunk egy példát a 8. ábrán. A szóban lévő fejlesztést az EU állatvédelmi törvényei is szükségessé teszik, mivel az újabb előírásoknak - pl. a ketrecek méretei tekintetében - azok csak részben felelnek meg.
A szóban lévő fejlesztőmunkának van olyan irányzata is - főleg a költségcsökkentések lehetőségeit keresve -, hogy az istállók zártságát is fokozatosan feloldják, s a tyúkok nem csak az épületen belül mozoghatnak szabadabban, hanem kimehetnek az épületen kívüli kifutóba is. Lehet, hogy a tyúktartásban is "visszajön" a természetes szellőzés, ill. a természetes megvilágítás alkalmazásának a lehetősége, valamint a fűtési igény is lényegesen kevesebb lehet. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz szükség mesterséges szellőztetésre és világításra, de a magas energiaárak mellett nem közömbös a tartási mód energiaigényessége.
Hivatkozva a szarvasmarha és sertéstartásnál leírtakra, lényegében ugyanazt a tendenciát látjuk a baromfiágazatban is. Ez pedig az etológiai ismeretekre támaszkodó, kis energiaigényű, állat- és környezetkímélő tartástechnológiák kialakítását, ill. alkalmazását jelenti.
Annak érzékeltetésére, hogy egy-egy tojástermelő vagy baromfihústermelő üzem milyen egységekből áll, a 9. ábra egy nagyüzemi tojótelepet mutat be.
Az ilyen telepek komoly szakmai felkészültséget kívánó, élelmiszer-alapanyagot előállító - az időjárástól lényegében független - ipar jellegű üzemek.
(forrás: Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, 1998, Állattartási technika, 728-733. o.)
A könyv a Szaktudás Kiadó Ház Rt. címén megvásárolható: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/b.
A sertéstartásnál már említett energiaár-növekedés ezt az ágazatot azonban még mélyebben érintette, mivel a baromfitakarmányok előállítása és a baromi-tartástechnológiák is igen energiaigényesek. Az ágazat ebből következő elhúzódó válsága azt is okozta, hogy a baromfiistállók és telepek rekonstrukciója is késett. (Rekonstrukciós tervek ugyan készültek, de kivitelezésre mostanáig viszonylag kevés helyen került sor.)
A baromfiágazat jellemző technológiai és műszaki megoldásait legszemléletesebben ugyancsak néhány ábrán célszerű bemutatni. Mind a tojástermelésben, mind a brojlertermelésben korábban az ún. mélyalmos megoldások kerültek alkalmazásra.
Az 1. ábrán láthatóan a tyúktartásnál egyrészt a tojófészkek helyigénye, másrészt a kapargálás miatti porképződés csökkentése végett az istálló alapterületének kb. 40%-a a tényleges mélyalmos rész, közel ugyanennyi a faráccsal fedett trágyatárolók által elfoglalt alapterület s a megmaradó rész a tojás összegyűjtésére szolgáló közlekedő út. Ebben a rendszerben, ill. ebben az időszakban a padozatra helyezett kaparóláncos etetőberendezések és szintezést igénylő vályús, ill. túlfolyós itatók voltak a nagyüzemi baromfitartás legfontosabb gépei. Az állományváltáskori mosások és fertőtlenítések alkalmával ezeket a berendezéseket kézzel kellett szétszedni, ki- ill. behordani és újra felállítani.
Ennél valamivel korszerűbb tartástechnológia alkalmazására példa a 2. ábrán látható, 100%-os arányban mélyalmos korabeli brojler istálló, amelyben az állatok belső mozgását nem akadályozó köretetők kerültek alkalmazásra. Ezekbe a takarmányt felsőpályás zárt szállítórendszer juttatta, és ezért a fertőtlenítések alkalmával már lényegesen egyszerűbb szerelési munkára volt csak szükség.
Ezek a mélyalmos tartástechnológiák, ablakok nélküli klimatizált baromfi istállókban lényegében ma is jellemzőek, főleg a brojlertartásban, de olyan korszerű gépekkel és eszközökkel, amelyek nagy munkatermelékenységű és a korábbiaknál megbízhatóbb üzemeltetésre adnak lehetőséget. Egy ilyen, részben mélyalmos (66%-os arányban) korszerű tojóistállót mutat a 3. ábra.
A (keresztmetszet jobb oldalán látható) függesztett etető és itató berendezések, valamint a tojáskiszállító szalaggal szerelt tojófészkek, valamint az istálló gépi szellőztetése, a korszerű baromfi tartástechnológiák egyik példáját érzékeltetik. (A keresztmetszet bal oldalán látható, padozatra helyezett etetőberendezés csupán alternatív lehetőségnek tekintendő.) Ezeknél az istállóknál az állományváltáshoz kapcsolódó munkák során valamennyi berendezés a függesztékeik révén magasra felhúzható, így a padozat takarítását és fertőtlenítését akadálymentesen gépesítve el lehet végezni.
Ugyanennek a korszerűségi szintnek felel meg a 4. ábrán látható 100%-ig mélyalmos tartástechnológiájú brojler istálló is. Ennél a megoldásnál a padozaton semmilyen berendezés nincs, tehát az előzőekben leírtak még egyértelműbben érzékelhetők. Az ábrán látható ejtőcsöves köretetők, ill. a korszerűbb spirálcsigás közvetlen feltöltésű, emelhető etetők, továbbá a cseppfelfogó tálcás szelepes, függesztett itatók jellemzik a brojler istállókat.
A baromfi istállók jobb kihasználhatóságára és a termelékenység fokozására irányuló törekvések életre hívták az ún. ketreces baromfitartási technológiákat is. Ezekre az jellemző, hogy pl. 4-5 db tyúkot egy-egy kb. 50x50 cm-es alapterületű, e célra kifejlesztett és egymás fölé helyezett fémháló ketrecekbe raknak. E ketrecekben történik az etetésük, az itatásuk és innen kell a tyúkok által termelt tojásokat, valamint a trágyát is elszállítani.
Az 5. ábrán egy ilyen tojóistálló keresztmetszetét láthatjuk berendezve. A nagyüzemi tojótelepeken túlnyomórészt ilyen ketreces technológiákat alkalmaznak.
Voltak próbálkozások a ketreces tartástechnológia alkalmazására a brojlertartásban is, de nem váltak be.
Mindkét tartástechnológiai megoldás természetesen a kisüzemekben is megjelent és elterjedt. Ez látható a 6. és a 7. ábrákon is.
Egyébként a ketreces tyúktartási technológia - annak ellenére, hogy az utóbbi évek fejlesztései olyan új ketrecmegoldásokat eredményeztek, amelyek zavarmentesen üzemeltethetők - várhatóan nem sokáig lesz a mai formáiban alkalmazható. Az Európában egyre erősödő állatvédő mozgalmak ugyanis e tartási módot nem tartják elfogadhatónak, s egyes országokban már elérték, hogy a zárt ketrecek alkalmazását rövid időn belül várhatóan betiltják. Az erre való felkészülésként megindult egy olyan fejlesztő munka, amely a ketreces technológia előnyei egyrészének megtartása mellett új, a tyúkoknak több mozgási lehetőséget biztosító nyitott ketreceket eredményezhet. Erre láthatunk egy példát a 8. ábrán. A szóban lévő fejlesztést az EU állatvédelmi törvényei is szükségessé teszik, mivel az újabb előírásoknak - pl. a ketrecek méretei tekintetében - azok csak részben felelnek meg.
A szóban lévő fejlesztőmunkának van olyan irányzata is - főleg a költségcsökkentések lehetőségeit keresve -, hogy az istállók zártságát is fokozatosan feloldják, s a tyúkok nem csak az épületen belül mozoghatnak szabadabban, hanem kimehetnek az épületen kívüli kifutóba is. Lehet, hogy a tyúktartásban is "visszajön" a természetes szellőzés, ill. a természetes megvilágítás alkalmazásának a lehetősége, valamint a fűtési igény is lényegesen kevesebb lehet. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz szükség mesterséges szellőztetésre és világításra, de a magas energiaárak mellett nem közömbös a tartási mód energiaigényessége.
Hivatkozva a szarvasmarha és sertéstartásnál leírtakra, lényegében ugyanazt a tendenciát látjuk a baromfiágazatban is. Ez pedig az etológiai ismeretekre támaszkodó, kis energiaigényű, állat- és környezetkímélő tartástechnológiák kialakítását, ill. alkalmazását jelenti.
Annak érzékeltetésére, hogy egy-egy tojástermelő vagy baromfihústermelő üzem milyen egységekből áll, a 9. ábra egy nagyüzemi tojótelepet mutat be.
Az ilyen telepek komoly szakmai felkészültséget kívánó, élelmiszer-alapanyagot előállító - az időjárástól lényegében független - ipar jellegű üzemek.
(forrás: Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, 1998, Állattartási technika, 728-733. o.)
A könyv a Szaktudás Kiadó Ház Rt. címén megvásárolható: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 36/b.
Forrás: Agrárágazat
