Európában az elmúlt 15 évben aggasztóan növekedett a szôlô tôkepusztulása, különösen Dél-Európában (Graniti és mtsai 2000), Ausztráliában (Edwards és mtsai 2001), de hasonló a helyzet Magyarországon is (Lehoczky 1972, 1980, 1983, Mikulás és Lázár 1994, 1998a, 1998b, 2001, Véghelyi 2001a, Duláné 2003, 2004).
Lehoczky már korai munkáiban felhívta a figyelmet arra, hogy az idôsebb tôkék elhalását az esetek 75–80%-ában kórokozó(k) általi fertôzés okozza. Számos kórokozó szervezet képes olyan elváltozásokat kiváltani a beteg tôkékben, amelyekhez korai tôkeelhalás társul.
Ilyen betegségtüneteket, elváltozásokat okozhatnak a Phomopsis viticola, Botryosphaeria stevensii, Eutypa lata (syn.: E. armeniacea), amelyek a kordonkar és törzs funkcióképes szállítószöveteinek kóros elhalását okozzák.
További rendellenes anyagcsere-folyamatokat és tipikus tüneteket idéznek elô a fertôzô leromlás, a faszöveti barázdáltság vírus. A tôkék föld feletti részein és a gyökereken is megjelennek az Agrobacterium vitis fertôzés következtében kialakuló, változatos formájú tumorok. A funkcióképes gyökérszövetek kóros elhalását az
Armillariella mellea, Rosellinia necatrix és a Phytophthora spp. fertôzések okozhatják. (Lehoczky 1983). Lehoczky írta le elôször Magyarországon, mint az üzemi termesztést jelentôs mértékben fenyegetô, termésveszteséget és tôkeelhalást okozó Stereum hirsutum gombafajt is.
Szintén szállítószövetekben élô és károsító kórokozók, a fitoplazmák okoznak súlyos károkat szôlôültetvényekben világszerte (Boudon-Paideu 2000). Magyarországon elôször az 1970-es években Lehoczky talált fitoplazmás megbetegedésre utaló tüneteket Aligote és Rajnai rizling fajtán, de a kórokozót – mivel megfelelô diagnosztikai módszer akkor még nem állt rendelkezésre – csak bioteszttel azonosították.
Ezután csak az 1990-es években figyeltek fel újra a szôlô sárgaság betegség tüneteire, a szôlô egy másik fontos betegségének (szôlô levélsodró vírus, GLRaV ) tüneteinek keresése közben.
A betegség országos körû felmérése 1993-ban kezdôdött a Növény- és Talajvédelmi hálózat megyei állomásainak, valamint az FM Szôlészeti és Borászati Kutató Intézetének a közremûködésével. Ennek keretében 1994-ben Tolna megyében, majd 1995-ben Heves és Somogy, 1996-ban pedig Bács-Kiskun megyében találták meg a fitoplazmás fertôzés tüneteit.
A kórokozók molekuláris azonosítását elsô ízben az USDA Mezôgazdasági Kutató Szolgálat (USDA ARS) Molekuláris Növénykórtani Laboratóriumában (Beltsville, Maryland) végezték.
Ezt követôen, 1997-tôl ezeket a mintákat a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat Molekuláris Laboratóriuma vizsgálja. A szôlônövényekbôl az akkori csoportosítás szerint a 16 SrI-G alcsoportba tartozó Stolbur fitoplazmát sikerült azonosítani (Kölber és mtsai 1997).
Napjainkban számos kórokozót izoláltak a beteg tôkékrôl, de a leggyakrabban kitenyésztett gombafajok (a jelenleg érvényes elnevezés szerint) a következôk: Phaeomoniella chlamydospora,
Phaeoacremonium sp., Cylindrocarpon sp., a farontó Fomitiporia punctata (korábban Phellinus), Botryosphaeria sp., Eutypa lata, Phomopsis viticola (Duláné 2003).
Veszprém megyében több éve végzünk felméréseket, a szôlô-termôfelület károsodásának és a tôkepusztulás okainak feltárására (Rábai és mtsai 1999, 2000). Ebben a tanulmányban az idôsebb ültetvények leromlási problémájával foglalkozunk.
A szôlôleromlást, pusztulást, kordonkarelhalást, csökkent termést, a levélzet jellegzetes elszínezôdését (a levél színén világos klorotikus foltok megjelenése, melyek növekednek, majd késôbb összefolynak és nekrotizálódnak), bogyófoltosodást az escának tulajdonítják. Napjainkban már megkülönböztetik az egyes betegségtípusokat: elkülönítve beszélnek escáról, fiatal escáról és Petri-betegségrôl, amelyek nagymértékben függnek a kórokozótól, a növények korától és a tünetektôl.
Az esca a 10 évnél idôsebb szôlôk fás elhalásáért lehet felelôs. Ha a beteg növényeket felvágjuk, a törzs belsejében korhadást és sötét elszínezôdést találunk. Az esca több gomba okozta betegség együttes károsítása nyomán jön létre, kialakulásában nagy szerepük lehet a környezeti tényezôknek és abiotikus stresszhatásoknak.
Az idôsebb tôkéken gyakoribb a korhasztó, farontó gombák károsítása.
Anyag és módszer
Vizsgálatainkat hét különbözô, 15 évnél idôsebb ültetvényben végeztük, a megye négy különbözô borvidékén (Somlói-, Balatonfüred-,Csopaki-, Badacsonyi- és Balaton-felvidékiborvidék), Olaszrizling, Chasselas és Chardonnay fajtákban.
Ültetvényenként egységes metodika alapján 300 tôkét vizsgáltunk. Felmértük a különbözô tünettípusokat, számba vettük az adott évben kipusztult tôkéket, a tôkehiányokat, a pótlásokat, a felújított tôkéket. A nem egyértelmû tüneteket mutató tôkékrôl származó mintákat laboratóriumban különbözô módszerekkel vizsgáltuk.
Szüret után a fás részbôl, 10 cm-es darabot vágtunk ki, a felületüket neomagnollal fertôtlenítettük.
A belsô részbôl, az elszínezôdött, károsított rész határáról vettünk ki egy kis darabot, és ezeket nedves kamrában inkubáltuk, illetve párhuzamosan burgonya-dextróz-agarra helyeztük.
A vizsgálat során feljegyeztük a fitoplazma tüneteket mutató tôkéket is, melyek fitoplazmás fertôzöttségre vonatkozó molekuláris vizsgálatait a Növény és Talajvédelmi Központi Szolgálat, Központi Károsító Diagnosztikai Laboratóriumában végezték el. A begyûjtött mintákat PCR-RFLP módszerrel vizsgáltuk (Prince és mtsai 1993, Lee és mtsai 1994, 1995, Deng és Hiruki 1991, Schmeider és mtsai 1995).
A felméréseket nyár végén, 1998-tól 2004-ig végeztük, az adatokat térképen rögzítettük, így egy adott tôke életében évrôl évre bekövetkezô változások, illetve a betegség terjedése jól nyomon követhetôkké váltak.
Eredmények
A különbözô betegségtünetek ismertetésétôl eltekintünk, mert azokról a szakirodalom részletes áttekintést nyújt (Lehoczky 1980, Kölber és mtsai 1997, Rábai és mtsai 1999, Mikulás és Lázár 1998b, 2001, Véghelyi 2001a).
A felmérések eredményei alapján bemutatjuk (1. táblázat), hogyan alakult a fitoplazma, a részleges elhalás (kordonkarelhalás) és az esca tüneteit mutató tôkék aránya százalékos megoszlásban. Az egyes termôhelyeken mért jelentôs különbségek (2,6, 28,4%) okai abban keresendôk, hogy a vizsgált ültetvények kora, szôlôfajtája, a mûvelési mód eltért egymástól (2. táblázat).
A felvételezések során kapott 7 éves adatokat összesítettük, így képet kaptunk az ültetvényekben kialakult fertôzésekrôl, a betegség elôfordulásának mértékérôl.
A vizsgálatsorozat végén 2004-ben elemeztük, hogy a hét év felvételezési adatai alapján a kipusztult tôkék esetében mire vezethetô vissza a tôkepusztulás.
E felmérés eredményeit kördiagramokban ábrázoltuk (1–3. ábra). Három ültetvényt kiemelve mutatjuk be a pusztulás okainak százalékos megoszlását. Itt különválasztottuk a részleges leromlás (kordonkarelhalás), a fitoplazma okozta betegség elôfordulását és az escát mint lehetséges kiváltó tényezôket.Továbbá külön jelöltük azokat az eseteket, amikor több tünet együtt mutatkozott. E tünetek külön-külön is jelen voltak az évek során, de az idô elôrehaladtával súlyosbodtak, míg végül elpusztult a növény. A részleges elhaláskor megvizsgáltuk, hogy melyek a tünetet mutató tôkékrôl leggyakrabban izolálható kórokozók.
A fás részeket károsító gombák közül leggyakrabban a Phomopsis viticola és a Diplodia mutila gombafajokat izoláltuk. E kórokozókon kívül azonosítottuk a Monochaetia viticola és a Pestalotia pezizoides gombafajokat, amelyek a szakirodalom szerint másodlagos gombafajoknak tekintendôk. Az escatüneteket mutató tôkéken legtöbbször a Fomitiporia punctata elôfordulására utaló elváltozásokat figyeltünk meg. Az Eutypa lata kórokozó izolálása nem történt meg, és az általa elôidézett ún. kobrafej tipikus tünettípussal sem találkoztunk a vizsgált szôlôültetvényekben.
Az Eutypa lata fertôzésre utaló tünetek csak egy-egy idôsebb ültetvényben kismértékben fordultak elô (Aszófô, Balatonkenese). A vizsgált beteg szôlôtôkék esetében viszonylag nagy százalékban
(20–47%) nem sikerült azonosítani a kórkiváltó tényezôket (1–3. ábra). Ez a tény a betegség rendkívül összetett jellegébôl adódik.
Gyakran nem lehetett egyértelmûen kórokozót azonosítani a betegség különbözô tüneteit mutató mintákban. A meghatározott gombafajok között számos nem kórokozó gomba fordult elô (Alternaria alternata, Monochaetia viticola stb.).
A molekuláris vizsgálatok (PCR-RFLP) eredményeként a fitoplazmatüneteket mutató mintákből 41%-ban a XII-A alcsoportba tartozó Stolbur fitoplazma-fertôzöttséget lehetett kimutatni.
A 7 éves felmérés arra is választ adott, hogy a pusztulásban a kórokozók mellett a tápanyaghiány-betegségek (pl. vashiány) és a klimatikus adottságok (csapadékhiány, szárazság) szerepe is meghatározó. Erre utalnak azok a megfigyeléseink, amelyek szerint a sárgulásos tüneteket mutató tôkéken a tôkepusztulás gyakrabban jelentkezett. A tápanyaghiány diszpozíciós állapotot eredményez. A vizsgált területek mindegyikén (kivétel Somló) a vashiányra visszavezethetô klorózis évek óta nagy gondot okoz. Hasonló összefüggésre utal az a tény, hogy az elmúlt évek idôjárási viszonyai is (szárazabb évjáratok, légköri aszály) negatívan hatottak a szôlôtôkék fejlôdésére és növekedésére.
A kiemelt három ültetvényben megvizsgáltuk, hogy az esca tüneteit mutató, majd kipusztult tôkék pusztulási folyamata mennyi ideig tartott. A kapott adatok szerint: a kipusztult tôkék 8%-a gutaütésszerûen halt el, vagyis abban az évben, amikor megjelentek rajta a tünetek, el is pusztultak. A tünetek megjelenését követô második évben a tôkék 44%-a pusztult el. A többi tôke pedig lassan, 3–7 év alatt jutott el a teljes pusztulás állapotába.
Ezeken a tôkéken az escatüneteken kívül más tünetek is jelentkeztek. Leggyakrabban fitoplazma és vashiány fordult elô, de azokon a tôkéken, ahol kordonkarelhalást is megfigyeltünk, szintén izolálni lehetett a
Phomopsis viticola gombafajt. Itt a hosszabb leromlási folyamat során, a legyengült tôkéken több kórokozó is megjelent. Idôs tôkéken a lassú leromlás során nehéz megállapítani, hogy mi volt az elsôdleges kórok, és végül mi okozta a végsô pusztulást.
A betegség komplex jellegébôl adódóan a védekezési lehetôségek kidolgozásához nagyon fontos a folyamat nyomon követése már a szaporítóanyag-elôállítástól kezdve, majd késôbb, a szôlôültetvény fiatal korában és a termôre fordulás idején is. A jövôben hatékony védekezés csak a kórokok ismeretében valósítható meg.
Erre utalnak azok a publikációk (Mikulás és Lázár 1998a, 1998b, Véghelyi 2001b, Duláné 2003, 2004), amelyek keresik a különbözô védekezési módok adta lehetôségek kidolgozását, a károk mérséklését. Ebben különös súlyt helyeznek az egészséges, jó minôségû szaporítóanyag elôállítására. A már súlyosabban megbetegedett tôkéken eredményes a tôke ifjítása (Lehoczky 1980).
Köszönetnyilvánítás
Vizsgálatainkat az ültetvények tulajdonosainak beleegyezésével végeztük. Ezúton köszönetet mondunk a gazdáknak, hogy a gyakori mintavétel lehetôségével hozzájárultak felmérésünkhöz.
Továbbá szeretnénk megköszönni Dula Bencéné és Mikulás József értékes szakmai tanácsait.
Rábai Andrea, Morvai Szilveszter
(Veszprém Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, 8229 Csopak, Kishegyi u. 13.)
Ember Ibolya
(Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat, 1118 Budapest, Budaörsi út 141–145.)
Fischl Géza
(VE Georgikon Mezôgazdaságtudományi Kar, 8360 Keszthely, Deák Ferenc u.16.)
Növényvédelem 10 (41), 2005
Forrás: Növényvédelem
