Napjainkban megdőlni látszanak a szinglisztereotípiák. Nem igaz, hogy a szingli önző, hogy ódzkodik a párkapcsolattól, hogy nem akar gyereket szülni, de az sem egyértelmű, hogy feltétlenül jó állása és fizetése van, meg hogy többet jár kozmetikába és fitnesz terembe, mint bárki más, és hogy trendibb az átlagnál.
A nyugati társadalmakban kialakult a nők egy ma már közismert és többé-kevésbé elfogadott, sajátos csoportja: a szinglik. A harmincas éveikben járó fiatal hölgyek sikeresek, karrieristák, munkaalkoholisták, magukra igényesek, függetlenek, nagyvárosban élnek és a fogyasztóipar legfőbb megcélzottjai.
A karrierizmus szinte megfertőzte a világunkat. „ A csúcsra érni társadalmunkban már nem csak életcél, hanem valóságos vallás, amelyért föláldozunk mindent: szerelmet, barátságot, talán még az életünket is.” Ilyen negatív látleletet ad korunk emberéről két közgazdász-szociológus, Alexander Wickham Marc Patterson.
Az első karrieristák gyakorta szülők. Igyekeznek gyermekükben azokat a vonásokat, tulajdonságokat kijelenteni, amelyek elősegíthetik későbbi karrierjüket. A kis karrieristák alapvető vonásává kel váljék a könyörtelen elszántság, nem engedheti meg tanulótársainak, hogy lemásolják róla a leckét, de azok egy idő után úgysem kérik meg erre.
Előbb-utóbb – a családi fáradozások gyümölcseként szépreményű ifjú megkapja az első diplomát, s hála az olykor nem is olyan tökéletes végbizonyítványnak, no meg a rengeteg gazdagon kiépített összeköttetésnek, az immár érett, teljesen kifejlett karrierista elnyeri felvételét egy jó előre kiszemelt vállalathoz.
Kőrössy Ágnes szociológus-újságíró szerint az igazi szingli származásától függetlenül nagyvárosban él, jellemzően 25-32 év közötti, diplomás, idegen nyelve(ke)t beszélő, a magyar átlagnál jobban szituált, értelmiségi és egyedül élő hajadon, aki egy-két párkapcsolat után most magányának és pénztárcája vastagságától függően a fogyasztói társadalom kínálta mintáknak is rabja.
A szinglik jó tanulók voltak, kislánykorukban ugyanis azt sulykolták beléjük, hogy a siker titka a tanulás. A szinglik a párkapcsolatot ugyanúgy megoldandó feladatnak látják, mint egy-egy iskolai vizsgát, az álláskeresést vagy a szakmai előrelépést, csakhogy ami a pályán sikerre vezeti őket, az nem alkalmazható a párkapcsolatban. És mert a herceg nem érkezik fehér lovon, bűntudatot éreznek, hogy egy másik nagy életfeladat, a párkapcsolat vagy a házasság elmarad.
Az empirikus elemzések is igazolják azt a hipotézist, mely szerint a hazánkban élő szinglik eltérnek a nyugati, főként amerikai mintától. A "mi kis Terézanyunkat" nem lehet összevetni a Szex és New York vérbeli szingli csajaival, hiszen egy óceán és megannyi más tulajdonság és lehetőség választja el őket egymástól.
A karrierizmus szinte megfertőzte a világunkat. „ A csúcsra érni társadalmunkban már nem csak életcél, hanem valóságos vallás, amelyért föláldozunk mindent: szerelmet, barátságot, talán még az életünket is.” Ilyen negatív látleletet ad korunk emberéről két közgazdász-szociológus, Alexander Wickham Marc Patterson.
De hogyan is jutottunk ideáig?
Az első karrieristák gyakorta szülők. Igyekeznek gyermekükben azokat a vonásokat, tulajdonságokat kijelenteni, amelyek elősegíthetik későbbi karrierjüket. A kis karrieristák alapvető vonásává kel váljék a könyörtelen elszántság, nem engedheti meg tanulótársainak, hogy lemásolják róla a leckét, de azok egy idő után úgysem kérik meg erre.
Előbb-utóbb – a családi fáradozások gyümölcseként szépreményű ifjú megkapja az első diplomát, s hála az olykor nem is olyan tökéletes végbizonyítványnak, no meg a rengeteg gazdagon kiépített összeköttetésnek, az immár érett, teljesen kifejlett karrierista elnyeri felvételét egy jó előre kiszemelt vállalathoz.
Kőrössy Ágnes szociológus-újságíró szerint az igazi szingli származásától függetlenül nagyvárosban él, jellemzően 25-32 év közötti, diplomás, idegen nyelve(ke)t beszélő, a magyar átlagnál jobban szituált, értelmiségi és egyedül élő hajadon, aki egy-két párkapcsolat után most magányának és pénztárcája vastagságától függően a fogyasztói társadalom kínálta mintáknak is rabja.
A siker titka a tanulás
A szinglik jó tanulók voltak, kislánykorukban ugyanis azt sulykolták beléjük, hogy a siker titka a tanulás. A szinglik a párkapcsolatot ugyanúgy megoldandó feladatnak látják, mint egy-egy iskolai vizsgát, az álláskeresést vagy a szakmai előrelépést, csakhogy ami a pályán sikerre vezeti őket, az nem alkalmazható a párkapcsolatban. És mert a herceg nem érkezik fehér lovon, bűntudatot éreznek, hogy egy másik nagy életfeladat, a párkapcsolat vagy a házasság elmarad.
Az empirikus elemzések is igazolják azt a hipotézist, mely szerint a hazánkban élő szinglik eltérnek a nyugati, főként amerikai mintától. A "mi kis Terézanyunkat" nem lehet összevetni a Szex és New York vérbeli szingli csajaival, hiszen egy óceán és megannyi más tulajdonság és lehetőség választja el őket egymástól.
