A legszuperebb szerencsét hozó növények

Szerezz belőlük mindenképp - A legjobb szerencsehozó növények

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
hirdetes

Számos olyan hagyományt tartanak be az emberek minden évben, amitől majd úgy gondolják, hogy szerencsések lesznek. Gondoljunk csak például a szilveszteri lencse evésre, az is egy a sok közül. Viszont számos növényről is azt állítják, hogy szerencsét hoz, ráadásul ezeket nem csak decemberben, hanem egész évben a közelben tarthatod otthonodban, vagy – ha az idő engedi – a szabadban, házad körül is. Íme néhány ezek közül!

szerencsés növények

Szerencsehozó növények házon belülre – Fehérszélű sárkányfa (Dracaena sanderiana)

A fehérszínű sárkányfa a feng shui egyik jellegzetes növénye. Jelentése attól függően változik az otthonban, ahány szára van egy adott elrendezésben. Három szár boldogságot, hosszú életet, és gazdagságot jelképez; öt szár csak gazdagságot; hat szerencsét; hét jó egészséget; 8 növekedést; 10 pedig teljességet. A feng shui szerint azok, akik 21 szárat helyeznek egymás mellé, tartós egészségre és hatalmas vagyonra számíthatnak.

Szerencsehozó növények házon belülre – Színeslevelű bunkóliliom (Cordyline fruticosa)

A színeslevelű bunkóliliom (másik nevén „ti”) többféle élénk színben beszerezhető. A polinéziai népek régebben misztikus erőket tulajdonítottak neki – állítólag jó szerencsét hoz az otthonba. Akik kétszárú színeslevelű bunkóliliomot nevelnek, azok nem csak kétszer akkora szerencsére számíthatnak, hanem az igaz szerelem is rájuk talál majd.

hirdetes

Szerencsehozó növények házon belülre – Vadkakaó (Pachira aquatica)

A vadkakaó a feng shui egy másik népszerű növénye, amiről úgy tartják, hogy jó szerencsét hoz gazdájának. A vadkakaókat gyakran fonják össze – a szerencséhez 3 vagy 5 szárat kell összefonnod, kerülve a szerencsétlen 4-es számot. Ezen kívül 5 vagy több levél kell, hogy legyen rajtuk, hogy a szerencse működjön.

Szerencsehozó növények házon belülre – Pozsgafa (Crassula ovata)

Hasonlóképpen más, kerekded levelű növényekhez, a majomfa néven is ismert pozsgafa is jó szerencsét hoz – állítja a feng shui. Szokás újdonsült üzlettulajdonosoknak ajándékozni, mert egy bejárat közelében elhelyezve bőséget és sikert hoz. Ha egy üzletben működik, otthon is fog!

Szerencsehozó növények házon belülre – Háromszöglevelű madársóska (Oxalis triangularis)

A legenda szerint Szent Patrik, aki Írországba vitte a kereszténységet, egy ilyen növény háromszögletű levelét tépte le, ezzel illusztrálva a szentháromság tagjait – az atyát, a fiút, és a szent lelket. Ennek köszönhetően a háromszöglevelű madársóskát szerencsehozó növénynek tartják. A következő oldalon folytatom, érdemes lapozni egyet! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-11-23

A földlabdás fenyőfa és kreatív, környezetbarát karácsonyfa megoldások

A földlabdás fenyőfa gyönyörű és ünnepi dísze lehet otthonodnak. Ismerj meg környezetbarát, fenntartható karácsonyfa ötleteket is, mint az alternatív fenyő.

2024-11-21

Karácsonyi kaktusz szaporítása: így bővítsd a gyűjteményedet

A karácsonyi kaktusz szaporítása remek lehetőség arra, hogy bővítsd növénygyűjteményedet, vagy különleges, saját nevelésű ajándékkal lepd meg szeretteidet.

2024-11-04

Gyógytea köhögésre: természetes segítség megfázás idején a kertből

Egy gyógytea köhögésre alkalmazva természetes segítséget nyújt megfázás idején, és sok esetben a kertben is megtalálható gyógynövényekből készíthető el.

2024-10-25

Agrárszakértő tanácsai a gyümölcsfa őszi metszéséhez – így vágj bele

A gyümölcsfa őszi metszése segít abban, hogy a fa erős, egészséges legyen. Az agráriumban tevékenykedő kertészeti szakember tanácsai révén garantált a siker.

2025-01-28

Hogyan jutnak el a termelői alapanyagok az éttermekbe?

A magyar termelők és a belvárosi éttermek kapcsolata kulcsfontosságú. Hogyan kerül a legjobb minőségű kacsa, csirke és borjú az asztalra? Megmutatjuk!

2024-11-20

Téli kerti munkák: Hogyan gondozzuk kertünket a hideg hónapokban?

A téli kerti munkák célja, hogy kertünk egészségesen és készen várja a tavaszi megújulást. A tél közeledtével nézzük át a legfontosabb teendőket a kertben.

2024-12-20

5 lenyűgöző arborétum télen Magyarországon

Fedezd fel Magyarország legszebb téli arborétumait, és élvezd a természet csodáit! Ismerd meg az Andrássy út melletti Callas House szállást is!

2024-12-10

Hogyan lesz piros a mikulásvirág? Tippek a virágoztatáshoz

A mikulásvirág nemcsak karácsonyi dísz, hanem a téli otthonod színpompás dísze – tudd meg, hogyan varázsolhatod pirossá! Fedezzük fel a gondozás részleteit.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

2/2007. (I. 10.) FVM rendelet

a harmadik országokból az Európai Unió területére behozni kívánt termékek... Tovább

Szentlászló-CITY Állatvédõ Egyesület

Állatvédõ szervezet Az elveszett vagy kóborló állatok segítése Cím: Szentlászló... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Növénytermesztés