Szarvasmarha-istállók és telepek, rekonstrukció

Szarvasmarha-istállók és telepek (I.)

Az 1950-es és 60-as években Magyarországon túlnyomórészt kötött tartásos istállók épültek különböző belső kialakítással. Az első időszakban, amikor a traktor még nem kapott szerepet az istállómunkák gépesítésében, az ún. középtrágyautas (falmenti jászlas és falmenti etetőutas istállók) építése volt jellemző. Később pedig a gépesítési igény fokozódása és az időközben létjogosultságot nyert mobil gépesítés (mobil üzemeltetés technológia) következtében megjelentek a traktoros takarmányozást lehetővé tevő középetetőutas, másként szólva az ún. traktoros áthajtó utas istállók. A szóban lévő időszak első felében mindkét istállótípus készült magtárpadlásos kivitelben is.

Az etológiai ismeretek, ill. a fajtaválaszték bővülésével párhuzamosan a kötött tartás túlhaladottá vált, s ezt a tartásformát ma már csak régi telepeken, ill. a kisüzemi termelést a meglévő istállókban újrakezdő néhány magánvállalkozónál találjuk meg. A mára jellemzővé vált kötetlen tartás fokozatosan alakult ki.

A fokozatosság a zárt istállók nyitásánál, majd azok kizárólagos pihenőhellyé változtatásában s ezzel egyidejűleg az épületeken kívüli kifutók és karámok építésében nyilvánult meg. Ugyanez a fokozatosság érvényesült az istállókból a karámokba kihelyezett jászlak feletti védőtetők elhagyásában is.

Ezt a fokozatosságot láthatjuk az 1. ábrán is. Az istállót nyitottá tették, a tehenek nincsenek lekötve, de az istállóból még nem mehetnek ki. A szaggatott vonallal jelölt jászlak a korábbi a rekonstrukció előtti tartástechnológiát mutatják.

A rekonstrukció során elvégzett fontosabb változtatások:

Bontás:- jászlak,

- belső padozat, kivéve az új etetőtér padozatát, ahol az eredeti trágyacsatorna feltöltésre kerül,

- az egyik hosszanti fal;

Építés: - a kibontott tartópillérek mellé új, kívülről tölthető fedett jászol,

- pihenőboxok és a trágyafolyosó padozata,

- az istálló végfalaiban az ajtók áthelyezése.

A 2. ábra szerinti megoldásnál (a keskenyebb épületből adódó kényszerhelyzetből következően is) a tehenek már kijárnak az épületből, de az épület zártsága megmaradt.

A rekonstrukció során elvégzett fontosabb változtatások:

Bontás:- jászlak,

- padozatok és mellékhelyiségek;

Építés: - fedett etetőtér jászollal,

- pihenőboxok és a trágyafolyosó padozata,

- nyílászárók áthelyezése.

A 3. ábra szerinti megoldásnál viszont a kifutó felett már nincs tető, csak a jászol felett, a keresztboxos elrendezéssel lényegében nyitottá tették az istállót is.

A rekonstrukció során elvégzett fontosabb változtatások:

Bontás:- jászlak, padozatok és mellékhelyiségek,

- átjárók kiképzése az oldalfalakon;

Építés: - nyitott etetőtér fedett jászollal

- pihenőboxok és a trágyafolyosók padozata,

- az istálló végén lévő ajtóhelyek befalazása.

Ezek az ábrák jól szemléltetik azokat a főleg tartástechnológiai jellegű változásokat, amelyek az utóbbi 20-30 évben bekövetkeztek.

Ezek az újabb tartástechnológiák természetesen új istállók, ill. telepek tervezésénél is előtérbe kerültek. A 4. ábrán egy négysoros, színszerű istállóban kialakított pihenőboxos, külső fedetlen jászlas tartástechnológiát alkalmazó, 800 tehénférőhelyes tehenészeti telep elrendezésének és tehénistállója keresztmetszetének vázlatait láthatjuk. A rekonstrukció itt is jelentős szerepet kapott, mivel a telephelyen meglévő épületeket is felhasználták.

Az újonnan létesített színszerű, csak három oldalról határolt, szigeteletlen, természetes szellőzésű istállók új korszakot jelentettek a hazai tehénistálló építésben, ill. az ehhez kapcsolódó tartástechnológiákban.

Véglegesen eldőlt az a korábbi vita, amely arról szólt, hogy az istállókat mennyire szabad kinyitni, ill. arról, hogy a nyitott istállón belül milyen körülményeket kell a tehenek részére biztosítani. Bebizonyosodott, hogy huzatmentes, száraz alommal borított, nyugodt pihenést biztosító, zavarmentes fekhelyek megléte esetén a színszerű istálló minden szempontból megfelelő megoldás.

Az ábrán látható istálló keresztmetszet a színszerű istállókban meghonosodott korszerű tartástechnológiák egyikét mutatja. Ez a pihenőboxos vagy egyedi pihenőteres megoldás. Jellemzője a belső korlátokkal kialakított istálló, amelyben az egyedi pihenőterek (boxok) és ezek megközelítő útjainak olyan a kialakítása, hogy az általában ugyancsak keményburkolat nélküli és padozattól kb. 20 cm-re kiemelt boxokat könnyen lehessen bealmozni, és a boxsorok között közlekedő utakról a trágyát naponta eltávolítani. A tehenek a mélyalmos tartáshoz képest fajlagosan kisebb alapterületű (4-6 m²/fh) istállóban korlátozottabban mozoghatnak, de egymás zavarásától védettebbek.

Az is megállapítható e vázlatokról, hogy a rendelkezésre álló jászolhossz nem teszi lehetővé, hogy minden tehén egyszerre tudjon enni. Az egy tehénre jutó jászolhossz ebben a tartástechnológiai megoldásban 45 cm, ami 50%-os jászol ellátottságnak felel meg. Bár az adott működő telep tejtermelési színvonala a hazai legjobbakkal vetekszik, ezt a 100% alatti jászol ellátottságot ma már nem tekinthetjük korszerűnek.

Fontos követelmény az ilyen telepek belső közlekedési rendszerének megfelelő kialakítása. A telepi mobil gépek (pl. takarmány, alom és trágya szállításakor), a tehenek (pl. fejőálláshoz és karámokhoz menve) és a telepi személyzet közlekedését kell úgy megtervezni, hogy az minél egyszerűbb és zavarmentes legyen.

A személyforgalom az ún. surranóközök (résnyílásuk 35-40 cm) kialakításával, ill. az elvégzendő feladatoknak megfelelő elhelyezésével egyszerűen megoldható.

A járművek és a szabadon mozgó tehenek közlekedési útjainak kereszteződéseiben olyan kapukat kell alkalmazni, amelyek üzembiztosak és kevés élőmunkát igényelnek. Háromféle megoldás ismeretes (a fejőállásokban alkalmazott távműködtetésű kapukon kívül). Ezek:

- kézi működtetésű mechanikus kapuk és sorompók

- elektromos kapuk,

- texasi ill. kanadai kapuk.

A 4. ábrán látható telepen elektromos kapuk vannak rendszeresítve a feltűnően sok kereszteződésben. E szempontból ez a telepközlekedési technológia nem tekinthető ideálisnak.