A holisztikus megközelítésmód elemei
Az ökoszociális piacgazdaság hatásmechanizmusa a gazdálkodás teljes rendszerére kiterjed, amelyben a természeti ökoszisztémák, a gazdálkodó szervezetek és az emberek erős kölcsönhatásban állnak egymással. Ehhez a hatékony együttműködéshez új döntési mechanizmusok szükségesek, melyek elvezetnek (a) a gazdasági és szociális fejlődés természeti erőforrásalapjának megőrzése és fenntartható kezelése, (b) a nem fenntartható termelési eljárások és fogyasztási szokások megváltozatása, valamint (c) a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása, együttesen az ökoszociális piacgazdaság megvalósítása felé.

 A jó kormányzás követelményei
Az állami szerepvállalás szempontjából a jó kormányzás követelményeinek rögzítése és betartása a fenntartható fejlődés egyik alapvető feltétele. Nemzeti szinten a jó környezet-, társadalom- és gazdaságpolitika, az emberek igényeinek megfelelő demokratikus intézmények, a törvényesség, a korrupció elleni intézkedések, a beruházást támogató környezet képezik a fenntartható fejlődés alapját.
a) A modern kormányzás erős abban az értelemben, hogy rendelkezik a közfeladatok eredményes megoldását elősegítő, kellő súlyú felhatalmazásokkal és hatáskörökkel a piaci kudarcok kezelésére, a társadalmi igazságosság és szolidaritás érvényesítéséhez, a piacgazdasági előnyök maximalizálásához.
b) A jó kormányzás alapeleme, hogy abba fokozottan bevonja a piaci és civil szférát is, emellett építse ki a demokrácia új szintjeit és formáit, új döntési mechanizmusokat képezve. Magyarországon például még vannak olyan nem választott kormányzati szervek, amelyek a lakosság által befizetett adóval másodlagosan rendelkeznek. Ez szöges ellentétben áll a jó kormányzás – EU által is támogatott – alapelveivel. Kívánatos lenne, ha az adófizető polgárok pénzével a lakosság által választott testületek rendelkeznének. Ez a helyi önkormányzatok esetében részben megvalósul, míg a megyei önkormányzatok egyáltalán nem rendelkeznek közpénzekkel, viszont a minisztériumok, noha nem választott szervek, lakossági kontroll nélkül képesek erre.  
c) A modern kormányzás költséghatékony, a szükséges erőforrásaival takarékosan bánik. Ugyanakkor a rendelkezésére álló szűkös erőforrásokból nem a lehető legkevesebb, hanem a választópolgárok által igényelt szükséges mértékű közfeladatokat kell megoldaniuk. 

  Gazdaságfejlesztés és állami szerepvállalás
Gazdasági szempontból olyan jogi szabályozórendszer létrehozására van szükség, mely a versenyszempontú megközelítésen túl az ár- és értékviszonyok módosításával az áraknak és költségeknek egy olyan új rendszerét állítja elő, melyben az eddig „szabad javak” közé sorolt, vagy alulértékelt erőforrások is beszámításra kerülnek; miközben tiltja, és hosszú távon felszámolja azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyek negatív externális hatása a környezet visszafordíthatatlan károsodásához vezet.
A hagyományos ökonómia modellje szerint a természeti entitásokról hozott döntések tisztán piaci mechanizmusok, azaz az árak alapján születnek meg. Akármilyen árakat rendelünk azonban a természeti erőforrásokhoz, a csak ár alapú döntések magukban hordozzák az ökológiai tragédia lehetőségét. Ennek elkerülése érdekében az áraknak tartalmazniuk kell a környezeti költségeket is, azaz arra kell rávenni közgazdasági és jogi eszközökkel a termelőket, hogy az általuk előállított javak fogyasztói árába számítsák be
(1) azok környezetterhelő hatásainak költségeit, valamint
(2) a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló természeti kincsek felhasználását.
Ennek elérése érdekében az állam feladata lenne – összehangoltan, lehetőleg szupranacionális szinten – a környezet szennyezésének mértéke szerinti adózás bevezetése. Az adórendszer ökologizálásának célja a következő elveken nyugszik:
a) az adóterheket az emberi tényezőről fokozatosan át kell csoportosítani a természeti erőforrások kitermelésére és a termelési folyamatokra (forgalmi adózás, termékdíjak), valamint meg kell emelni a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások adóját (járadékát);
b) a bizonyítottan ökológiai kritériumok alapján termelő vállalkozásoknak érezhető versenyelőnyt biztosító adókedvezményeket, illetve támogatásokat kell biztosítani, ezáltal termelésük során olyan ökológiai járadékra tehetnek szert, mely beépülve a termelő alapokba növelheti a kitermelő ágazatok alulértékelt erőforrásainak piac által determinált értékét.
Az első pontban foglalt passzív szabályozási módszernek legfőbb problémája annak infláció-növelő hatása (növekvő bérkiáramlás a személyi jövedelemadó csökkenése miatt és növekvő árszínvonal a forgalmi típusú adók és termékdíjak növelése miatt), ami az életszínvonalat nem befolyásolná jelentős mértékben, ugyanakkor a piac helyett dominánsan az állam határozna az ár- és értékviszonyok felett, ami a piacgazdaság közgazdasági definíciójával kerülne ellentmondásba. A második pontban kifejtett aktív szabályozási megoldás viszont lassú folyamat, áttételesen hat a piaci és fogyasztói mechanizmusra, de eredményessége döntő mértékben függ az állam hatékony közreműködésétől. Sajnos az EU által közösségi szinten szabályozott ökocímke-rendszer, mely alapvetően alkalmas lenne a folyamat elindítására, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (L. 6. fejezet)

  Környezetvédelem és állami szerepvállalás
Az állam környezetvédelmi kötelezettsége arra irányul, hogy kellő mértékű aktivitást kifejtve megteremtse a környezetvédelmi és gazdasági érdekek egyensúlyát, hiszen a fenntarthatóság csak távlatokban érvényesül önmagától, átmenetileg mesterségesen kell indukálni azokat a körülményeket, amelyek a környezeti érdekek, illetve a gazdaság, a verseny érdekeinek egyenrangúságát tételezik. Különösen jól látható ez a környezethez való jog értelmezése kapcsán. Az Alkotmánybíróság szerint az emberi élet természeti alapjainak fenntartása állami kötelezettségként alkotmányos alapjog. Az állami beavatkozás növekedésével a polgári demokráciákban a tágan értelmezett társadalmi jólét (a lét- és vagyonbiztonságot is beleértve) és a környezeti minőség javulásának feltételei kedvezőbbek, míg az egyéni és vállalkozási szabadság gyorsítja a gazdasági fejlődést, de nagyobb társadalmi feszültségekhez, rosszabb környezetminőséghez vezet. 
Az állam feladata tehát az ökoszociális piacgazdaság követelményrendszerével összhangban olyan, a természeti erőforrásokkal kapcsolatos hatékony és – mivel globalizált világunkban a környezetszennyezés sem ismer nemzeti határokat – szupranacionális szinten koordinált felelősségi rendszer kidolgozása, mely többdimenziós, vétkességtől független kártérítési felelősséget alkalmaz az összes károkozó közreműködői bevonása mellett.
A jelenlegi magyar hárompilléres intézményrendszer további pontosításra, felülvizsgálatra és az erőteljesebb szankcionálás irányában reformokra szorul.
(1) Közigazgatási jogi szankciórendszer (szakhatósági ellenőrzés, környezetvédelmi bírság, tevékenységtől való eltiltás). A kiszabható bírság mértékének fennálló megállapítási rendszere, gyakorlati alkalmazása nem involvál sem megfelelő általános, sem különös visszatartó hatást.
(2) Polgári jogi kártérítési szankciórendszer.
a) A természeti erőforrások körébe tartozó szerződések kapcsán a vagyoni egyensúly-eltolódást helyreállító objektív szankciókon kívül a kárt okozó szerződésszegő vétkességi és vétkességtől független tárgyi alapon is felelhet a szerződésszegést elszenvedő fél irányában.
b) A természeti erőforrásokban történő szerződésen kívüli károkozás a bírósági gyakorlat szerint a vétkességtől függetlenül fennálló veszélyes üzemi felelősség körébe tartozik.
(3) Büntetőjogi szankciórendszer (környezetkárosítás, természetkárosítás, környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése).
A büntetőjogi szankciórendszer megvalósításának feltétele általában a szándékos, egyes esetekben a gondatlan elkövetési magatartás bizonyítása. A szándék nem a környezet károsodására vagy szennyezésére irányul, sőt, nem is az emberi egészség sérelmére, hanem az ilyen következményt kiváltó magatartás tanúsítására. Büntetőjogi értelemben tehát a környezethasználó nem azért lépi túl jelentős mértékben a környezetszennyezési határértéket, vagy mulasztja el az engedély megszerzését, mert szennyezni akar, hanem mert nem tartja be az ide vonatkozó előírásokat. Továbbra is megoldandó feladat az elkövetési magatartások lehető legpontosabban történő meghatározása úgy, hogy egyetlen elkövetési forma se maradjon büntetlenül.
A környezetvédelmi célkitűzések megvalósításához szükséges intézményi stratégiák fejlesztésében az EU Hatodik Akcióprogramja is megjelöl számos olyan stratégiai területet, ahol további lépésekre van szükség. Ezek között kiemelt helyen szerepel a környezetvédelmi szempontok más közösségi politikákba való integrálása, valamint a piac ösztönzése a környezeti érdekek figyelembevételére, elsősorban a gazdasággal és a fogyasztókkal együttműködésben. Ezen belül jelenik meg célként a jelen tanulmányban is elemzett környezetvédelmi kártérítési felelősség harmonizálása, a környezetet potenciálisan károsító tevékenységek állami támogatásának korlátozása, valamint a fogyasztók környezettudatos döntésekre való ösztönzése.

 Fogyasztói orientáció és állami szerepvállalás
A piac ösztönzése és a fogyasztói magatartás befolyásolása számos eszköz együttesét jelenti a fenntartható termelési és fogyasztói magatartás, szokások kialakítása érdekében. E terület elemei közé sorolható a fogyasztók ösztönzése és segítése annak érdekében, hogy megfelelő döntéseket hozzanak. Ennek elengedhetetlen feltétele termelői oldalról a termék-előállítás ökológiai feltételrendszerének rögzítése, fogyasztói oldalról pedig a megfelelő terméktájékoztatás, de az államot is fogyasztónak tekintve a közbeszerzések környezettudatos irányítása sem maradhat ki.
Ezeknek a követelményeknek a teljesítésére jó eszköznek bizonyulhat a környezeti teljesítményre utaló közösségi ökocímke, mely növeli a termék értékét, és eladáskor piaci előnyöket biztosíthatnak számára. Ezen felül az ökocímke referenciapontot jelent egy európai szinten kiváló környezeti teljesítményt illetően, például a közbeszerzések "zöldebbé" tételében, valamint azon környezetbarát termékeknek a kijelölésében is, amelyek adóztatását csökkenteni lehetne. Az ökocímke elterjesztése azonban igen vontatottan halad, 1992 óta mindössze 17 termékcsoportra (pl. talajjavítók, beltéri festékek és lakkok, lábbelik, textiltermékek, mosószerek) fogadtak el kritériumokat. A lassúság oka a döntéshozatali mechanizmus túlzott bürokratizmusával magyarázható. Minden egyes termékkör esetén ugyanis az Európai Bizottság külön határozata szükséges az engedélyezéshez, ami évekig elhúzódik és elriasztja a gyártókat a védjegyhasználati jogosultság megszerzésétől.
Bár az eredeti tervek szerint 10 éven belül az uniós termékforgalom 25%-ára kívánták ezt a konstrukciót kiterjeszteni, a jelenlegi piaci térhódításukat tekintve a közösségi ökocímkével ellátott termékek súlya gyakorlatilag jelentéktelen, az adott termékcsoportok teljes piacának kevesebb mint 1%-át képviselik. Emellett a fogyasztói tájékoztatás is alacsony színvonalú, szükséges tehát elmagyarázni a fogyasztóknak, hogy az ökocímke azokat a termékeket képviseli, amelyek az azonos termékcsoportba tartozó más termékekkel összehasonlítva képesek bizonyos negatív környezeti hatásokat csökkenteni, a termékekre alkalmazandó közösségi vagy nemzeti szintű rendeleti előírások sérelme nélkül.

  A szociális gazdaság alapelvei
A szociális gazdaság mint a szervezett civil társadalom legfontosabb alkotórésze új korszakot nyit a pluralizmus, a demokrácia, a polgári státus és a szolidaritás számára, miközben bőséges bizonyítékokat szolgáltat arról, hogy az ilyen elemek összeegyeztethetők a gazdasági versenyképességgel, a társadalmi és gazdasági változásokhoz való alkalmazkodás képességével. A szociális gazdaság
- a szolidaritás és az állampolgári aktivitásba való egyéni bevonás alapelvein alapul;
- jobb életminőséget hoz létre, a vállalkozás és a munka új formáihoz alkalmas keretet nyújt;
- szociálisan felelős, fontos szerepet játszik a helyi fejlődésben és a szociális kohézióban;
- hozzájárul a gazdasági piacok stabilitásához és pluralizmusához;
- megfelel az Európai Unió prioritásainak és stratégiai céljainak: szociális kohézió, teljes foglalkoztatás, harc a szegénység és a kirekesztés ellen, résztvevői demokrácia, jobb irányítás és fenntartható fejlődés.
A szociális gazdaság szervezetei olyan alakulatokat foglalnak magukba, mint a termelő-értékesítő szövetkezetek, kölcsönös segélyező egyesületek, társulások és alapítványok. E vállalkozások sikere nem mérhető kizárólag a gazdasági teljesítmény fogalmai szerint – ami természetesen szükséges a célok eléréséhez –, mivel ezek a gazdasági teljesítmény mellett nagyon jelentős társadalmi integrációs, illetve értékteremtő, értékközvetítő és értékmegőrző funkciót is betöltenek (önsegély, egyéni felelősség, demokrácia, egyenlőség, igazságosság, szolidaritás). Az EU-tagországok lakosságának 30-50%-a kisebb-nagyobb mértékben kapcsolatban van a szociális gazdasággal. 2003-ban az Európai Bizottság elismerte, hogy a szociális gazdaság hozzájárul az Európai Unió olyan kulcsfontosságú politikai célkitűzéseihez, mint a foglalkoztatás és a szociálpolitika, a regionális fejlesztés, a közbeszerzés, az alkalmazotti tulajdonlás, a munkaszervezés és a fejlesztés támogatása.
8. Következtetések, javaslatok
(1) Az állami szerepvállalás szempontjából a jó kormányzás követelményeinek rögzítése és betartása a fenntartható fejlődés egyik alapvető feltétele. Nemzeti szinten az összehangolt, nem szektorszemléletű környezet-, társadalom- és gazdaságpolitika, az emberek igényeinek megfelelő demokratikus intézmények, a törvényesség, a korrupció elleni intézkedések, a beruházást támogató környezet képezik a fenntartható fejlődés alapját.
(2) Gazdasági szempontból olyan jogi szabályozórendszer létrehozására van szükség, mely a versenyszempontú megközelítésen túl az ár- és értékviszonyok módosításával az áraknak és költségeknek egy olyan új rendszerét állítja elő, melyben az eddig „szabad javak” közé sorolt, vagy alulértékelt erőforrások is beszámításra kerülnek; miközben tiltja, és hosszú távon felszámolja azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyek negatív externális hatása a környezet visszafordíthatatlan károsodásához vezet.
(3) Az adórendszer ökologizálása kapcsán fontosnak tartjuk kiemelni, hogy önmagában az intézményrendszer kialakítása nem elegendő, azt hatékonyan működtetni is kell a kívánt eredmény elérése érdekében. A közösségi ökocímke termelők és fogyasztók körében történő elterjesztése jelentheti azt az intézményi alapot, melyhez kapcsolt adókedvezmények, illetve a közbeszerzések során az ökotermékek kötelező pozitív diszkriminációja kellően széles termékskála mellett elindíthatja a termelést az ökocentrikusság irányába. 
(4) Az előzőekben kifejtett elvek teljesüléséhez új döntési mechanizmusok, azaz a demokrácia új formái és szintjei szükségesek, melyek elvezetnek (a) a gazdasági és szociális fejlődés természeti erőforrásalapjának megőrzése és fenntartható kezelése, (b) a nem fenntartható termelési eljárások és fogyasztási szokások megváltozatása, valamint (c) a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása, együttesen az ökoszociális piacgazdaság megvalósítása felé.