Mennyi virslit veszünk évente? Melyik a legnépszerűbb virsli Magyarországon?

Az olcsóbb virsli hódít

Szabad Föld
hirdetes
Manapság egyre inkább az olcsóbb, baromfiból készült virslit veszik a magyarok. Még év végén, Szilveszterkor is. Mintegy ötöde-hatoda biztosan az év végi „virsliszezon"-ban talál vevőre a Magyarországon elfogyasztott virslinek, bár az idén a szokásosnál kisebb forgalom volt tapasztalható – derül ki az MTI által megkérdezett szakértők beszámolóiból.
Az olcsóbb virsli hódít
A virsli iránti kereslet idén kismértékben csökkent – tájékoztatott az ACNielsen Piackutató Kft. 2010 első felében összesen kevesebb virslit adtak el a kiskereskedelemben, mint a múlt év azonos időszakában. Értékben 2 százalékkal, mennyiségben 5 százalékkal kevesebb értékesítést regisztrált a piackutató. A féléves forgalom még így is meghaladta a 12 milliárd forintot, illetve a 12 ezer tonnát.

A Nielsen szerint az egyik legkedveltebb húskészítmény a virsli: éves piaca értékben meghaladja a 27 milliárd forintot, illetve volumenben 27 ezer tonna körül alakul. Tavaly az ünnepi szezonban mintegy 5.700 tonna virslit adtak el, több mint 5 milliárd forintért. Ez 17 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi november-decemberi időszakban. A Nielsen adatai szerint a virsliárak csak kis mértékben emelkedtek, az egyik évről a másikra. Az egy kilogrammra jutó, mennyiségi eladással súlyozott átlagos fogyasztói ár 1.064 forintot ért el tavaly novemberben, ez 3 százalékkal magasabb, mint az előző év tizenegyedik hónapjában

Csak decemberben 3800-4000 tonna virsli fogy a magyar piacon - mondta Szántó Zoltán, a mennyiséget tekintve a piacból 6 százalék körüli, értékben pedig 8,3 százalékos részesedésű Pick Szeged Zrt. termékmenedzsere az MTI-nek. A Pick által gyártott virslik mintegy 90 százaléka magas minőségű. A virsli minőségénél a hústartalom a leginkább a döntő, bár a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint a virsli hústartalma legalább 40, fehérjetartalma legalább 10, víztartalma legfeljebb 70, zsírtartalma legfeljebb 25 százalék kell hogy legyen. A magyar virslipiacon a korábban megszokott sertésvirsli már csak mintegy 40 százalékot képvisel, egyre nagyobb teret hódítanak ugyanis a baromfivirslik, amelyek hozzávetőleg már a 60 százalékát "hasítják ki" a piacnak.

Az utóbbi két évtized baromfiipari fejlesztéseinek köszönhető ez a változás - mondta ifj. Dupsi Ferenc, a csirkefeldolgozással foglalkozó hernádi Her-Csi-Hús Kft. értékesítési vezetője az MTI-nek. Elmondta: a Her-Csi-Hús ebben az évben növelte is baromfivirsli értékesítését, és a cégnél "elmozdultak" az alacsonyabb árfekvésű termékek irányába. A baromfifeldolgozó cég az év folyamán havonta 50 tonna virslit értékesít, ennek négyötöde az alacsonyabb árkategóriába tartozik. Az év végi "virsliszezonban" a Her-Csi-Hús is a szokásosnál általában 20 tonnával többet ad el, de idén a megrendelések kisebb mennyiségre vonatkoztak, mint tavaly.

A Her-Csi-Hús prémium terméke, a színhúsból készült füstölt bécsi virsli fogyasztói ára 1200 forint, míg az alacsonyabb árkategóriájú, adalékanyagokat is tartalmazó termék 400-500 forint kilogrammonként. Az idén 10 milliárd forint körüli árbevételű Her-Csi-Hús értékesítésének 80 százalékát a baromfi feldolgozás és értékesítés adja, a fennmaradó 20 százalékot pedig a továbbfeldolgozás jelenti. A továbbfeldolgozott húskészítmények 25-30 százalékát - azaz a teljes értékesítés 5-6 százalékát - teszi ki a virsli.
hirdetes

Szabad Föld

Forrás: www.eu-info.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

földmunkagépek

azon gépek gyűjtőfogalma, amelyek a földnek mint anyagnak kitermelését, mozgatását,... Tovább

hidegedzés

az őszi vetésű növények télállóságának élettani alapja. A kikelt gabonában a szövetek... Tovább

Tovább a lexikonra