A napraforgókat (Helianthus annuus) valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Elég csak meghallani a nevüket, és az ember lelki szemei előtt máris megjelennek a horizontig érő aranysárga mezők. A napraforgók mutatós, méretes virágai sokban hasonlítnak magára a napra, azonban a szirmok akár narancssárgák, pirosak, vagy lilák is lehetnek – vagy akár ezek keverékei is. Valójában nem mindegyikük olyan magas, mint amilyeneknek a legtöbben ismerik őket – vannak törpe változataik is, amelyek csak nagyjából 30 centisre nőnek meg, az igazán óriási fajták pedig akár 3 méteresek is lehetnek. Persze e két véglet között számos egyéb magasságú napraforgó is létezik. Íme, néhány érdekes tény ezekről a hasznos, csinos növényekről!
A napraforgók ősei amerikaiak voltak
A ma közismert, egész világon elterjedt napraforgók története valahol Észak-Amerikában kezdődött, itt termesztették őket ugyanis az őslakos törzsek táplálék gyanánt, de orvosságokat, és olajat is készítettek belőle durván 5000 évvel ezelőtt. A mezőgazdaság ősi úttörői kifejezetten úgy nemesítették az akkori napraforgókat, hogy egy viráguk nőjön több kicsi helyett. Európába csak jóval később, az 1500-as években jutott el a spanyol felfedezőknek köszönhetően, és hamar óriási sikere lett az „itthoniak” körében. Oroszországban a XIX. században évente több, mint 800 ezer hektárnyit ültettek belőle (ők a mai napig a legnagyobb termelők közé tartoznak világszinten). A napraforgókat viszonylag egyszerű termeszteni (egynyári növények), ezért ha új projektet keresel kertedbe, akkor adj nekik egy esélyt!
A napraforgómagok egészségesek
Hazánkban valószínűleg nincs olyan ember, aki ne hallott volna legalább a szotyiról, vagyis a csomagolt, boltban kapható, étkezési célra szánt napraforgómagokról, vagy ne találkozott volna velük hámozott formában különféle kenyerekbe és egyéb pékárukba sütve. Amellett, hogy a napraforgómagok már-már addiktívan finomak, kifejezetten egészségesek is. Tele vannak többek között fehérjével, káliummal, magnéziummal, kalciummal, vassal, és E-vitaminnal is. Ha valamiért, akkor már emiatt is megéri néhány napraforgót ültetni kertedben, vagy udvarodban!
A nap a mindenük
Ez az állítás bizonyára senkit nem lep meg, elvégre virágzó növényekről van szó, amiknek a nevében szerepel is a „nap” szó (habár megjelenésük is olyan, mintha kedvenc égitestüket próbálnák imitálni, tehát nevük többszörösen is találó). Nevüket valójában arról kapták, hogy bimbóikkal folyamatosan követik a nap mozgását – ezt a jelenséget heliotropizmusnak nevezik. Idővel aztán, ahogy a bimbók kinyílnak és a napraforgók szára megkeményedik, már nem forgolódnak többet, és végleg beállnak keleti irányba. A napraforgóknak legalább 6-8 óra napfényre van szükségük napi szinten, de ha valahol még ennél is több éri őket, akkor annak csak még jobban tudnak örülni.
Egy napraforgó valójában ezernyi apró virágból áll
Habár még néhány lépés távolságról is úgy tűnhet, napraforgókon valójában nem egyetlen virág díszeleg – valójában 1-2 ezer egészen apró virág alkotja őket. Ezeket a szaknyelv „csöves virágokként” emlegeti. Amikor ránézünk a jellegzetes barna „tányérra” a napraforgók virága közepén, valójában ezeket az apró csöves virágokat látjuk. Ezek vagy saját „társaikat” porozzák meg, vagy keresztbeporozzák magukat más napraforgókkal a szél, vagy rovarok segítségével.
A napraforgók rengeteg helyen tűnnek fel szimbólumokként
A napraforgók komoly befolyással voltak nem csupán a gasztronómia, hanem a művészetek világára is. Van Gogh például egy egész festménysorozatot készített róluk „Napraforgók” címmel. Ezek az olajfestmények egy meglepően világos színvilágot képviselnek Van Gogh sötétebb alkotásaihoz képest, és már maguk a festmények is számos más alkotót inspiráltak világszerte. Persze feltűnnek még a popkultúrában, zenében, és egyéb területeken is.
