Az erdős, ligetes, fás, bokros területek avarban áttelelő kullancsainak aktivitása a tavaszi felmelegedéssel megkezdődik és újból az első fagyig tart.
Az erdős, ligetes, fás, bokros területek avarban áttelelő kullancsainak aktivitása a tavaszi felmelegedéssel megkezdődik és újból az első fagyig tart.
Táplálékszerzésüknek különösen a nedves meleg kedvez, a tűző napot, a nyári száraz meleget nem szeretik, de a tavaszi és őszi rajzási csúcson kívül is találkozhatunk velük.
Ezeknek a vérszívó élősködőknek igen nagyszámú faja az egész Földet benépesíti. Noha Magyarországon is előfordul több tucat kullancsfaj, ezek döntő többsége kizárólag erdei állatokból szív vért. Az embert és a háziállatokat egyaránt támadó fajok száma sokkal kevesebb, közülük a legnagyobb egyedszámú és jelentőségű a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) és a birkakullancs (Dermacentor marginátus). Míg régebben a közönséges kullancs főként az erdős, dimbes-dombos határmenti megyékben (Nyugat - és Dél- Dunántúl, Észak - Magyarország), a birkakullancs pedig a Hortobágy legelőin "tanyázott", az utóbbi pár évtizedben területi elterjedtségük megnőtt. Szinte "urbanizálódtak", akár városok belsejében is előfordulhatnak, főként az elhanyagolt, kevéssé gondozott, csalitos, parlagfüves részeken, ahol előszeretettel bújnak meg a kullancsok által kedvelt rágcsálók, madarak, sünök, apróvadak, és bóklásznak a kutyák, macskák.
A kullancsok vérszívók, de jelentőségük és kártételük mégsem ez a tevékenységük, hanem az, hogy kórokozókat, különböző vírusokat, baktériumokat stb. terjesztenek, melyek között fertőző betegségek előidézői is vannak. A terjesztett mikroorganizmusok között vannak olyanok, melyek kizárólag az embert, mások kizárólag a vadon élő állatokat vagy a háziállatokat betegítik meg, de vannak emberre - állatra egyaránt veszélyesek is.
A leggyakoribb zoonózisok:
· Kullancsencephalitis (agyvelő - és agyhártyagyulladáás);
· Lyme-kór ;
· Q-láz ;
· Tularemia (nyúlpestis);
· Babesiosis (vérfestékvizelés).
Közép-Európában, így nálunk is legveszélyesebb a közönséges kullancs által közvetített arbovírus okozta encephalitis, mely állatokban ritkábban, emberben gyakrabban klinikai tünetekben is megnyilvánuló, nemegyszer igen súlyos kimenetelű betegség.
A kullancs minden fejlődési alakja (lárva, nimfa, kifejlett rovar) szív vért, tehát mindegyik fertőzhet.
Hogyan?
A kullancs a kórokozót hordozó gazdaállatból vért szív, ezáltal maga is fertőződik, de ez állapotát nem befolyásolja, majd a következő vérszíváskor nyálával "továbboltja" a kórokozót.
Leggyakoribb gazdaállatok: rágcsálók, rovarevő kisemlősök (sün, vakond), erdei vadak (szarvas, őz, nyúl, róka, menyét stb.), földön táplálkozó madarak (fácán, varjú stb.), legelő kérődzők (szarvasmarha, juh, kecske).
A vírus vagy más kórokozó tulajdonképpen a kullancs és a területen élő gazdaállatok között "cirkulál", az ember és a háziállat akkor fertőződik, ha ilyen természeti gócba bekerül.
Meg kell jegyezni, hogy a kullancs hímje nem, vagy alig szív vért, éppen csak annyit, amennyi a párzásig számára elég, azután elpusztul. Az igazi vérszívó a nőstény kullancs, számára a vér nemcsak táplálásához kell, hanem az igen nagyszámú pete (1000-5000) termeléséhez és lerakásához is. Ennek megfelelően a hímek csak egy-két napig, míg a nőstények akár egy hétig is szívhatnak vért, ám a koplalást is jól bírják: a kifejlett egyedek két évig is túlélhetik az éhezést.
A közönséges kullancs hímje 1,5-2 mm nagyságú, barnás színű, a nőstény vérszívott állapotban kb. 8x6 mm, kékesszürke.
Mind az ember, mind a háziállat fertőződése szinte mindig csípéssel történik, de megtörténhet fertőzött tehén, kecske nyers tejének fogyasztásával is.
A csípés, vérszívás legtöbbször észrevétlen marad, mert a kullancs nyála egyúttal érzéstelenítőt is tartalmaz.
Miként "találja meg" a kullancs az embert és a háziállatot?
A kullancs a reggeli és a délutáni órákban a legaktívabb. A fűszálak, levelek árnyékos fonákoldalán megtapadó rovar áldozatára egyszerűen rámászik (a talajon akár tíz métert, a növényzeten egy-másfél métert képes megtenni), a zokniba vagy a lábvég szőrzetébe megbújva akár napokig is észrevétlen maradhat. A magasabb cserjék, bokrok, fák kullancsai az elülső lábaikon lévő biológiai-kémiai-fizikai radarként működő Haller-szervvel tájékozódva szinte "bemérik" áldozatukat, s rávetik magukat az alattuk közlekedő emberre, állatra. Kedvenc tartózkodási helyeik a naptól, fénytől védett, izzadásra is hajlamos, vékony bőrfelületek: lábujjközök bőre, nyak, ízületek hajlatai (hónalj, lágyéktájék), hajas fejbőr, állatoknál a fülkagylók, szemhéjak, pofa, tőgy, gáttájék, combok belső felülete, lónál a sörény alatti bőrfelület.
Az ellenük való védekezés kettős: lakott területen belüli területrendezés, területvédelem és egyedi védekezés.
Előbbihez tartoznak az árkok, bozótos, cserjés részek rendbentartása, füves részek rendszeres kaszálása, a parlagfűirtás, rágcsálóirtás, szabadforgalmú kullancsirtó-szerekkel történő permetezések.
Utóbbihoz tartoznak: a reggeli-délutáni órákban lehetőleg ne sétáljunk "kullancsveszélyes" helyeken, ott kutyát se sétáltassunk! Kiránduláskor inkább alul-felül zárt, bő "szafari" öltözetet viseljünk, utána tartsunk kullancs-vizitet!
Ma már könnyen hozzájuthatunk különböző kullancsriasztó-szerekhez állataink részére is (nyakörvek, rovarölő-szerek, védőoltások).
Fontos szólnunk az emberen, állaton talált kullancs szakszerű eltávolításáról.
Téves, sőt igen káros az a gyakorlat, amikor a bőrben kapaszkodó kullancsot zsírral, olajjal kenik be vagy csipesszel csavarják ki! A fulladozó, agonizáló, gyötrődő rovar kínjában ugyanis a kórokozót tartalmazó nyálat éppen ilyenkor juttatja áldozatába, a kicsavaráskor feje igen gyakran bennszakad, a nyálmirigyek pedig nem a testben, hanem a bennmaradt nyaki részben vannak.
Szakszerű eltávolítás: a kullancs fejlődési alakjai, a lárvák, nimfák még csak lazán kapaszkodnak a bőrben, ezeket egy homorú-hegyű tűvel egyszerűen "kipöccintjük" onnan.
A kifejlett kullancsok eltávolítására kiválóan alkalmas egy magyar találmány, a kullancs-eltávolító kanál, melynek segítségével a kullancsot annak érintése nélkül "kifordítjuk" a bőrből.
A kullancs eltávolítása után a csípés helyét minden esetben fertőtleníteni kell!
Táplálékszerzésüknek különösen a nedves meleg kedvez, a tűző napot, a nyári száraz meleget nem szeretik, de a tavaszi és őszi rajzási csúcson kívül is találkozhatunk velük.
Ezeknek a vérszívó élősködőknek igen nagyszámú faja az egész Földet benépesíti. Noha Magyarországon is előfordul több tucat kullancsfaj, ezek döntő többsége kizárólag erdei állatokból szív vért. Az embert és a háziállatokat egyaránt támadó fajok száma sokkal kevesebb, közülük a legnagyobb egyedszámú és jelentőségű a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) és a birkakullancs (Dermacentor marginátus). Míg régebben a közönséges kullancs főként az erdős, dimbes-dombos határmenti megyékben (Nyugat - és Dél- Dunántúl, Észak - Magyarország), a birkakullancs pedig a Hortobágy legelőin "tanyázott", az utóbbi pár évtizedben területi elterjedtségük megnőtt. Szinte "urbanizálódtak", akár városok belsejében is előfordulhatnak, főként az elhanyagolt, kevéssé gondozott, csalitos, parlagfüves részeken, ahol előszeretettel bújnak meg a kullancsok által kedvelt rágcsálók, madarak, sünök, apróvadak, és bóklásznak a kutyák, macskák.
A kullancsok vérszívók, de jelentőségük és kártételük mégsem ez a tevékenységük, hanem az, hogy kórokozókat, különböző vírusokat, baktériumokat stb. terjesztenek, melyek között fertőző betegségek előidézői is vannak. A terjesztett mikroorganizmusok között vannak olyanok, melyek kizárólag az embert, mások kizárólag a vadon élő állatokat vagy a háziállatokat betegítik meg, de vannak emberre - állatra egyaránt veszélyesek is.
A leggyakoribb zoonózisok:
· Kullancsencephalitis (agyvelő - és agyhártyagyulladáás);
· Lyme-kór ;
· Q-láz ;
· Tularemia (nyúlpestis);
· Babesiosis (vérfestékvizelés).
Közép-Európában, így nálunk is legveszélyesebb a közönséges kullancs által közvetített arbovírus okozta encephalitis, mely állatokban ritkábban, emberben gyakrabban klinikai tünetekben is megnyilvánuló, nemegyszer igen súlyos kimenetelű betegség.
A kullancs minden fejlődési alakja (lárva, nimfa, kifejlett rovar) szív vért, tehát mindegyik fertőzhet.
Hogyan?
A kullancs a kórokozót hordozó gazdaállatból vért szív, ezáltal maga is fertőződik, de ez állapotát nem befolyásolja, majd a következő vérszíváskor nyálával "továbboltja" a kórokozót.
Leggyakoribb gazdaállatok: rágcsálók, rovarevő kisemlősök (sün, vakond), erdei vadak (szarvas, őz, nyúl, róka, menyét stb.), földön táplálkozó madarak (fácán, varjú stb.), legelő kérődzők (szarvasmarha, juh, kecske).
A vírus vagy más kórokozó tulajdonképpen a kullancs és a területen élő gazdaállatok között "cirkulál", az ember és a háziállat akkor fertőződik, ha ilyen természeti gócba bekerül.
Meg kell jegyezni, hogy a kullancs hímje nem, vagy alig szív vért, éppen csak annyit, amennyi a párzásig számára elég, azután elpusztul. Az igazi vérszívó a nőstény kullancs, számára a vér nemcsak táplálásához kell, hanem az igen nagyszámú pete (1000-5000) termeléséhez és lerakásához is. Ennek megfelelően a hímek csak egy-két napig, míg a nőstények akár egy hétig is szívhatnak vért, ám a koplalást is jól bírják: a kifejlett egyedek két évig is túlélhetik az éhezést.
A közönséges kullancs hímje 1,5-2 mm nagyságú, barnás színű, a nőstény vérszívott állapotban kb. 8x6 mm, kékesszürke.
Mind az ember, mind a háziállat fertőződése szinte mindig csípéssel történik, de megtörténhet fertőzött tehén, kecske nyers tejének fogyasztásával is.
A csípés, vérszívás legtöbbször észrevétlen marad, mert a kullancs nyála egyúttal érzéstelenítőt is tartalmaz.
Miként "találja meg" a kullancs az embert és a háziállatot?
A kullancs a reggeli és a délutáni órákban a legaktívabb. A fűszálak, levelek árnyékos fonákoldalán megtapadó rovar áldozatára egyszerűen rámászik (a talajon akár tíz métert, a növényzeten egy-másfél métert képes megtenni), a zokniba vagy a lábvég szőrzetébe megbújva akár napokig is észrevétlen maradhat. A magasabb cserjék, bokrok, fák kullancsai az elülső lábaikon lévő biológiai-kémiai-fizikai radarként működő Haller-szervvel tájékozódva szinte "bemérik" áldozatukat, s rávetik magukat az alattuk közlekedő emberre, állatra. Kedvenc tartózkodási helyeik a naptól, fénytől védett, izzadásra is hajlamos, vékony bőrfelületek: lábujjközök bőre, nyak, ízületek hajlatai (hónalj, lágyéktájék), hajas fejbőr, állatoknál a fülkagylók, szemhéjak, pofa, tőgy, gáttájék, combok belső felülete, lónál a sörény alatti bőrfelület.
Az ellenük való védekezés kettős: lakott területen belüli területrendezés, területvédelem és egyedi védekezés.
Előbbihez tartoznak az árkok, bozótos, cserjés részek rendbentartása, füves részek rendszeres kaszálása, a parlagfűirtás, rágcsálóirtás, szabadforgalmú kullancsirtó-szerekkel történő permetezések.
Utóbbihoz tartoznak: a reggeli-délutáni órákban lehetőleg ne sétáljunk "kullancsveszélyes" helyeken, ott kutyát se sétáltassunk! Kiránduláskor inkább alul-felül zárt, bő "szafari" öltözetet viseljünk, utána tartsunk kullancs-vizitet!
Ma már könnyen hozzájuthatunk különböző kullancsriasztó-szerekhez állataink részére is (nyakörvek, rovarölő-szerek, védőoltások).
Fontos szólnunk az emberen, állaton talált kullancs szakszerű eltávolításáról.
Téves, sőt igen káros az a gyakorlat, amikor a bőrben kapaszkodó kullancsot zsírral, olajjal kenik be vagy csipesszel csavarják ki! A fulladozó, agonizáló, gyötrődő rovar kínjában ugyanis a kórokozót tartalmazó nyálat éppen ilyenkor juttatja áldozatába, a kicsavaráskor feje igen gyakran bennszakad, a nyálmirigyek pedig nem a testben, hanem a bennmaradt nyaki részben vannak.
Szakszerű eltávolítás: a kullancs fejlődési alakjai, a lárvák, nimfák még csak lazán kapaszkodnak a bőrben, ezeket egy homorú-hegyű tűvel egyszerűen "kipöccintjük" onnan.
A kifejlett kullancsok eltávolítására kiválóan alkalmas egy magyar találmány, a kullancs-eltávolító kanál, melynek segítségével a kullancsot annak érintése nélkül "kifordítjuk" a bőrből.
A kullancs eltávolítása után a csípés helyét minden esetben fertőtleníteni kell!
Forrás: Agrárágazat
