Magyarország számára súlyosan hátrányos, diszkriminatív és elfogadhatatlan, hogy az új uniós kukoricaintervenciós feltételek november 1-jén hatályba lépnek, ezért a magyar kormány az Európai Bírósághoz fordul jogorvoslatért - mondta Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) sajtófőnöke. Dékány ezzel arra a szerdai brüsszeli hírre reagált, hogy az EU bizottságának egy meg nem nevezett illetékese ezt bejelentette, megjegyezve, hogy a bizottságban már folyamatban van az ügy, és az EU hivatalos lapjában hamarosan kihirdetik. Az FVM szóvivője szerint az intézkedés a magyar kukoricatermelők számára hátrányos, például, mert előtte semmiféle hatástanulmány nem készült.
Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.
A kormány diszkriminatívnak azért tartja az intézkedést, mert a gazdáknak nem volt idejük felkészülni a tervezett változásokra. Ha erre kellő időt hagytak volna, akkor a gazdák vetőmagok vásárlásával készülhettek volna az intézkedés bevezetésére.
Dékány András emlékeztetett arra, hogy a magyar termelők érdekének védelmében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban levélben fordult Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez kérvén, hogy a bizottság függessze fel, vagy halassza el az új uniós kukoricaintervenciós feltételek november 1-jei bevezetését.
Az MTI korábbi híradása szerint a november 1-jén hatályba lépő szigorítás lényege, hogy bevezetik a kukorica esetében a hektolitersúly mérését, azaz egy hektoliter kukoricának 71-73 kilogrammnak kellene lennie az új direktíva szerint. A termés nedvességtartalma 14,5 százalék helyett 13 százalék lehet. Az úgynevezett törtszem arányt 10-ről 5 százalékra kell csökkenteni, míg a hősérült szemek arány 3 százalék helyett 0,5 százalék lehet.
A megváltoztatott minőségi követelmények automatikusan kizárják a magyar kukorica egy részét az uniós intervencióból, mivel ezt a magyar termelők egy része a fajtaösszetétel, illetve az ország természeti adottságai miatt nem képes teljesíteni. Jelenleg keresleti piaca van a kukoricának, azaz a szabadpiaci ár meghaladja az intervenciós árat.
Nyugat-Európában ugyanis sok helyen nem kedvezett az időjárás ebben az évben a kukoricatermelőknek. Így a szakértők szerint az idén nemigen kell a kukorica intervenciós felajánlásával számolni Magyarországon. Hosszabb távon viszont az új minőségi paraméterek alkalmazása csökkentheti a kukorica árát. Az unió intervenciós gabona-felvásárlási rendszerébe Magyarország EU-csatlakozását követően kapcsolódhatott be.
Ez a magyar gazdálkodók számára azért jelentett az addiginál biztosabb bevételi forrást, mert az uniós intervenciós ár - a tonnánkénti 101 euró - akkor még meghaladta a szabadpiaci árakat. Így a gazdálkodók jelentős mennyiségű, mintegy 8 millió tonna búzát és kukoricát ajánlottak fel mind 2004-ben, mind pedig 2005-ben uniós átvételre.
Ez az intervenciós készlet már apadt, annak köszönhetően, hogy a magyarországi raktárakból jelentős mennyiségű gabonát - elsősorban búzát - elszállítottak. Jelenleg a magyar raktárakban 5-6 millió tonna gabona található, amelyből 4-4,5 millió tonna a kukorica.
Az unióban felvásárolt összes kukoricakészlet mintegy 80 százalékát a magyar kukorica tesz ki. Az unió illetékesei ezt - vélelmezhetően - sokallva, döntöttek a minőségi paraméterek megváltoztatása mellett, hogy így csökkenthessék a raktáron lévő készletek nagyságát.
Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.