Nevelj Te is sikeresen koriandert – most szuper trükköket osztunk meg neveléséhez
Szerző: t_kriszti
2021. augusztus 26.
A koriander rendkívül népszerű fűszernövény, melynek termesztése kapcsán sem ütközhetünk komolyabb problémába. Mostani cikkünkben tudj meg Te is mindent a koriander termesztéséről, szuper ötleteket, trükköket mutatunk, hogy idén Te is bővelkedj ebből a növényből otthonodban.
A koriander mediterrán területekről származik, nem csak a konyhában kedvelt. Ültethető akár beltérben, ablakveteményesben, de akár balkonon is képes megfelelően fejlődni. A balkonveteményesek egyébként is fénykorukat élik, hiszen nem mindenki rendelkezhet hatalmas kerttel, számukra pedig egy-egy balkon fog tökéletes helyet nyújtani, hogy növényeket termesszen – a legtöbbnél ugyanis ez is lehetséges.
Hogyan nevelj koriandert szakszerűen?
Amennyiben lakásban szeretnénk a növényt nevelni, az is lehetséges, mégis ebben az esetben nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni környezetére, annak adottságaira. Fontos, hogy a választott helyen megfelelő napfényt kapjon, ugyanis amennyiben nem jut elegendő fényhez, arról nem is beszélve, hogy hideg is van, akkor korianderünk mennyisége évről évre csökkenni fog.
Az igaz, hogy növényünk majd hűvösebb helyet fog igényelni, mégis a megfelelő napfény létfontosságú számára – mindenképpen olyan területre telepítsük, ami bővelkedik majd a napfényben, viszont a hőmérséklet nem túl magas. Amennyiben ezek a feltételek adottak számára, akkor biztosak lehetünk majd gyors növekedésében.
Amennyiben már egyszer elvetettük, a növényt nem ajánlott átültetni. Ennek oka, hogy bár fűszernövény, a koriander gyökérzöldségnek számít, gyökerei könnyedén megsérülhetnek a művelet során.
Ahhoz viszont, hogy elkerüljük az esetleges átültetését, érdemes legalább 20 – 30 centiméter mély cserepet választani ültetéséhez, így is elegendő helyet biztosítva a fejlődő növény számára. E kapcsán másra nem szükséges túlzottan odafigyelni, ugyanis növényünknek nem lesznek nagyobb igényei – ez alól kivétel a talaj vízelvezetése, ugyanis arra érzékeny lesz.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.